Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kuckucmadar

0 bejegyzést írt és 36 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A pókok nem éppen a legkedveltebb állatok közé tartoznak, pedig nekik is éppúgy megvan a maguk szépségük. Ennek bizonyítéka Jimmy Kong makró fotói, amiket Malajziában élő őshonos ízeltlábúakról készített. Olyanok, mint valami kis, szőrös idegenek, akik egy másik…..
kuckucmadar 2014.01.31 07:58:11
Egyébként sem hanyagolja el, de a választásokat megelőző időszakban aztán különösen a tenyerén hordozza a mindenkori magyar kormány az ország idős polgárait. Szinte napra pontosan 16 éve, 1997 decemberében jelentette be Horn Gyula, hogy 1998. január elsejétől a MÁV-nál és –…..
kuckucmadar 2013.12.12 08:47:15
@E-leonora: Igaz. Kell a népnek a cirkusz, ha már kenyér nincs. Vagy oszd meg és uralkodj?
Lehet, hogy úgy tűnik, mintha rászálltam volna a Jobbikra, pedig nem így van. Csak egyszerűen nem tudok elmenni a dolgaik mellett. A múltkori nagy arculatváltás után most az ifjúsági tagozatuk rajzversenyét nem tudom szó nélkül hagyni. "Kedden tartották a Képviselői Irodaház…..
kuckucmadar 2013.11.15 15:32:00
@Virág et.: Magyar történelmet, regét,mesét, népdalt. hagyományt Magyarországon ne tanítsunk, helyette a pártoktól, politikától mentes holokauszt történetére helyezzünk nagyobb hangsúlyt a közoktatásban. A magyar történelmi emlékhelyeket se látogassuk, nagyjaink tetteit fölösleges ismerni (esetleg még közülük választ példaképet a politikamentesen nevelt gyerkőc), csak azt fontos beléjük verni, hogy a magyar ember egy kötekedő, degenerált, bűnös emberféle, gondolkodásra, önálló vélemény kialakítására nem alkalmas. Persze mindezt szigorúan pártoktól, politikától mentes steril környezetben! (Vigyázat, egy rajzpályázat egy életre taccsra vágja a jövő nemzedéket!)
Jobbegyenes Hol vagytok gyermekek? 2013.01.14 19:08:19
Tulajdonképpen hálásnak kell lennünk annak a kormányzati gurunak, aki újra bedobta a közbeszédbe a 13. havi nyugdíj pszichotikus ötletét. Hálásnak, mert újra elkezdődhet egy vita, egy társadalmi párbeszéd a legégetőbb kérdésről: mit kezdjünk a fenntarthatatlan…..
kuckucmadar 2013.01.15 11:27:31
@dr. Bértollnok:Örülök, hogy még van aki az eszét is használja.Különösen a nyugdíjrendszer parazitáival kapcsolatos gondolataidat értékelem.
A Fidesz kommunikációs csapata az alábbi PR-panelt találta ki, amit a kormánypárti politikusok minden egyes alkalommal elmondanak, ha szóba kerül az IMF-tárgyalás."az a mozgástér, melyet a kormány az elmúlt kétéves gazdaság- és társadalompolitikájával megalapozott, az megengedi,…..
kuckucmadar 2012.09.21 15:35:33
@DArchAngel: Nem unod még a nyuggerek cseszegetését? Azt hiszed, hogy az ő pénzük elvétele a te terheiden könnyítene? Vagy a fiatalok támogatására fordítaná bármelyik hatalmon levő párt? Nem veszed észre, hogy a fidesz szalámipolitikája, gumicsontja ez?Ne őket irigyeld, hanem azon gondolkozz el, hogy a milliárdosaink kinek a zsebéből varázsolták elő 2O év alatt a vagyonukat!
Hogy nem lesz 2O4O-ben nyugdíj? Tegyél félre öreg napjaidra! Ja, hogy egyszer már ellopták? Hát ez van...
Igen, nagy a baj a nyugdíjak kifizetése körül. De nem az a megoldás, hogy éhen döglesztjük, megnyomorítjuk őket. Miért is fizetjük a közgazdasági szakembereket? Na, többek között az ilyen, és hasonló problémák megoldásáért, nem a saját zsebük töméséért.A hatalmon levő sok léhűtő fizetése nekem jobban szúrja a szemem, mint a szüleim nyugdíja.
kuckucmadar 2012.09.21 16:05:49
@DArchAngel: Nem konkrétan neked szántam. Csak felkaptam az agyvizet, hogy minden gazdasági problémára a nyuggerek pénze lenne a megoldás. Na meg az, hogy minden nyugdíjas ingyenélő,unatkozó, agyament trotyli, akinek a bőre alatt is pénz van.
kuckucmadar 2012.09.21 16:26:47
@Lobster1978: A kezembe akadt dr.Kende Péter A Viktor c. könyve.Ha csak a fele is igaz a leírtaknak, nincs mit csodálkozni .Igen," csak a szokásos" megy.
A Lehet Más a Politikai végtelenül aljas és sunyi támadást intézett a 65 éven felüli magyar lakosok ellen, de a Kereszténydemokrata Néppárt nem enged, nem hátrál egy tapodtat sem! Csak a testükön át!Szóval ezek a nyikhaj ördögbotosok azt a hallatlanul felháborító módosító…..
kuckucmadar 2012.03.14 15:55:10
@Rufus78: Nem egészen értem, hogy miért vetted a hozzászólásomat magadra.Nem a te véleményed ellen van kifogásom, hanem egyesek alpári beszólásai ellen.
Ha valaki értelmesen alátámasztott véleményével kell vitatkoznom, örömmel teszem, de a fröcsögő, gyűlölködő, másokat lealázó hozzászólásokat nem tudom tolerálni.
Hogy ez a blog gőzkieresztő,rendben van.De el tudom képzelni, hogyan viselkednek ezek az emberek otthon, a megszokott környezetükben, ha a nyilvánosság előtt ilyen véleményt és megnyilvánulást vállalnak. (persze,sutyiban, élnév alatt merik megtenni).
A hülyézővel való párosításod találó, hozzászólásait értékelem, ahogy a tiedet is zömében.
Az eredeti témához: igen, az idős embereket megvezetni könnyű, elég sokan utaznak is rá. Már nem képesek átlátni a mai politikai helyzetet.(Más sem) Az első szép szónak, ígérgetésnek bedőlnek.
Hogy mikor vegyük el tőlük a szavazati jogukat, más téma. De a fiatalabb generációban is vannak agyalágyultak, nem is kevesen.
Aztán: ne sajnáljátok az öregektől azt a néhány kedvezményt! Az ország sorsa nem ettől függ. Érdemesebb megnézni, az ország leggazdagabb emberei honnan szerezték 20 év alatt a vagyonukat.
.Ott már több van, mint néhány nyugdíjas ingyen utazása!
Vastagbőr Négy 2011.09.21 13:01:00
2007.09.21: Megszületett a blog. Első szülinap. Második szülinap. Harmadik szülinap. És most itt a negyedik ... de megy az idő.     Négy év, egy jó hosszú parlamenti ciklus... Négy év, 1460 nap, 3 miniszterelnök, 3 választás és egy népszavazás, 2800 poszt, 23 548…..
"Hanyatló Nyugat", "közeleg a nemzet reneszánsza", "a világban korszakváltás történik", "a nyugati világot gazdasági válság rengeti meg", "munkaalapú társadalmi rendszerre van szükség", "a magyarok harcolni  harcolni akarnak…..
kuckucmadar 2011.07.26 12:24:22
@zollerbá: Megdöbbentem! Ezt te konkrétan tudod, vagy csak sejted? Naiv vagyok...
A jobbikosok mellett a kormány is egészségünkért dolgozik: Nagy Anna kormányszóvivő kedden jelentette be, hogy az aznapi kormányülésen döntöttek a népegészségügyi termékadóról, amit az egészségtelen élelmiszerekre vet ki a kabinet szeptembertől. Nézzük csak, hova jutottunk…..
zoli voltam Hülyék nélkül 2011.05.27 09:36:00
Végre péntek van, ami persze nem jelenti azt, hogy a munkának is vége lesz a mai nappal. Este sokáig meló, TÉNYLEG sokáig, holnap is össze kell raknom pár cuccot - a vasárnap, az egyelőre lájtosabbnak tűnik. Björkkel szabadtéri programot tervezünk, jó lesz.A hét történése…..
Nyári szünetre ment a kedvenc riportműsorunk, a Házon kívül, az RTL késő éjszakára eldugott gyöngyszeme. Érdekes, hogy általában mind a két csatornán ugyanaz a típusú műsor megy (X-faktor vs. Megasztár, Mónika vs. Joshi, Aktív vs. Fókusz, Barátok közt vs. Jóban rosszban),…..
kuckucmadar 2011.06.06 09:37:04
@James Onedin (aka Zöld Ember): Minden elismerésem a tied! Te egy tökéletes érzelemmentes robot vagy, vagy mazochista. Egy hónapig napi 2 lekváros kenyér! (Bocs: a szendvics elegánsabb) Sajnálom a családodat.
Nyaralás nálunk sem lesz.
kuckucmadar 2011.06.06 09:44:11
@lac1: A tető hiánya mennyi állagromlást idéz elő horvátéknál? És a szigetelés télen sem hiányzik? Ezek mennyibe kerülnek?
Vastagbőr Erőt, egészséget! 2011.05.02 09:01:00
Több hete országos fókuszban van Gyöngyöspata, az oda kivezényelt rendőrökkel együtt. Azt hinné az ember, hogy ha már reflektorfénybe kerültek, akkor nem szenvednek hiányt semmiben, hiszen nem hiányzik egy újabb blama Pintér Sándoréknak ... A TMRSZ rendőrségi szakszervezet…..
kuckucmadar 2011.05.02 12:31:46
@f.m.j.: Van ilyen rendőr, ha figyeled a médiát, néha találsz rá példát. Persze, ezeket nem verik
nagydobra.Továbbá: már írtam, KÖZTÜK is vannak szarháziak.Az észérvekről: Ironfst már elvette a kenyerem, világosan elmagyarázta, miről is van szó: ha nem értetted meg, vagy nagyon fiatal, vagy nagyon elfogult, vagy az elfogultságtól vak, gyűlölködő ,tapasztalatlan,szalmaláng ember vagy. Én egyetértek Ironfist érveivel.
kuckucmadar 2011.05.02 13:18:58
@hoplita: Na, most akkor ki a faszkalap? Akinek a véleménye más? Na, ásd el magad!
kuckucmadar 2011.05.02 14:37:16
@hoplita: Egye fene! nem adok ásót... Igazad van, neked más a véleményed, méreg nélkül fogadjam el, ha én már erre hivatkoztam...:)))Kíváncsi lennék hány éves vagy, és mivel foglalkozol...csak azért, hogy megértsem, miért van ilyen negatív életfelfogásod...
Áll a bál Deutsch Tamás körül, illetve a twittere körül. Többek között azért, mert olyan kifejezéseket használt mint: "irtózatos gecik" "gusztustalan rohadékok" "picsába", vagy hazugsággal vádolja meg Kolláth Györgyöt, vagy a satjószabadság…..
Rengeteg vitát váltott ki az új adórendszer, mert egyértelműen a magas keresetűek járnak jól az egységes 16%-os adókulccsal. A legfőbb mellette szóló érv azonban az, hogy a gyermekeseket támogatja, anyagilag segítve őket a jövő felnevelésében. Egy és két gyerek után az…..
Hamarosan új élet kezdődik a telepeken élő haszonállatoknak.....na és persze a gazdáknak is. A Vidékfejlesztési Minisztérium két korábbi rendeletének módosításával rendelkezik arról, hogy az állattelepeken egy új munkakört kell alapítani: lesz egy ember, aki a baromfik,…..
Sok kicsi sokra megy, minden napra jut egy ilyen húzás. Minden napra egy "lex". Szerencsésebb napokon akár több is. Lassan megtelik a hócipő... Ennyire nagy lehet a káderhiány a Fidesznél, nem nagyon találnak már megbízható embereket? Így a legmagasabb szinten kitalálták,…..
kuckucmadar 2010.11.21 11:38:02
4@Horizont: Nemcsak a mai politikusokból hiányzik, hanem a palántákból is!
Tisztelt Külügyminisztérium, Tisztelt Martonyi János! Kérem tisztelettel, haladéktalanul kezdje meg a 2011. március 15-i nemzeti ünnepünk megünneplésének megszervezését a bukaresti állami Nemzeti Színházban! A megszervezésben szívesen segít országunk volt utazó nagykövete,…..
A Fidesz kevés konkrét választási ígéreteinek egyike volt, hogy a nők 40 évnyi munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak. "A Fidesz egyik első lépése lesz, ha kormányra kerül, hogy újragondolja a nyugdíjrendszert. Mielőbb az új parlament elé terjesztik majd, hogy a nők 40…..
A BKV-s bérletvásárlásra várva volt időm átolvasni a kiírtakat, és megakadt a szemem a "Díjmentesen utazhatnak" plakát egyik pontján: Ez a pont nemcsak a BKV-nál aktuális, hanem a MÁV-nál és a Volánnál is. Ezek szerint az 500 millió európai uniós állampolgárok…..
Azt hitted, hogy nincs annál keményebb, amikor a kedves T-COM nem engedte felbontani a szerződést az összedőlt felsőzsolcai házaknál, mert alá volt írva a hűségnyilatkozat? Hogy ezt már tényleg nem lehet überelni? Hogy nincs ennél pofátlanabb? Nos, a vörösiszap-katasztrófa…..