Regisztráció Blogot indítok
Adatok
aba

48 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Mandiner az elmúlt napokban különböző irányultságú véleményformálók cikkeit közölte az elmúlt négy év értékeléséről. A választás után rátérünk a következő, 2014-2018-as ciklusra: egy új cikksorozatban a Mandiner szerzői, bloggerei mondják el, mire számítanak,…..
  A nagy belpolitikai punnyadásban alig vettük észre, hogy a csornai időközi mellett (ahol a Jobbik egy elszánt nézésű jóllakott óvodással támad) Józsefvárosban is urnához szólítják az Istenadtát. Itt a lemondott Csécsei Béla polgármester utódját kell…..
Ritkán fordul elő, hogy ennyire fázisban legyünk a történelemmel. Egy véletlen folytán a hosszú hétvégét éppen Komáromban töltjük, ahol az eredeti tervek szerint egy belvárosi, híd közeli panzióban nyugodt, kicsit elhajlós hétvégére készülődtünk. Nem sejthettük, hogy e…..
  Minden idők legocsmányabb reakció-posztját készültünk megírni, de olyat, hogy Trágár Tóni riadtan bújt volna Kínai Kálmán - nem túl széles - vállai mögé. Kényelmes kispolgári énünket az háborította fel, hogy a kétszáznégy, előrehozott választástól rettegő…..
Az asztal meghalt, mielőtt megsütötték volna - írta ABA verseA legnagyobbtól búcsúzván  Akkor lehett, amikor még fájtak a hajhagymáim, s a napsütéses órák számaalig haladta meg a túléléshez szükséges minimumot, hideg volt,na. Jöttél Te, s szavaidban csicsergett a…..
 Hétfőn a parlamentben a mezei képviselő státusz felé menetelő Gyurcsány Ferenc ellenzékellenes kirohanása elfedett néhány fontos dolgot. A honatyák szavaztak például a paksi atomerőmű bővítését támogató határozatról: nagyjából konszenzus alakult ki, 330-an voksoltak…..
Mandiner blog Kitüntető figyelem 2009.03.20 11:41:00
 Szerencse, hogy miközben mi az ideológiai sötétség borzasztó alagútjában botorkálunk, előttünk néhányan lámpácskáikkal mutatják a helyes irányt. Ha a segítség ellenére cipőcskéink nem az igazság sárga útján kopognak, akkor bizony az útmutatók megmérgesednek.…..
 Bár lutheránus testvéreinktől érkezett, alábbi felhívással a Reakció kommuna kálvinista kommandója és pápista frakciója is mélységesen egyetért. A ma esti csendes együttlétre még SZDSZ-es barátaink is eljöhetnek, ígérjük, jelenlétüket nem áruljuk el…..
 Egyik félnek sem - így vélekedik legalábbis a magyar lakosság többsége. Nálunk jelenik meg először a magyar sajtóban a Nézőpont Intézet témával foglalkozó felmérése, amely ezer fő telefonos megkérdezésével készült január 7-e és 14-e között. Ez egyben premier is:…..
 Szkítiába járni filoszemitizmus! – írja kedvenc mokkaügyi szakportálunk Bencsik András könyvesbolt-hálózatának terjeszkedésére utalva. Egyperces néma vigyázállással ünnepeljük a szélsőjobboldali dadaizmus megszületését. Aztán nagyítónkkal szemügyre vesszük a…..
 Egykor közös hazánk egészét szereti Sólyom László, aki szlovák tárgyalópartnereinek kevesebb görcsösséget és egymás történelmének megismerését javasolja. Magyar államfő először nyilatkozott egy blognak, a köztársasági elnök a Reakciónak adott interjújában úgy…..
Mandiner blog Árokásó bevetésen 2008.11.13 15:46:00
 Míves kis portrét közölt az Árokásó-kommuna Charles Gatiról, aki a hírek szerint megkívánta a budapesti nagyköveti posztot. Esélyei nem rosszak, hiszen a jelenlegi nagykövet, April Foley már két éve van pozícióban, ráadásul őt még a lassan szedelőzködő republikánus…..
Mandiner blog Szindbád a Reakción 2008.10.22 07:01:00
 „Krúdy Gyula mindég elégiákat ír. Akármelyik könyvét nyitod ki, úgy érzed, hogy egy kisvárosi magyar temetőben jársz, az ákácok és a sírok között, késő délután, ősszel” – írta a tegnap 130 éve született író egyik rajongója, bizonyos Kosztolányi…..
 Úgy látszik, mások fantáziáját is megmozgatták a legújabb MSZP-kampány általunk is újraértelmezett képsorai. Menthetetlenül beindult tehát az újabb pannonpumásdübörgősadócsökkentéseslendületes kormányzati bohóckodás folklórizálodása. A videó kísérőzenéjét…..
 Kell ennél több? Nem hittünk a mesternek, de tessék, most is neki volt igaza. Sőt, ez már nem is a diktatúra árnyéka, ez már a diktatúra maga. Annak kell lenni, hiszen a cáfolhatatlan bizonyítékokat maga Szilvásy György mutatta be. Ő pedig mindig ott áll a vártán, amikor a…..
 Dráma! Döbbenet!  A Reakció megbízható rendőrségi és nemzetbiztonsági forrásokból úgy értesült, hogy különös kegyetlenséggel dolgozó terrorcsoport szedi áldozatait Budapesten. A brigantik annyira profik, hogy a biztonsági erők gyakorlatilag tehetetlenek.…..
 Mondja valaki, hogy nem érdemes a bulvárt figyelni! A Velvet Celeb-feljelentőjében, Győzike és Orosz Barbara (akiről most már legalább azt tudjuk, hogy szexi) eseménydús életéről szóló hírek között találtuk az alábbi gyöngyszemet. (Nem ide tartozik, de…..
 Nem őrizzük otthon Lengyel László szürke pulóverét, így perpillanat fogalmunk sincs, ki nyeri szombaton az SZDSZ tisztújítását. Nem tudjuk, mi lesz a vége, kihasználjuk, hogy még régi kedvencünk, Kóka János a nemzet testén élősködő liberális párt…..
Végre a nácik is megfelelő terjedelemben foglakoznak munkásságunkkal. Kurucinfós köpködés itt, SoDi, alias Kiss Endre Farkas – akinek finom humoráról már a Szetey-ügy kapcsán meggyőződhettünk – videója itt. Utóbbi tökfej persze csak addig bátor, amíg rá nem…..
 Megismernéd Lelky Lolát és életvezetési tanácsait? Érdekelnek a Doromboló Cicus-díj odaítélésének körülményei? Kíváncsi vagy a négyesmetró-építés részleteire? Március 18-án kedden 18 órától Reakció-est az Éghajlat Kávéházban (a Mórciz Zsigmond körtérnél, a…..
Mandiner blog HÜJE NÉP! 2008.03.12 18:01:00
 „Tisztelt Miniszterelnök Úr!  Kétségbeesve olvastam a Figyelőn megjelent cikkeket a népszavazás gazdasági hatásairól! Nem lehet valamit tenni az ellen, hogy egy ilyen hataloméhes csürhe tönkretegye Magyarországot? A baloldal miért nem jelenik meg a Híradókban, a…..
Mandiner blog Szocdem izmosodás 2008.03.05 16:31:00
 Eddig bírtuk szó nélkül hagyni a magyarországi szociáldemokrácia rohamos megerősödését, ám most futár jő pihegve: megvan az első átlépő parlamenti képviselő. Bár Hárs Gábor szerint ő és kerületi társai „nem a szocialista párt vezetésével szembeni…..
Mandiner blog Mi lesz veled, BKV? 2008.02.28 05:01:00
 A magyar élet egyik metaforája is lehetne a rosszul működő,  átláthatóságot hazudó vezetők irányította, nevetséges PR-akciókkal (lsd. BKV-busz a Bamako-rallin, Hagyó Miklóssal súlyosbított jegykezelés) népszerűsíteni igyekezett Budapesti Közlekedési…..
 Hosszan göcögött az ember azon, hogy a modern, európéer szociáldemokrácia szelleme nem tudta belakni MSZP Köztársaság téri székházát. A ma már eladott épületben a rendszerváltás után is ott virított a „pártház védelmében” elesett hősök emléktáblája,…..
 Szétlövik azt az amerikai kémműholdat, amely elromlott, s rövidesen a Földre zuhan - olvashatjuk a rövid MTI tudósítást a sajtóban. Először természetesen az jutott az eszünkbe, hogy szólni kell Bruce-nak. Bár ő annak idején életét adta az emberiségért - legalábbis az…..