Regisztráció Blogot indítok
Adatok
huspotyolo

0 bejegyzést írt és 288 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Belsőség Heti merítés 2015.01.04 09:13:11
Sprinter Killer :) Az autót használtan vettük, ismerőstől, jó vétel volt tavaly év elején...egészen idén januárig. Ő a nagy fehér, aki nem tehet arról hogy megcsinálták Mivel 8 éve csak Fordot hajtottam, 2 generációt, úgy gondoltam, hogy a következő generáció csak…..
huspotyolo 2015.01.04 14:44:21
@Never: Gondolom a Székesfehérvári helybeliek is majd örülni fognak annak a plusz pár ezer autónak, akik Balcsiról hazafelé eddig se vettek matricát. Ugyanígy Kecskemétre, a környékből bejárók se mind fognak matricázni, mert az ingyenes pálya kerülő volt, de legalább gyorsabb volt. Most a kecskemétiek orra alá fog pöfögni a CO2. De a hétvégi autós "vidékieknek" is nagy öröm lesz Budapesten átcammogni ha a családdal kirándulnának.

Nem rossz dolog ez a megyei matrica, de NYUGAT EURÓPAI, kulturált módon is be lehetett volna vezetni. Pl az ingyenes elkerülő szakaszok ugyanúgy megmaradtak volna, és a matrica a megváltott megyéből kilépve az első lehajtóig lenne érvényes. Így pl a Dunavecsei melósok sem sz**nának és Veszprém megyében található 6km-es, 1 lehajtóval rendelkező fizetős szakaszra sem kéne legalább évi 5000-et fizetni a semmiért. Arról nem is beszélve, hogy 2 hét alatt akarják bevezetni a köztudatba, egyből bírságolva!

Nem hülyék az emberek, így is megvették volna a megyei matricákat, mert MEGÉRI. Igaz a mostani "kötelező" vételhez képest kevesebb lenne a bevétel. Szerintem kb 70% amúgy is kiváltaná, de nem olyan érzése lenne az embernek, hogy tejelő birkának nézik.
huspotyolo 2015.01.04 17:04:51
@3gb: Igaz. :)

Vagy akár a NAV-hoz bekötött online, GPS-es tachográfot is bevezethettek volna, mint a pénztáraknál. Ha nem fizeted be az útdíjat OBD csatlakozón letiltják a motorelektronikát. :D A modern autókban már a szélvédőmosó szintjét is látják, így a szappanadó kerülőket is ki lehetne szűrni.
Tudják önök, milyenek valójában a helyek, ahol szeretett autóik készülnek? És mivel etetik az újságírót? Mai Égéstér-adásunk kommentposztja...
Komplex adás, amelyben nem kerüljük a forró témát. Gyanús Audi? Szervizköltség? Zene, szórakozás? Kínai álmok? Van itt minden! Az Égéstér 119. adásának kommentposztja. Direktlink a letöltéshez...
Ez az Égéstér 100. adásának kommentposztja. És ha netán kíváncsiak rá, itt a horgászdal! ..
huspotyolo 2014.01.01 19:23:35
@Leadfoot: Én inkább fordítva kérdezném: Mi élvezet van a recsegő racsnis mechanizmus hangjában? :) Szerintem sokkal kulturáltabb az 1-2 kattanás a megfelelő rögzítési helynél. Ráadásul én forgalomban is gyakran használom a kézifékes indulást.

@Gomulka Béla: +1
Bár próbáltam elkerülni, de sajnos autósiskolában oktató megkövetelte a recsegtetést. Sőt a fekvőrendőrön is telibe kellett átmenni, hiába lehetett volna féloldalasan, kisebb huppanásokkal átsiklani. De szerencsére már a kemény rózsaszín műanyag kártya ezekre feljogosít. :D

Mivel motorkerékpárokról is volt 1-2 szó: Hogyan parkoljuk velük dombon, ha nem lehet/érdemes egyesbe rakni? Mert előfordulhat az az eset, hogy a menetiránnyal szemben kellene letenni a motort, ha kímélni szeretném a technikát.
huspotyolo 2014.01.02 14:19:14
@Szabványok: Igazad lehet ebben. Valóban ezekkel a tankcsapdákkal csak a környékünkön találkozom, ahol különösen gyilkos (min 20cm magas és 3/4 méter hosszú) miniugratót készítettek. Kb 5km/h-val lehet "normálisan" átmenni rajtuk. Még így is majdnem feldob az ülésből ha teliben megyek át, ezért választom az egy fokkal komfortosabb, egy oldallal merőleges áthaladást. Az olajteknők, egyéb alacsonyan lévő alkatrészek már hornyokat martak az aszfaltba utánuk, a figyelmetlenebb társak jóvoltából. :D B-s mercivel merőlegesen nem lehet úgy átmenni rajtuk, hogy középen ne érjen le az alja.
A Mulholland Drive hallatán legtöbben David Lynch zseniális thrillerére gondolnak – legalábbis Kalifornián kívül, mert az államban inkább a film címét adó út ismertebb. A Santa Monica-hegységben kanyargó Mulholland Drive-ot 1924-ben adták át, azóta gyűlnek az autóroncsok a…..
Belsőség Heti merítés 2013.11.10 09:57:43
Nemcsak munkára, családdal is beválik Amióta gyerekünk született, még jobban megszerettem, hiszen amellett, hogy az utastérben bőven elférünk akár öten is (de többször volt már, hogy a hátsó ülésen négyen szorongtak), hátul akkora hely van a csomagoknak, mint egy nagy…..
Belsőség Heti merítés 2013.10.06 10:06:24
Öreguras külső, fiatalos dinamika Előre szólok: elfogult leszek. Szűk családi körben ez a 14. Hondánk. Az első autóm Honda volt, és egyébként is nagyon meg vagyok elégedve a márkával. Az első autómat 1,5 évig használtam, aztán jött fél évig egy Opel Astra H. Egy olyan…..
huspotyolo 2013.10.07 11:22:06
@Schütii: Egy kicsit náciskodom helyesírás ügyben: Fojtószelep. :) Ugyanis a fojtással tudjuk szabályozni egy bizonyos közeg folytonos áramlását. Bocsi, kibukott, mert túl sokszor láttam egy hozzászóláson belül. :P

Amúgy Celica-s ítélet most pont jókor jött. Nagyon megtetszettek ezek a járgányok, igaz a '94-'98 között gyártott gömbölyded formájú, kereklámpás verzió. A '99 utáni nekem már kicsit túlságosan "transformers"-es a hátsó fertályán, így a régebbi szerethetőbb számomra. Népítéletben a régebbi típus 8,2, míg az újabb ('99-) verzió csak 7,3-at kapott átlagban. Egyelőre még nem merültem el a témában, így fogalmam sincs, hogy ez a különbség "valóságban" is ekkora, vagy csak a statisztika akar átverni?
Az úgy volt, hogy a házasember ösztönöm megsúgta: ha szombaton két gyerekkel felvértezve elmegyünk gigantikus játszószőnyegért a kék-sárga áruházba, akkor aznap már nem jutunk ki a Hungaroringre. Ez a fajta ösztön előbb-utóbb mindenkiben kialakul és százból százszor bejön,…..
Belsőség Heti merítés 2013.08.25 10:29:16
Amerikai ikon Hogy mitől tud olcsó lenni, arra nem nehéz rájönni: csak azt kapsz, ami fontos, tehát egy eltalált kasztnit, egy méretes motort, és hátsókerékhajtást. Belül csupa műanyag, minden faék egyszerűségű, kapaszkodó nincs, az ülés előrehajtáskor nem jegyzi meg a…..
huspotyolo 2013.08.25 20:31:49
@balage28: Szerintem nem értelmezted jól, emberünk (ahogy a helyében én is) telibesz@rja az ilyen extrákat, nem fikázza. Szerintem bőven elég lenne neki a tiszta fémfelület 2 üléssel, mint a WTCC/rally kocsikban.

Én is ülnék ilyen alapmodellben, mint a v10-es M-es BMW-ben. A fedélzeti számítógép nem értem mire jó, bőrbe nyáron beleég a valagam, egyedül a hifiért fizetnék.
Belsőség Heti merítés 2013.06.23 08:54:25
A vén japán Úgy kezdődött az egész, hogy megszállott Ladásként építgettem egy 2106-t. Egyszer nézegettem a neten, és belebotlottam ebbe az öreg Datsunba. Bár siralmas állapotban volt, egyből beleszerettem, és azt mondtam: Nekem ez kell! Pedig nem akartam autót venni, komoly…..
V12 / 5.972 cm3 / 544 PS / 750 Nm @ 1.500 - 5.000 / biturbo / 0 - 100 km/h: 4,6 s / Vmax: 250 km/h (klikkelj a nagyobb képekért) ..
Örök "hálás" téma a vasárnap esti csúcs az M7-es autópályán. Most nem feltétlen az autósok viselkedése késztette Pétert levélírásra, hanem hogy a rendőrök ilyenkor is kameráznak. Én is láttam már reggeli dugóban traffipaxos autót. Mérjenek, legfeljebb nem lesz bevétel.…..
huspotyolo 2012.08.13 17:19:25
@Wl: Persze lakott területen belül igazad van és ha 2-3-al hátrébb dudálgat, de pl az autópályán belsőben 120-al bambulót (külső sáv üres) le lehet dudálni a külsőbe.

@Joske: Részben igazad van, de a 200-adik autós már minek nyújtson segítséget, ha már többen is megálltak/mentők kinn vannak? Akkor meg ne bámuljon, hanem húzzon el onnan minél hamarabb!

A poszthoz:

A fékezgetős birkák a hülyék elsősorban. Inkább a (seb. korl.)táblákra figyelne, nem a sünökre. Sokan még az óvodás jelnek megfelelő "felhőcskét" sem ismerik fel a sebességkorlátozó tábla alatt és lelassítanak a verőfényes napsütésben is.
huspotyolo 2012.08.13 20:16:18
@D4D: Én sem értem neki ez miért újdonság, már rég benne van a KRESZ-ben... :)

A tévének meg csak korlátozottan kell hinni, attól hogy a tegnap(előtt)i híradóban úgy mondták, hogy "mostantól", attól még nem igaz. Az a szabály már több mint 7 éve benne figyel a nagykönyvben.
huspotyolo 2012.08.13 21:00:25
@D4D: Hát én sem azért jegyeztem ezt meg ennyire, mert olyan jó szabály, hanem mert egyenesen felnyerítettem a nevetéstől, amikor a KRESZ könyvben olvastam. :DDDD Lehet napfénytetős kocsikra vonatkozik, vagy át kell lyukasztanom a tetőt, mint Dínónak a Frédi-Béniben, hogy kiderítsem, nem egy unatkozó milliomos akar engem a susnyásba ugratni. :)
A magyar autósok idegeit egyik legjobban borzoló probléma, amiről Zsu is írt nekünk. Néhány éve az egyik kereskedelmi rádióban külön akció is indult az indokolatlan és értelmezhetetlen táblák összeírására. Persze a mai napig sok helyen találni erre szép példákat, főleg…..
Sajnos léteznek olyan alakok, akik mindenáron bele akarnak valakibe kötni, egy ilyet fogott ki imitto is. Lehet, hogy máshol felidegesítették vagy csak rossz napja volt, de ez abszolút nem menti fel az alól, hogy ő nem tartotta be a szabályokat és még ő kötözködik. Ráadásul, ha…..
Keddi posztunkra reagálva küldte el levelét Alpár, miszerint érdemes másik szemszögből is megvizsgálni az autópályán letolós "játékot". És tényleg, nem feltétlenül az a hülye, akit utolérnek a belső sávban. Ha nincs hely hova kimenni (általában a kamionok hosszú sora…..
huspotyolo 2012.04.13 12:24:01
@Iza Béla: Szerintem tudod mit kívánok neked...
huspotyolo 2012.04.13 12:36:27
@Iza Béla: Tudom, hogy nem, mert az ilyen buckalakókat más nem érdekli. De ettől még én is leírhatom a véleményem, ugyan úgy, mint te az agymenésed. Ja és LEHETŐSÉGEKHEZ KÉPEST kell biztosítani baleset esetén a továbbhaladást, nem pedig a parkolót kell keresgetni.
huspotyolo 2012.04.13 16:23:05
@gsc: "Mellesleg terjed a civilizáltabb országokban, hogy az alsó sávból besorolóknak van elsőbbsége a belső sávban haladókkal szemben."

Már előre látom, hogy a felhajtók meg jobbkezesek lesznek :DDDD
A jobbra-tartás mellőzése az autópályákon, ami engem mostanában leginkább zavar. Senkinek sincs joga önkéntes rendőrt játszani, a gyorsabb járművet lehetőség szerint el kell engedni. Ha előzök - például kamionokat - akkor ilyenkor én is inkább a gázra lépek, majd az első…..
huspotyolo 2012.04.10 12:15:04
@horex: Ezt akartam írni, rokon lelkű kolléga!

@Vidi Rita: Akit meg lehet előzni jobbról az NEM TARTOTT JOBBRA! Ennyire egyszerű.

@_zulu_: Persze hogy! Mi másért?! Én is, ha rám villognak és gyorsabban mennének néha még lenyomok pár járműt lendületből, de amint lehet elengedem, nem érdekel hogy 150ről kellett 110-re lassítani, azt a 20 másodpercet kibírom.
huspotyolo 2012.04.10 14:02:45
@_zulu_: A megoldást már tudom is: le kell deriválni őket! :D

(Asszem' kicsit lefáradtam a sok komment olvasástól)
Ha valamire biztosan nem számít az ember egy magyar tuningkiállításon, az egy eredeti állapotban fellelt, az utolsó porcikájáig újszerű BMW M635CSI. Pedig éppen ez a fekete gyönyörűség volt az első, ami az utunkba került az idei Carstyling.hu Tuning Show-n, a budapesti Hungexpó…..
Nincs azzal baj, ha valaki sportosan vezet, mint teszi és vallja ezt Gab is, bizonyos határok között szerintem is belefér. De ez utóbbi ilyenkor a legfontosabb, tudni kell, hol van az igazi határ. Mert mások veszélyeztetése már túl van ezen és valahol átérzem a posztíró indulatát.…..
huspotyolo 2012.03.08 13:12:55
@Gabx: Szerintem hagyjad ezeket a mintapolgárokat. Nem tudod meggyőzni őket, csak a jogszabályokat tudják felhánytorgatni. Mert az ügyvéd majd így meg úgy. Az én szememben ez a legaljább szakterület egyike, a politikusi és közgazdaságtan mellett. Én csak nevetve olvasom/figyelem ezeket a díszpintyeket, mert tudom, hogy:

images.mylot.com/userImages/images/postphotos/1719835.jpg

Szerintem te is tény így. Vegyél be egy lesz*rom tablettát, vidd el a párod valahova és nevess ezeken a lúzereken, akiknek minden lépését egy jogszabály irányít.
huspotyolo 2012.03.08 13:14:51
@huspotyolo: *tégy
huspotyolo 2012.03.08 16:15:00
@pengusz: Pontosan, lásd reptéri gyorsforgalmi, 90 a limit és 60-al mazsolázak... Lakott területen belül van, bár az út maga mégse lakott területnek minősül.
Egyik fő okozója a fővárosi dugóknak a kereszteződésben bent maradó autós. Sajnos vannak olyan csomópontok, ahol nehéz előre felmérni, át lehet-e érni a zöld ideje alatt, illetve adódhatnak meglepetések, például elénk vág valaki vagy a szokásoshoz képest többet tökölődnek…..
huspotyolo 2012.02.22 14:49:40
@efhábé: +1

Ha sofőrszolgálatot vállal, akkor lehetne előrelátóbb is... Én ilyen munkákat nem végzek mégsem szorulok be, max minden szökőévben egyszer, de sosem a kereszteződés közepén kell megállnom.

Azt bírom még a Bocskai-Fehérvári kereszteződésnél, hogy a b@lf@sz, aki beragadt a villamos sínre a kétoldali csengetésre is sz@rik visszatolatni 3 métert hogy a villamosok elmenjenek. Persze így a villamos ragad benn a kereszteződés felében, így a 3 sávnak egy lámpaváltást ki kell várnia egy barom miatt, hogy elmenjen a villanyos előlük.
huspotyolo 2012.02.23 09:54:41
@D4D: Persze, ez igaz, de én nem fogom ezt a villamosvezetőnek elmondani, már valaki megtette és mégsem használt... Amúgy megértem hogy bemegy, a tömegközlekedés előbbre való mint az egyéni autókázás. Több százan nyomorognak egy helyen, ha már én kényelmes fotelban ülök, annyit megérdemelnek, hogy pár perccel kevesebbet hering-partizzanak. Meg ki tudja meddig lesz ilyen még, lehet úgy jár mint a malév.

@SzélsebesVelorex: Hadd nyomják, birkák engem ne tereljenek sehova. Ha meg melléd megy és mutogat vörös fejjel akkor nagy vigyorral integetni kell neki. Ott helyben fog szívrohamot kapni. :D
Kisebb karambol szemtanúja volt Tibi. Nem történt nagy kár és nem volt anyázás sem, így hát amolyan aranyosan szerencsétlen, de mégis szerencsés történetet írt le nekünk. Valahogy így volt szép, minek is vitatkozni, ha a vétkesnek egészen pici kára keletkezett, a vétlennek…..
huspotyolo 2012.01.29 18:43:28
@Csigorin: Köszönöm az együttérzést, én is hasonlóan vélekedem, csak számukra nincs kedvem jelezni ezt se dudával (ami szabályos is lenne), sem pedig refivel mert személyes sértésnek veszik és még a végén meg akarnak leckéztetni.

Mondjuk a Superbessel kb 5-8km-ig is elvoltam, először belsőben mentem volna el mellette normálisan 144-el, de egyre lassabban haladtam el mellette, valószínű ekkor jött rá, hogy ő is gyorsabban akar menni 130-nál, vagy nem tetszett neki hogy egy alsó-középkategóriás autó akar mellette elhaladni. Eközben mögöttem jött egy nagyobb SUV, tökig gázzal kikapcsoltam a limitert és 160-al bementem a külsőbe és elengedtem a gyorsabban haladót, majd 144-re álltam újra. Superbesnek ez nem tetszett és megmutatta, hogy ő is tud menni 150-160al, persze leelőzött, csak kb 800-1000méter múlva megint 130-135-re állt a baromja, persze az istennek se ment volna le a külsőbe a kamionok előzése után, amik közt persze bőven volt annyi hely hogy lassítás nélkül elengedjen. Ilyen 2 kamion közti távon mentem el mellette jobbról, úgy meg volt lepve, mintha most aszfaltozták volna le mellette a külső sávot. Azóta is nevetek rajta milyen szánalmas alak. :DDD
huspotyolo 2012.01.30 11:18:15
@"streetfighter": :D

De ha elszomorodsz, akkor rossz fele görbül a végén a kicsi szád. :)
S4 / 2.500 cm3 / 168 PS / 294 Nm @ 3.250 / turbo / 0 - 100 km/h: 7,8 s / Vmax: 223 km/h (klikkelj a nagyobb képekért) ..
Hasonló mentalitású autóst fogtam ki a minap, mint G teherautós verzióban. Az én esetemben annyi volt a különbség, hogy sávot akartam váltani jobbra, belenéztem a tükörbe, index, besorolok teljesen simán, mire a másik sávban a mögém kerülő fekete Audi A2 nyom egy látványos…..
autózz! Mr. Hetven köztünk jár 2012.01.03 07:48:00
Egy érdekes sofőrtípust elemez ki levelében Zoz, egy tipikus vasárnapi kalapos fajtát, aki a biztonság kedvéért inkább csak poroszkál, arra nem gondolva, hogy ezzel még inkább veszélyforrássá válhat, de legalábbis marha idegesítő. Hetven bácsi az, aki a hétvégi…..
huspotyolo 2012.01.03 17:17:26
@(---Flúgos Buszos---): Én is így csinálom, csak a sebességet az ojjektív határon belül lépem át. A közlekedésre ez tényleg igaz. Ha adózásról van szó, akkor a szabályait mindig be kell tartani. :)

@Zozzancs: Pontosan, párhuzamos közlekedés meg akkor alakul ki ha telítettek a sávok, de ha pl Hungárián 3 szem autó megy 500m-es szakaszon az nem párhuzamos közlekedés.
huspotyolo 2012.01.03 20:13:18
@mifolyikittgyöngyösön??: Kell jogosítvány hogy vezess? Tudtommal az autó benzinnel megy, nem jogsival. :D
huspotyolo 2012.01.04 10:52:49
@HUN_Sector: Hehe, ez jó. :-) Szerintem a "JOBBRATARTÁS" felirat nálam kiégne hamar. Sajna az előttem 5 autóval lévőnek meg nem tudok üzenni, csak telepatikusan. :-)

@Mad Mind: Elég jól tudom szimulálni, hogy tudom a KRESZ-t, már 2 vizsgán is bizonyítottam elsőre. De ha 50-60-al akar száguldani, akkor menjen ki a benzinkútnál a gyorsforgalmiról, ott is mehet ennyivel. Az a vicc, hogy akik a gyorsforgalmi melletti 2 sávoson mennek, azok elcsordogálnak mellettünk. Kimennem feles, mert olyan szar az út hogy szétrázza a fejem, azt a fél-1 perc késedelmet meg kibírom. Szerintem akik elöl mennek, azok (gyakran) nincsenek tisztában sokszor a KRESZ-el. "A G(yé)P(é)S azt mondta akkor biztos 60al lehet csak menni", közben a lakott terület vége táblát észre se veszik, azt se tudják mi oldja fel a sebesség korlátozást. M1-esen Biatorbágynál Győr fele 130, Bp fele 100 a limit és van egy radar amit forgatnak. Megyek Győr fele 130-al látom előttem lévőnek elkezd hupákolni a GPS-e, hogy a radarnál csak 100-al lehet menni, féklámpa már villant is, pedig semmi nem indokolta a lassítást... Persze itt is, hogy menőn fogalmazzak, RESPECT a kivételnek.
A defenzív vezetés híve vagyok, inkább hagyom a láthatóan hülyéket, hadd menjenek, nem érdemes összetöretni magunkat velük. Tegnap este sem történt másképp, végül nem történt baj, de az eset valahogy a szokásosnál jobban felbosszantott. A Halász utcából mentem le a budai…..
huspotyolo 2011.12.23 00:05:56
@''autónepper.'': "én mivel meg becsületes vok azt se tudom mi az az óra tekergetés"

Egy évben kétszer, ha eljön az ideje, a népek csoportos sportba kezdenek, ahol március és október utolsó vasárnapjának hajnalában előre- illetve hátratekerik egy órával az időmérő eszközeiket. :)

"hát igen... elvégre csak 24ezren állt mikor megvettem tőle el is hittem h 95ös swiftbe annyi van :O akkor átvert?"

Nem vert át, csak előre menetben 246ezret tett bele és rükvercben meg 222 ezer kilométert ment.
huspotyolo 2011.12.24 21:16:23
@"streetfighter": Egy technikai észrevétel.

"...lovat szabadna vezetniük nem autót."

Lovat hajtani szokták, mert ha vezeted, akkor gyalog mész az állat előtt a kantárnál fogva irányíva őt. :-)

www.aukcio.ittvettem.hu/uplimg/img_6894598_5bda1f1f2b9c6f70253b72f5c8b31f32.jpg
huspotyolo 2011.12.25 02:12:02
@"streetfighter": Ja okés :-) Csak nem értettem minek a ló ha már egyszer gyalogolnak előtte.