Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kecskebácsi

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Aki az árokból vesz motort, ne csodálkozzon, ha felül a szopórollerre. Az viszont kicsit így is meglepett, hogy a felújított blokkal, egy hónapnyi állás után képtelen vagyok beindítani a Simsont. Másnap mégis felvitt Bánkútra. Bár a blokk rendbetételével már júniusban…..
Pontosan nem tudom, hány kilométert motoroztam eddig életemben. A VMaxba beletekertem bő harmincezret, de volt, hogy egy évig nem ment a kilométeróra-spirálja. Az XJR most áll 30 ezernél, a Vino alattam 3000 kilométer körül mehetett. Plusz ott voltak még a tesztmotorok, az…..
TComment A hurkok mindenit! 2012.05.16 06:10:00
Az utakon nem kizárólag közlekedéstechnikai mérnökök közlekednek, hanem csipkeverők, pékek, sőt, méhészek is. Honnan a fenéből kéne tudniuk, hogy az téglalap alakban összevagdalt aszfaltnak bármi köze is van a lámpához? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Kecskebácsi 2012.05.16 18:28:08
@na__most__akkor: Nem rossz módszer, mindaddig, míg éberék két motorral lesből le nem támadnak.
Kb egy évig alkalmaztam, azután megtörtént az eset Mínusz 10k, mínusz 3 pont.
Plusz kedélyes beszélgetésünk során szervek elmagyarázták, hogy ők két motorral állnak rá és akkor működik,
Ennyiben maradtunk. Legközelebb két motorral megyek.
  A Totalcar Égéstér legutóbbi adásában a segédmotoros rendszámozásról volt szó. Hallgasd meg, érdemes, el lehet ütni mp3 lejátszóval egy unalmas órát, amit a dugóban töltenél. A hasonló audiotermékek roppant haszna az is, hogy türelmet, de koncentrációt nem igénylő…..
Robogó Nem félsz, Angéla? 2012.04.21 06:01:00
Minden reggel, amikor leállítom a robogómat a szerkesztőségi parkolóházban, egyetlen kérdés dörömböl az agyamban: miért nem kezdtem én ezt sokkal hamarabb? Biztos, hogy nem voltam normális. Robogózni nagyon jó! Ajánlom mindenkinek, aki szeretne gyorsan és olcsón közlekedni…..
Kecskebácsi 2012.04.21 11:27:36
@mozso18: Ha valaki látta valamelyik tudós csatornán a "Megáll az ész" c. sorozatot, egyszerű a magyarázat. Alárendelt útvonalról bekanyarodva az esetek túlnyomó többségében autók miatt nem lehet kifordulni. Következésképpen az autós -akár motoros is- autóra van "kihegyezve". A motorost nem keresi, nem is veszi észre.
Magam is jártam úgy, hogy a földútról kikanyarodó kocsi vezetője egyszerűen nem vett észre, pedig világítottam is, meg észleltem, hogy felém néz. Miután majdnem összecsattantunk, elnézést kért, mondván, hogy nem vett észre. Most így utólag, el is hiszem neki.
Esetleg nm ártana erre a tanulók figyelmét fölhívni a tanfolyamokon.
Kecskebácsi 2012.04.21 21:43:51
@efilnikufesin: Az anyósülésen ülő utastól ne várd el, hogy a visszapillantó tükröt figyelje, ráadásul az úgy van beállítva, hogy ő max a sminkjét tudja ellenőrizni benne.
  Hogy mit húzzak a testemre, nekem is nagy dilemmát okozott a kezdetekkor. Kérdezgettem mindenkit, hogy milyen sisakot, milyen kabátot, kesztyűt vegyek. De nagyon megoszlanak a vélemények, mindenki másra esküszik. A szerkesztőségen belül is szenvedélyes viták alakultak ki:…..
Robogó Robogó a halálkatlanban 2012.02.13 14:15:00
Van egy csóka, Ian Usher, aki kitalálta, hogy mindenét eladja az e-bayen és megvalósítja belőle kissé agyaroggyant céljait, amiben autózúzástól kezdve sok minden volt, konkrétan 100 cél 100 hét alatt. Mindez azért érdekes, mert volt benne robogós művelet is, amiben egy másik nem…..
A robogók a történelem folyamán határozottan a menő járművek közé sorolódtak, amíg a mopedek, főleg a klasszikus pedálosak különösebben sosem voltak azok, inkább megmaradtak praktikus közlekedési eszköznek. Főleg nálunk, ahol nem igazán alakult ki a mopedes kultúra, de ami…..
A csehek nem szeretnek idegeskedni. Legyen meg az egészséges középtempó, este a jó söröcske meg nakladaný hermelín – minden más mellékes. Ezt a képet is Csehországban lőtték. Úgy tűnik, a rendőrök sem stresszelnek azon, hogy a KTM-es nem a karjával, hanem az első…..
Sárga, mint egy Caterpillar 2011-ben több érdekes és több botrányosan unalmas motort is bemutattak. Sajnos egyre ritkábban fut át a kellemes remegés a tesztgépek megkapása előtt, de néha még érezzük, van remény. Idén én egyszer jöttem igazán lázba, és pont ez volt az, amit…..
Robogó Köszönsz vagy vizelsz? 2011.09.08 12:40:00
Tök jópofa gesztus, ha sorstársak akár ismeretlenül is köszöntik egymást. Odaintenek egymásnak a szovjet és amerikai űrhajósok, a sivatagi vándorok, a magyar autósok külföldön. Egészen baráti gesztus volt ez még húsz éve motorosok között is, amikor még nem voltak ennyien. Ma…..
– Melegszik a főtengelycsapágy! – Kenünk, vagy állítunk? – Állítunk! – 30-32-es kulcs, pajszer, kalapács! Mai cikkünk blogposztja...
Kecskebácsi 2011.07.22 09:32:18
@KárászAti: A fene tudja, hogy csinálják, de egy egy kis pöcs 360 lóerős stabil gép mellett láttam egy készséget, ami arra szolgált, hogy a munkában megfáradt gőzhenger olajat megpihentesse és megszűrje. Emlékeim szerint valahogy a gőzbe csempészték bele az olajat, de hogy ahogyan nyerték vissza, dunsztom sincs.
Visszatértem a külföldi száműzetésemből, úgyhogy lassan én is visszazökkenek a régi kerékvágásba, megint fogjátok időről időre a nevemet látni a posztok címe alatt, amennyire engedi az időm. De itt most nem is az én nevem a lényeg, hanem ezúttal Tibi, aki leosztott egy…..
Robogó Ötvenes papírokkal 2011.06.24 15:01:00
Érdekes ez a magyar használtmotor-piac. Néha böngészem a hirdetéseket, és csodálkozok, mennyien meg vannak kettyósodva. Próbálj csak egy endurót venni: őskövületekért kérnek 3 kilót, és még mindig elvétve akad csak olyan, ami rendszámmal is rendelkezik. Ennyien laknak…..
Árpád apánk feltúrta a filmhíradót archívumát és brutális érdekességeket talált. Kezdjük ott, hogy a sokat siratott magyar motorkerékpár-gyártás valaha a robogóiparban sem tétlenkedett, de a történet korántsem a Panni és Tünde robogókkal kezdődött. Én konkrétan majdnem…..
Robogó Ne gyújts rá! 2011.06.02 09:51:00
Valamikor a cucializmusban – főleg mi, vidékiek – nem nagyon tudtuk, mi az a robogó. Még a motor és a segédmotor közötti különbség sem volt tiszta, csak azt sikerült tizenegynéhány évesen felfogni, hogy 14 éves korban meg lehet szerezni a segédmotor jogsit, amivel lehet…..
Hajnal kartárcsnőt sikerült rábeszélni arra, hogy ép elméje kockáztatásával ugyan, de élőben közvetítse le, ahogy VV Alekosz asszonyt választ magának, akit majd beállíthat a vitrinbe, hogy nézegesse, mert mást egyelőre nem nagyon tud kezdeni a pinával, már elnézést. A…..
Robogó Ilyen állat nincs is! 2011.05.26 10:00:00
Pedig van: én vagyok az! Kezdjük talán azzal, hogy sem 1995 táján, sem máskor nem akartam én motoros futár lenni. De valamiből élni kellett, és az akkor még létező műszaki diszkontban ordenáré kamuzások árán elnyert állásom 20 ezer forintos fizetéssel kecsegtetett. Előre…..
Szomszédomnak ecseteltem a pénteken bemutatott biciklitoló utánfutót, amikor közbevágott: „A Vaterán már láttad a propelleres biciklit? Az is házi!” Találkoztam már sok csodával, de ez szíven ütött: a női kerékpárra permetezőmotort szereltek, a kihajtásán két…..
hogyvolt Alekosz - 1x03 2011.05.13 18:00:00
Hát bocsánat a késlekedésért, de az egész délelőttömet elvitte, hogy gyakoroltam az erotikus zuhanyozást egy hidegvágóval, amikor azzal már ment, akkor mertem nagyot álmodni, de a sarokköszörű kifogott rajtam. Mivel, ha megszakadok, se tudok ilyeneket írni, ízlelgessük egy kicsit…..
Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőtől megint a kerékpárosokra fókuszál. A húsvéti időszakot is magábafoglaló fokozott közúti ellenőrzéssorozatban nagy szerephez jutnak majd a szondák.Az országos akció bejelentésénél Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti…..
Kecskebácsi 2011.03.29 16:18:13
Ma még felmérhetetlen a japán atomkatasztrófa áldozatainak száma és következményeinek mértéke. Egyelőre csak egy dolog bizonyos: ahogy annak idején Csernobilban és a világ más pontjain történt kisebb atombalesetek során, most is össze-vissza hazudoznak az áldozatok, a…..