Regisztráció Blogot indítok
Adatok
duke64

0 bejegyzést írt és 112 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A ma esti összefoglalóban mondta, hogy ő a legokosabb, ott is hagyta a villát a francba. Harmadjára sikerült önként távoznia, az előző két alkalommal meggondolta magát. Hiányzott a csaja, mondta, de ennél is fontosabb volt, hogy összeesett az izomzata és a haja is szar lett. Úgy…..
Elöljáróban szögezzük le: kevés férfi van akinek jól áll a citromsárga farmer. Istenes Bence nem tartozik közéjük. Na, hogy ezt így letisztáztuk, foglalkozzunk a valóban lényeges dolgokkal, A Tragédia Napjával. Mert ugye a geci szerkesztők elszakították VV Alexát kis…..
A bajai időközi választás eredményével mindenki jól járt: a kormánypárt megtartotta az önkormányzati mandátumát, a baloldali ellenzéki összefogás elmondhatja, hogy sokat javított 2010-hez képest egy erősen fideszes körzetben, a magunkfajta politikabuzik meg turkálhatnak…..
duke64 2013.09.24 10:04:30
ReCenzor Doppingolt bajai siker. 2013.09.23 07:18:01
Baján, időközi önkormányzati képviselő-választáson 32%-os részvétel mellett a Fidesz jelöltje - mostani információk szerint - 61 szavazattal megverte az Együtt-DK-MSZP által indított közös jelöltet. Zsigó Róbert pártszóvivő-polgármester városában beindult a választási…..
duke64 2013.09.23 18:06:19
@dimitrij:

Nézd meg légyszi az Index evolúcióját ebben a kérdésben
Függetlenül attól,ki a tulaj?
Egész nap címlapon,beharangozva ,hogy ez országos iránymutatással bír majd.(az eredmény)
Mindent elfog dönteni ez az időközi stb.

Mikor bukta lett,azonnal módosítás:nem is lehet messzemenő köv. levonni,nem is érdekes ez a választás,csak a pártoknak visszajelzés.

Most meg a csalás emlegetése.
duke64 2013.09.23 18:13:58
duke64 2013.09.23 20:40:26
@dimitrij:

Neked,mint a mai nap blogmotorjának,aki többször is tisztánlátásával hívta fel a figyelmem több dologra,úgy látom csak akkor lesz jó éjszakája,ha szerzek egy dedikált Teket Melinda posztert a választásokról. :D
A Blikk infói szerint nem sokáig kell a munkanélküliek keserű kenyerét ennie Szebeni Istvánnak. A köztévé Híradójából egy óvatlan, adásba is bekerülő bazmegelést követően kirúgott tévést állítólag a SportKlub látná szívesen. A lap megjegyzi, hogy Szebenivel jól jár a…..
Ez nem tartott sokáig, újra a zsidózó magyarok pártján az MLSZ. Újra lehet focipályán az ellenfél himnuszát kifütyülni, hátat fordítani és letolt gatyával mocskoszsidózni, kicsit mussolinizni, indulavonatozni. Újra lehet palesztin és iráni zászlót magunkra ölteni, hiszen…..
Félpucér bulák (micsoda meglepetés) nem voltak a tegnapi Voice-ban, pedig a Tv2, pont úgy, mint a nagyok, remek műbalhét rendezett a harmadik élő adás előtt, döbbent énekessel, mentorral, hatalmas szilikoncsöcsöket morzsinkáló szőke táncosnővel. Az adást elnézve persze nem…..
duke64 2013.01.05 14:43:42
@Traktorka:

Igazad van,a pojáca jelző nem is Somlónak,inkább a jelenségnek szólt.
Bemegyek a tv-be és hagyom,hogy nagy pénzért hülyét csináljanak belőlem-dologra gondoltam.

@Chuck Νorris:

Radics művésznő pályaívét bemutató hasonlatodért pedig giga like! :))))))
Adom!
A zenés/énekes tehetségkutatók egyik, ha nem a legnagyobb rákfenéje, az, amikor a műsorba betántorog a csatornaközeli celeb, vagy egy olyan, akit meg tudnak fizetni, és egy tudományosabb összegért cserébe elpaybackeli az egyik slágerét vagy éppen akkor megjelenő kislemezét,…..
A hétköznapi dolgok néha hajlamosak különösen valószerűtlennek mutatkozni, nincs is ezzel semmi baj. A problémák ott kezdődnek, mikor az ember látószöge jobb felső sarkában Budapest TV-logót vizionál. Parapszichológusok szerint ebben a jelenségben a legkülönfélébb feldolgozatlan traumák játszhatnak…..
A mai történet arra példa, hogy néha egy telefon is elég, hogy napok alatt megforduljon az ember élete. Gyulával ez történt – a hívás csütörtökön jött, vasárnap már landolt a gépe Németországban. „Informatikusként dolgoztam Magyarországon egy multinacionális cégnél,…..
A magyar labdarúgást évek, mit évek évtizedek óta igyekeznek megújítani, mindig voltak olyan traumák, amiken túl kellett lépni, VB-döntő, Marseille, Irrapuato, nem sorolom, nem fociblog vagyunk. A sport prezentálása is állandóan fejlődött, Szepesi Gyuri bácsi mikrofonjától a…..
duke64 2011.02.28 11:17:06
@hetzer87:

Bognár focitudása elvitathatatlan,50-szeres válogatott,még játszott VB-n.
Az ,hogy milyen ember (szenvedélybeteg-kaszinózás),az más lapra tartozik,ne keverjük a sportkarrierrel.
duke64 2011.02.28 11:21:24
@tengelykezű félember:

Még szurkolói lap is volt ilyen címmel,hogy 3. félidő.
duke64 2011.02.28 11:31:10
@AczélGyuribácsi:

Mielőtt eret vágsz magadon.

Jó volt vasárnap délutánonként,esténként nézni,válogatni ezek a bajnokságok közül,amit üzleti okok miatt kénytelen volt a Sport tv elveszteni.
Tudom,hogy aki többet fizet,az viszi a portékát.Én T-Home-os vagyok.
Pusztán a sportot kedvelő ember mondatta velem,hogy jó bajnokságokat vettek le a műsorukról.Semmilyen érdek nem fűz a Sport tv-hez.
Sajnálom a Sportklub argentin,brazil térvesztését is!
hogyvolt VV4 - 4X68 2011.02.23 15:00:00
Szandika úgy ébredt reggel, hogy a háta közepére nem kívánja Évát. Én úgy, hogy még mindig nem kapok levegőt és annyi erőm van, mint egy zacskó hangyának. Ha szemmel ölni lehetett volna, már rég kivégezte volna. Én azt, aki az influenzát kitalálta. Évának sincsenek szebb…..
hogyvolt VV4 - 4X66 2011.02.21 16:45:00
A tegnapi összefoglaló volt az eddigiek közül a legsótlanabb, a legösszeszedetlenebb, a legtrehányabb meló, amit eddig láttam. Értem én, hogy ez az egész Gigire lett volna kiélezve, de akkor miért nem sikerült? Az nem keret, hogy az elején és végén is őt mutatjuk, meg közben egy…..
hogyvolt VV4 - 4X65 2011.02.18 13:00:00
Ha újra kezdhetném, újra kezdeném. Meteorológus lennék. Jobban mondva időjós béka, mert őstehetség vagyok. Elég lenne egy rohadt nagy befőttesüveg meg egy létra, én meg a front előtt két nappal már ügyesen másznék fel-alá, keresnék egy csomó pénzt és röhögnék a…..
hogyvolt VV4 - 4X63 2011.02.16 13:15:00
A Valentin nappal önmagában ki lehetne kergetni a világból, a szívecskét szorongató plüss egerekkel, villogó szőrös állatkákkal meg az aranyáron kínált vörös rózsákkal együtt, biztosan bennem van a hiba, a nettó három kilónyi virágcsokrokkal sem tudok mit kezdeni, mi vagyok…..
duke64 2011.02.16 22:33:37
@gidabiga: itthonról,T-home
duke64 2011.02.16 22:39:32
@haruka: sajnos ezen sem megy
még a közvetítések legelején 1x-2x bejött az online adás,de egy hónapja (kb) semmi.
hogyvolt VV4 - 4X61 2011.02.14 13:45:00
Felszisszenek, nem Lilut vártam, férjem rápillant a képernyőre, „na, ez a szerencsétlen vászoncseléd holnap is megkapja a magáét”, aztán tovább rendezgeti a Juve zászló redőit, én vihogok, hogyne kapná, a kinyúlt szürke kardigán, körömcipő, halottrózsaszín…..
hogyvolt VV4 - 4X60 2011.02.13 15:30:00
Simor Olivér nyolcvan napot töltött a Villában. Akopaliptikus este volt, köszönhetjük ezt rögtön Lilunak, akinek csipkedíszítéses, kétarasznyi aranyövvel összefogott konfekció tunikája maga volt a vizuális Armageddon, ha már. Ezen a vonalon haladva a plüssgombócos…..
hogyvolt VV4 - 4X56 2011.02.09 10:45:00
Stohl Andrásnak még azt is elnézem, hogy úgy néz ki, mint a falusi sógor a városi körösztölőn, úgy kezdeni a műsort, „nekem mondta már rendőr, hogy büntesse meg magát, András” ütős és szívből felröhögök, sőt! Felugrom és megpuszilgatom a tévét,…..
hogyvolt VV4 - 4X53 2011.02.06 15:00:00
A tegnapi összefoglaló rossz hatással volt a bioritmusomra, ezt tetézte, hogy ma reggel vettem észre, összefogtam két zacskót és elővettem a kis gép lefagyása közben a szüzet is, amit a gondos előkészítés, sütés, maghőmérőzés és ilyenkor szokásos bohóckodás ellenére…..
Az RTL Klub lassan úgy kezeli a Való Világ szabályrendszerét, mint a kormány az alkotmányt, ami tetszik nekik, azt betartják, ami meg nem, azt leszarják. Mindezzel csak az a baj, hogy a műsor szereplői egy ideje már joggal vakarhatják a fejüket: ha a Nagy Testvér gumiszabályokkal…..
duke64 2011.02.04 15:14:45
@Spawn85: Így igaz,én sem fizettem még soha egy vasat sem!
Változatlanul fenntartom a véleményem,hogy kik és milyen indokból tudták a 18 000 jelentkezőből kiválogatni ezt az állományt?Nem hiszem el,hogy ennyire szürke ,ostoba és buta lenne a több ezer jelentkező,hogy ezek közülük a legjobbak,azaz a krém.Vagy az okosabbja nem vállalja be?Ez lehet.
Lehet nézni ezt a műsort ,csak helyi értékén kell kezelni.Nem fog lezsibbasztani agyilag,hogy ilyen toplákok élnek közöttünk,mint a VV lakók között többek.
Valamelyik csak néhány éve érettségizett.Mi bánatos lóf@szt tanult,tanítottak meg neki,ha most ennyire egyszerűek?Hihetetlen!
Ha másra nem,erre jó ez a műsor,hogy felhívja a figyelmet,hogy mennyire épül le szellemileg az ország.Nem kivétel az állítólagos értelmiség sem,akit Laci képvisel.Egyszerű tőmondatok nem mennek neki,zavarodott és szinte állandóan érthetetlen a mondandója.A helyesírása pedig nem diploma kompatibilis.Egy korábbi feladatban alapvető hibákat vétett.
A műsor ötlete jó,ebből nagyon érdekes VV-t is lehetne készíteni,ha nem olyan tipikusan magyar rtl klubos lenne.
Bár előző bejegyzésemben némileg cáfoltam ezt, a szilveszter és a mulatós hasonló szimbiózisban élnek, mint az orrszarvú és a féregirtó kismaradak vagy Klemy és a világtalan fodrászok. Ennek szellemében kívánok Nektek mindenféle vidámságot jövőre! És minimum egy hasonlóan…..