Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Popsugar

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pár hete voltunk Badacsonyban, ismerjük meg jobban kis országunkat felkiáltással. Igazából csak kirándulni indultunk, de aztán kiderült, hogy jó időben érkeztünk, és igaz ez duplán is. Egyrészt, mert ragyogó napsütés volt egész nap, másrészt pedig pont akkor volt a szüreti…..
Néhány balerina a Prada-tól:Én szinte kivétel nélkül bármelyiket elfogadnám...de hát, elég borsos az áruk...:( Az első kedvenc:Fekete-fehér balerina, bőrből. Ára: 250$ (42.500 Ft)        Két színben kapható, szintén bőrből, és…..
A mai napot a fogyasztás műmárvány padlózatú templomaiban töltöttük Riannával, és úgy gondoltuk, a sorbanállás után jár nekünk némi kikapcsolódás. Így hát vettünk szépen két jegyet a Macskafogó 2-re; persze nem kicsit aggódva, mert ami kritikát eddig…..
Popsugar 2007.12.23 09:22:35
Lehet, hogy ez a médiafogyasztókat nem érdekli, hiszen arról sem szoktuk kishírben beszámolni, amikor új portást vesz fel az MTV, de azért ez mégiscsak fontos: távozott a Tv2-től Rényi Ádám pr-csoportvezető. Az az ember, aki a sajtóval tartja a kapcsolatot, sőt az az ember, aki a…..
Mit tehet a jelentkező, ha egy nem egyértelműen megfogalmazott feltétel miatt nem veszik fel egy felsőoktatási intézménybe? Pereskedhet, panaszkodhat, talán igazat is adnak neki valamilyen fórumon. A Zugügyvéd szerint mindez hiába, a küzdelem nem sok gyakorlati haszonnal kecsegtet.…..
Subba Random kínzó kérdés 2006.10.24 14:30:00
Nem tudja valaki, hogy ebbe a szerencsétlen magyar Rém rendes családba miért nem tudtak egy jó nőt castingolni a nagylány szerepére? Ha az amerikai verzióban egy lepukkant ribi volt, akkor nekünk miért elég egy ilyen csintalan fruska?..
Társblogunk a Subba már megírta, hogy hiába a nagy titkolózás, ha a Ruttkai Éva színház honlapján elszólják magukat, hogy Csalán címmel már készül a Tv2 vadonatúj, közéleti-aktuális-politikai kabaréja. Azóta kicsit utánakérdeztünk, hogy mivel is fogja égetni magát Verebes…..
comment:com Megatánc nohejnmál 2006.10.12 12:55:00
Kedd este adtam még egy esélyt a táncikálós reality műfaj tévékettes képviselőjének, mér' ne, ennyit a HírTv is megérdemelt, nem diszkriminálunk. Az első két adás után most az elődöntő vagy mi volt, a másik megaműsorban megszokott csindradattától tartózkodtak…..
Popsugar 2006.10.13 12:11:28
Sokat élcelődtünk David "The Hoff" Hasselhoff karrierjén, tulajdonképpen addig lesz kiapadhatatlan humorforrás, míg valahol, valamilyen minőségében megjelenik, elég csak a csehszlovák teremfutballista frizurára vagy az általa teljesen komolyan gondolt videóklipekre…..
A Balázs-show minden eddiginél jobb lesz, Balázs minden eddiginél viccesebben és keményebben fog kérdezni, legalábbis erre következtetünk abból, hogy egy teherrel kevesebb nyomja a vállát. Mostmár teljes emberként vetheti magát a hűtlenkedő párok kifaggatásába. Hétfőtől…..
Pedig milyen egyszerű népnek gondolhattuk az itthon (hibásan) csak bőrfejűeknek titulált szélsőséges csoportokat: drukkolnak a fehér embernek, és passz, vesszen a sárga, a veres, a fekete, a barna, meg hát ugye a zsidók is, de őket rutinból is ide sorolják a srácok.…..
comment:com Nacsa visszatért 2006.09.06 10:31:00
Ma visszatért A Jó, a Rossz és a Csúfba Terry Black, Korda György, Havas Henrik és Aigner Szilárd magyar hangja, Nacsa Olivér.Két héttel ezelőtt közöltük a tragikus hírt, hogy Nacsa egyéb elfoglaltságai miatt nem tud már tovább részt venni a műsorban. De úgy látszik…..
comment:com Magyar ufó 2006.08.31 21:29:00
Végre nekünk is van roswelli katasztrófánk, lehet zarándokolni Iregszemcsére, meditálva beszippantani az ufók itt hagyott energiamaradványait, vagy megerőszakoltatni magunkat egy másik dimenzióban, vagy várni, hogy újra egyszer, és pont akkor, amikor lesben állunk egy…..
A Comment:com úgy értesült, hogy az MTV végleg megszabadulna a bemondóktól, akiket még tavasszal száműztek a földi sugárzású m1-ról, a műholdas m2-re. A fikusz mellett mosolyogva műsort ismertető bemondót úgy néz ki végleg kiütheti a színesen pulzáló önpromó, meg a station…..