Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ongjerth

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A fővárosban és Pest megyében természetes úton csökkenne a népesség. A térség utánpótlását a vidékről beköltözők biztosítják, de az urbanizáció fő célpontja nem a nagyváros, hanem a kertvárosi régió. A folyamat olyan mélyen gyökerezik, hogy alig hat rá bármiféle krízis. ..
ongjerth 2016.10.13 16:48:06
Egyetértve az írás megállapításaival néhány kisebb kiegészítés: az évtizedek szerinti bontás nem mutatja, de a 90-es évek első felétől (a pionír csobánkai Hanfland-dűlőt talán 1993-ban parcellázták) jelentős kiköltözés volt Budapestről a térségbe. A 90-es évek végén - a KSH Budapest évkönyvének agglomerációs fejezete akkor ezt is közölte - rendszeres volt a Budapestről Pest megyébe költöző évi 30 ezres, és a megyéből Budapestre költöző 20 ezres adat, amit a budapesti lakásprivatizáció erősen serkentett is. Emellett a 97-98-as tőzsdeválság megnövelte a rendkívül alacsony ingatlanárakat, ez pedig létrehozta a vállalkozásszerű ingatlanfejlesztés megjelenését. Az 1. Orbán kormány lakásépítési támogatása erre rátett egy kicsit, majd a Meggyesi-kormány korlátozásai átirányították a lakásépítést a budapesti kisebb lakások irányába, kb. 2003-tól, ahová - felmérések szerint - sokan költöztek vissza a korábban kiköltözöttek időközben felnőtt gyerekei közül. Budakeszi kimaradása a lakóhelyi szuburbanizációból az akkori tudatos helyi fejlesztéspolitika eredménye volt: a gyenge intézményi kapacitások, a bővítések reménytelensége miatt az akkori szakpolitikusok igyekeztek mindent megtenni a lakosságszám növekedése ellen, bár ez a zártkertek betelepülése miatt csak részleges lehetett. A következtetés persze így is ugyanaz: az agglomerációra nehezedő bevándorlási nyomás valóban nem fog érdemben változni, legfeljebb az képzelhető el, hogy differenciálódik: erősebb lesz a kötöttpályás közcélú közlekedéssel (vasúttal, HÉV-vel - elérhető településeken), és lanyhább a többi helyszínen.
Építész szemmel igazi kihívást jelent egy korábbi épület átalakítása, olyan módon, hogy az új rendeltetése szerint megfelelően működjön, de a múltbeli volta se merüljön feledésbe. Nem könnyű megteremteni az egyensúlyt a modern felgyorsult világ és a korábbi korszakok…..
ongjerth 2014.02.10 07:26:37
@Moin Moin: Csak a Bálnáról írottakhoz egy megjegyzés: kevesen emlékeznek rá, hogy a CET koncepcióját Derdák András - akkoriban a népszerű Banán Klub alapító-vezetője - koordinálásával egy háromfős munkacsoport készítette, úgy 2003 környékén, egy tanulmány formájában. Az azóta réges-régen elveszett alapötlet szerint az egy-két kilométeren belüli egyetemek/egyetemisták kulturális és szórakozási, valamint dolgozási (pl. fénymásoló, éjjel-nappal könyvtár, stb.) igényeinek kielégítését szolgálta volna, rendezvényhelyszínekkel, az egyetemistákhoz kapcsolódó kulturális szolgáltatásokkal, éjjel-nappal nyitva tartó részlegekkel. Ezek egy része beépült az onnan tán kétszáz méterre megnyílt BCM-be. A megvalósítás más kérdés, a komment csak arra vonatkozik, hogy volt koncepció, és nem is amatőr.
ongjerth 2014.02.10 07:31:15
@ongjerth: egy kiegészítés: rendes feasibility studyt készítettek Derdákék, gazdasági szakértelemmel megtámogatva, igényprognózissal, látogatóforgalom-becsléssel és szervezeti, menedzselési és költség-haszon tervvel, nem várostervező-álmodozásról (?). Talán még megtalálható a Fővárosi Közgyűlés anyagai között (bár akkor még nem hívták CET-nek sem, nehéz lehet megtalálni).
Így utólag, a hazai és a nemzetközi kritikákat olvasva, nemcsak mi jöttünk ki értetlenkedve a Die Hard franchise 5. részének, a A Good Day to Die Hard vetítéséről. Pocakos Bruce Willis hullik az agyon cgi-zett Ukrajna Szálló legfelső emeletéről a Madách térre. Szeretett…..
Két tűz közé kerültem. Az egyik oldalon az emberek hatásszünetet tartanak, aztán jelentőségteljes homlokráncolással azt mondják: Széll Kálmán tér. A másik oldal pedig minden alkalommal felhorkan, amikor a négyeshatos nem a Moszkvára érkezik. forrás: bors.hu A tér- és…..
Gyakran olvashatunk a történelmi városrészekbe tervezett modern épületek problematikájáról, azonban a közvilágítás kérdése ritkán kerül a figyelem középpontjába. Létezik követendő hazai példa modern lámpatestek történeti városképekbe is többé-kevésbé illeszkedő…..
Cikksorozat Finta Józsefről INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/fovarosiblog/taverna_es_zaszlos_irodahaz/feed", "width":"600", "height":"300", "orientation":"horizontal", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":false, "number":"3",…..