Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Loarea

97 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sziasztok !  A héten kicsit elkalandoztunk Amerikába, és elkészítettük az egyik kedvenc ételüket. Az lett volna az igazi, ha grillen készítjük el, de ez így télen nehezen lett volna kivitelezhető, úgyhogy maradt a sütő. A szokásos káposztasaláta helyett, most krumplisaláta készült. A…..
Télre mindig begubózok, otthoni kuckózás, benti játékok, sok olvasás és némi tévé, meg a sütik.... valahogy így telik minden telem. Nem szeretem a hideget. De a mozgás hiánya egy idő után teljesen felőröl, ilyenkor szoktam bent tornázni, meg szerencsétlenkedni, de még nem találtam meg a nekem valót.…..
  Nagyon szeretek kávézni. A jó reggelhez tartozik, hogy miközben kevergetem a kávémat, bambulok ki a fejemből, belenézek a telefonban mi újság a nagyvilágban, és szürcsölgetem a napi koffeinadagomat. (Persze eközben egy-kettő-három gyerek ugrál körülöttem kisebb nagyobb bajaikkal, igényeikkel, de…..
  Az érzés, amikor megsütöm a kedvenc sütimet és rájövök, hogy csak este ehetek belőle, ha nem akarom a harmadik étkezésemet délután háromkor letudni, egyszerre kétségbeejtő és felemelő. Majd tudatosul bennem, hogy simán képes vagyok rá, és igazából ez közel sem akkora kihívás, mint hittem. Mert…..
Apró szösszenetek, gondolatmorzsák, friss hírek.... https://twitter.com/BekesAnyu Békés Anyu a Twitteren. Kövess! :D..
Békés Anyu A mese ereje 2016.03.05 14:58:10
"- Anyúúúú rosszra gondoltam! - Már megint gondolkodsz alvás helyett, inkább aludjál!- Mire gondoltál kicsim? - Hogy kinyitottam a csapot és az egészt lakást elárasztotta a víz.- Menj pisilni. - Nem kell pisilni, miért gondolod, hogy kell? - Szakmai ártalom. - Tessék? - Mindegy, aludjál. - De…..
Békés Anyu Amikor nem alszik 2016.02.26 14:52:02
Ha anya vagy, tudod milyen, mikor nem alszik. Napokig, hetekig ébred óránként, sír, nyíg, téged akar, te meg aludni. Ha több gyereked van, akkor azt is tudod, milyen rettegni, hogy fel ne ébressze a tesót is, mert akkor vége lesz a világnak, de az éjszakai alvásnak biztosan. Az elsőnél, mikor…..
NyAnya Zoknimanó és társai 2016.02.24 17:10:59
Régóta küzdök ezzel a kis szörnyikével, akit Zoknimanónak hívnak. Mindenki ismeri, aki szokott mosni. Elcseni a zoknik párját. Egyszerűen nem tudom nyakon csípni, pedig évek óta vadászom rá. A kedvencei a gyerekzoknik de előszeretettel lopkodja a felnőttekét is. Hiába veszek több pár egyformát hogy…..
Loarea 2016.02.26 13:32:50
Békés Anyu Inspiráció 2016.02.26 11:13:21
"Küzdj, amíg ők alszanak. Tanulj, amíg ők buliznak.Élj úgy, ahogy ők álmodnak." "Grind while they are asleep.Learn while they party.Live like they dream."   Nagyon tisztelem Hosszú Katinkát. Ő teljesen más mint én, másképp él, mások a prioritásai soha nem tudnám azt csinálni amit ő és biztos…..
  Mikor elkezdtem azt hittem a húsok fognak hiányozni, a felvágottak, meg a szelet husik. De nem. Teljesen hidegen hagynak, nem jelent kihívást nem enni őket. Na de ma. Érkezett a háztartásba fél kiló töpörtyű. Azóta csak azt enném. Kenyérrel, hagymával, végtelen mennyiségben. Hiányzol zsír :)  De…..
Békés Anyu Anyu, te mit tudsz? 2016.02.20 13:23:02
- Anyu, majd varrsz nekem olyan ruhát, mint az AnnaPetiben az Anya az Annának?- Én nem tudok varrni Szívem, majd megkérjük mamát. - Jó, de ha te nem tudsz varrni, akkor mit tudsz?- Sok mindent, például mesélni. - Az jó, mesélsz?- Hát persze. És mesélek neki Tündérországról, a tündérekről, félős…..
Annyira jó, ha az embernek pszichológus a barátnője. Nem analizáljuk egymást, terápiát se tartunk, a kapcsolatunk teljesen normális, vagyis csak annyira mint mi, de erre ne térjünk ki bővebben. A lényeg, hogy jó hogy van. Ott hagytam abba, hogy szembesültem vele, hogy a félelem feszít. Ezután még…..
Tisztáztam magamban, hogy nem fogyókúrázom és ezzel a lendülettel átestem a ló túloldalára. Nem eszem húst és csak napi háromszor eszem, jóllakni pedig képtelen vagyok, mert valami hiányzik az életemből. Eleinte nem is az tűnt föl, hogy sokat eszem, hanem, hogy újra mennyire nehéz kajakészítés…..
Motiváció - miért csinálom? A megvilágosodásért, vagy legalábbis a tisztább gondolkodás képességéért, a belső harmónia elérése miatt. Azta, de jól hangzik. 40 napig böjtölök és a végén egy tiszta lelkű, egészséges és boldog ember leszek. Aha, persze... Csuda jól tudok magamnak hazudni, külön…..
Békés Anyu Első napok 2016.02.11 15:10:07
Elméletben minden könnyebb. Minden csak akaraterő kérdése, fejben kell ott lenni, sok vizet iszom és méregtelenítek, meditálok, koncentrálok, áramlik a csí, mint a .... Gyakorlatban ez nálam megint teljesen másképp nézett ki. Egyrészt két tőlem független, de a családomat érintő komoly aggódnivalóm…..
Békés Anyu Felkészülés 2016.02.11 14:40:12
Első feladat volt felkészülni a böjtre. Tapasztalatból tudom, hogy az első pár nap fizikailag nehéz és nem könnyítettem meg a dolgom. Mivel nem szándékozom többet visszaesni, ezért még az utolsó napokat kihasználtam és habzsidőzsisztem mindenből. Sokkal könnyebb a lelki dolgokon agyalni, de amíg…..
Úgy gondoltam, elindítom ezt a blogot, hogy legyen terem leírni a számomra fontos dolgokat. Az én fejlődésemet, hogy mit miért csinálok, hogy hogyan szeretném másképp, mikkel próbálkozom és ezek milyen eredményt hoznak. De mostanában minden próbálkozásom erőtlen, ahogy én is az vagyok. Csücsülök a…..
 Arról, hogy számomra nem elég nem megőrülni, hogy nem elég "elég jó anyának lenni". Én ennél több vagyok, többre vágyom és apránként elkezdem megvalósítani. Arról, hogy mi történik, ha ezer járt út egyike se passzol hozzám és én nem akarok olyanná válni, mint mások. Mi lesz abból, ha felhagyok…..
A legtöbb történet úgy kezdődik, hogy a magányos főhős, egy személyes  tragédia után találkozik valakivel, egy mesterrel, vagy legalábbis különleges személlyel, akivel különös kalandokat, utazásokat él át, miközben élete szebb, jobb lesz, de legalábbis közelebb kerül a megvilágosodáshoz. Az én…..
Már terhesen hall az ember legendákat a „játszótéri anyukákról”, akik melldöngetve mesélik, hogy az ő kis Gézukájuk mennyire ügyes, lekörözi a nála idősebbeket, és amúgy is sokkal okosabb és ügyesebb, mint a saját korabeliek. Egy dologban tévedtek ezek a legendák: ez nem…..
A legnagyobb baj, ha anyaként vagy beteg, hogy a környezeted kb. tudomást se vesz róla. Mert ugyanúgy csinálod a napi rutint, neveled, ellátod a gyereket, takarítasz, főzöl a családra. Csakhogy te ezt nem hobbyból vagy jókedvből teszed, hanem mert KELL. Mert a 1,5 éves gyerek nem…..
Fogyókúrás terápia Interjú 2015.01.15 14:32:20
Interjú jelent meg velem az őszi JóLeszek csoport kapcsán a Trendalelke.hu-n.http://www.trendalelke.hu/index.php/szombat-eletmod-szepseg/item/505-lelekfitnesszel-az-idealis-testsulyert   Friss írásaimat továbbra is a Fogyókúrás Terápia Facebook oldalán…..
Fogyókúrás terápia Új honlap 2014.08.20 15:06:40
Elkészült az új honlapom! JoLeszek.hu Kicsit tematikusabb, kicsit profibb, kevésbé blogszerű, és csodaszép, hála Izának és Zsuzsának :)Erről a blogról a bejegyzések szép sorjában, kicsit átírva, kicsit frissítve átköltöznek a joleszek.hu ra.Várlak benneteket…..
Kellemes hétfőt mindenkinek! Mosolyra fel, mérlegre fel, legyen szép napod! :)Használjátok ki a nyár végét, és ha tehetitek nyaraljatok még egy kicsit. Kényeztessétek magatokat valami olyan programmal, ami jót tesz a lelketeknek, amitől jól érzitek magatokat. Én ma állatkertbe…..
Ha rockdiszkók vannak, akkor vannak rockslágerek is. Mi a sláger a rockzenében? Hát olyan dal, ami elsőre a fejben ragad, melyet együtt énekelsz, üvöltesz a kedvenc zenekarod énekesével vagy csak simán szétléggitározod az agyadat egy bazi nagy riff, vagy groove hallatán. Na, ilyen…..