Regisztráció Blogot indítok
Adatok
valitta

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A cikk utolsó, befejező része. A cikk elejéhez kattints ide.   Andrew nyugtalanságot érzett. A 46 éves ingatlan-kereskedő, aki kérte hogy ne közöljük vezetéknevét, már majdnem egy évtizede járt a rendelőbe. Részben azért választotta Dr. Berkowitz-Sheltont, mert…..
A cikk eleje itt olvasható. 52 évesen, Deborah Bershel először ment vásárolni a helyi áruházba. Kilenc órát volt bent. Ez 2006 júliusában történt és nem volt kirakat a Burlington Mallban amit meg ne nézett volna, vagy polc amit végig ne válogatott volna. Másnap elment a Natick…..
A cikk első részének folytatása.   Van egy régi gyerekmese, Ferdinánd története. Egy fiatal bikáról szól, aki Spanyolországban él, de nem illik a többi bika közé. Azok mind azzal töltik minden idejüket, hogy fejjel mennek egymásnak azt remélve, hogy egyszer majd…..
Kedves Blogolvasó! A fórumon egyik sorstársunk által írt bejegyzések arra késztettek, hogy ismét kezembe vegyem a klaviatúrát, és a gondolataim, tapasztalataim leírjam. Tény hogy a Transzszexualizmus, nem egy mindennapi jelenség, épp ezért az ebben a helyzetben élők zöme szomorú,…..
valitta 2010.10.02 14:16:47
Sziasztok!
Hát, az eljétől kezdem. Már 4-5 éves koromban voltak ezek az érzések, hogy én lánynak születtem, lányokkal játszottam a fiukkal nem nagyon tudtam dülőre jutni. Aztán jöttek az otthoni rejtett beöltözések, hol az anyukám, hol a testvérem ruháiba imádom ezeket a holmikat,de talán elakartam magamban folytani ezt az érzést, így próbáltam a társadalom elvárásainak megfelelően élni. Nagyon sok barátom van akik nem is sejtik, hogy nekem ilyen vágyaim vannak.Tehát a viselkedésemen és a mozgásomon látni, hogy sajnos férfi vagyok. Szekszuális vágyaim a női nem felé irányulnak, sokszor mostanában egyre töbször fordult meg a fejemben a homoszexualitás vágya. Ettól még én Heteronak érzem magam. Most így 41 évesen jutottam el addig a pontig, hogy már nem tudok tovább így élni. 8 éve van egy kapcsolatom egy lánnyal, van az előző kapcsolatomból egy 14 éves fiam, akit imádok. Kb. 2 hete mondtam el nekik nagyvonalakban ezt az érzésemet, hát ugy gondolom elfogadták. A nővérem is tudja, ő teljesen támogat ebben, ami nagyon jó érzéssel tölt el. A Honvédség óta vannak nekem rosszulléteim ami abban nyilvánul meg, hogy egyik pillanattról a másikra eldobom magamat, rángatózom egyszera nyelvemet is elharaptam. Kivizsgáláson már nagyon sokszor részt vettem, de csak minduntalan azt álapították meg, hogy az idegességemet és szorongásaimat így vezeti le a szervezetem. Most már tudom, hogy ezek a rosszullétek emiatt vannak nekem. Kitörnék ebböl az életemből, de sajnos nincs anyagi hátterem. 3 éve mútöttek gerincel, utánna hereviszérsérvvel, így elvesztettem a munkahelyemet is. Amikor felgyógyultam, elvégeztem egy másik iskolát is, hogy talán ebben el tudok helyezkedni, sajnos a mai napig nem sikerült. Most a párom nyakán élősködök, amit én nagyon ronda dolognak tartok. Kicsit most jobb, hiszen mióta a párom tudja a másságomat azóta női hálóingben, melltartóban, és bugyiban tudok aludni, de ez nekem hosszútávon nagyon kevés. Szeretnék nőként élni és viselkedni. Én magamat már nagyon régen elfogadtam. Hát röviden ennyit szerettem volna elmondani, ill. leírni. Várom a válaszokat, vagy esetleg segítségeket a valitta41@gmail.com e-mail címre.
Köszönöm!
valitta 2010.10.04 21:21:12
@Patrícia:

Drága Patrícia!

Nagyon köszönöm a biztatást, aranyos vagy, de én már arra nem adok, hogy mit mondanak, ill. ebből a körből ki kellene valahogy ugranom(barátok). Ők biztos, hogy nem tolerálnák ezt a dolgot. Csak ugye hová menjek és miből, na jó nem panaszkodni akartam, csak kilátástalannak látom a helyzetemet.
Támogatót próbálok keresni. Na, és ugye ott van a fiacskám, aki tudja a dolgaimat, de csak felületesen (itthon már női ruhába járkálok elötte), de még azt hogy átoperáltatnám magamat még nem tudja. Ha, esetleg tudnál bármi fajta segítséget nyújtani, nagyon szívesen venném.
Nem szeretnék tolakodó lenni, de ha van kedved, és időd egy találkára szívesen venném, egy jót dumcsizni. Kérlek irj, valitta41@gmail.com címre.
Köszike :)