Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jtrencsenyi

2 bejegyzést írt és 1245 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Németország (is) tipikus példája annak, milyen az, amikor egy országról jellemzően sztereotípiákban gondolkodik az ember. Pedig a németeknél csodás a kulturális élet, gyönyörű tájak vannak és még az ételekre sem lehet sok panasza az embernek. Vegyünk csak sorra pár dolgot!..
A Prince of Persiáról ugyan már volt poszt évekkel ezelőtt a blogon, sokan kértétek, hogy podcastet csináljunk róla. Mi meg arra gondoltuk, hogy akkor már végigvesszük a teljes sorozatot a legelső Prince of Persia előtti kezdetektől a nem túl erős filmverzióig...
Üdv a nyájasnak éppen nem mondható olvasónak (azért az egyesszám, mert összesen egyetlen olvasóval kalkuláltam, nevezett Mamuttal), neki írom majd ezt az elektronikus naplót! Ha esetleg még is betéved a "valakimás", akkor tartozok magyarázattal: A szerző ismert (Szergej), a további blogjaim és…..
Már írtunk róla a blogban is és Facebookon is, de még egy emlékeztető nem árt: hétfőn vesszük fel szeretett podcastünk, a Checkpoint (Mini) 100. adását, közönség előtt, és bárki eljöhet a felvételre (mobások is, de ők lehetőleg a küszöb alatt kússzanak be). Időpont: Július 17. hétfő 18:00…..
jtrencsenyi 2017.07.18 10:04:07
@Stöki: féltek, hogy a video után követeli a nagyérdemű, hogy podcastről váltsatok Youtuberkedésre? ;)
IDDQD Checkpoint 3x09: Amiga 2017.05.21 22:53:56
Először is egy szolgálati közlemény: tovább szeretnénk pimpelni a podcastet, ezért kilőttünk egy Patreon-oldalt, vagyis mostantól pár fityinggel lehet támogatni a Checkpointot, hogy még pöpecebb lehessen. Csomó új tervünk van, és a pénzt visszaforgatnánk a podcastbe illetve a támogatóknak. Itt írtam…..
jtrencsenyi 2017.05.21 23:36:30
jtrencsenyi 2017.05.22 11:45:11
@manson karcsi: "Amiga zadásidő engedi" volt helyette. :D
  Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Itt a tavasz, Quake az ég és zöld a fű, ebből az alkalomból meghívtuk az egyik legismertebb esportolónkat, aki saját bevallása szerint a mai ligákban már nehezebben boldogulna - na de ő a kilencvenes évek közepén kezdte, pár hónappal azután, hogy az id Software csodálatos Quake-je megjelent...
jtrencsenyi 2017.04.10 09:13:32
Boldog új pixeleket mindenkinek! 2017-ben is itt vagyunk, és szokás szerint az év eleji listapornóval kezdünk. Volt ugye már egy Checkpoint-besztof (aki kihagyta, itt pótolhatja), jön majd még egy keresőszó-válogatás, ez a poszt pedig a szokásos év játékai-gyűjtés. A blogban már hagyomány, hogy…..
jtrencsenyi 2017.01.11 11:15:19
@random: Lehet, csak akkor inkább hagyják ki ezt a kategóriát, hogy ne süssön messziről, hogy lövésük nincs a dologhoz!
Imho ofc! ;)
Nyaralásaink alatt jól felgyűltek a Vakondok 4-werkfilmek (tudjátok, ez az a dokumentumfilm, ami a magyar videojáték-fejlesztés hőskorát dolgozza fel, és aminek rendezőjével nemrég beszélgettünk). Három is van, ami még nem szerepelt a blogban, de most behozzuk magunkat. Az első videóban ismét egy…..
jtrencsenyi 2016.07.21 11:00:24
@Savior: mindig "hasogassa" a fülem, amikor valamelyik játékfejlesztő kolléga ilyen bakikat vét. :)
Például arra, amit a Genesis Project nevű, több náció képviselőjét tömörítő democsapat összehozott. A Nothing but PETSCII nevű Commodore 64-es demo a svédországi Lundban július elején rendezett Gubbdata 2016 versenyen elvitte az első díjat, pedig ha végigpörgetjük nem nagy eresztés - mármint akkor,…..
jtrencsenyi 2016.07.13 17:49:12
@ergoGnomik: csak grafikus módban nem elég gyors a gép hozzá, hogy a teljes képernyőnyi adatot egy vblank alatt átmásolja. Ezzel szemben a karakteres képernyő kevesebb adatot tartalmazott és hasonló minőségű grafikát tudtak vele előállítani, ha custom char setet használtak.
jtrencsenyi 2016.07.14 15:27:13
@ergoGnomik: A Bauknechtnek a 'The Lands of Zador' című játékára gondolsz?
youtu.be/q4Z9NmmRNmg
jtrencsenyi 2016.07.14 21:34:18
@ergoGnomik: ez is karakteres képernyőn fut, nem grafikuson.
Régi játékokat emulátorban újraéleszteni sokszor macerás (illetve a konzolos kényelemhez szokott gémerek gyakran lusták egy DosBoxot indítani), erre megoldás az az egyre gyakoribb törekvés, hogy lelkes emberek összecsomagolják a romot az emulátorral, valami önindító formában összehozzák, és onnantól…..
A demoversenyek több kategóriájában is korlátokat szabnak meg, és ezeken belül kell nagyot alkotni - például csupán 4 vagy 64 kilobájtban megírni a demót, hogy csak két gyakori példát említsek (és nézzük csak meg a magyar Conspiracytól az Offscreen Coloniest, egészen elképesztő, mit hoznak ki…..
jtrencsenyi 2016.05.19 16:08:24
Tavalyi szavazásunkon, ha csak egy hajszállal is, de az éppen 40 éves Apple zászlóshajója, az iPhone 6 végzett a dobogó csúcsán. Idén ismét nekifutunk és megpróbáljuk eldönteni, melyik okostelefon a csúcsok csúcsa és melyik készülékre vágynak legtöbben! Ne feledjétek, a döntés ezúttal is a Ti…..
jtrencsenyi 2016.04.03 10:09:11
A kalandjátékokat a kilencvenes évek közepe óta szokás temetni (hej, ha annyi millióm lenne, ahányszor láttam leírva, hogy "haldoklik a kalandjáték"), pedig ez a műfaj nagy túlélő - és most nem arra gondolok, hogy más zsánerekben szépen gyökeret vertek a kalandelemek, hanem a klasszik…..
jtrencsenyi 2016.03.06 16:25:56
@Yarner: Pár éve még a 10 órás játékidők miatt ment a lázongás, manapság meg már örül az ember, ha kap 5 óra tiszta játékidőt, ha az színvonalas. :)
Igen, egy Amiga játékért. Tudtommal először történik ilyesmi; a platform ugye éppen idén harmincéves, ehhez képest köszöni szépen, jól van, és ha a rajongók is úgy akarják, megjelenhet rá egy zsírúj játék, a The Dream of Rowan (nem lehetetlen, 4000 eurónak kellene…..
jtrencsenyi 2015.12.10 08:58:24
@Amiga Mania Magazin: ha az AMOS-t valaki kívülről-belülről ismeri, akkor olyan játékot lehet vele csinálni, hogy az életben meg nem mondod, hogy azzal készült. Persze ehhez be kell vetni az összes eszközét, de ahogy látom ők is használják az AMAL-t és a többi hasonló dolgot. Egyébként lehetőség van asm részek, vagy custom copper list beillesztésére is AMOS-ban, ha éppen arra van szükség.
jtrencsenyi 2015.12.14 11:38:46
@Amiga Mania Magazin: hát, mondjuk ebben 100%-ig egyetértünk. :)
Mik voltak a legelső magyar fejlesztésű videojátékok? Hogyan lopták el a magyaroktól a Last Ninját? Ellopták-e egyáltalán? És miért lehetett a legsikeresebb magyar játék egy delfines marhaság? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ podcastünk legújabb…..
jtrencsenyi 2015.11.10 08:06:23
@Dudi: nem inkább sprite multiplexing volt?
jtrencsenyi 2015.11.10 11:13:00
@Stöki: A Toru Iwatani interjút valahogy "rugdossátok ki" Berrből! ;)
Nem tudom, mennyi Dizzy-rajongó él itthon, de jó évük van. Mint nyáron megírtuk, idén az összes Dizzy-kaland játszhatóvá vált böngészőben, most pedig érkezett egy teljesen új, ráadásul az Oliver-ikrektől, akik az eredeti Dizzy-játékokat készítették. Azok kedvéért, akik…..
A Day of the Tentacle a világ egyik legjobb kalandjátéka, ezen nem nagyon szokott vita lenni - azon már inkább, hogy van-e értelme felújítani úgy, ahogy a Double Fine (az eredeti alkotó, Tim Schafer cége) csinálja. A Grim Fandango (a világ másik legjobb kalandjátéka) ugyebár tavaly…..
jtrencsenyi 2015.10.24 17:28:20
Múlt hétről kicsit átcsúszva a mostaniba, itt az új Checkpoint (ami azt jelenti, hogy a héten kettő lesz, péntek magasságában kitolok egy Minit is). Régen ültünk vendéggel a stúdióban, úgyhogy rögtön kettőt is szerveztünk, és baromi jó hangulatú felvétel lett, nem is nagyon…..
jtrencsenyi 2015.10.12 17:48:54
@Sunsetjoy:
"A SIDrip alliance új videóklipjét már Jeroen Tel is megdicsérte"

Azt mondjuk nem csodálom. Zseniális lett!
Tök őszintén bevallom, nekem eddig a Fallout 4 a legnagyobb durranás az E3-on. Nehezen rajzolnám körbe, hogy igazán mi miatt, mármint melyik játékelem, vagy apró részlet nyerte el a figyelmemet, ráadásul úgy, hogy előre tudni lehetett, hogy valami bejelentéske azért akad majd. Ha…..
jtrencsenyi 2015.06.19 16:48:33
@manson karcsi: csak egy idő után játék nem lesz, amivel játszani tudsz, ha nincs bevétel a játékokból.
jtrencsenyi 2015.06.20 14:17:33
@manson karcsi: igaz, pontatlanul fogalmaztam. Nagy költségvetésű játékok nem lesznek.
Az utolsó király Károly (Persenbeug, Ausztria, 1887. augusztus 17. - Funchal, Madeira szigete, Portugália, 1922. április 1.)Uralkodik: 1916. november 21. - 1918. november 13. Isten kegyelméből Ausztriai császár, Magyarország e néven IV. Apostoli Királya, Cseh, Dalmát, Horvát-Szlavonországok,…..
jtrencsenyi 2015.04.03 14:23:58
@feamatar: nem kellett volna úgy habzsolni az ebédet! :)
Pár éve volt már itt egy hosszabb agymenés arról, hogy a végleges „game over” hogy kikopott a videojátékokból, mert mentés van meg checkpointok, meg vannak játékok, amikben már meghalni sem lehet. Na, a minap a PAX-en bemutatott Upsilon Circuit nem ilyen játék. Sőt, nem is…..
jtrencsenyi 2015.03.27 15:56:17
@SupRman: pont azt akartam én is írni, mint amit Sunsetjoy. Kiadják a játékot, lesz nagy csinnadratta körülötte és a második indie játékukkal meg már keresnek is - nem keveset... :)