Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Clone Commander Gree97

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tavaly majdhogynem kiröhögtetek, de legalább is rendesen kiosztottatok, mint valami szentségtörőt, amiért egy nagy készlet végigjátszása előtt rendszerbe szedtem a kockákat. Olyannyira nem szégyelltem el magam, hogy sőt! Mivel a Lego lényege a gyűjtés után és azon túl mégiscsak…..
Clone Commander Gree97 2011.01.02 10:30:23
Drága Olvasók! Régóta sejtettük már, talán kicsit készültünk is rá, mostanra pedig eljutottunk arra a pontra, hogy meg kell tennünk: eleget téve a LEGO Fair Play szabályainak hamarosan megváltoztatjuk a blog nevét. Mivel pontosan tudjuk, hogy a sok-sok olvasó nélkül…..
Clone Commander Gree97 2010.11.24 11:36:35
Yooha írta visszaemlékezésében, hogy a minifiget ő gyerekként legóembernek hívta – és bizony én is. Megpróbáltam összeszedni néhány további „szakszót”, mármint amit gyerekfejjel, és egy-két évtizeddel az internet korszaka előtt annak tartottam, illetve…..
Ahogy kommentben és levélben többen jeleztétek, majd meg is írtuk, a múlt hét végén végre nem csak elméletileg hipertitkos, ám nem túl jó minőségű képek kerültek elő a jövő évi rendőrségi készletekről. Az első reakcióitok pozitívnak tűnnek, ahogy az enyém is, bár az…..
Clone Commander Gree97 2010.11.03 13:50:55
A 6743 Street Speedster kritikám végén fakadtam ki, hogy úristen, nekem tényleg kellene a 6753-as monstrum. Lehet, hogy tényleg az istenek játéka, de egy hónap sem telt el, mikor a Match akciójában feltűnt a doboz, mégpedig nagyon kecsegtető áron. Nem sokat gondolkodtam, hogy meg kell…..
Clone Commander Gree97 2010.11.02 19:01:37
A héten mutattam be az 5867 Super Speedtert, amitől bevallom, elég elhasaltam. Lássuk a kistesót, ami bár nem ér a bátyja (nővére?) nyomába, mégis nagyszerű készlet. I. Alapadatok Neve: Super Speedster (Utcai versenygép) Sorozatszám: 6743 Témakör: Creator Altéma: - Kiadás éve:…..
Clone Commander Gree97 2010.11.02 14:30:14
Még egy poszt, és András / 安德拉希, a legoblog japánba kiküldött tudosítójává válik. 2 hete, hogy érdekességként posztoltuk a nagojai állomáson lőtt fényképét. Akkor jött az ötlet, hogy írhatna pár sort a legnépszerűbb, és állítólag jó minőségű japán…..
Clone Commander Gree97 2010.10.08 21:56:10
Sokan és sokszor kértétek. Mi is többször gondolkodtunk már rajta, de általában személyesen én álltam az útjába. Most azonban eljött az idő: elindítjuk az első építőversenyünket. (Fanfár.)Természetesen a Legoblog visszavág hétvégéjén a téma nem lehet más, mint a…..
Clone Commander Gree97 2010.10.02 15:18:09
Ha lenne TOP3-as lista, amibe csak a Hoth készletek kerülnének versenyeztetésre, akkor a 7666-os készlet, a 6212 X-wing után, a második helyre pottyanna beelőzve a harmadik helyre szoruló 4483-as AT-AT-t.Nem nagyon emlékszek olyan, sok az egyben készletre, a Star Wars sorozaton belül,…..
Tegnap rámozdultunk a siklókra, ma pedig a három AT-AT-ből kettővel, az első, ami az eddig megjelent legjobb kiadása volt a lépegetőknek, és a 2007-ben megjelent motoros változattal ismerkedünk meg. Alant LegoGeri96 játszik a 4483-as készlettel, délután pedig jön a 10178-as számú…..
Clone Commander Gree97 2010.09.25 14:25:48