Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Irókéz

0 bejegyzést írt és 96 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A szocializmusból két gyakori támadás maradt velünk: az egyik szerint Galileit az Egyház a kutatásai miatt megégette (a valóság ezzel szemben az, hogy eredményei miatt élete végéig pápai nyugdíjat kapott, és természetesen nem ítélték halálra), a másik pedig az, hogy az egyház…..
Irókéz 2014.05.16 08:34:09
@Vértes László: "az adómentesség egy modern kompromisszum."

Mennyire modern? Mondjuk az Aranybulla kora még belefér ebbe a kategóriába? Ugyanis már a 13. században is adómentességet kapott az egyház.
Irókéz 2014.05.16 09:49:01
@Vértes László: Abban igazad van, hogy a nyugati értékek szorosan összefonódnak a keresztény világnézettel, de szerintem az Aranybulla idején és még a későbbiekben is, ez az egyházi kiváltság, hogy nem kellett adót fizetni, egy paktum része volt. Valamit valamiért. :)
I. Ha kihíztad az öltönyt, szabd át és megint jól mutat majd Habár a közvélemény kutatások szerint a kormánypárt a népesség felét győzte meg, mégis Kunhalmi Ágnes pár szavazatán múlik, hogy meg kell-e győzniük egy ellenzékit a döntéshez (azért gondoljunk bele, hogy ez…..
Irókéz 2014.04.07 11:19:55
@Member: "ez pedig arra kényszerítené a pártot kormányon, hogy végrehajtsák a választók akaratát."

Végül is ez lenne a normális, nem?
Gyakori kritika a hívőkkel szemben, hogy jó, a Krisztus-sztori rendben van, Istenben is tudok hinni, de az egyházi szóban nem. Az efféle autodeista hozzáállás eredménye nemcsak egyházszakadás, mint azt láttuk a történelemben, hanem egyféle lelki szárazság is: mondom, hogy hiszem az…..
Irókéz 2014.01.12 12:51:44
Itt bukik az okfejtés:

"egyféle lelki szárazság is: mondom, hogy hiszem az Istent, de mivel nem tudom, Ő pontosan mit kér, mivel fejezhetem ki a szeretetem, ez csupán néhány szó,"

Honnan veheti bárki is a bátorságot, hogy ezt kijelentse?

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

"Az Egyházon kívül értelmezhetetlen a Biblia, s a szertartások pedig érvényteleek, így egy kereszténynek mindenképpen szüksége van az Egyházra."

Ezek szerint Jézus idejében történt keresztelések is érvénytelenek? Hol volt akkor az egyház?
2012 júliusában a a coloradói Lakewood egyik cukrászdájába tért be a homoszexuális pár, Charlie Craig és David Mullins. Esküvői tortát kértek, de a Masterpiece Cakeshop tulajdonosa, a keresztény Jack Phillips azt mondta, szívesen készít nekik születésnapi tortát vagy…..
Irókéz 2013.12.15 12:02:54
@Katekéta: Te hol helyezed el magad ebben a hierarchiában?
Irókéz 2013.12.15 12:10:10
@Mainframe: Akkor abban az egy pontban nem értünk egyet, hogy a vallás az egy emberi jog, ugye? Ha megnézed a megkülönböztetés elleni deklarációkat, akkor a szabad vallásgyakorlás és az ebből adódó szabályrendszer elismerése ugyanúgy ott van a listán, mint a szexuális identitás szabad meghatározása.
A posztoló - ha jól értem - a vallását magasabb polcra helyezi a hierarchiában mint a homoszexualitást, te meg fordítva.
A magam részéről óvakodnék ennyire sommás ítéletet hozni pro és kontra. :)

Köszönöm a linket, megnézem a videót hamarosan.
Irókéz 2013.12.15 18:21:14
@Mainframe: "Míg vallása nem mindenkinek van, szexuális irányultsága igen."

De akinek vallása van, az miért alacsonyabb rendű jog? Csak azért mert egy csomó ember vallástalan, még nem következik az, hogy a szexuális irányultság magasabb rendű.

"A vallás felvett dolog, a szexualitás veleszületett."

Mármint a homoszexualitás, így a homoszexuálisok nem lehetnek róla és ezért magasabb rendű? Sok kutatás folyt már a témával kapcsolatban, de minden kétséget kizáróan egyik oldal sem tudta bizonyítani, hogy veleszületett vagy tanult viselkedésforma. Tudod, nature or nurture. :)
De vegyük úgy, hogy a homoszexualitás már a génekben kódolt, ezért veleszületett. Mit gondolsz az az újszülött, aki egy szigorú vallási közösségbe született bele és már a 0. perctől a vallási előírások szerint van nevelve, van lehetősége ellentmondva a gyökereinek kilépni az egészből? És ugyan miért tenné azt? Tekintsük ezt a helyzetet is veleszületett dolognak. :)

Megnéztem a filmet és sajnos megint csak azt állapítottam meg, hogy a hír a botrányra és az indulatok korbácsolására lett létrehozva. Hiányoltam a "sértettek" (szegregáltak) megszólaltatását, további információkat, hogy milyen más megkülönböztetés folyik. Nem tudom, hogyan lehet bekerülni az egyetemre, mennyire teológiai az oktatás jellege.
Mindez azért lenne fontos, mert az egyházi iskolákban a viselkedéskultúra része bizonyos vallási rituálék együtt végzése. Nem kell a felsőoktatásig elmenni. Már egy mezei katolikus általános iskolában is bevett gyakorlat az, hogy a szülői értekezletet egy miatyánkkal indítanak. Akinek ez gond, az ne menjen oda.
A filmben szereplő egyetemről nincsenek olyan információim, amelyek szükségesek lennének a véleményem kialakításához.

Végül - mivel úgy látom nem fogunk dűlőre jutni a szubkultúrák egyenjogúságában - hadd mondjak valamit. Soha nem fog az emberiség előrébb jutni morálisan, ha olyan elméleteket gyártunk, hogy én azért vagyok több meg jobb, mert bla bla bla. Nézd meg kicsi Katekétát. Milyen szépen levezette azt a kultúrák közti hierarchia elméletet, amely az elnyomó rendszerek, népirtások vagy háborúk origója. Mindezt az Isten nevében.
Igen magas egyházi szinten esett szó az elváltak és újraházasodottak kérdéséről az egyházban. A Hittani Kongregáció prefektusa, Gerhard Ludwig Müller a Catholic News Service tudósítása szerint igen részletesen nyilatkozott a helyzetről, ami előrevetítheti, hogy…..
Irókéz 2013.10.26 19:01:29
@Ad Dio: Az a kérdés, hogy felmerül-e az, hogy a jelenleg dívó verdikt, miszerint a politikusoknál nem jött létre a szentség az első körben, ezért megkaphatják ezt a második vagy ki tudja hányadik körben, nem mindig úgy van meghozva, mint a nép esetében. Elég arra hivatkozni, hogy nem jött létre a szentség, nem kell ezt objektíven bizonyítani, így a klérus részéről oké a "válás". Ez a gyakorlat nem teszi éppen hitelessé az egyházat...
Irókéz 2013.10.26 23:01:31
@Ad Dio: Rossz válasz. Lett volna esélyed megmagyarázni, hogy az egyházad miért huny szemet évszázadok óta egy privilegizált réteg bűnei felett, de inkább támadsz védekezésül. Eltévedtél, de megbocsátok neked.
Temérdek érvet lehetne felhozni annak igazolására, miért közönyösek a mai fiatalok a közélet és a közösségi programok iránt: a technológiai fejlődés, a közösségi média térhódítása, az ifjúságellenes politika, az atomizálódó társadalom, stb… De ezek csak az okozatok.…..
A nemi erőszakot elkövető gátlástalan "férfiak" világszerte egyre újabb és vadabb esetekkel sokkolják a közvéleményt. De ezen túlmenően egyes véleményformálók hozzászólásai is sokaknál kiveri a biztosítékot. Még mindig jelen van ugyanis  a férfitársadalom egy…..
Irókéz 2013.08.26 15:52:01
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nem tudom mit értesz feminifasizmus alatt. Mindenesetre azt nem értem, hogy ennek mi köze ahhoz, hogy nőket erőszakolnak meg nem ártatlan férfiak.
B(alu)LOG A múlt él 2013.08.12 10:39:07
99 évesen halt meg. Ágyban, párnák közt. Körülbelül 15000 – igen, tizenötezer! – embernek ez miatta nem adatott meg. Sem a békés öregkor, sem a békés halál. „…az idős férfit régóta belgyógyászati panaszokkal kezelték, az elmúlt napokban az egyik fővárosi…..
...mert idegesítő, zavaró, nem illik, nem szabad. Bár párszor már megemlítettem, hogy mire figyeljetek, ha eljöttök hozzánk, de úgy tűnik, hogy még mindig kevesekhez jutott el az infó. Szerencsére nekem mostanság nem volt negatív élményem és egyik sem történt meg, de néhány…..
Irókéz 2013.07.11 17:49:54
A Háttér Társaság és a Hosszúlépés. Járunk? első alkalommal mutatta be csütörtökön a Budapest meleg közösségeinek életét a XX. században egy kis dualizmusi és a Horthy korszaki kitérővel. A premierre az átlagosnál többen voltak kíváncsiak. Jó 40-en követtük…..
Irókéz 2013.07.06 14:15:44
@Mohamed: Vigyázz, Tormay Cecile és Zichy Rafael nem voltak házasok. Zichy feleségével hozták hírbe Tormayt.
llyen idősen mint itt a legtöbbünk, Nagy Sándor már világhódító volt, Julius Caesar meg a fejét verte a falba hogy ő még miért nem világhódító. Mi itt a KM-nél meg lettünk szólítva Bogár László által, le lettünk liberálglobálisozva. Ez is valami. Most pedig nézzünk…..
Irókéz 2013.06.20 12:50:47
@Muad\\\'Dib: "Mindenre rá lehet fogni, hogy összeesküvés-elmélet, és innentől kezdve vitának helye nincs, mert mindenki elmebajos, aki felveti a témát"

Pont ez a lényeg. Ha meg akarjuk előzni azt, hogy kitudódjanak dolgok, akkor a legjobb mindenre ráhúzni a konteo kategóriát és aki még el is gondolkodna rajta, ő is menekülni fog a téma kapcsán, mert nem akarja, hogy hülyének titulálják.
Ki is mondta azt, hogy 'mondd el a teljes igazságot, úgysem fogják elhinni'?
Egy korábbi bejegyzésben ígéretet tettem arra, hogy leírom, miért gondolom azt, hogy Magyarország öles léptekkel halad egy olyan világ felé, amit Örményországban felnagyítva, a maga brutalitásában látok. Az ország gyakorlatilag 20 éve, a Szovjetúnióból való kiválás…..
Irókéz 2013.06.14 16:34:56
@emmerp: "Legyünk Alkotmányos Anarchia! :-) "

Simán! Spiró már feltalálta a kommunista királyságot. :)
Alaposan megosztotta a brit kommentelőket az, hogy a magyar Attraction nyerte a Britain's Got Talent című műsort. Míg egyesek szerint ez is Nagy-Britannia sokszínűségének bizonyítéka, addig mások értetlenkednek a végeredmény fölött és katasztrófát emlegetnek. A nézői, olvasói…..
A Fidesz-es György István módosító indítványt nyújtott be a kisajátítási törvényhez. Ebből megtudtuk, hogy képviselő úr szerint ha egy állami vezetőnek megtetszik egy lakás, akkor a kormánynak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ezt a lakást kisajátítsa a…..
Irókéz 2013.06.04 12:36:44
A kérdést a feleség tette fel a férjnek. Jó, a harmadik szülés után.  Az első előtt sem volt kicsi, a szoptatás alatt szerényen a duplájára nőtt, és valahogy úgy is maradt. De hogy túl nagy lenne? Rajongó számára olyan nem létezik. Mi pedig összenéztünk a…..
A mai Magyarországon soha nem csökkent az állami újraelosztás mértéke a nyugati országok jellemző szintjére, de 2010 óta komoly visszarendeződés tapasztalható minden téren és az állami szocializmus építését szemléljük teljes közönnyel. Úgy tűnik, kissé belefáradtunk már…..
Irókéz 2013.05.11 09:50:56
@Orbántakarodj!!!: "Azt nem állítom, hogy ha a jók kerülnek hatalomra, az jó lesz az országnak. A szándék tudás nélkül mit sem ér. Viszont ha a vezetőink okosak, akkor talán kihúzhatnak bennünket a szarból."

A fenti gondolat akkor lenne helytálló ha a politikusoknak az lenne a célja, hogy jólétet teremtsenek. Az erre irányuló retorika csupán csak propaganda, de nagyon szükséges ahhoz, hogy választásokat nyerjenek.
Minden harmadik amerikai szerint a klímaváltozás átverés, minden negyedik szerint egy titokzatos Világkormány összeesküdött a világ vezetésére, míg minden ötödik szerint összefüggés van a gyerekkori oltások és az autizmus között. 1. A válaszadók 37 százaléka szerint a…..
     Az Elnök aláírta a törvényt, mely a kormánypárt szerint orvosolta a nép és az ország fájdalmát. Minden tökéletesen megfelelt a jogállami előírásoknak. Kétharmados többséggel, négy évre felhatalmazták a kormányt, hogy törvényeket hozzon. Ettől kezdve, a…..
Irókéz 2013.03.24 17:30:02
@sárkányfő: "Az embereket mindig könnyű a vezérek uralma alá hajtani ... Csak annyit kell tenned, hogy elhiteted velük, hogy támadás alatt állnak,..."

Brutális retorikai csődnek tartottam azt a szöveget, hogy "védjük meg a rezsicsökkentést". Erősen munkásmozgalmi hangulata van, de úgy látszik, hogy tévedtem ha már Göring is a fenti felismerést tette. Lehet, hogy a totalitárius rendszerek szemlélete ez? :)
A kormány IMF megállapodással kapcsolatos nézetváltását bevezetni hivatott kampánya tényleg meglehetősen sürgősre sikerült, a közbeszerzési terv csütörtöki módosítását követően kedden már egészoldalas hirdetések jelentek meg néhány napilapban. A kormány…..
Irókéz 2012.10.14 08:41:17
@bankvezér: Áruld el nekünk az igazságot ha te tudod.
A KARD Prostitúció felsőfokon 2012.10.03 18:37:45
Miközben a hatalom államosítani szándékozik minden iskolát, a felsőoktatás világában nagyüzemi kiárusítás zajlik: egyre kevesebb képzést támogatnak és egyre magasabbak a tandíjak (akárhogy is nevezi azokat T. Miniszterelnök Úr). A legújabb fejlemény – amit eddig is tudtunk,…..
Irókéz 2012.10.04 11:04:19
@wowerman: Roppant 'éleslátó' vagy ha azt hiszed, hogy ez a gyűlölet megnyilvánulása volt a részemről. :) Részedről viszont ez a 'szerintetek', mint kategória említése, pont az a megosztás, ami a gyűlöletet táplálja.
Irókéz 2012.10.04 11:10:17
@Belagezapista: " így reális alternatívává válna azok számára, akik jók természettudományokból, van elhivatottságuk a tanár szakmához"

Ha a bölcsész szakosoknak emeled meg jobban a fizetését, akkor az ő számukra válik reális alternatívává a tanítás. Miért jobb ezt a természettudományosoknak biztosítani a bölcsészek ellenében?
Irókéz 2012.10.04 18:10:10
@Belagezapista:
1. Humán területen rosszabbak az elhelyezkedési lehetőségek a versenyszférában, kisebb a potenciális bér. Így alacsonyabb bérrel is reális alternatíva a tanítás.

2. Bölcsész tanárból túlképzés van, természettudományos tanárból hiány.

1. Akkor már az általánosban kezdjünk el reál tárgyakat nyomni erősebben, amikor még nem biztos, hogy a gyereket ez érdekli?

2. Azt tudod, hogy angolnyelv tanárt lasszóval kell fogni?
A morgás joga Mire számíthatunk? 2012.10.03 04:28:23
Mikor jön a feketeleves? Kérdezi sok gazdasági szakember, válasz egyelőre sehol. A kormány vetít - a költségvetési lyukakat betömő valódi megszorító intézkedéseknek még körvonala sem látszódik, helyette réteg-intézkedéseket hoz - például kedvezőbb lesz a 35 év alatti…..
Cikkünk írásának pillanatában még zajlik a családon belüli erőszakról szóló vita a Parlamentben. Mi már nem követjük. Nem követjük, mert amit a fideszes parlamenti képviselők művelnek a parlamentben, attól csak hányni tudunk. Itt van pár idézet csemegéül: a kép…..