Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tibee

0 bejegyzést írt és 32 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mivel tegnap csak új off topicot kaptatok, valódi, érdekes posztot galád módon viszont nem tettem ki. Cserébe most a szokásosnál korábban olvashattok egyet, amit Tibor küldött, szemléltetve az igazságos és egyenlő mértékű bírságolási gyakorlatot, vagyis ennek hiányát. És a…..
Tibee 2010.06.16 12:17:27
@PeriAttila: Nem én nyúlkáltam másnak a csekkjeihez, hanem a helyszínre érkező rendőr! Neki meg szabad, asszem!
Ezt már szeretjük: a Naiv Ügyfél odavág, mire az érintett azzal a svunggal visszacsap. Vihart kiváltó korábbi posztunkban "Dóra" azzal vádolta a Mediterrán lakópark beruházóját, hogy késve, kritikán aluli minőségben adták át a lakását, majd utána szívatták,…..
Ehhez sem fűzök hozzá semmit. Nyilvánvaló, hogy a cél az utasokkal való kiszúrás. Velünk zsarolják a vezetést.Hello!Nem tudom hallottad-e vagy sem, de jovő 7 péntekre (15.) megint sztrájkot szerveznek.Ha már sztrájkolnak akkor miért pont pénteken sztrájkolnak, amikor a sok…..
Aki karácsonyig valamelyik adventi hétvégén ki akar menni vásárolni, előbb nézze meg ezt az utcaképet, a beküldő HappyLife utoljára a Times Square-t látta ilyennek New York Cityben. Cserébe náluk nem három évvel ezelőtti sportcipőmodelleket árulnak a boltok, hogy szakadna rá az…..
A kompenzáció. Gaskó 'sztrájk orrvérzésig' István szerint. A szakszervezeti diktátor legújabb ötlete, hogy kifizeti a frakciófegyelem megsértéséért kiszabott büntetést, ha a szoci képviselők az egészségügyi reform kapcsán nemmel szavaznak. Itt most ne térjünk ki arra, hogy,…..
A MÁV-START Zrt. tájékoztatást ad a személyszállító vasúttársaságot a november 21-i 6 órás figyelmeztető sztrájk kapcsán ért, a menetjegyek visszaváltásából adódó bevételkiesésről.  A hatórás vasutas sztrájk ideje alatt 41 személyszállító és 6 tehervonat…..
Hát ez kész. Szánalmas. Ennyit a korrektségről.... Tisztelt MÁV szerkesztőség, 2007. november 23. péntek, Sopronról igyekeztem Budapestre a páromhoz a 911/936-os Kékfrankos/Alpokalja IC-vel, mint ahogy ez kéthetente lenni szokott. A 21:48-as érkezés helyett sikeresen bedöcögtünk…..
Továbbra sem értjük mit jelent a többletszolgáltatás... Tisztelt Ügyfélszolgálat!   2007. november 23-án Budapestről Keszthelyre utaztunk a (1844-es számú) Mura-Helikon IC-vel, aminek végeredménye a felismerés, hogy az életben többet nem akarunk ilyen utazást, de MÁV…..
Tibee 2007.11.27 10:51:58
A mobilon megvett jegy egy (hétvégén másfél) óráig lenne érvényes, akárhány járművön.A teljes cikk az Index Belföld/Budapest rovatában olvasható...
A zabhegyezőt megvettük olvassuk és figyelünk. Valami körmönfont dolog lehet itten kérem szépen. Reminder: Sebesen mint a csiga Kedves georgejr! Megjött a válasz, a MÁV-START-tól is, és a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumból is. A két levél teljesen egyforma, a…..
A MÁV-START Zrt. folytatja programját az érvényes jegy vagy bérlet nélkül utazók számának csökkentése érdekében, hogy a személyszállító vasúttársaság hozzá juthasson jogos bevételeihez. Ezért, november 1-jétől folyamatos, országos szintű menetjegy ellenőrzési akciót…..
Mostanság igen aktív kommentezőnk Dövan, most egy autóhirdetős linket kaptunk tőle. Csak hogy ilyen szomorkás őszi időben is legyen min mosolyogni! A lentinél újabb képünk is van ám itt.Az eredeti hirdetéshez katt ide!(Már ha le nem szedték azóta) ..
Új MÁV blog MÁV matek újra 2007.10.27 09:49:56
Könyörgöm írok egy számtani oktató szoftvert, és elmagyarázom a tér-idő kontinuumot is, de legyen már végre valami változás! Ennyit a 15 perces visszatérítésről.... Szervusz, egy kis vasárnapi vasutas feeling: Győrből jöttem haza sopronba. Hála a  vasutasoknak két…..
Hát ez kész. Hallottam már családtervezésről, géntervezésről, de késéstervezésről? Szia Georgejr! Válaszolt a MÁV. Ajánlom figyelmedbe a "a késések önmagában sajnos nehezen tervezhetőek" részt. Ott dobtam egy hátast. Tisztelt MÁV! P vagyok, és szeretnék…..
Egyáltalán nem értjük, miért csodálkozik az, aki egy multinacionális telefoncégnél akar munkát vállalni, de interjú helyett a kapunál várakoztatják úgy, hogy le sem ülhet. Attila ezen kibukott és távozott. A kérdés: Attila volt-e a hülye, vagy éppen ellenkezőleg? Tényleg…..
Huuu ez gyors volt. Kavalecz Imre válasza, majd az én kommentjeim. Tisztelt Zsibrita György! A MÁV ZRt. Kommunikációs Igazgatósága - megkeresésére - a következő választ adja: A MÁV ZRt. jelentős, összesen kb. 140 millió m2 földterület parlagfű-mentesítéséért és…..
Találkozott már vki olyan ingatlanbecsléssel, ami kicsit is közelített a valósághoz? István például minősítetten hátrányos megkülönböztetésben részesült Zuglóban: Párommal úgy döntöttünk vásárolunk egy lakást, pontosabban lízingelünk egyet – ingatlanfedezetűt -…..
A szitu: nagyobb összegű pénzt kellett utalnom. Hát nézzük csak:Első lehetőség: eseti átutalás bankban 4500 Ft /merthogy akkora az összeg/ - Isten ments!!!Második lehetőség: eseti átutalás interneten, telefonon 3500 Ft /már jobb, de még nagyon sok/Harmadik lehetőség: utaljuk át…..
Miután talán a restis nénivel nem beszéltem még, úgy döntöttem, hogy nyílt levél lesz a vége, igaz a Kommunikációt javasolták, hogy ott kérdezzek. Kíváncsian várom a válaszukat. Levél hajtás után. Tisztelt Kommunikáció, Az utóbbi években hazánkban rohamosan nő a…..
Ismét egy aranyos példa arra, hogyan rázzák le a némi kártérítésben reménykedő utast. Ennek ideje lenne, ha vége lenne... Kedves Blog, A Nagykáta-Budapest vonalon történő állandó késések miatt írtam egy panaszlevelet a MÁV-nak, amelyben a késés okairól kérdeztem,…..
A Homár maga a jóindulat és a megértés, de Lajos történetéből úgy tűnik, mintha a debreceni Békés-TEL Kft. addig nem szeretné kicserélni a hozzájuk hibás kijelzővel javításra kétszer beadott, majd ugyanolyan hibásan visszaadott laptopot, amíg le nem jár annak garanciája. A…..
Tudjuk, hogy minden kakas a saját szemétdombján király, de azért ez már tényleg túlzás, pedig én is dohányzom. Jó lenne tudni a vonatszámát, és a pontos időt! T. MÁV blog! Szeretném megtudni, a Máv-Start üzletszabályzata kitér-e a "régi" mávos szokásra, hogy a…..
Tibee 2007.09.27 12:34:44
Új MÁV blog Tisztelt Utasunk... 2007.09.26 11:33:20
A MÁV-os kollégák továbbra sem tudják mi a tisztelet sajnos. A tájékoztatásról meg egy szót se! Ha valaki azzal védekezik, hogy keveset keres, annak csak annyit: ő választotta... és az fizetése nem jogosítja fel a trehány munkavégzésre, tahó flegma viselkedésre. (Bocsi…..