Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Holy One

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Még egy hónap van hátra a DW új (valamiért hatodiknak nevezett, pedig igazából harminckettedik) évadjáig, és igen furcsán adagolják az infókat, hogy mire számíthatunk. A héten volt már előzetes a nemsokára várható előzeteshez (nem vicc!), most pedig kaptunk egy…..
Egy összeesküvés-elméleteket terjesztő blog egyik bejegyzése miatt írtam pár hónapja egy cikket a rákgyógyszer összeesküvéssel kapcsolatban. Természetesen továbbra is népszerű maradt ez az elmélet. Szerencsére azonban megjelent két kiváló cikk az SBM blogon ezzel kapcsolatban, amelyekben általam nem…..
Mint már jeleztük, az Értelmes Tervezettség Egyesület (ÉRTEM) egyoldalúan kilépett abból a nyilvános vitából, amelyet az evolucio-vs-tervezettseg.blog.hu weboldalon folytattunk velük már tavaly október óta. Az alábbiakban részünkről Zsámboki János ismerteti a vita megszakadásának…..
Aki zsigerből rühelli a tower defense (aka. lövegtornyos) játékokat, nyugodtan zárja be a böngészőablakot, most ugyanis a műfaj egyik (ha nem a) legjobb szériája, a Gemcraft sorozat újabb darabjáról lesz szó. Emlékeztetőül: az első és második részről volt szó az előző…..
Ne felejtsetek el nyilatkozni adótok második ("egyházi") 1%-áról (akár magatok készítitek az adóbevallást, akár a munkáltató teszi). Az idén egyetlen nem egyházi célra lehet felajánlani az adót (Nemzeti Tehetség program), ennek technikai száma: 1823.Ha nem nyilatkozol,…..
A Szkeptikus Társaság is csatlakozott ahhoz a világméretű kampányhoz, amelynek célja annak tudatosítása, hogy a homeopátiás szerek teljes mértékben hatástalanok, ezért alkalmazásuk értelmetlen. Ennek keretében a szkeptikusok tömeges túladagolásra készülnek február 5-én. Az…..
Holy One 2011.02.03 11:03:30
Szekuláris Figyelő Kirgízia 2011.01.20 13:26:00
Kirgízia ombudsmanja tud valamit: tiltakozik a helyi muszlimoknak való kedveskedés céljából létesítendő parlamenti imaterem ellen. Tursunbek Akuna az ötletet populistának tartja, ahogyan azt a javaslatot is, hogy a péntek legyen munkaszüneti nap. "Én magam ugyan muszlim vagyok,…..
Holy One 2011.01.20 15:23:04
Véget ért a Showtime zászlóshajójának ötödik évada, a rákból felgyógyult Michael C. Hall alakította szociopata vérnyomszakértő (vagy mi) a kissé döcögősre sikerült negyedik évad után biztató, határozott kaszabolással nyitotta az ötödiket, de aztán sajna az írók úgy…..
Schrödinger Kutyája Bemutatkozás 2010.09.14 17:46:00
A blog célja és bemutatása Üdvözlök mindenkit, Zsolesz vagyok! Eltelt fél év a blog indulása óta és sok minden megváltozott. Ezért átírtam, kiegészítettem a bemutatkozó szöveget, melyben igyekszek pár gyakori kérdésre válaszolni. Az elsődleges célja ennek a weboldalnak…..
A leghosszabb "magyar" hajót már rég meg akartam nektek mutatni. Ok, Abramovics hajóján van egy padlótól a plafonig cápabőrrel bevont szoba, az ománi szultán jachtján pedig 150 szolga lesi az uralkodó kívánságát, de azért Charles Simonyi bárkája se semmi. Sőt,…..
Holy One 2010.12.11 16:13:59
@borso: :D
Geológusokat, oceanográfusokat, biológusokat és ökológusokat hívott össze a NASA csütörtökön tartandó sajtótájékoztatójára. Az űrügynökség fontos asztrobiológiai bejelentésre készül, ami meghatározó lesz a földönkívüli élet nyomait kereső kutatások…..
Rég szóltam, most újra eljött az ideje.   Hogy tulajdonképpen most mi is történik, ugye? Hogy most akkor nyugdíj, és akkor hogy állami, vagy magán. Merthogy aki marad, rosszul jár. Kb. itt tartunk most. Vigyázat, szigorúan Magánvélemény (!) következik. Merthogy meg…..
Liberatórium Bemutatkozás 2010.11.06 09:38:00
"Ez errefelé úgy működik, hogy a liberalizmus szitokszó. Akit / amit gyűlölnek, az liberális. Amit pedig nagyon gyűlölnek, az lesz a neoliberális. :-))) Anélkül, hogy - tisztelet a kivételnek - tisztában lennének a szó jelentésével." - max_headroom, kommentelő és…..
A Plútót az Eris, egy Kuiper-övben található, valamivel nagyobb törpebolygó felfedezésekor fosztották meg bolygó-státuszától. Most viszont fordult a kocka. A csillagászok számára már jó ideje problémát jelentett a Plútó bolygóként való besorolása kis mérete, s a többi…..
Holy One 2010.11.10 21:51:47
A nyúlon túl A hónap pólója 2010.11.03 12:00:00
Holy One 2010.11.05 21:53:51
SF.blog Google TV STOP! 2010.10.23 11:30:00
A három legnagyobb amerikai tévétársaság döntött úgy, hogy leállítja az együttműködést a Google TV-vel, így több sorozattól is búcsúzhattak az online tv barátai. hogy ez miért történt? Mindjárt kiderül.   A Wall Street Journal szerint a három legnagyobb…..
avagy „szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni”   Az 1848 - ’49–es forradalom és szabadságharc közben és utólagosan kivégzettek, bebörtönözöttek és egyéb módon meghurcoltak számáról csak nagyságrendi kimutatás létezik, így…..
SF.blog A jövő autói a múltban 2010.10.01 18:00:00
Egyre modernebb és egyedibb kocsikat próbálnak fejleszteni az autógyártó cégek. Ez nem mindig jön össze, egy idő után már nem lehet teljesen egyedit alkotni. Az alábbi tíz autó viszont teljesen egyedi. Bármelyik jövőről szóló filmbe beleillenének, egyetlen bakival...szinte…..
Holy One 2010.10.01 19:55:15