Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BZ the original since 1974

13 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Murauer Weissbier konkrétan visszahozza a júliust még akkor is, ha odakint a jóravaló sógorok már a halloweeni díszítést pakolgatják az utcákra. Van egy hangulatos vendéglő a Mariahilfer, avagy a Győzike szerint Mániastimfelfrassze közelében, de a bevásárlók zajától azért már biztos távolságban,…..
A világ mindenféle tájáról ittunk már sok ezernyi sörfajtát, és úgy gondoltuk, minket már nem lehet meglepni. Tévedtünk. A bécsi Charlie P's söröző számára készített red ale szívtájékon rúgott a lehető legszeretnivalóbb módon. Ráadásul csak egyetlen helyen iható és még haza se lehet vinni, mert…..
Balatoni világos helyett Balatoni kézműves, és egyből dupla: egy levendulás és egy búza jött velünk Bécsbe, hogy ott kóstoljuk meg. És hogy jön ide Kádár apánk? Azt is elmeséljük. Sőt, olyat is csináltunk, amit eddig sosem: levideóztuk a kóstolást és az első véleményeket. Amikor úgy másfél hónapja…..
A Schremser Zwickl gyönyörű aranyszínnel hívogat, ráadásul egy zwickllel nem lehet mellélőni - gondolhatnánk. Ehhez képest tessék, találtunk egy középszerű osztrák sört. Mióta működik a Schör-Te Sörblog, kaptunk párszor olyan visszajelzést, miszerint "nekünk könnyű, Ausztria tele van jobbnál jobb…..
BZ the original since 1974 2019.09.04 13:52:51
@vg123: Értelemszerűen a korsó kerül 4,10-be. Azt én is lájkolnám, ha a 20 literes minihordó lenne ennyi. :)
Az IPA ugyebár angol eredetű sörfajta, amelyet amerikai kézműves reneszánsz élesztett újra. De vajon tud különlegeset nyújtani egy bécsi IPA? Előre lelőjük a poént: tud, bizony. Jó kérdés, miért van ez, de a manapság egyre gyakrabban felbukkanó kézműves cégecskék a sörfajták között hihetetlenül…..
Emberek a korsó mögött, avagy igen, még ennyi sör után is tudunk beszélni. Tegnap megvolt a Scör-Te első rádiós bejelentkezése is, amit ebben a cikkben jól meg tudtok hallgatni. Euro-, söt Inter-, sőt Világvíziós kapcsolás Bécsből! Borzasztóan hálásak vagyunk a 90,9 Jazzy Rádió Millásreggeli című…..
Ilyen lehet BDSM kapcsolatban szubnak lenni: az Aventinus úgy vág szájba, hogy élvezed, és könyörögsz a következőért. Szado-mazo sörteszt következik, a főszerepben a Brutális Bakkal. Bajorország legrégebbi dupla bak búzasöre: már ez is érdekes felütés, de igazából akkor jössz rá, hogy valami…..
A Schör-Te blogon nem csak sörtesztekkel készülünk, hanem igyekszünk bemutatni olyan helyeket is, amiket érdemes kipróbálnia egy magára igényes sörbarátnak. Értelemszerűen itt is sok lesz a bécsi helyszín, ha már egyszer itt lakunk és ez a fő profil, de ígérjük, hogy ha utazunk szanaszét a világban,…..
A Paulaner név manapság már nem számít különlegességnek Magyarországon sem, Bécsben viszont kifejezetten sok helyen csapon is tartják a kék fejű szerzeteses söröket, többek között mai tesztünk tárgyát. Terítéken a Hefe-Weissbier Naturtrüb, az egyik legbajorabb bajor sör, ami mellesleg, ha nagyon…..
Amikor bécsi otthonunkban a jobbnál jobb sörök közepette tervezgettük szokásos balatoni nyaralásunkat, elhatároztuk, hogy közben a sörblogra teszteljük majd a tó ikonikus sörét. De ideérve kiderült, hogy a Pocsolyai Villámgyors nincs többé. Úgy 15 éve a Káli-medence szerelmese vagyok annak…..
Mai tesztünk tárgyát viszonylag sokat fogyasztjuk, mivel a környékünkön ez az egyik kedvelt csapolt típus. Csodát nem kell várni tőle, de egy esti kiruccanáshoz abszolút vállalható. Mivel Bécsben az Ottakring nevű kerületben lakunk, sokan teljesen egyértelműen kérdezik, hogy akkor mindig…..
Első áldozatunkért nem kellett sokat sétálnunk, jelenlegi lakhelyünktől ugyanis két villamosmegállónyira található az Ottakringer sörgyára. Ez a hely majd külön is megér egy misét, de most maradjunk az egyik legosztrákabb, sőt legbécsibb sörfajtánál, aminek van Ottakringer verziója is: ez pedig a…..
Sör nélkül élni lehet, csak nem érdemes. Hű, ez most olyanra sikerült, mint egy Oravecz Coelho idézet, de legalább igaz. Lényeg a lényeg: csináltunk egy sörösblogot, mert egy korábbi próbálkozás óta hiányzott ez az életünkből, meg ha már amúgy is iszunk malátát, búzát és komlovat, miért ne írnánk…..
1996 elég brutális év volt a játékpiacon, sok klasszikus jelent meg abban az évben - szóval mostanában egymást érik az évfordulók. Az egyik ilyen a Tomb Raider szülinapja, ami októberben volt, és amit elég fontosnak éreztünk ahhoz, hogy külön podcastadást szenteljünk neki. Eidos, Toby Gard,…..
A fél gémerközösség Fallout-lázban ég, ahogy közeleg a Fallout 4 premierje, mi is egyre gyakrabban beszélünk a szerkesztőségben a sorozatról. Tegnap például Klág kollégával - tudjátok, a medvepulóveres ember (bár mostanában inkább rókapulóveres) - dumáltunk arról, hogy…..
Régen volt már toplista, és igazából a mostaninak sincs semmi aktualitása (ha csak az nem, hogy éppen C64-játékzenéket hallgattam egy cikk írása közben). Szóval jöjjön a legjobb Commodore 64-es játékzenék 10-es toplistája - nyilván szerintem, aztán kommentekbe jöhetnek…..
BZ the original since 1974 2014.09.25 12:52:11
UGYANEZ SPECTRUMRA... 2. RÉSZ

Star Wars

Sok Csillagok háborúja klón jelent meg Spectrumra annak idején, de a Domark által '87-ben kiadott játékot azért is a szívembe zártam, mert a Trantor zenéjéért is felelős David Whittaker megpróbálta a lehetetlent, és mindössze két dallamsáv és egy kis puttyogás felhasználásával újraalkotta John Williams főcímzenéjét.

www.youtube.com/watch?v=w_fS3mhex90

Renegade

Bájos kis bunyós játék volt, az iskolai frusztráció levezetésére tökéletesen alkalmas. Ráadásul Fred Gray fogta a Hungária teljes életművét (na jó, inkább a jóféle amerikai motoros rakendrollokat), és prüntyögésbe ágyazta. Rock'n'roll három virtuális csatornán, miközben röpködnek a jampi-pofonok a metróállomáson, imádtam.

www.youtube.com/watch?v=ae37Qu0MnBk

Terramex

Amilyen agyament játékmenettel rendelkezett ez a régészes, őrült professzoros, világot elpusztító aszteroidás játék, olyan lökött zenét is sikerült hozzá írnia Ben Daglishnek. Többtételes mű vontatott bevezetővel, chiptune-nal és katonai pergődobokkal. Nem csak ezért érdemes ránézni egy emulátorban.

www.youtube.com/watch?v=Atm-yeX5REI

Robocop

Szintén egy kis chiptune gyöngyszem a végére: a Jonathan Dunn által komponált zenében ráadásul az is újdonságnak számított, hogy a szintetikus hangokat képes volt halkítani-hangosítani, ezzel sejtelmes, beúszó effekteket elérve. Azok a hatalmas dobok pedig annyira, de annyira nyolcvanas évek...

www.youtube.com/watch?v=WIlaq_i6UmM
BZ the original since 1974 2014.09.25 12:54:14
Na, akkor kettészedem.
UGYANEZ SPECTRUMON... 1.A RÉSZ :-)

Jómagam 1984 környékén kaptam meg életem első számítógépét, egy 48K-s ZX Spectrumot. Örültem is, mint majom a farkának, mert akkoriban a környéken még nem nagyon volt senkinek saját gépe, az iskolában, vagy nagypapám munkahelyén, a Műegyetemen láttam csak titokzatos masinákat. Lényeg a lényeg, nagyon megszerettem a kis ketyerét, pedig aztán a hírnevét erősen megtépázta az itthon sokkal jobban begyűrűző Commodore-láz. Mivel a C64-nek sokkal fejlettebb hangkeltő eszközei voltak, a komondorista iskolatársak sokszor hozták elő, milyen szánalmas a Speccy egycsatornás prüntyögése. Épp ezért örültem meg annak, amikor '87 környékétől már kezdtek kijönni olyan játékok a kedvenc gépemre, amik megtrükközve a valóban kissé kezdetlegesebb hangmodult, többcsatornás (szintű) zenékkel sokkolták a nagyérdeműt. itt még bizony nem csodás hangszínekkel, hanem fogós dallamokkal, érzelmekre ható soundtrackekkel lehetett nagyot villantani. A Stöki által összeszedett Commodore-zenés toplista árnyékában álljanak akkor itt kedvenc Speccy-játékzenéim is.

Trantor - The Last Stormtrooper

Fejből kivakarhatatlan dallam, űrhangulat. Pedig a szűkös memória-keretbe csak úgy fért bele a játék, hogy vagy az akkoriban ultrasúlyosnak számító animációt mutatták zene nélkül, vagy a főmenü alatt szólt a muzsika, a kettő együtt nem fért el a Spectrum kobakjában. És igen, minden alkalommal úgy kezdtem el játszani, hogy előtte végighallgattam a David Whittaker által komponált zenét.

www.youtube.com/watch?v=JVQbhw2VNew

Firefly

Már a játék is főnyeremény volt, egy furcsa sakktáblán kellett eljutnunk a kezdő négyzettől a célbolygóig, mégpedig úgy, hogy minden négyzetbe belépve egy-egy elzárt "űr-szegletben" kellett ügyességi feladatokat megoldani, labirintusokban tájékozódni és különféle ellenséges repülő izémicsodákat elkerülni a bogár alakú űrhajóval. Az agyas és élvezetes kis játékhoz ráadásul két főcímzene is járt, amik minden főmenübe lépéskor váltakoztak. Mindkét kompozíció Keith Tinman műve.

www.youtube.com/watch?v=mF_4Ax-oKks
www.youtube.com/watch?v=KH4-m_Hxp8g
BZ the original since 1974 2014.09.25 12:54:59
UGYANEZ SPECTRUMON... 1.B RÉSZ

Robin of the Wood

A jó Spectrumos zenék szempontjából még viszonylag korán, 1985-ben hozta ki az Odin ezt a mászkálós játékot Robin Hooddal a főszerepben. A legütősebb mindenképp a betöltés után megszólaló digitalizált, alig érthető beszédhang volt ("can you help Robin in his quest for the silver arrow?"), viszont a középkori hangulatú zene különlegességét az adta, hogy egyáltalán nem számítógépes vonatkozású szerző műve. Ehhez ugyanis az ír Clannad zenekart kérte fel az Odin kiadó, az általuk megírt dallamokat "fordították le" a Spectrum nyennyegős műhangjaira.

www.youtube.com/watch?v=eeD2T2KVkIw

Fairlight

Maradjunk még a középkornál, szintén kardok, lovagok és várak játszották a főszerepet ebben az izometrikus ál-háromdé mászkálós játékban. Érdekes, hogy míg a 48K-s változat zenéje tényleg klasszikussá nőtte ki magát a korszakhoz hű dallamokkal, a 128K-s verzióba új zenét biggyesztettek, ami szerény véleményem szerint már sokkal idegesítőbb, és kissé szétesősebb is volt.

www.youtube.com/watch?v=hjgWaBOUAKU
(a 128K-s zene itt: www.youtube.com/watch?v=hjgWaBOUAKU)

Cybernoid

A kőkeményen szemétparaszt játékot bizony gyakran csak a zenéje miatt töltöttem be újra, miután szétvertem a fekete-fehér Videoton tévé tetején az aktuális QuickShot II joysticket a nehézség miatt. Spectrumra nem jutott Jeroen Tell, de Dave Rogers egy kellően technokrata, pörgős-puttyogós tételt faragott a főcím alá.

www.youtube.com/watch?v=dh8c06ETMmw

Chronos

Ez az 1987-es sidescroller űr-lövöldözős játék nem tartozott a kedvenceim közé, de a Tim Follin által írt zene annyira bejött, hogy a tévét megbuherálva felvettem magnóra is. Ha elvonatkoztatunk a szőrös-szintetikus hangoktól, simán el tudnám képzelni valamilyen progresszív rock hangszerelésű megvalósítással.

www.youtube.com/watch?v=GRUQr457zkw
Hasonlóan a klasszikus poszt létrehozásához, itt is az új bejegyzésnél kell kiválasztanotok, hogy milyen típusú posztot szeretnétek létrehozni. Ezek pedig a következők: kép videó hivatkozás (link). Ezek a bejegyzések általában csak egy objektumot tartalmaznak, amelyekhez…..
Még gyűlnek a Hummeres játék nyertesei (kis türelmet kérünk azoktól, akik már elküldték az elérhetőségüket), de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy újabb nyereményjátékot posztoljunk. Ezúttal a Digital Reality jóvoltából a cég új játékát, a Sine Morát lehet…..
Milyen érzés lehet egy apának az, hogy nem tudja megölelni a fiát, aki ráadásul egy szót sem hajlandó szólni hozzá, és a kommunikációja kimerül abban, hogy számokat firkálgat egy papírra? Szar, olyan. Kiefer Sutherlandnek eddig volt a tévében nyolc iszonyú tré napja, most a…..
Nincs rossz éve a világ legolvasottabb horrorszerzőjének, a Bag of Bones-ból (Tóparti kísértetek Csontkollekció) minisorozat készül az A&E-nél, a Setét torony-megfilmesítés nagyszabású tervei ugyan kútba estek, de valamilyen formában még várható, hogy láthatjuk,…..
Van ez a toplista-sorozatunk, amiben ugyan eddig csak egy cikk ment le, de éppen attól lesz sorozat, hogy itt a második (és remélhetőleg ezentúl legalább havi rendszerességgel tudunk írni tíz akármiről a játékiparban). A mostani cikknek már csak azért is lesz folytatása, mert azt…..
Úgy látszik az HBO-hoz mostanában csak fantasy-rajongókat vesznek fel döntéshozó pozícióba, hiszen a Trónok harca második évados berendelése mellett érkezik a csatornára Neil Gaiman (nálunk is) kultstátuszba emelkedett regényének sorozatváltozata: végre megelevenedik az Amerikai…..