Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szociologus

1 bejegyzést írt és 247 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A középfokú végzettséggel rendelkező szakmunkások bérminimuma utolérte a kezdő tanári fizetést, pár éven belül országszerte komoly gond lesz a pedagógushiány. Milyen – akár szokatlannak tűnő – megoldási javaslatok léteznek? Egyszerre forráshiányos, pazarló és alulteljesítő a köznevelés, a…..
szociologus 2019.02.10 15:24:48
@Feketehegyi: Sajnos minden mondatod igaz...
Manapság szinte evidenciának tűnik, hogy digitális tv adást csak a megfelelő set-top boxal lehet nézni. Sajnos annál kevesebben vannak tisztában azzal, hogy valójában egy olyan átmeneti megoldásról van szó, aminek mára teljesen el kellett volna tűnnie. Pedig egyszerűen kiváltható, annyit kell csak…..
Levélírónknak eddigi 28 éve alatt mindössze 3 párkapcsolata volt, de mindhárom fájdalmasan végződött, így önbizalma annyira megroppant, hogy azon töpreng, hagyja az egészet. Azért jó nőnek lenni, mert ha nem kívánod a szexet, nyugodtan azt mondhatod, hogy éppen…..
Lehet, hogy a Sony Xperia Z2 csak a csapvizet bírja a strandon lévő klóros vizet nem? Vagy azt is csak a reklámban? Elkeseredett fogyasztónk példánya legalábbis úgy tűnik, kipurcant 10 perc medencés fotózkodástól, pedig az Xperia Z2 elvileg "1,5 méter mélyen édesvízben védett…..
Kedves Látogató! Örülök, hogy megtaláltad a blogomat! Miért kezdtem el írni? Azért, mert elromlott a levono típusú (ugye tudod a valódi márkanevet...) a garanciális laptopom. Kérdezheted, hogy minek ennek blog? Civilizált országban ilyenkor az ember ilyenkor egy kicsit…..
A modern nagyvárosi élet jelenségeivel a reformkorban kezdett ismerkedni a pest-budai polgár. A korszak nemcsak az életet könnyebbé és kellemesebbé tevő civilizációs vívmányokat hozta magával. A klasszicista paloták falára rávetültek a nagyváros árnyképei is:  az új típusú szegénység, a…..
Egy kis kastélyszállóban töltöttük egy őszi bortúránk estéjét. Még aranysárga, de már hűvös ősz volt,vacsora előtt jól esett szaunázni egyet.Laza három öntésre gondoltunk-lepedő a kézben,és indulás a szaunaházba. Kellemes félhomály,üres pihenő helyiség,és a…..
a canfranc-i pályaudvar napjainkban, fotó: esfreudidiota.blogspot.de A pályaudvart eredetileg a Spanyolországot és Franciaországot összekötő fő vasúti vonal csomópontjának és átrakó pályaudvarának szánták és ehhez a funkcióhoz méretezték, de a vonal története másként alakult. Napjainkban két pár…..
Libertarian A büdös kapitalista 2013.11.25 00:00:00
Az állami és az államhoz közel álló, tőle függő hazugsággyárosoknak köszönhetően mára eljutottunk addig a pontig, hogy a liberalizmus és a kapitalizmus a világban, de Magyarországon főleg szitokszavakká válnak. Ennek két fő, egymástól nem független oka van: Mindmáig kevesen vannak, akik a…..
szociologus 2013.11.25 19:28:52
@eau sauvage: ott a pont
Hogy miért Magic MILF? Elmesélem.Magam is meglepődtem,mikor ezt hallottam magamról.Elsőre furcsa volt...aztán azt gondoltam,hát legyen,ha ezt gondolják rólam a fiatal fiúk:) Hétköznap kora délután-egy esti party előtt-bementem kedvenc fodrászomhoz. A kis csaj alig 25, igazi…..
szociologus 2013.11.22 19:38:36
Megvan tehát az újabb 10 százalékos csökkentés, illetve 11,1, hogy ugyanannyi legyen mint a tavaszi 10. Aki reménykedik benne, hogy a csökkentésből kiveszi részét az MVM is, az még kb 10 napig ezt bátran megteheti, de azért az előjelek alapján erre én egy lukas garast nem adnék.…..
szociologus 2013.10.18 15:58:36
@Mária: Az a baj, hogy ez nem a fizetése, hanem az adója...
szociologus 2013.10.18 16:04:46
@Kakimaki0123456789: Persze... És mit ne fizessen belőle? Orvosokat, tanárokat, vagy mutyitestvéreket? Nyilván az utolsó kör mindig a pénzéhez jut.
szociologus 2013.10.18 16:11:42
@Mária: Nem egy részét, hanem az egészét, ekkora befektetéssel egy család megtermeli a saját szükségletét. (Ma oda-vissza rendszerek vannak, ha kell fogyasztok a hálózatból, amikor süt a nap meg visszatolom. Bele is vágnék, ha biztos lennék abban, hogy ez még 10 év múlva is így lesz...)

Másrészről: Nem nagyon hiszek abban, hogy hosszútávon évi 20%-al csökken az áram ára, a növekedésre esélyesebben fogadnék. Nekem cca. 10e a havi villanyszámlám, ez évi 120e. Ezzel 9 év sem kellene a megtérüléshez, a maradék 11 év az én hasznom volna.

Nem beszélve arról, hogy ennyivel kevesebb szenet/gázt/atomot kéne használni és talán a gyermekem sem fulladna/sülne/fagyna meg 50 év múlva a környezetszennyezés miatt.
A call-girl beszámolója:Volt szerencsém nemrégiben életemben először call-girl-nek lenni. Egy kedves srác keresett meg, neki is ez volt az első. A szabályokat már az elején kikötöttük, mi az, amit szabad, mi az amit nem. Szépen kicsinosítottam magam és becsengettem. Már várt, Ő…..
Még decemberben fogadta el a parlament az új felsőoktatási törvényt, melynek értelmében a jövőben magyar állami ösztöndíjjal, illetve részösztöndíjjal támogatott, és önköltséges képzésben részesülhetnek a hallgatók a felsőoktatási intézményekben. Bármilyen ügyesen…..
szociologus 2012.01.31 12:34:45
@janper: Egy programozó ezeket a szakterületeket önállóan nem fogja tudni leprogramozni, bármennyire is képzett a "matematikai alapokban". Esetleg egy fokkal jobban megérti a megrendelő igényeit, de ez sem biztos...
szociologus 2012.01.31 12:53:51
@hoesett: Ha ez nekem szól... (Ajánlanám a "válasz erre" gombot... Úgy még én középszer is tudnám...)

Azt gondolom, hogy soha nem voltam középszer. (A 3000 fős karon volt olyan félév, amikor az első 10-ben voltam, jelenleg levelezőre járok, nincs kitéve ösztöndíj lista a faliújságra, de sztem itt is a felső harmadban vagyok)

Ellenben álltam/ültem az asztal másik oldalán is. Mindig azzal a mentalitással, hogy a legjobb tudásom szerint megtanítsam azokat a hallgatókat/diákokat, akik az órámra jártak. Igen, a többség nem volt atomtudós. De aki tudott annyit, amennyi szerintem a ketteshez elég volt, azt átengedtem. Anélkül, hogy azt számolgattam volna, hogy ezzel mennyi lesz az évfolyamátlag.
szociologus 2012.01.31 15:02:57
@Magyarnaba: Fájdalmasan igazad van... Sajnos.
Gondoltam, írok valami szívderítőt, erre kaptam egy témajavaslatot Labdarózsától. Érdekelné a véleményem és a ti véleményetek arról, hogy milyen hatással van a jelenlegi politikai-gazdasági helyzet a szeretői kapcsolatokra, illetve a házasságokra, főleg, ha éppen…..
szociologus 2012.01.17 12:28:07
@barbieds: OFFtopik a téma, de boldogult fiatal koromban egy MIÉP-es lánnyal rendszeresen összejártunk... khm... ágyat recsegtetni. Tudtuk egymás politikai preferenciáit, de egyikünket sem érdekelte.
Kezdem rögtön az összefoglaló táblával, mert sajnos a héten elég rendesen túlléptem a keretet. Mint látszik az időarányos ~25ezres keretet több mint 8ezer forinttal túlléptem. Ennek legfőbb okai nagyjából megegyeznek a múlt hetivel. Nem kellett volna McDonald’s-ba menni 1050…..
szociologus 2012.01.15 19:58:26
@Kepan: Tesco Gazdaságos olaj, szűrő nélkül. Normális olaj, szűrőkkel 10 felett van, munkadíj nélkül.
szociologus 2012.01.15 20:04:27
@Ann1294: Hát igen. Kb. ezek a minimálbéres gondok. Helyesebben nem csak minimálbéres... Én jóval többet keresek, de pl. egy szemüvegcsere 40 e. felett van, az a mi költségvetésünket is megviseli. (Rossz a szemem, a tb csak a hagyományos lencsét fizetné, de az centivel lógna ki a keretből és súlyban sem lenne könnyű. Így zsebből veszem a vékonyítottat és csak reménykedem, hogy legalább a gyerekem ne legyen szemüveges.)
szociologus 2012.01.15 20:08:11
@Sátán meg a Jocó: Ez jól hangzik! És a párizsival ellentétben tudod, hogy mit eszel és mit eszik a gyerek. Bár a legalább tekerős szeletelőgép alapkövetelmény, mert különben nem tudod miliméteresre szeletelni. De sokkal gusztább és finomabb lehet, mint a párizsi. Zsírban hónapokig eláll gondolom...
Mint arról már a korábbi hetekben többször cikkeztünk, blogunk egyik szerzője elhatározta, hogy megpróbálja, hogyan lehet minimálbérből megélni. Pontosabban: "EGY KIÉPÍTETT EGZISZTENCIA MELLETT EGY HÓNAPIG CSAK ANNYIT FOGOK KÖLTENI, AMENNYIT FELTÉTELEZÉSEM SZERINT EGY…..
szociologus 2012.01.14 11:35:08
@bogancs: Hogy Te mekkora nagy f@sz vagy... Adjál tanácsokat. Imádni foglak érte. Csakhogy: Amióta én autóval bírok soha nem volt annyira olcsó a benzin, hogy ezeket a tanácsokat ne alkalmaztam volna. És a többség így van ezzel. (Éppen ennyire imádom a "használj energiatakarékos eszközöket, kapcsold le a villanyt, ha nem használod, kikapcsolva legyen minden, ne készenlétben..." DE MÁR EDDIG IS ÍGY CSINÁLTAM WAZZ.

Ellenben egy húsz éves 1200-es Ladát városban 10 liter alatt nem
szociologus 2012.01.15 12:21:16
@bogancs: Semmit sem csinálok rosszul... Erőteljesen gyanítom, hogy azt a csodabuzukit nem Budapesten, vagy lehet, hogy még csak nem is városban használod. Egy kisvárosban, vagy országúton nem kirívóan alacsonyak a fogyasztási adataid, de ehhez "folyamatos haladás" kell. (Nem azt akarom mondani, hogy nincs elsőbbségadás, piros lámpa, hanem azt, hogy nincs 5 km/h-ás döcögés 1-es, gáz, kuplung, fék, 1-es, gáz... esetleg egy órán át.)

Amiket írsz, azokat eddig is így csináltam (kivétel talán a pirosnál való motorleállítás: ez ha egy percnél rövidebb, akkor nem kevesebb, hanem több lesz a fogyasztás, mellesleg gyilkolod az akksit, az önindítómotort, a bendix-et... Ez kb sorompónál éri meg.)

Villanyszámla: cca. 9000 HUF/hó, ebben benne van, hogy viszonylag nagy a kert és száraz nyarakon fúrt kútból locsolunk. (800 wattos a szivattyú és sokat megy nyáron..)

Gáz: 10000 HUF/hó általányban (mindig ennyi), de emellett cca. ugyanennyit költünk szilárd tüzelőre is.

Visszatérve az autózáshoz (ha már az üzemanyag-takarékos üzemeltetés költségeit kiveséztük...) Elegánsan kihagytad a súlyadó időarányos részét. (Nekem ez évente cca. 20 ezer, 2004, 1,4 Kalos), a kötelezőt (havi 2000, B9, vidék, majdnem 40 ffi), a műszaki vizsgát (két évente 30e, ez is havi ezres felett van), 6 évente 2 garnitúra gumi (nem, nem elkopik, hanem repedtre öregszik), legolcsóbb kerékméretre 80e.)

A jogsim is lejár a nyáron... Nem tudom, hogy mennyi, 10 éve 12e volt...
A múltkori, kissé provokatív stílusú posztban sokaktól megkaptam, hogy mit osztom én az észt, hogy kell minimálbérből megélni. Próbáljam csak ki egy hónapig, hogy milyen az. Ilyen típusú felszólítások sokszor elhangoznak egyébként politikusok irányába is. Szóval kapva az…..
szociologus 2011.12.19 11:05:49
Szóval:

1. Legyen a gyerek szakmunkás. Ok, de milyen? Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a bölcsész diplomáim mellett van egy "normális" szakmám is, villanyszerelő az eredeti végzettségem, bár soha nem dolgoztam benne egy napot sem (az otthon, családi, haveri fusin kívül, ezt még ma is megcsinálom, kvázi hobbiként). Szóval, amikor én még kissrác voltam és villanyszerelő szakközépbe jártam képeztek egy csomó varró- és szövőnőt. Akkor és ott ez még jó ötletnek látszott. Ma szerintem senki nem dolgozik ezekben a szakmákban. Éppen épült le a fémipar, esztergályosnak a leghülyébbek mentek, ugyanez volt a helyzet a hegesztőkkel, meg a csőszerelőkkel is. Most kiderült, hogy rájuk meg nagy sükség lenne. Akkor még nem így látszott. Pedig nem volt rég, még nincs 20 éve, hogy érettségiztem.

2. Gyertya: A nagyon szakértő bölcsészlelkű gazdagok közül tudja valaki, hogy mibe kerül egy gyertya, vagy egy liter petró? És ha ezt tudja, akkor ezek meddig és milyen fényerővel világítanak? Mert ha ezeket tudja, akkor azt is, hogy a villany NAGYSÁGRENDEKKEL olcsóbb, mint ezek a világítóeszközök. (Még hagyományos, izzószálas fényforrásokkal is)

3. Bölcsész képzések: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy átéltem ezt is, azt is. 15 év után is azt tudom mondani, hogy nem volt hiábavaló az a 6 év a bölcsészkaron, még akkor sem, ha ma gyakorlatilag nem ebből élek és mellesleg félévente 160 ezret fizetek azért, hogy diplomám legyen abból, amiből élek.
Unt és ismert, amikor egy „előkelő” és még jóistentudja-milyen klubról elkezdik nyomatni, hogy titkos társaság, ők a derék maszonok, ők a tudjukkik, a bilderbergek satöbbi. Hogy valóban kik, azt megtudhatják a jövő heti UFÓ magazinból! Igen, az efféle társaságok…..
szociologus 2011.12.13 22:10:58
"Nem sikerült megszerezniük az európai uniós vezetőknek mind a 27 tagállam támogatását, hogy módosítsák a Lisszaboni Szerződést annak érdekében, hogy szigoríthassák az euróövezeti országok költségvetési politikáját. Két ország - Svédország és Csehország -…..
szociologus 2011.12.09 19:54:23
@Johnfive: Nem csoda, hogy nem érted, mert elb@sztam, amire tanult kollégánk Pista fel is hívta a figyelmemet. Exponenciális a helyes szó... De a lényeget Te is, ő is megértette.

Hol van a valós korlát? Ezt senki nem tudja, mindenesetre a végtelenségig biztos nem mehet a növekedés. A mai tudásunk pl. a klímaváltozásról azt mondja, hogy nem messze.

Ugyanakkor van más korlát is: Meddig lehet elhitetni az emberekkel, hogy két évente új telefon, tv, autó, bútor, csempe kell. Gondolj csak bele: 100 éve az emberek nagy része kaját termelt. Ma a fejlett világban 3% teszi ezt, a többi álmokat gyárt.
szociologus 2011.12.09 20:12:10
@Squid: Értem én hogy villanmotor, de mi 'hajcsa? Ez a dolog működhetne akkor, ha minden előtt lennénk. De benne vagyunk nyakig. Persze, nem árt gondolkodni azon, hogy mi lesz majd akkor, ha kikerülünk belőle, de az még nagyon-nagyon messze van. Kicsit azt érzem, hogy ég a ház, de ahelyett, hogy oltanánk azon gondolkodunk, hogy ha majd egyszer elalszik, akkor hogy előzzük meg a tüzet. Fontos ez, nagyon fontos, de szerintem előbb a tüzet kellene eloltani, amíg csak a függöny ég, nem addig pöcsölni, amíg már a tető is beroskadt.

Ha azt, amit éjszaka elfogadtak jövőre végre is hajtanák, akkor nem a stagnálás, vagy a gyenge recesszió lenne az EU problémája, hanem az, hogy 20, vagy 40 százalékot esik vissza a gazdaság. Iszonyat méretű deficitet kellene faragni gyakorlatilag minden országban egy pillanat alatt, a fogyasztás zuhanórepülésben esne vissza... Ehhez képest bármelyik eddigi magyar megszorítás laza babazsúr.
szociologus 2011.12.09 21:13:29
@MikeBoy: Lassuk csak: fel szazalek elsodleges hiany... Rosszabb helyeken a kozmetikazotrat tervezik 6-7-re. Ez valojaban cca. 10. Kivonnanak a koltsegvetesbol 9,5%-ot. Szerinted milyen gazdasagi visszaeses jonne? A tarsadalmi-politikai karokrol nem beszelve...

Tudod, 1933-ban is hatalomra kerult egy festo... Jo vege lett.
Egy eddig homályban maradt olvasó, Adam XL hívta fel a figyelmemet a gyilkos spermiumok témájára, és küldött el egy részletet Michaela Riedl: Lingam-masszázs című művéből. Akár írhatott volna vendégposztot is, de nem tette, rám bízta, hogy hozzak ki az anyagból…..
szociologus 2011.11.15 16:18:15
@skarlát betű: Szendi Gábornak van egy könyve (valami olyasmi a címe, hogy a nő felemelkedése és tündöklése), amiben tudományos bizonyítékokat gyűjt a genetikusan kódolt női hűtlenség témakörében (is). (ott hivatkozások, kutatások és kísérletek is vannak)

Arra tisztán emlékszem, hogy az ovuláció időpontjában tényleg nagyobb a félrelépésre való hajlam és arra is, hogy a férfiak egy csomó védekező mechanizmust építettek ki ellene az évmilliók során. (Ami kokrétan rémlik az a....ööö... leírhatom, hogy farok? vagy inkább penis? szóval a formája sem véletlen: Az élesen kitüremkedő makk pereme pl. mechanikusan távolítja el az esetlegesen már ottlévő idegen spermát.
szociologus 2011.11.15 18:26:10
@tiboru: OFF: A Te blogjaid is fenomenálisan jók!

ON: Képzelj magad elé egy férfi nemi szervet (ha nagyon nem megy, vedd elő... Nyilvános helyen ez ellenjavalt ;-) )

Áramvonalas a hegye, nem befele nyomja, inkább szétteríti hátrafelé a hüvely falán. Aztán a makk pereme (mint egy dugattyúgyűrű) szépen lehúzza kifelé.
Valamelyik kommentfolyamban megjelent az a napi hír, hogy a KDNP felvetette: párkapcsolati ismereteket (rövidítve: PKI) kellene tanítani az iskolákban. Akkor ezt az ötletet pár szóval elintéztük, de lehet, hogy megér ez vitaposztot. Gondolom, az már kiderült számotokra, hogy nem…..
szociologus 2011.10.26 11:36:22
@koibito: Én az új kapcsolatra gondoltam, bár nem vagyok ontopik.
szociologus 2011.10.26 11:40:35
@barbieds: A kérdést az egyik kolléganőm ihlette, aki ugyan (tudtommal) nem kacsingat kifelé a házasságából, de legendássan rosszul élnek a férjével. Egyszer egy társaságban megkérdezte tőle valaki, hogy lesz-e második gyereke? "Remélem lesz és remélem, hogy nem az lesz az apja, aki az elsőnek." volt a válasz.

Azt gondolom, hogy az ember lehet annyira szerelmes, lehet annyira boldog, hogy azt gondolja: ennek a szenvedélynek a gyümölcsét is szeretné.