Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Művelődő

0 bejegyzést írt és 120 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ifjabb Kamocsay néhány éve elhagyta a Hilltopot és a fatert (nem is balhémentesen, állítólag), mondhatjuk, pálfordult egy jót (Saulusból... - tessenek egyénileg befejezni a gesztisen frappáns szóviccet), kis téblábolás után pedig visszatért szépen a hazai pályára, Mórra, ahol,…..
Attól óvakodnék határozottan, hogy azt mondjam, semmit sem számít, mit gondolnak a magyar borról a külföldi értők. Számít, sokat. Ám közben az sem tetszik, ami eluralkodott itten: boldog-boldogtalan aszerint próbálja megítélni egyik vagy másik terméket, tudna-e karriert befutni…..
Jancis Robinson fizetős honlapján találtam ezt a gyöngyszemet, a híres-hírhedt Master of Wine idei vizsgafeladatait. JR hangsúlyozza, hogy bár a kérdések egyszerűnek tűnnek, a válaszoknak rendkívüli felkészültséget és elmélyültséget kell tükrözniük, ha a mászterjelölt nem…..
Beépített kémeink jóvoltából sikerült megtudnunk a 2007-es Decanter World Wine Awards magyar vonatkozású eredményeit (hivatalosan csak szeptemberben hozzák nyilvánosságra). A tavalyi eredmények: 6 édes aranyérmes, 4 fehér ezüstérmes, 1 vörös aranyérmes (egyúttal regionális…..
Művelődő 2007.06.07 09:05:35
Kedves Kotyogó!
A következők kapcsán állt össze bennem a kérdés (hozzászólások kronológiai sorrendben):
dalton1:"A György Villa tényleg ennyire jó vagy csak egyszerűen minden borukat benevezték?"
MalbecNC:"György Villa vajon a főborászának köszönheti a sikerét? :-) "
Angmar-i:"MalbecNC!Ezen "filózom" én is a reggeli kávé közben...;-)"
Majd éppen Te írtad:"Szerintem az csak PR-kérdés, hogy kik kerülnek be a díjazottak közé.úgy tűnik a tokai borok után a György Villa a menő. Ügyesen csinálják. "
És itt léptem be én a képbe,gyanútlanul,naivan,kíváncsian."Egyébként a Kotyogó által felvetett markec oldalra kíváncsi lennék!Mármint,hogy valóban annak tudható be az eredmény/-telenség,vagy ez csak egy kéznél levő kifogás?"

Vagyis,néhányan gondolkodnak,hogyan is van ez a György Villa siker?Majd Te tisztán benyomod,hogy PR kérdés a dolog.Erre én kíváncsian várom,hogy vajon mások is így gondolják-e (igaz helytelenül fogalmaztam,mert nem a "kifogás" a helyes kifejezés ide) akik nálam sokkalta de jobban tűzközelben vannak.Persze,lehet,hogy ők azért nem szólnak,mert baromság a kérdésem és egyértelmű,hogy a borok jók (a bíráknak az adott versenyen),illetve a marketing,PR nem ahhoz kell,hogy adott versenyre hassanak,hanem általában,illetve a bírák ismerjék a borászat létét,boraik minőségét (?).

Szóval,arra lennék kíváncsi,Te,illetve mások hogyan gondolják ezt a "csak PR-kérdés, hogy kik kerülnek be a díjazottak közé" megjegyzést.Köszi!
Június 11–16. között tartja 30. világkongresszusát a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet, amelyet úgy ismerünk, hogy OIV. A civil borfogyasztót aligha vágja földhöz a hír, ám szakmailag fontos esemény ez, amelyre uszkve hatszáz résztvevőt várnak. Szlogen is van,…..
Istenuccse, valahogy úgy alakult, hogy minden nyárra megtaláltam a kartonszámra vedelni való, ideális nyáresti bort, amit utána májustól szeptemberig boldog önelégültség keretében döntöttem magamba. Általában nem különösebben komplikált, filozófiai mélységeket nem…..
Művelődő 2007.06.06 09:13:25
Azt hiszem,legtöbbünk minden évben keresi azt a "nyári estén hazaérve jól esik bedönteni" bort.Én mostanában -a portánk mögötti földön fáradhatatlanul kaszáló- Laci bácsit szoktam behívni egy "üdítőre",ami 2007-ben egy jólbehűtött 2006-os Frittmann Ezerjó és mindig a vágyainktól függ,hogy fröccs lesz belőle,vagy simán gurul le (nekem az idén simán az igazi,mert igen jól sikerült).Multkoriban az alföldi gulyásomhoz egy gyenge olaszrizling fröccs után tisztán gurítottuk -de nagyon és gyönyörű volt.

A rozét nem kóstoltam,bár ideje lenne,azonban a Feind rozét én is csak ajánlani tudom és nem azért,mert mások díjazták,hanem,mert egy kóstolót bárkinek megér és lehet,hogy az jön be.Nem nagy szám,de nekem kedvemre való és nálam leverte a máskor jobban sikerült,de idén egyen rozékat (pl. Weninger,Vylyan).

Amúgy árérték arányban valóban jól jön ki a játszmából a Nagyrédei rozé is.Nekem a Taschner rozéja is kellemes meglepetés volt,mivel tagadhatatlanul sopronis erényekkel bírt -nem egy átlagos,akárhonnani rozé,hanem soproni (nekem).

Visszatérve a Testvérekre,azért az nem véletlen,hogy -infoim szerint- a legtöbb boruk nem itthon fogy:gondolom,odakint nem sokat tudnak a Kiskunsági B3szögről,itthon meg talán sokan (sznobok?/tájékozatlanok?)azt hiszik,csak "pancs" készülhet a Duna-Tisza közén.Kár.

Továbbra is azt mondom -bár a borásznak a lényeg,hogy fogyjon a bora- de itthon kellene eladni a jó magyar bort.
A Művelt Alkoholista Bock to 1991 2007.05.27 18:15:00
Megint egy tizenötös számmal kapcsolatos rendezvény, de most villányi vonalon. Volt egy kóstoló, amelyen a Bock-pince mutatta be 1991-2006 közötti készült zászlóshajóit, a Bock Cuvée-ket. Tavaly már megkóstoltam néhányat közülük, de most teljes volt a sor.Becsekkoláskor a…..
Úgy látszik, az idei tavasz a kivételes magyar versenysikerekről szól. Nemrég Bárdos Benjámin és a fia kapott aranyérmet Veronában – noha onnét csak okleveleket szokásunk elhozni –, utóbb pedig Szeremley Huba badacsonyi zeusa érdemesült nagy aranyra Brüsszelben, ami…..
A közelmúltban elszenvedett/élvezett kultúrsokk utórengéseként újabb bécsi bordóiakkal palléroztuk az ízlésünket és tágítottuk a horizontunkat. A délpannon agarakat ezúttal is kénytelenek voltunk hátrébb inteni. De örömteli meglepetésként egy arcátlanul árazott és…..
Nehéz bármi épkézláb dolgot írni egy birtok újkori születésnapjáról. Főleg akkor, ha a tizenötödikről van szó. Az meg nagyon nem könnyíti a feladatot, ha a borászat népszerű, és sokak által ismert. Ráadásul írtam is már róla itten. Így marad a szubjektív vélemény, ami…..
Ahogyan beáll (néha) itten a tavaszi nyár, úgy kezdem kutatni a kánikulára való fröccsalapanyagot. 20 Celsius fölötti napi átlaghőmérséklet erősen fröccspártivá tud hevíteni. Tehát kellene valami savasabb fehérbor, esetleg rozé (a tavalyi év fröccsbora, mint emlékszünk, az…..
Istenuccse a franciákat valahogy nem szeretem. Tudja isten, mi okból, de nem szeretem. Ettől még Bordeaux körül kering a borvilág, és nem tudok egy bormagazint úgy kinyitni, hogy valami nagyon feleslegeset ne tudnék meg valamelyik satóról. Így aztán évente egyszer eljátszom a…..
Művelődő 2007.04.20 08:26:12
MalbecNC
Talán,igazad van az értékesítésben,és sokakat lehet irányítani,egyértelmű,hogy a "Tesco vásárló" a plecsnis bort fogja megvenni,vagy azt a kategóriát,amelyik nem küzd értékesítési gondokkal... Olyan bort is láttam tegnap a Coraban,amire az volt írva,hogy borversenyen díjazott,vagy valami ilyesmi...Ha ez rákerül,mint értékmérő,és működik,mint értékmérő,akkor az elég nagy baj,de legalább -ahogy mondtad,mindegy,hol értékesül a bor,csak értéket jelentsen- el lehet adni.Ez most akkor jó?El van adva,értéket is kapott,de vajon,érték-e az a bor,ami hülyék közt érték?Vagy képes a vásárló eldönteni,hogy átvágták,vagy tényleg megérte a pénzét?Vagy ez mindegy,végülis el van adva és nyílván eladott borból lehet megélni.

Sokat kóstoló jó barátomnak köszönhetően -mivel nagyjából azonos ízlésvilággal bírunk,nagyjából ugyanazt keressük egy-egy típusú borban- az általa ajánlott kiemelkedő ár/érték arányú tételeket veszem meg 600-5000 Ft között,bízva abban,hogy valóban nem adtam ki érte sok pénzt,hanem anyit,amennyit az ér,vagy még kevesebbet!(Eddig kb.80-90%-ban bejött,így megragadom az alkalmat,hogy itt is megköszönjem:)

Természetesen drágább borokat is kóstolok,fogyasztok és az is igaz,hogy nagy magyar borélményeim mellé tudnék kiemelkedő ár/érték arányú külföldieket említeni,mivel soha el nem szalasztanám az alkalmat,hogy külföldit kóstoljak éppen az összehasonlítás miatt!Ez nálam,igazából,nem a magyar értékéből vesz el,hanem a külföldiéhez ad,mivel a magyarért odavagyok,elfogult vagyok,a külföldit meg nem csípem -igaz,az "fáj" a legjobban,ha egy francia bor q-jó,márpedig q-jók tudnak lenni...:),de ez már az én bajom.
Az elején azt reméltük, állandó alrovatunkká fejlődhet a borok a hiperből vonal, de elhanyagolódott nagyon. Ünnepélyesen megígérem, ezentúl másképp lesz, és ha már itt tartok, górcsövem alá helyezek máris három fehéret. Pontos árukra nem emlékszem, 600 és 800 közötti…..
A Cabernet Brothers hazai népszerűsége a kilencvenes évek második felében tetőzött, aztán elváltak útjaik, a franc maradt a porondon, durva árakkal, a sauvignon szopóágra került. A sauvignont a sznobtőzsdén most annyira mélyen jegyzik, hogy André Kosztolany vélhetően már…..
Tiffán Edéről és Zsolt fiáról mostanában kevesebb szó esik, mint más villányi sztárborászokról, holott nemegyszer tapasztalom, rendben mennek a dolgok náluk is. Csak éppen kisebb hullámokat vetnek a nagy dobások valamiért.A 2003-as évjárat kapcsán mindenki kihozsannázta és…..
Nagy a mozgolódás mostanság az Egri borvidéken. Sokan sokféleképen próbálnak tenni annak érdekében, hogy ne a rossz hírű és -ízű bikavérek ugorjanak be elsőre a borisszáknak. Persze az út rögös, döcögős. Akiknél jártam, azok talán simábban haladnak, de még akad kátyú.…..
Szűkebb pátriárkám (nemrég hallottam a rádióban, hogy a Földművelődésügyi Minisztérium tetejéről is hesszölnek az ávósok) középmarketjében, a CBA-ban konkrétan, figyeltem le két közelmuzeális Vylylant (a felső polcon megvillant, vagyis ott figyelt) véletlenül: pinot 2001…..
Özv. Burgundi Sándorné kontribúciója a Gere-stílgyakhoz, de annyira szép, hogy önálló posztban is felhívnánk rá a nagyérdemű figyelmét: minden idők legellenszenvesebb magyar borászinterjúja (verzió: interjú minden idők legellenszenvesebb magyar borászával), avagy Garamvári…..
Kicsikét idegenszerű bor ez, drága magyar testvéreim, nemcsak azért, mert echte labanc fajtáról van szó, hanem inkább azért, mert ezt bírták ráálmodni a címkére monarchiáék: "Grüner Veltliner Artist Series 2005 Estate Bottled", ezúton is gratulálunk Grétsy László…..
Egyszer csak azt vettem észre – önéletrajzi elemekben bővelkedve említem ezt, persze –, hogy unom a tematikus kóstolókat. A vakokkal már régóta így vagyok. Nincs mese, a jó borhoz hozzátartozik a címke is. Ha az nem látszik, a zember hajlamos inkább a hibákat, semmint az…..
Művelődő 2007.02.20 14:29:59