Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SZAVICS

98 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Sokáig úgy tűnt, a Hollywoodban kirobbant szexuális visszaélésekkel kapcsolatos botrány a magyar színházi élet valódi megtisztulásához vezethet, az évtizedekig szexuális ragadozókként tevékenykedő erős emberek számára pedig nem lesz bocsánat. Némi hümmögés, minimális kiállás a megvádolt személyek…..
A mai napon közétett, több irodalmi szervezet által jegyzett nyílt levéllel kapcsolatban a sajtóban téves megfogalmazások és hamis értelmezések terjedtek el. A nyílt levél semmilyen módon nem állítja, hogy a József Attila-díj idei díjazottjai közül bárki kirekesztő vagy…..
Tájékoztatjuk tagjainkat, hogy a FISZ elnökségének egyhangú támogatásával négy írószervezet a következő levélben fordult Balog Zoltán Miniszter Úrhoz. Az egyeztetés időigényes volt, de a levél mondanivalója mit sem veszített aktualitásából. A jövőben a FISZ nem vesz…..
Megjelent a 2013-as művészeti ösztöndíjak pályázati felhívása. Részleteket a következő linkre kattintva olvashattok, a pályázathoz szükséges adatlapok is innen tölthetők le: Móricz, Babits, Örkény: http://www.lektoratus.hu/osztondijak/index.html A 2011-es évhez képest…..
Ahogy azt várni lehetett, az LMP kettéoszlott a hétvégi kongresszusukon. Túl nagyok voltak a törésvonalak a párton belül, így nem is maradt más megoldás talán. A párt szakadár szárnya hisz abban, hogy majd az Együtt 2014-en belül úgy tudják alakítani az erővonalakat, hogy az…..
SZAVICS 2013.01.29 10:21:28
@weisz manfréd huba: bocs, de kilépnek a pártból, jobbikos tempó nem visszaadni a mandátumot ilyenkor...
Egész egyszerűen nincs jobboldali, aki valaha az életben támogatna egy politikai formációt, melyben Gyurcsány vagy Kuncze jelen van. Ha Bajnai Gordon tényleg középre akar politizálni, és tényleg új köztársaságot akar építeni (konszenzusos demokráciával, árokbetemetéssel…..
Összességében a Fidesz hozta a tegnapi napot, még akkor is, ha néhány napig nehéz lesz elmagyarázni a fanatikus híveknek, hogy a sérthetetlen, lezárt ügyű Plagi bának miért kellett 72 óra alatt mégis csak távoznia. Amúgy Schmitt Pál beszéde maga volt a hazugság, egyetlen…..
SZAVICS 2012.04.03 12:36:19
@dr kíváncsivagyok: Mondom, valószínűleg soha nem voltál élsportoló. Ez a vívásban, amikor csapatról van szó, bevett taktikai húzás volt. Lehet elhízott fenékkel a számítógép elől elítélni ezt, de ezzel csak azt bizonyítod, hogy fogalmad sincs az egészről. S. P.-t amúgy soha nem kedveltem posztkádári karrierista gumigerince miatt. De akkor sem lehet az olimpiai érmét elvitatni tőle. Ne legyél ennyire gerinctelen te sem.
SZAVICS 2012.04.03 12:44:07
SZAVICS 2012.04.03 12:52:10
@Karipapa01: Először is fogyj le úgy hetven kilót, hagyd abba a chips-zabálást, kelj ki a fotelből, és akkor talán derengeni fog valami zsíragy...
  Az összes Milla és Szolidaritás tüntetésnek ez a nagy rákfenéje: nem tudják úgy hazaküldeni az embereket, hogy itt valami történt, hogy van valami terv, valami "fény az éjszakában", "világosság az alagút végén". Pedig a legfontosabb dolog a…..
Fontos: a következő tájékoztatást kaptuk a MKKL-tól a Móricz-ösztöndíjjal kapcsolatban, ennek értelmében sajnos a pályázat kiírása késik, figyeljétek oldalunkat, ha aktuális lesz, jelezzük:A fiatal alkotókat és előadóművészeket támogató 2012. évi ösztöndíjak…..
 Az NKA kiírta alkotói pályázatát. A kiírást megtaláljátok az alábbi linken, illetve pdf-ben a csatolmányban is: http://www2.nka.hu/pages/palyaztatas/aktualis_palyazati_felhivasok/szepirodalom-ismeretterjesztes_120320.pdf   Az adatlaphoz kitöltési útmutatót itt…..
Amikor azt olvassa az ember, hogy egy 80 éves író menekültstátuszt kér a világ másik felén, legalább egy pillanat töredékére valószínűleg összeszorul a gyomra. Számomra kétségtelenül ez egy megrázó hír és momentum, annál is inkább, hogy nemrég értekeztem arról, milyen…..
Mielőtt mai témám kifejtésébe belekezdenék, csak megjegyzem, mi lett volna, ha az uniós pénzelvonás szégyene Gyurcsány idején történik meg Magyarországgal? Már felgyújtották volna a Kossuth teret, hidat zártak volna le, hogy a csúnya kormány tönkre teszi a zemberek…..
Minden oldalról, minden világnézet felől vannak vélemények, amelyek szerint Geréb Ágnes szektás, fanatikus, kirekesztő, sarlatán, csak a saját elképzelését tartja elfogadhatónak, és persze, életek száradnak a lelkén. És minden oldalról, minden világnézet felől halljuk, hogy…..
Gréczyblog Kuncze, Martonyi 2012.02.16 06:36:00
Vártam egy napot, hogy Selmeczi Gabriella, netán Szíjjártó Péter kirohan egy közleményben, amelyben bejelenti, hogy Orbán Viktor nem hibás 2300 komáromi munkahely elvesztéséért - de nem történt semmi. Sehol egy hazaárulózás, nem is értem. Alszanak ezek? Sebaj, a hallgatás -…..
 Egy fontos vita fontos és érdemi hozzászólása volt a Mandiner két, pénteki blogbejegyzése (1. és 2.). Több hónappal ezelőtt publikált, részben az új választási rendszer egészére, részben a választási rendszer működésére, részben pedig magára a reformfolyamatra…..
SZAVICS 2012.02.06 11:12:17
@maskep: komolyan gondolom, mert attól, hogy valami inkorrekt és nem méltányos, attól még pro froma demokratikus. a nyolcvanas éveket azért ne keverjük ide, ha egyenlőséget teszel a két választás között, akkor nehezen tudunk zöld ágra vergődni. nota bene, természetesen egy demokráciában elvárom, hogy méldányos döntés szülessék egy ilyen fontos kérdésben - de ezzel együtt én nem tartom antidemokratikusnak.
Szerintem most először van esély arra, hogy egy mérsékelt, jobbközép-centrista erő jelentősebb tábort teremtsen – mondtam a héten egy interjúban, de gyorsan hozzátettem, hogy ebben az ügyben politikailag elfogult („vágyvezérelt”) vagyok, ezért érdemes erős…..
SZAVICS 2012.02.04 14:43:58
@proeskontra: engem nem érdekel, hogy jobb felől mérsékelt vagy liberális felől mérsékelt, a lények, hogy a nemzeti liberális pont azt jelenti, hogy nem az oldalisággal foglalkozunk, hanem azt, hogy nemzeti és szabadelvű eszméket egyszerre érvényesítünk, mert nem, nem zárják ki egymást - ha lenne ilyen párt, akkor én rájuk szavaznék, és a dolgok állása szerint most jobb oldalon van rés, tehát onnan várhatjuk, ez engem nem zavar sőt, mert örültem bár annak, hogy az lmp az szdsz-hez képest
  Általános axióma lett jobb ellenzéki körökben, hogy az új választási rendszer bebetonozza a Fidesz-kormányt a hatalomba. E nézet szerint – a győztesnek is járó szuperkompenzáció mellett – a választókörzetek határának célzatos tologatásával a jobboldal…..
SZAVICS 2012.02.03 20:04:37
@Szigetvári Viktor: de hiszen nem pont ti prejudikáltok régi adatok alapján a jövőt?
A szerző újságíró, az Index.hu munkatársa   A pénzügyminiszterek tanácsa január 24-én jóváhagyta, hogy a Bizottság kezdje el tervezgetni, hogyan büntessék meg Magyarországot a stabilitási és növekedési egyezmény notórius megszegéséért. A szankció a kohéziós…..
SZAVICS 2012.01.30 12:48:19
@nemsirunk: normális-e vagyol?
Sorozatszerkesztőnk, Falvai Mátyás lett az egyik idei SZIF-díjas: A Szépirodalmi Figyelő szerkesztősége szeretettel meghívja a SZÉPIRODALMI FIGYELŐ-DÍJ átadására, 2011. november 22-ére (kedd), 18 órára a Hadik Kávéházba. Ezévi díjazottaink: PAPP TIBOR és FALVAI…..
Művészeti szervezetek nyílt levele Tisztelt Miniszterelnök Úr, Miniszter Úr, Államtitkár Úr!A kultúrához való hozzáférés alkotmányos alapjog. A művészeti szervezetek működése illetve működésképtelensége nem szűk szakmai belügy. Ezek a műhelyek a kulturális élet…..
Tisztelt Miniszterelnök Úr!Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának X. Írótáborában, a Kovászna megyei Árkoson összegyűlt írószervezetek (Erdélyi Magyar Írók Ligája, Fiatal Írók Szövetsége, József Attila Kör, Magyar Írószövetség) fordulnak Önhöz.A sikeres nemzetek…..
Július 30, Szombat, Kapolcs, Király Udvar, a Kalapos hídnál (a MI vendége a FISZ) 14.00-15.30 Irodalmi Homokozó és Irodalmi Kalapozó a FISZ szerzőinek közreműködésével 14 00 - 16.00. Retro, próza? Felolvasnak: Csapody Kinga, Csepregi János, Falvai Mátyás, Szabó…..
A Fiatal Írók Szövetsége és a Magyar Írószövetség hangsúlyozzák, hogy a Nyilatkozat a Nemzeti Kulturális Alap jelentőségéről című, más művészeti szervezetekkel együtt megfogalmazott szöveg célja és üzenete egyértelműen a NKA veszélybe került forrásainak megóvása.…..
                Az Írószövetség éttermében a Fiatal Írók Szövetségének tagjai és meghívottjai olvasnak föl:19 00 - Acsai Roland, Bende Tamás, Bíró Gergely, Csepregi…..
Időbeosztás:  Aaron Blumm sz 18 00 Ambrus Lajos v 16 30 Balázs Attila sz 15 30 Beszédes István v 12 00 Balla István sz 16 00 Bende Tamás sz 16 30 Csapody Kinga sz 19 00 Csepregi János sz 19 30 Cserna-Szabó András v…..