Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Daermon85

0 bejegyzést írt és 64 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Denis Villeneuve nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor elkészítette a ma már kultikus 1982-es neo-noir sci-fi folytatását. Az eredeti Szárnyas fejvadász számtalan filmest megihletett már, ugyanakkor folytatásának gondolata komolyabban csak 2007-ben merült fel a Ridley Scott, az első film…..
IMAX mozikban mutatják be a duplarészes évadnyitót (amiből ezek a képsorok is származnak), és még mindig nem látok benne SEMMIT, ami a gigavásznat indokolná. A kibaszott kutya és Medúza haja meg odavágja azt a kis illúziót is, ami egyébként lehet, hogy meglenne. Nem várós. ..
Netflixes sorozat készül a Witcherből, jelentették be szerdán az alkotók. A lengyel fantasy író, Andrzej Sapkowski Vaják című regénysorozatának feldolgozásáért a Múmia-szériájáról ismert Sean Daniel felel, aki többek között a tavalyi Ben Hur remake, az Everybody Wants Some!!, és az előzmény, a…..
Daermon85 2017.05.18 07:38:11
Artúr király legendája végre egy a hírnevéhez méltó filmet kap. A briton uralkodó felemelkedését bemutató film csupán a kezdet, arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy a franchise többi részét ki vezényli le, de amennyiben Guy Ritchie, úgy garantáltan hatalmas filmélményben…..
Régóta rebesgetett infót erősített meg hivatalosan is az HBO ma, sőt, rá is tett egy lapáttal: Nem egy, hanem négy olyan sorozat forgatókönyvét fejlesztik párhuzamosan, melyek a Trónok harca világában játszódnak. Teljesen érthető húzás, az aranytojást tojó tyúkot nem hagyhatják csak úgy kimúlni a…..
A Battlestar Galactica óta kevés olyan jó sci-fi sorozat volt, mint a második évadjánál járó Expanse, nekünk is nagyon tetszett a bemutatkozó évad tavaly, amire az elmúlt hetekben csak rátett még egy lapáttal a második. Közben a Netflix is felkarolta a vállalkozást, de azért egy kicsit lehetett…..
Daermon85 2017.03.17 14:05:11
@koschwarz:
Nem, az a 2.
A 3-ban Mao hugi és a gyűrűk, stb.
ADR session: 5 hours of yelling Old Norse while flashing my favourite StarTrek t-shirt and swallowing ginger tea. #season5 #Vikings Vikings on HISTORY (@historyvikings) által közzétett videó, 2017. Jan 25., 15:43 PST Így...
Az elmúlt évek egyik legjobb sci-fi tévésorozata az Expanse, ami nagy szó, hiszen a Syfy évek óta nem tudott valami minőségit dobni. A regénysorozat első kötetének kb. a felét feldolgozó első évad után február elsején jön a második, méghozzá 10 helyett már 13 résszel, aminek nyilván örülünk, hiszen…..
Az Expanse volt a 2016-os év legjobb sci-fi-je, nem véletlenül írták róla, hogy a Battlestar Galactica és a Trónok harca szerelemgyermeke. Aki eddig kihagyta, és van neki Netflix-előfizetése, álljon neki, este meg jöjjön ide vissza kommentelni, nagyon kíváncsi vagyok, darálva milyen élmény az első…..
Daermon85 2016.12.30 10:12:05
@The reaper: Ez nem könyv trilógia :D 2017 nyara körül jön már a 6. könyv magyarul.
Bár sosem tartottam sokra, de mindig is kedveltem a Ray Harryhausen-filmeket. A stop motion trükkök egykori mesterének fantáziavilága könnyedén képes magába szippantani, a lényeinek megvan a maguk bája és a filmek hangulata olyannyira sajátságos, hogy nem nehéz túllépni az ezer sebből vérző…..
Daermon85 2016.05.26 13:56:50
Balázs és műsorvezető társai kedd reggeli műsorukban több ismert embert kifiguráztak, és kicsúfoltak, többek között Áder Jánost, Andy Vajnát, Vujity Tvrtkót és Havas Henriket, de ezek mellett melegekkel kapcsolatos vicceket is megengedtek maguknak. Balázsék arra kérték hallgatóikat, hogy meséljenek…..
Daermon85 2016.04.20 10:08:18
  Ha az ősz-tavasz rendszerű sorozatnéző most rápillant a téli kínálatra, rájön menten, hogy lőttek a kétségkívül jól hangzó, “januárban és februárban majd darálom, amit ősszel kihagytam “-tervnek, mert annyi jó újdonság lesz (meg van is), hogy pontosan ugyanannyi sorozatot kell majd követni, mint…..
Very good question Neill Blomkamp neve minden filmszerető ember számára ismerősen cseng. A District 9-nal valami újat, valami egyedit alkotott a Sci-Fi műfajon belül és ezzel egyidejűleg kicsit fel is rázta azt. Okkal lehetett hinni, hogy végre jött egy rendező, aki bátran mer majd…..
Hétfő óta adja az m1 a Twin Peaks-et, azonban csak hétköznapokon, így most szombaton éjjel hiányzott, hogy nézhessek valamit, ezért elővettem a tavaly készült listámat, amiről ezt választottam. Egyrészt, mivel nem folytatás, másrészt Zack Snyder rendezése, ezek mellett viszont ellene szólt a…..
Daermon85 2014.07.29 08:28:02
A megvásárolható álommal végre elérhetővé válik a régi vágy: a világ olyan, amilyennek akarjuk. Csak ki kell fizetni. Isten hozott a Rekallnál, annál a cégnél, amely az álmokat emlékekké változtatja! Douglas Quaid (Colin Farrell) egyszerű gyári munkás - bár szereti…..
Daermon85 2012.08.17 19:30:32
A Universal élesítette a film bemutatóját 2013. június 28-ra. A második részben Aaron Johnson és Chloë Moretz mellett fel fog még tűnni Morris Chestnut (Boyz n the Hood) Hit-Girl védelmezőjének szerepében, és Robert Emms (War Horse) mint Insect Man. A történet továbbra is Mark…..
Daermon85 2012.08.16 18:50:19
Szeptember 13-án kerül a magyarországi mozikba A kaptár – Megtorlás (18), 3D-ben és IMAX 3D-ben is látható lesz. Az elpusztíthatatlan Alice szerepében továbbra is Milla Jovovich, de Michelle Rodriguez is visszatér az ötödik felvonásra. "A zombik a világ urai. Az emberek…..
Daermon85 2012.08.15 06:25:20
@Sanosuke:
Szerintem zombi lett újra. Csak megtalálták az ellenszert, ami visszaváltoztatta és ki is sminkelte. :)
Vagy ikertestvért játszik.
Sok évnyi tökölés után a Legendary-nél végre nagyobb fokozatra kapcsolt a World of Warcraft tervezet. Először búcsút intettek Sam Raiminek, mivel a rendező nem tudja teljes figyelmét a filmnek szentelni, gőzerővel keresik utódját, aki csakis a Warcraft világával foglalkozna és…..
Az első részben az albánok alaposan megszívták, hogy elrabolták Bryan Mills lányát. Remélhetőleg Luc Besson producert nem éri támadás amiatt, hogy ezt a népet hülyének állítja be, hiszen az Elrabolva folytatásában az albánok ismét megpróbálják bebizonyítani, hogy velük nem…..
Daermon85 2012.07.30 22:08:56
A Másnaposok (The Hangover) vígjátékot a többség kedvelte, azonban a folytatás már inkább kiábrándító volt. Ennek ellenére a stúdió zöld utat adott a harmadik résznek és azt ígérik, hogy nem egy újabb másolatot fogunk látni. Bradley Cooper, Zach Galifianakis és Ed Helms…..
Daermon85 2012.07.30 17:54:48
Régenmindenjobbvolt-rovatunk mai adásában elmesélem, hogy nagyjából másfél-kétévente rendszeresen előveszem a Starcraftet, és újra végigjátszom. Kívülről tudom már az összes pálya minden pixelét, hogy Kerrigan mikor mit mond, melyik átvezető animáció melyik pálya után…..
Ha valaki eddig az akciót, a csatákat hiányolta a Trónok harcában - annak ellenére, hogy a regényszövegben is gyakran csak utólag értesülünk az effajta események megtörténtéről, a klasszikus görög dráma hagyományait idézve -, nos, azt most kárpótolták, de rendesen. Akik…..
Daermon85 2012.06.04 20:20:30
Bruce Willis kevés sikeres filmet tudott felmutatni mostanában, de Warren Ellis brutalitását és keménységét teljesen kiherélő Red képregényfilm korrekt eredményt produkált (közel 200 millió dolláros bevétel világszerte). A folytatás jó ideje a levegőben lóg, a bemutatót 2013…..
Daermon85 2012.05.11 12:23:41
A pornóipar előszeretettel készíti el egyes filmek remake-jét saját szájízük szerint. Szerintem nem kell részleteznem, hogy ez mit takar (vagy mit nem takar). Ezúttal a Bosszúállókat vették elő és náluk még Pókember, Póknő, Ms. Marvel, Amazon és a Skarlát Boszorkány is…..
Daermon85 2012.04.29 07:00:25
@Sparrow:
Hát mert pornófilm! :)