Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bsutyi

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A műanyag strandpapucsokat és olcsó nejlonmelegítőket még elnéztük. Az idegborzoló hangon vernyákoló műanyag és plüss vacakokat már nem annyira kedveltük. A műszaki cikkeket elfogadtuk, az éttermeket még néha szerettük is. De hogy már borban is a kínai importtermékkel kelljen…..
Nyílt napot tartott a Zwack, az Izabella borválogatás tavaszi borait mutatták be a Dandár utcában. A kóstoló fantázianeve egyben jelen cikk címe is. A szortimentet szinte teljesen végigkóstoltam, az adott körülmények között a borokról pusztán benyomásokat szereztem.…..
Arra gondoltam hirtelen, hogy ezentúl kizárólag olyan borokról fogok írni, amelyekben nem tükröződik semmiféle terroir (inni azért iszom ezeket is, még szép), inkább megyek a hiperbe, veszek ezt-azt, amit meglátok, oszt jól érzem magam, a büdös francba az ideológiával, tényleg.A…..
Az egyik Google-alapító atya borászattal szemez. Amerika a francia trónra tör. Mona Lisa családja él, sőt borászkodik. Egy angol honatya szerint kisebb pohár=kevesebb részeg. Mi a mértékletességben sem ismerünk mértéket, azaz beköszöntött a zéró tolerancia. Egy határozott…..
Olyan párosítást sikerült bontanom, mintha egy este néztem volna meg egy Spielberg- és egy Hal Hartley-filmet. Melyik a jobb? Valamelyik Indiana Jones vagy az Egyszerű emberek? Én azt mondanám, nehéz dönteni, sőt inkább fölösleges. Ám a két kategória fanatikus fogyasztói nagy…..
A kultuszmerlózás nálunk is szépen szárba szökkent. Van benne ráció – elég föllapozni a bordeaux-i bortőzsdét, és kiderül, hogy nincs az a Ch. Margaux vagy Latour, ami árban hozzászagolna a pomeroli csúcsmerlókhoz. Csak a mihez tartás végett: egy karton 1990-es Pétrus öt…..
Kiváló kollégánk, Műtannin mintegy az általunk fölhalmozott közszolgálati adósságért vezekelve alászállt a siralomvölgybe és hiperes oportót kóstolt. Áldozatának őszinteségét nem vitatva jelzem, hogy egyrészt a Gere ko-válogatás hiperben fehér holló, másrészt nem…..
Az úgy volt, hogy a szervezők meghívtak engem bírálni a Pannon Bormustrára. Ennek örülök, mert sok finom bort megkóstolhattam és mindenféle tapasztalatokat szerezhettem. Alább egyrészt beszámoló következik azokról a dolgokról, amelyek tetszettek nekem, másrészt közreadom a…..
bsutyi 2007.06.06 19:23:24
www.borudvar.hu

Az új Napbor is kapható!

Gratulálok a győzteseknek!
Május 15–től ismét borünnep lesz Szegeden. A XIII. Szegedi Borfesztivál mintegy száz kiállítóval öt napon át boldogítja a délalföldi alkeszokat. Amennyiben az időjárás nem botlik, és a szúnyogokat sikerül kordában tartani, idén is ez lesz az ország legjobb…..
Nagy napra virradunk a feltartóztathatatlanul közelgő április 21-ei szombaton, minthogy akkor tartja sorrendben ötödik évjárat-bemutatóját a Tokaj Renaissance Egyesület. Jobbára 2003-as aszúkkal hozakodik elő az érintett tizennyolc borászat a Gundel étteremben, márpedig Mészáros…..
bsutyi 2007.04.18 19:31:01
A pannon Tokaj Forditásátén is jónak tartom és szerintem nálunk van (www.borudvar.hu) elég jó áron is van.
A Kikelet pincének hamarosan kijön a 2003-as 6 puttonyos aszúja, csak ha valakit érdekel és elö is jegyezhető nálunk!

Bennem nincs semmi megértés a kultúrbarbárok iránt, akik ákombákom betűkkel kőbe, fába vésik, hogy „itt jártam”. Saját értelmezésem szerint ezek a pitiáner képrombolók így akarnak a remekművek öröklétében osztozni. Bár az eszközeiket megvetem, magát az…..
bsutyi 2007.04.10 15:01:05
www.borudvar.hu
A Kikelet borok teljes választéka kapható nálunk, de sajna Szamorodni már nincs az utolsó palack az enyém lett.:)
A 2002 5 puttonyos aszú is kifutó tétel még 3 palack kapható belőle!
Egyébként az árak is méltányosak a Szamorodni 7500 Ft
5 puttonyos Aszú: 9750 Ft
A Művelt Alkoholista The Saint 2007.01.22 09:23:00
Lőrincz Györgyről sokat írtunk mostanában, főként azért, mert megérdemli, erről a borról konkrétan szintén, úgyhogy ezt a szöveget nem engedem mostan bő lére. Viszont futtában muszáj megemlítenem, hogy szombaton élmény történt. Valahogyan maradt a legendás…..
Most jó lenni borbuzinak. Elmúltak az ünnepek, e kerház-háromputtonyosokkal, gereoportókkal, impexbétés kékfrankosokkal teli keserű pohár, halálra kaszálták magukat a borkereskedők is, és itt a január, amikor gyorsan ki kellene pörgetni a maradék készleteket, hogy lehessen…..
bsutyi 2007.01.23 12:35:43
A nagy bikaviadal ezúttal tesz egy kis kitérőt, hiszen a 2006-os esztendő utolsó boros eseménye, az Egri Borszalon úgymond tálcán kínálta az ideálisabbnál ideálisabb lehetőségeket némi egri bikavérek magunkba tukmálására. Ha pedig a bikákon kívül más egri borokkal is…..