Adatok
Geszvein Erika pszichológus
99 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mindennapjaink állandó kísérőjévé vált a stressz. Nagyobb feszültséget okoz a munka-magánélet összehangolása, mint valaha. Stresszt okoz bennünk, ha a gazdaság helyzetéről olvasunk, ha az egészségügy küzdelmes állapotát látjuk, ha vírus-, klíma-, politikai, gazdasági szakértők jóslatait hallgatjuk.…..
A stressz az élet sava-borsa, ahogyan Selye János osztrák–magyar származású kanadai vegyész, belgyógyász, endokrinológus, neves stresszkutató fogalmazott. Stressz nélkül csak vegetálni tudnánk, az élet azonban nap mint nap kihívás elé állít bennünket. Ha úgy éljük le az életünket, hogy közben…..
A stressz úgy vesz körbe bennünket, mint a levegő. Mindenhol ott van, nem tudunk menekülni előle. És valójában nem is tesszük jól, ha a stresszmentes életet keressük, mert egyetlen állapot létezik, ahol nincs stressz és az a halál. A stressz valójában nem kívül ólálkodik ránk, a stressz bennünk…..
Ebben a sorozatban a befolyásolás pszichológiájáról írok. Az első részben a csoportnyomás jelenségét jártuk körül, a másodikban a csoportnyomás elleni védekezésről volt szó. A harmadik részben a nagy manipulátorok trükkjeit muttatam be, ebben a részben pedig az agymosás ellenszereiről…..
Ebben a sorozatban a befolyásolás pszichológiájáról írok. Az első részben a csoportnyomás jelenségét jártuk körül, a másodikban a csoportnyomás elleni védekezésről volt szó. Ebben a cikkben a manipulátorok, a nagy befolyásolók trükkjeit, eszköztárát mutatom be és azt, hogyan lehet ezek ellen…..
Geszvein Erika pszichológus
Hogyan ne hasson rád a tömeg véleménye? Így kerüld el a csoportnyomást!
2021.12.07 09:47:00
Ebben a sorozatban a befolyásolás pszichológiájáról írok. Az előző részben a csoportnyomás jelenségét jártuk körül, ebben a részben pedig a vonatkozó pszichológiai kísérletek által mutatom be, hogyan kerüljünki a csoportnyomás alól.
A leggyengéb láncszem
Mit gondol, honnan lehet megmondani, hogy…..
Geszvein Erika pszichológus
A befolyásolás pszichológiája - IIyen a csoportnyomás
2021.11.30 09:21:00
Ebben a sorozatban a befolyásolás pszichológiájáról írok. Rengeteg vonatkozó szociálpszichológiai kísérletet és tesztet mutatok majd be. Szó lesz arról, hogyan legyünk sikeres szektavezérek, hogyan kerüljük ki mások manipulációját, hogyan hat ránk csoportnyomásként más emberek viselkedése, de szó…..
A kommunikáció pszichológiájáról szóló sorozat ezen, negyedik, utolsó része a a munkahelyi megértésről szól. Az első részben a kommunikáció csapdáiról és alapvető szabályairól, a másodikban a párkapcsolati megértésről, a harmadikban a szó hatalmáról a gyermeknevelésben írtam.
Mennyire tudja…..
A kommunikáció pszichológiájáról szóló sorozat ezen, harmadik része a gyermeknevelésben alkalmazott hasznos módszerekről szól. Az első részben a kommunikáció csapdáiról és alapvető szabályairól, a másodikban a párkapcsolati megértésről írtam, a záró részben pedig a munkahelyi kommunikáció kerül…..
A kommunikáció pszichológiájáról szóló sorozat ezen, második része a párkapcsolati megértésről szól. Az első részben a kommunikáció csapdáiról és alapvető szabályairól írtam, a harmadikban a gyermeknevelési, a záró részben pedig a munkahelyi kommunikáció kerül fókuszba.
A lemez két…..
A kommunikáció pszichológiájáról szóló sorozatot indítok most útjára a mindennapi életünket segítő gyakorlatokkal és példákkal. Ebben a részben a kommunikáció csapdáiról és alapvető szabályairól lesz szó. A második rész a párkapcsolati, a harmadik a gyermeknevelési, a záró rész pedig a munkahelyi…..
Miért érnek véget a párkapcsolatok? Hol rejlenek a buktatók? Milyen mélypontokat kell átvészelni?
Egy nő és egy férfi, egy pszichológus és egy coach gondolatai a párkapcsolatok pszichológiájáról
„Minden olyan jól indult, ő valahogy más volt, mint a többiek, aztán minden ugyanolyan lett, mint az…..
PSY - Az önismeret magazinja
A jó tanulók titka – 5 szabály az iskolai figyelem fejlesztésére
2018.09.03 07:30:00
Gondoljon bele, mit tudna kihozni magából a gyermeke, ha nem csak dolgozat előtt tanulna, hanem végig a félév során? Érezné-e tehernek a tanulást, ha élvezné? Ha nem otthon kellene tanulnia, hanem az iskolában megjegyezne mindent? Mit tudna kihozni magából a gyermeke, ha ismerné a jó tanulók…..
PSY - Az önismeret magazinja
Önműködő tanulás? Tanuld meg, hogy jó legyen a tanévkezdés
2018.08.19 07:02:29
Hogy lehet, hogy a mai gyerekek pillanatok alatt megtanulják a számítógép működését, de az iskolai tananyag elsajátítása sokkal nehezebben megy nekik? Mielőtt válaszolnánk a kérdésre, vegyen részt velünk egy pszichológiai kísérletben!
Vegyen elő egy üres papírt, és írjon egy minimum fél oldalas…..
PSY - Az önismeret magazinja
Szabadulás a szorongástól – mássz fel a félelemlétrán!
2018.08.12 08:22:25
Tudod, mi az a félelemlétra? Tudod, hogyan segít megszabadulnod a szorongástól? Tudod, hogy a szorongás nem feltétlenül rossz, sőt fejlődhetsz is általa? Vajon mi lenne velünk szorongás nélkül?
A hasznos és a haszontalan szorongásról
Egyetlen állapot van, amikor a szorongásszintünk nulla: ez a…..
PSY - Az önismeret magazinja
A pozitivitás gyakorlata, azaz hogyan hangoljuk örömtelire a hétköznapokat?
2018.07.31 13:00:52
Az ismerősei közül kit gondol különösen ígéretes tehetségnek? Miben látja kiemelkedőnek a párját, a gyermekét, a legjobb barátját? Önmagában mit tart a legnagyobb értéknek?
Rosenthal és Jacobson 1968-ban egy kísérletet végeztek. Azzal az ürüggyel mentek egy amerikai iskolába, hogy egy új…..
PSY - Az önismeret magazinja
Az énerősítés gyakorlata - így találd meg a karaktererősségeidet!
2018.07.27 09:58:12
A pozitív pszichológia szemlélete szerint akkor leszünk boldogabbak, ha a bennünk lévő értékeket keressük ahelyett, hogy azt gondolnánk, valami nem stimmel velünk. Ha arra fókuszálunk, hogy mire vagyunk képesek, kiszélesedik a látómezőnk, így gyorsabban meglátjuk a problémáink megoldását. De hogyan…..
PSY - Az önismeret magazinja
Hősterápia - így találd meg a sikeres megoldásokat!
2018.07.26 11:56:31
Egy Barbara Fredrickson nevű kutató „Broaden and build” teóriája szerint a pozitív érzelmek úgy hatnak ránk, hogy tágabb perspektívában látjuk a világot,bátrabbak vagyunk és sokkal több jó megoldás eszünkbe jut, mint ha éppen rossz kedvünk van, dühösek vagyunk vagy szorongunk.
Ha vidámak vagyunk,…..
Vallási, vagy ekkléziogén neurózisnak nevezik azt a jelenséget, amikor a hit (ekklészia=egyház) okozza az illető szorongását. Nem kell azonban konkrét egyházhoz vagy vallási közösséghez tartoznunk, elég spirituálisnak, hívőnek éreznünk magunkat ahhoz, hogy a saját hitünk betegítsen meg minket.
Az…..
Olvastam egy nőről, aki élete végéhez közeledve úgy döntött, itt az ideje, hogy megírja az életútját. Komplikált körülmények között született, 19 hónaposan egy komoly betegség következtében olyan súlyos beteg lett, ami egész gyermekkorára rányomta a bélyegét.…..
Geszvein Erika pszichológus
Hogyan oldódik meg egy párkapcsolati probléma nyolc hét alatt?
2017.07.13 06:55:00
Zoltán párkapcsolati problémával keresett fel és két hónapig járt hozzám pszichológiai tanácsadásra. Az első találkozásunkkor így kezdte: „Szkeptikus vagyok a pszichológiával szemben.” Az utolsó alkalommal pedig ezt mondta: „Értetlenül állok a folyamat előtt. Mi…..
Geszvein Erika pszichológus
Hogyan használd a hálanaplót? Örömtréning a gyakorlatban
2017.05.18 21:18:56
Örömtréning workshopot tartottam nemrégiben egy pszichológiai rendezvényen, ahol a résztvevők között volt egy orvos is. A tréning után néhány héttel megkeresett, mert be akart számolni az életébe érkező pozitív változásokról, amelyeket különösen a hálanapló gyakorlat hozott az életébe. Az ő…..
A felnőttek is játszanak, vagy a játék véget kell érjen gyerekkorban?
Milyen a jó játék? Milyen életkorban mit játszunk a gyermekünkkel?
Mi különbözteti meg a játékfüggőt (szerencsejáték, számítógépes játék) a játékos, de egészséges felnőttől?
Mi értelme van a csapatépítő játékokon a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A vallás rosszul értelmezése (vagy rosszul közvetítése) miatt viszont valóban más életterületekre is kihathat a szorongás. Ha szorongunk egy közösségben, attól még nem biztos, hogy rossz a közösség, lehet, hogy vallási neurózisban vagyunk, de persze az is lehet, hogy szektában. Nagy különbség és nehéz helyzet.