Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zsolti_

0 bejegyzést írt és 126 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A napokban futotta be a közösségi médiát a BBC Autos infógrafikája, amely a Dodge Challenger Hellcat árát firtatja. Azt a kérdést már rengetegszer végigjártuk, hogy van-e értelme a nevetségesen erős utcai autóknak, most nem is ez a lényeg. Ami kirívó, hogy 700 lóerőt…..
Az előző részek tartalmából:Elkezdtem Volkswagen Bogarat keresni.Vettem egy bogarat, örültem neki.Elkezdtem szerelgetni, kiderült, nagyon élvezetes dolog.Kasznit cseréltünk rajta, szép sárga lett.Az egyik részben pedig felpolíroztam Ezúttal lerobbantunk az út szélén Lilla: Ez a…..
zsolti_ 2014.08.23 16:39:16
@qmatch: @deak.atti: @dstr:

kb 20 éve egyik skodás haverékat hazafelé előzte meg a jobb hátsó kerék. Elég érdekesen lehettek ezek az autók is összerakva, mert már a sokadik skodás "előz a hátsó" sztorit olvasom.
Moser86 2010 év elején döntött úgy, hogy nekivág Angliának. London nagyon drága csalódás volt, és már majdnem visszaköltöztek Magyarországra, amikor jött egy lehetőség Coventryben. Ahol jó is volt minden addig, amíg egy meglepő fordulat nem következett… (A képért külön…..
zsolti_ 2014.08.23 08:32:50
@Th's child:

www.almaimotthona.hu/sajat-lakas-vs-alberlet.html
Ez a cikk írdatlan nagy baromság és az égvilágon semmi köze a valósághoz. Ne vedd komolyan!

kiszamolo.hu/alberlet-vagy-sajat-lakas-melyik-az-olcsobb/
A más által is linkelt kiszámolós cikk az jó. Viszont már 3 éves, így annyit még hozzá kell tenni, hogy azóta csökkent az alapkamat, így olcsóbb a hitel és alig kamatozik a bankban lévő pénz, tehát még inkább megéri venni, mint bérelni.
Napjainkban már nem is olyan egyszerű eldönteni, hogy mit viseljünk irodai környezetben. Míg korábban az üzleti világban egyértelmű volt, hogy az urak öltönyt, a hölgyek pedig kosztümöt viselnek, ma már iparágtól, vállalati kultúrától, helyi szokásoktól függően igen nagy…..
Belsőség Heti merítés 2014.07.20 07:50:31
Tetoválásom ihletője Zsiguli nélküli éveim egészen 20 éves koromig tartottak, amikor egy szép tavaszi napon papám együttérzése és "kölcsönadott" pénze egy kihagyhatatlan hirdetéssel nem párosultak. Metálkék Villám Ebben a szovjet járműben NEM tank indító motor van.…..
Bár a panellakások megítélése nem a legjobb Magyarországon, több közép-európai országban is úgy tűnik, elindult az ilyen lakások felértékelődése. Egy nemrégiben publikált felmérés szerint például a csehek 40 százaléka úgy gondolja, a panel ideális lakóhely lehet. De…..
Prokee-t szentté kellene avatni. Ő a forrasztópáka Quentin Tarantinója és a hidegvágó Charlie Benantéje egyben. Még az Eurovan megvétele előtt megkérdeztem, hogy a nagy precizitást és rutint igénylő belső elektromos dolgokkal elszüttyögünk-e a garázs kellemes félhomályában,…..
zsolti_ 2014.01.18 11:58:59
@ColT: Biztos azért adták bicikli árban, mert kis tákolás után pont olyan lesz, mint egy 2-5-8 millás autó. :D
zsolti_ 2014.01.18 13:36:24
@akos696: :D
Vannak dolgok amik rémesen idegesítenek sorba állásnál, ám szerencsére ezek többségére van megoldás: egyszerű sorterelő szalag, amilyeneket a repülőtereken rendszeresen alkalmaznak. Ezek egycsapásra megoldják az olyan gondokat, hogy ki volt ki előtt, vagy ha több ablak van, akkor…..
Taki bácsi tavaly piacra dobott lakótelepi háromszobása után (itt bővebben) eladósorba került a Szomszédok egy kiemelkedően legjobb karakterének egykori rezidenciája is: Vágás Feri és Juli Jutka 38 négyzetméteres kéróját árulja a tulaj. A Blikk szerint a lakást 11,5 millióért…..
zsolti_ 2013.07.16 15:37:09
A HTC sajátos stratégiát követ, ezt mindig is tudtuk, bár a felső szegmensben már elkezdték másolni a Samsung termékpolitikáját, az alsó kategóriában hagyományosan túlárazott, a versenytársak megoldásainál jelentősen szerényebb képességekkel megáldott készülékeket tolnak…..
Thomas Poulter, aki nem félt az ismeretlentől Thomas Poulter neve sokaknak nem mond semmit, pedig erről a fizikaprofesszorról Byrd admirális még gleccsert is nevezett el, miután Déli-sarki expedíciója során Poulter megmentette az életét amikor az szénmonoxid-mérgezést…..
zsolti_ 2013.04.19 21:29:50
@ZF2: Breitspurbahn. Bár ebből sztem csak makett létezett(aztán ki tudja), de elég durva ötlet volt. Mondjuk nem működni az is tudott volna.
Onlinemarketing blog A Nagy Hal 2013.03.21 20:57:53
Elindult a TESCO webáruháza. Azt nem tudom, megeszi-e a Nagy Hal a kis halakat, de egy dolog biztos: A magyarországi internetes kiskereskedelmi forgalom 2011-ben az eNET mérése alapján 155 milliárd Ft volt. Ugyanezen évben a TESCO forgalma 705,2 milliárd Ft. Erre mondják azt, hogy nem…..
zsolti_ 2013.03.22 13:14:08
@Steven C Kovacs: Pick Pack Pont. Vidéken nagyon megy. Ha kellene vmi, de csak a szomszéd városba elérhető, de nem járok arra akkortájt vagy olcsóbb webshopba, akkor inkább megrendelem neten. Aztán amikor kedvem van hozzá lemegyek a 300 méterre lévő újságoshoz és átveszem. Szállítás is ált olcsóbb, mint a benzin.
A legjobb, legkívánatosabb nőt is unja otthon valaki. Igen, azt a hamvas testű egyetemistát is, akit reggel bámult meg, ahogy az várta a buszt, ön pedig elképzelte, milyen jó lenne birtokon belül lenni. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
zsolti_ 2013.03.20 16:00:01
@Giryu: Én csak annyit mondok, hogy ez lenne a reális. De ugyebár lényegtelen, mert az emberek nagy része szarik a matekra. Most nézem, hogy korábban belinkeltek egy cikket. Ott kb le van írva mennyibe kerül, meg már volt pár hasonló kommentáradat, hogy mennyi is a fenntartása egy autónak.
A másik oldal, meg a pár évre vmi pár forintos bontószökevényt néha használva.
zsolti_ 2013.03.20 16:19:02
@Hurri Kán: Ugyanazt írjuk. A pár forintos bontószökevényt az átlag alatt-körül keresőkre írtam. Amit te írsz az sokaknak már horror összeg. 150k-s fizuból évekig tart összerakni 1 millió forintot. Megéri egy autóért? Sztem nem.
Észak-Koreában bemutattak egy "dokumentumfilmet" arról, hogy milyen nyomorúságos az élet és mennyire szegények az emberek az Egyesült Államokban. A drámai zenével aláfestett film szerint Amerikában az emberek sátrakban laknak és fegyvereket vásárolnak, hogy "megöljék egymást,…..
zsolti_ 2013.03.12 20:13:18
@flippant: Akkor költözz Észak-Koreába vagy mondjuk Kubába és örülj. De akár itt is tudsz azon a színvonalon élni, ha lemondasz bizonyos dolgokról, de sztem max pár hétig bírnád.
Pluszmínusz Stop a celebkönyvekre 2013.02.16 08:30:54
Úgy döntöttem, nem megyek többet könyvesboltba. Persze, tudom, úgysem így lesz, de a hirtelen indulat nagyon tud dolgozni bennem. Főleg frissen. Bár annyira nem is friss ez az érzés. Mégsem tudom, mikor kezdődött…    Eddig is rendszerint már az internetről rendeltem a…..
zsolti_ 2013.02.16 18:11:03
@vladimir964: Szerencsére nem 1950-t írunk, így a tv használat nem attól függ, hogy mi a különböző tv csatornákon. Sőt nálam az a legutolsó dolog, amire a tv használva van. Pl most egy Rikomagic MK802 III kütyüvel szemezek. :)

Ezeket a könyveket meg pont azok olvassák, akik tv-ben is nézik őket. kb ennyi.
Robogó Dugják fel, oda... 2013.01.31 10:16:12
Ez kicsit offtopik lesz máma: olyan témát hozott elém a sors, amely megtörténhet robogóval is. (Zácskónak kellett volna megírni, de gondoltam, tehermentesítem, nem is szólok neki inkább, mert Zácskó már a közszolgálati problémák hercege lett, legalábbis őt ba nyaggatja a…..
zsolti_ 2013.01.31 16:56:55
@dondanial: Nem. Pont tegnap volt erről egy jó kis írás. kiszamolo.blog.hu/2013/01/30/teveszmek_a_devizas_hitelekrol
A Totalcar Hátsóülés-rovata ismét egy kéretlen videóval jelentkezik. Természetesen ezúttal is az aktuális ebéd-utat jártuk meg oda-vissza két konkurens típussal. És nem lettünk okosabbak. Illetve igen, hamarosan olvashatják. ..
zsolti_ 2013.01.25 14:32:03
@Rocko-: Szerintem 4,3 milláért egy ilyen dolognak már alapnak kéne lenni(sokkal kevesebbért is). Elvégre csak egy vacak hátsó ablaktörlőről van szó.
A világ egyes pontjain elég némi útszóró só és egy teherautó elé rakott hótoló, hogy letisztítsa a frissen behavazott utakat. De a jelek szerint Magyarország nem ez a hely: a hó betakart minket, mint Moszkvát egyszer. Hiába verték félre a nagyharangot már pár nappal korábban:…..
Ezen blog megírására a családunkkal  megtörtént események vettek rá, minél több emberrel szeretném megismertetni ezt a veszélyt, ami nyugdíjas szüleinket és nagyszüleinket veszélyezteti. Cégnevet és családunk nevét nem említem, hátha a cég vezetői úgy gondolják hogy…..
zsolti_ 2013.01.10 08:14:58
@sappeni: Baromság. Mióta élek vannak ilyen árubemutatók, max régen nem volt net, így nem lett ennyire nagy dobra verve. Értelmes ember messze elkerüli az összeset. Elég nagy kavics alatt kell élnie annak aki még nem hallott ilyenekről.
zsolti_ 2013.01.10 08:39:04
@sappeni: THM-ről meg ennyit. www.provident.hu/pages/ugyfeleink elég lol nyilatkozatok :). Először azt hinné az ember, hogy kamu, de találkoztam már pár emberrel aki ilyen hiteleket vesz fel és kb ez megy. Szal a THM semmit se ér, mert azt se tudják mi az. Esélyes, hogy ugyanebből a körből kerülnek ki az árubemutatós emberek is. Szabályozni lehet és kell is, de csodát ne várjunk.
A banán egy ideje már a legolcsóbb és leginkább elérhető gyümölcsök egyike (Magyarország pedig Európa egyik legnagyobb banánexportőre...), így aztán egy bizonyos kor alatt nehéz elhinni, hogy volt idő, amikor csak télen lehetett kapni és hosszasan kellett sorban állni érte.…..
zsolti_ 2013.01.08 09:27:17
@Tomi9046: penny sajt akció megvan? :D www.youtube.com/watch?v=aXOuSAdsn98

Meg ott van a sok iPhone meg vmi játék fan, aki képes órákat sorban állni, hogy fél nappal korábban meglegyen vmi kütyüje. Meg ugyebár a sok akció huszár, aki csordában vonulva nyáladzik ha valamit 20%-l olcsóbban árulnak, akkor is ha kurvára semmi szüksége rá. Nem egy ilyen hír volt már itthon is, külföldi videókkal meg tele van a youtube. Szal megy ez a sorban állás csak most másként.
Viszont sajnos a világban sok helyen még ugyanaz a rendszer is jelen van, mint ami itt volt régen(pl É-Korea).
Hiába akarnak a Tv2-nél minőségileg szórakoztatni, ha a jónépnek nem a minőség kell, hanem a bulvár meg Jimmy fia Krisztián. A The Voice nézettsége a legutóbbi adásra már arra a szintre csökkent, amit nem nagyon lehet megmagyarázni a heti értekezleten, így lépni kellett, de…..
zsolti_ 2013.01.04 12:18:54
@JanDítě: Ő a kertvk átlag tvnézője.
Az meg nem épp a minőségi szolgáltatás, hogy egy tv műsorban azt kell nézni, hogy páran órákon keresztül karaokéznak. :)