Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hajduapu

32 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Tudom már messze vagy régBennem minden halk szavad élHalott virágok illatát nyögik a fákÉs megrázkódik a tájValami véget ért, valami fáj..." ..
Elérkezett az a nap amelyet sokféleképp értelmezhetünk.Az elmúlt hét végén Maglódon köszöntötték a bajnoki címet szerző U16-os csapatunkat.Múlt vasárnap amolyan "évzáró" keretében "lezártuk" az évet a szokásosnak mondható szülő-foci meccs keretében.A héten pedig megvolt…..
Bihari Gábor új kihívásokat keresve az idei évtől más csapatban folytatja labdarúgó pályafutását.Gábor sok sikert és minden jót kíván nekünk a továbbiakra, mint ahogy mi is mindent jót kívánunk ehhez neki.  ..
A 2010/2011 évi U15-ös Futsal Magyar-bajnok csapatnak még a barcelonai utazás elött került sor az évzáró "ünnepségére".A csapat az érmeket és a kupát még a döntő után megkapta. Az évzárón került sor ennek a kupának a kicsinyített másának minden egyes résztvevő…..
A tornának vége. Hátra van a záróünnepség és holnap indulunk haza.  A szállodát 10-ig kell elhagynunk, 18.00-kor indulunk haza. A holnapi program fürdés a tengerben vagy séta és pihenés a parton. A várható hazaérkezés persze függ a dugóktól, de valamikor hétfő…..
A mai napon három mérkőzést is játszott csapatunk. Két városban is láttunk hőmérőt, amelyek 36-36 fokot mutattak. szóval rohanás-rekkenő hőség amiben teljesíteni kellett a fiúknak. Mára volt egy felajánlás, hogy aki gólt lő az kap egy blogot és egy MC menüt :-) Ez ma…..
Pineda del Mar 2011.06.17.A mai napon lezajlott a KOMM-MIT torna döntője.A döntőben csapatunk az SV Sandhausen együttesével mérkőzött, amely csapat fizikai erőfölényével sajnos nem bírtunk.SV Sandhausen (GER) - Gödöllői SK  U15   1:0 (1:0)Az alábbi…..
Pineda de Mar-ba erre a nemzetközi tornára három korosztállyal is érkeztünk.Ez a mai nap bebizonyította, hogy nem három korosztály, hanem EGY CSAPAT (így nagybetűkkel) érkezett.Eddig is a legjobb hangulatban játszott egymással a medencében az U17 és az U13,vagy az U15, de most…..
Ismét egy rekkenő napon vagyunk túl. A keret rendben van, igaz egy-két apróbb sérüléssel már gazdagabbak vagyunk. De megvagyunk! A holnapi napra tervezett kirándulás szerencsére elmarad mert érdekeltek vagyunk két korosztályban is. Ez a nap lesz a torna utolsó napja és…..
Csapatunk a mai nap 15:40-kor rekkenő hőségben játszotta mérkőzését. A tét nagy, hisz ez már az egyenes kieséses rendszer és itt hibának már nincs helye.A fiúk nem is hibáztak és egy hajtós mérkőzésen győzelmet arattunk!TSV Backnang (GER) - Gödöllői…..
U13-as csapatunk a mai nap délelöttjén az utolsó csoportmérkőzését játszotta.FC Eislingen (GER)- Gödöllői SK U13  2:0Ez az eredmény azt jelentette, hogy a csapat csoportjában a második helyen végzett és továbbjutott az egyenes kiesési rendszerbe.U17-es csapatunk sajnos…..
A csoportból egy mérkőzés van még hátra (11:30-tól) és épp ez az egy mérkőzés dönti el a helyezések sorrendjét. ( Az első kettő jut tovább az egyenes kieséses rendszerbe)Freiburg- Schwabish Hall    - : -Az utolső meccs elött az állás:Gödöllői SK…..
Ma is rettentően meleg van. A csaptunk rendben van, jól megvagyunk. A mai mérkőzéssel számunkra a csoportmérkőzések befejeződtek.  A délután immáron a "nyaralás-pihenés" ideje. Vár minket a tenger vagy a tetőterasz medencéje.Nagy és több képet sajnos nem tudok…..
A csoportmérkőzések során az utolsó mérkőzésünket a német Schwabisch Hall együttesével játszottuk és aratott csapatunk győzelmet!Ismét egy kemény mérkőzés, és úgy látszik, hogy a német csapatoknál megszokott a rugdosás. Az ellenfél 8 játékossal fejezte be a…..
A csoportmérkőzések során a második mérkőzést a német Freiburg FC ellen játszottuk.Egy igen kemély, durva mérkőzésen egy  német bíró vezetése mellett csapatunk egy szerencsétlen góllal vereséget szenvedett.Gödöllői SK- Freiburger FC  0:1 (0:0)Az alábbi…..
A csoportmérkőzések során az első mérkőzést a német Dagersheim együttesével játszottuk.Csapatunk végig irányítva főlényes győzelmet aratott.Gödöllői SK- Dagersheim II.  7:0 (3:0)Góljainkat szerezték: Husz Attila(3), Hegyi Balázs, Szabó Tibor, Bali Dávid, Hajdu TamásAz…..
A délelött folyamán megvolt a megnyitó. A hangulat frenetikus, ezt át kell élni. 12 ország, kb 400 csapat és vagy 1500 néző. A korosztályunkban 29 csapat verseng...
A szálloda wifi elérés nagyon rossz. Megvagyunk, jólvagyunk, de nem tudunk kapcsolódni és hírt adni. A mai napon már többször nyújtottunk a szállodának informatika támogatást.....
A mai nap jól kifürödtük magunkat. A nap csodálatos, a tenger és a medence (tetőterasz) szintúgy.  A "nyaralásnak" ezúttal vége, holnaptól kezdődik a torna!!! ..
A mai nap az igazi pihenés ideje. A nap ezerrel süt, a srácok a tengerparton relaxálnak. A mai program a tenger és a fürdés.  Így van idő a blogra is. Szép tengerpart, napsütés, mi kell több?A kép letölthető INNEN...
Megvan az első sikerünk! Csapatunk "megszerezte" a Bajnokok Ligája trófeáját!  Persze ehhez nagy csapatmunka kellett mert itt fényképezni tilos. ..
A mai napon is megvagyunk,túlvagyunk, semmi baj, az idő napos...  A napot barcelonai kirándulással töltöttük.A nap első részében a világhíres Nou Camp és múzeumát tekintettünk meg. Itt nem maradhatott ki Kubala szobrának koszorúzása sem. Ezután egy pár órás…..
Nem indulhatunk el némi spanyol nyelvtudás nélkül!  Egy pár kifejezés a mindennapokra.Hola /Szia/Buenas noches  /Jó éjszakát/Buenas tardes  /Jó napot/Buenos días   /Jó reggelt/Hasta la vista /Viszontlátásra/Por favor  /Kérem/Gracias /Köszönöm/Perdón…..
Pár nap és oldalunk "átalakul" utazási-élőbloggá. Barcelona torna!Milyen az időjárás ott ahova megyünk?  Az időjárás iránt érdeklődőknek: (A widget forgatható, megállítható, a részletes infóért pedig kattints rá)Weather Barcelona..
Még 9 nap és indulás Barcelona!  Ha minden igaz itt fogunk lakni:Hotel Mercè, Pineda de Mar központjában, Costa del Maresmén.(Rdo. Antoni Doltra, 2-4, 08397 Pineda de Mar)LINK  és LINK a szállodához. ..