Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ö...mikó?

0 bejegyzést írt és 706 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
via GIPHY A futár is ember. Ez egy nehéz nap volt, sok csomag, kilométerek, dugó, türelmetlen ügyfelek, ez meg itt folyamatosan hívogat? Hát kiszakadt belőle, na. Tamás meg hiába várta a csomagját, az csak nem akart megérkezni. Az Express One futárszolgálatnak küldött panaszlevele következik,…..
ö...mikó? 2019.09.29 10:38:20
@havrilla: "(…) Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim.

Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…"
ö...mikó? 2020.04.24 12:14:33
@enrikokaruszo: Ki vagy te kutya? Bármikor állok elébe, csicskaszáj!
Szóval aki még nem tudná, kiköltöztem családostul Norvégiába - nem most, jó másfél hónapja már. A Checkpointot is érinti ez, persze, de leginkább technikai oldalról. Mert a podcastet folytatjuk távolról is, a legutóbbi Miniket például már így vettük fel, és konzervadásokkal is jó előre felpakoltunk.…..
ö...mikó? 2020.04.24 10:18:45
@Stöki: Sok sikert Norvégiában! Azért remélem Arcadiára hazajössz!
Január nyolcadika óta az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkára Rácz Zsófia,  aki jogi diplomája megszerzése előtt, mindössze 22 évesen tölti be ezt a pozíciót. Lassan két hónapja felel az ifjúságügyért, de a nagy ritkán meghirdetett nyilvános eseményeken és…..
ö...mikó? 2020.03.06 12:56:37
@dedoca eder: az országgal épp ők teszik azt, amit a fiatal férfiak tennének előszeretettel az államtitkár hölggyel.
Néhány napja a politikai elit öltözködéséről tűnődtem. Előfordult benne Parászka Boróka neve is, és meghökkentett, sőt felháborított, hogy a jobboldali trollok milyen dühvel gyalázták a marosvásárhelyi közírót. De ha a minősítgetések nem lettek volna minősíthetetlenek, akkor talán sosem fedeztem…..
ö...mikó? 2019.12.29 11:02:15
CreepyPark TOP10 Horrorfilm 2019.04.28 14:09:55
Összeszedtem a 10 legjobb horrorfilmet. A lista összeállítása teljes mértékben szubjektív, kizárólag az én véleményemet tartalmazza. Próbáltam nem tipikusan régi vagy újabb filmeket csokorba szedni, de így sikerült. Annyi kiváló alkotást láttam mind a kortárs, mind pedig a klasszikus horrorok…..
  Amikor az ember belekezd egy olyan posztba, aminek az egyik főszereplője Huth Gergely, a másik Bede Zsolt, a harmadik meg Gulyás Márton, kicsit úgy érzi magát, mint amikor a hüvelygombáról kell reklámfilmet forgatnia. Mert hát fontos dolog ez, de korántsem biztos, hogy beszélni kéne róla, akit…..
ö...mikó? 2019.03.07 15:13:34
@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: telitalálat, csak orbán viktornak hívják a lenin fiút, őt pénzelte Soros György, és megmaradt az oroszoknál.
Van egy kis fém pipám, abból szívom a Damiana nevezetű gyógynövényt. Vannak ugye ezek a figyelmeztetések, hogy leviheti a vércukrot (így felerősítheti a cukorbetegség elleni gyógyszerek hatását), meg hogy abortív hatásai is vannak, de mivel nem alacsony a vércukrom (kop-kop-kop),…..
Subba Úgy táncolnék veled! 2018.12.31 22:28:41
Eljárták B)..
ö...mikó? 2019.01.02 13:53:40
ö...mikó? 2018.12.30 08:17:38
@azbesztmeg: öhm, a doom 1 még 16 bites masinákon se futott igazán, minimum 386 dx 33 kellett 4 mb rammal.
Subba Mit nem 2018.10.18 08:15:28
Uriember...
ö...mikó? 2018.10.19 12:24:49
@elismert felhasználó: Sargentinit nem, csak a szopidoki anyját majdnem, de hála az égnek le tudtam lépni, akaratos egy kurva az. Sajnos nem vagyok thúrbó magyar, népnemzethy keresztény, így alkesz sem, de egészségetekre!
ö...mikó? 2018.10.20 16:51:48
@Dr Szopjatokle Mind: Anyád nem unja meg a rimánkodást, de nem kegyelmezünk neki. Szopja csak tovább a migránsokat.
ö...mikó? 2018.10.20 16:54:03
@Dr Szopjatokle Mind: Ja, jelentkezett a fiúbarátod, hogy megvédjen téged, mert hát te beszari vagy találkozni. Ne félj, nem bántom (nagyon), de jöhettek ketten is.
Subba Nem velünk, rajtunk 2018.10.17 08:03:12
Összefoglaló agyhalottaknak és 2010-ben kómába esetteknek B)..
ö...mikó? 2018.10.18 10:40:33
@Dr Szopjatokle Mind: Csicskakapitány, élőben is szívesen fröcsögnél? Összefuthatunk, imádom látni, amikor nagyhangú fideszes birkák sírva könyörögnek.
ö...mikó? 2018.10.18 12:12:57
@azbesztmeg: Nicolae Ceaușescu tudna neked válaszolni.
ö...mikó? 2018.10.19 12:31:31
@kecskebeka: Mi az, félted a fiúbarátodat? Ne félj, a seggelikát nem bántom, szopatni meg könnyebb lesz a fogai nélkül. Mit szeretnél buzzancskám?
Számos érvem van rá, hogy miért érdemes bevetni a bujaságra kódolt bábukat. A kuncsaftok pontosan azt kapják, amire vágynak, ráadásul senkinek nem esik bántódása...
ö...mikó? 2018.10.03 13:51:57
@Kispangit: Van egy rossz hírem, nincs isten. Legalábbis olyan semmiképp, amilyet a bibliában/koránban/tórában/stb.. említenek.
Három nappal ezelőtt ismertettük a Gallup azon nemzetközi közvéleménykutatását, amelyben egy, látszólag roppant egyszerű, mégis elképesztően összetett (és komoly indulatokat kiváltó) kérdésre kérték 64 ország teljes lakosságát reprezentáló, 62 ezer főből álló minta válaszát: ha az ön országa…..
ö...mikó? 2018.09.19 13:14:55
@Projektmenedzser: Tökéletesen egyetértek, pont így vagyok ezzel.
ö...mikó? 2018.09.19 14:53:01
@Rettegek mert ballib vagyok: "Megígérem." Mert ki a f@sz vagy te? Nagymamádat se tudnád kirabolni, pedig próbálkoztál vele.
Sokan nem tudják, hogy közeli hozzátartozó halálakor "szabadnapot" vehetünk ki, hogy szeretteinket elkísérhessük végső útjukra. Sokszor azonban a munkáltatók sem tudják pontosan, kinek jár a temetési szabadság és tudatlanságból olykor félre tájékoztatják a…..
A hagyományos kézfogásnak központi szerepe van az életünkben. Olyanokkal is kezet fogunk, akiket ismerünk és olyanokkal is, akiket nem. A kézfogásunk kommunikálja a személyiségünket, az emberekhez való hozzáállásunkat és számos élethelyzetben használjuk...
ö...mikó? 2018.06.20 15:33:18
A felcsúti fociakadémia nem regisztrált külföldről támogatott szervezetként, beszámolója alapján mégis fillérre tudható: húszmilliós támogatást kapott az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA). Az Alapítvány korábban is tüntetett fel ilyen támogatást, mégsem szerepel a civilek által sérelmezett…..
ö...mikó? 2018.06.12 09:04:44
@Tenkes Kapitánya: Te egy igazi mocskos bolsevik féreg vagy, ahogy chrisred is írta. Semmi több, proli munkásőr ivadék. Ma megdöglött az egyik féreg propagandistátok. Felkészül bayer zsoca és bencsik andris.
Ferenc pápa átölelt egy gyermeket, aki sírva kérdezett meghalt édesapja sorsáról. A szentatya múlt vasárnap látogatott meg egy római plébániát, és a hívekkel való szokásos beszélgetés, a forum alkalmával a legszörnyűbb, az egyik lehető legfájdalmasabb kérdéssel került szembe. Egy kisfiú szegezte…..
ö...mikó? 2018.04.20 09:08:24
@Fermentátor: Nemcsak istenben, de még egymillió dologban nem hiszek, ez nem dogma. Ahhoz olyan elvakultnak kell lenni, mint te vagy. Nem hinni valamiben nem dogmatikus, pláne ha az embernek önmagában a hittel van problémája.
ö...mikó? 2018.04.20 09:11:20
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "A lélek bünhődése is tény, ahogy a gravitáció is." - aham, és mi a mértékegysége? Nem tény, bazdmeg, hanem hit, ezt még egy értelmes vallásos ember is tudja, csak az ilyen sötét hülyék nem, mint te.
ö...mikó? 2018.04.20 09:40:22
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Akkor az is tény, hogy a spagettiszörny teremtette a világot. Nem tudod bizonyítani az ellenkezőjét.
Kétségtelen, hogy a Netpincér az egyik legjobb dolog, ami az éhes emberiséggel történhetett. Azt viszont úgy tűnik, nem árt megjegyezni, hogy ők csak netes közvetítők, szerződés a kopogó szemű delikvens és konkrétan az étterem között jön létre, így aztán probléma esetén sok segítséget ne várjunk…..
ö...mikó? 2018.03.13 15:47:54
@LKB: Miért kell előre fizetni? Mert pl. nincs nálad készpénz, fel akarod használni a cafetériát (szép kártya), stb... Én többször rendeltem már (sőt, az esetek túlnyomó többségében) kártyával, soha nem volt gond. Olyan is volt, hogy véletlen rossz címre kértem, de miután kiderült, kiszállították újra - ráadásul friss kaját. Mondjuk megválogatom, honnan rendelek, ilyen duo, meg egyéb noname szarok szóba sem jöhetnek.
  Kevés hamisabb frázissal találkozni. Az igazán pusztító az, hogy a hatalom, amely évszázadokon keresztül ágyútölteléknek használta az alattvalóit, minden esetben a hazafiasság szemfényvesztő propagandájával vigasztalta az életben maradtakat. Semmi sem mutatja meg jobban, hogy ez a hazugsággyár…..
ö...mikó? 2018.01.18 17:46:52
@Haloperidol: Az agresszió jó dolog? Na akkor írd meg priviben a címed, vagy egy helyet, ahol összefuthatunk aztán majd utána kíváncsi leszek a véleményedre az agresszióról...
 ..
ö...mikó? 2018.01.15 15:26:13
Kicsit unom már, hogy a blogom felét Habony Árpád tematizálja, de ez a bejegyzés erre a véleménycikkre reflektál. Gyetvai Viktor a Független Diákparlament alapítója, szervezője, nem diákönkormányzati vezető, nehezen is lehetne az, hiszen már egyetemista. Nem diktált le senkinek semmit, mi, a…..
ö...mikó? 2018.01.09 13:54:40
@csobi2011: Osztán milyen akadémikusok alakítják ma a magyar oktatást? Én csak primitív, szervilis férgeket látok, mint pl. rezsi szilárd.
Ferenc pápa a béke 51. világnapjára (2018. január 1.) írt üzenetének középpontjában a „A migránsok és a menekültek: békét kereső nők és férfiak” –állnak. A menekültekkel kapcsolatos állásfoglalásai miatt nagyon erős kritikák érik a pápát szerte a világon és idehaza is, azzal vádolva őt, hogy…..
ö...mikó? 2018.01.09 12:33:18
@gigabursch: "csak azért, hogy bármi áron, de gondoskodjanak Európa egyetlen egy magjának, az egyetlen, valódi szakralitást őrző népének a likvidálásáról." - Hehe, te szerencsétlen, sérült elme. Értem én, hogy szánalmas, sikertelen életedért mindenki hibás és az egyetlen amit fel tudsz mutatni az életben, hogy magyar vagy, de ettől te nem leszel felsőbbrendű. Egy szánalmas, sikertelen proli vagy, akinek a sikertelenségéért önmaga butasága felelős.
„Alkoholisták a szüleim. Mindig azok voltak, amióta az eszemet tudom. Voltak jobb időszakok, de mindig jött egy újabb mélypont. A mindennapok is nagyon nehezek, sokszor nincs itthon kaja, és úszik a lakás a koszban. Anyagi gondjaink is vannak, a szüleim sorra vesztik el a munkájukat. Néha jó lenne…..
A kollektív amnéziában reménykedik a Fidesz, amikor a Jobbik és Simicska Lajos viszonyát firtatja. De néha akad, aki kiesik a szerepből. Most épp az egyik kedvenc nemzeti nagytőkés, Széles Gábor buktatta be csúnyán Orbánt...
ö...mikó? 2017.11.27 15:08:14
@csobi2011: A témához persze érdemileg nem tudsz hozzá szólni. Brutál belső feszültséget okozhat a kognitív disszonancia.
Alig, hogy megjelent az Indexen egy cikk arról, hogy az emeszpés-dékás jelölt koordinációval baj lehet több helyen, mert a helyi szocialisták (főleg Szegeden) nem kívánják átengedni a nyerő körzeteket a gyurcsányistáknak, rögtön jött is a következő hír, hogy Horváth Imre MSZP-s parlamenti képviselő…..