Regisztráció Blogot indítok
Adatok
facsiga_

0 bejegyzést írt és 32 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemrég az LMP Vörösmarty téri tüntetését fikázva fejtette ki álláspontját az alkotmányozásról a Fidesz független blogközössége, a Mandiner. Véleményük alulról rezonál a Fidesz felvilágosult abszolutista gondolatfoszlányaira, amelyek a párt kisnemesi hűbérrendszerében…..
 Ha nem is olyan régi, mint a Logodi utcai lelet, azért mindenképp kortörténeti emlék. az ifjabbaknak meg kifejezetten történelem, amit Kovács Dani, a hg.hu főszerkesztője lőtt és küldött. Nagyon köszönöm! Helló Dávid, biztosan te is hallottad, láttad már, hogy…..
Még egy hónap van hátra a DW új (valamiért hatodiknak nevezett, pedig igazából harminckettedik) évadjáig, és igen furcsán adagolják az infókat, hogy mire számíthatunk. A héten volt már előzetes a nemsokára várható előzeteshez (nem vicc!), most pedig kaptunk egy…..
Kétpercesben az ötvenhatos Wittner Mária (...) lehóhérozta Horn Gyulát, majd helytelenítette, hogy „a mi adónkból” finanszírozzák a volt miniszterelnök kórházi kezelését, aki „nem képes meghalni”. Hát ezek mennek a magyar Parlamentben az új alkotmányról szóló "emelkedett" vita keretein belül a…..
Voltak, akik felhördültek, másoknak mosolyt csalt az arcára, amikor jeles politikusaink közül egyik-másik megemlítette, hogy ingyenessé teszi a fővárosi tömegközlekedést. Bár az intézkedés nem lépett életbe, számos utas kész tényként kezeli az ígéretet és jegy nélkül…..
facsiga_ 2011.03.23 10:26:22
@vemalsar: Kurva sokat adozok, es az allam kurva sokat ont bele az adokbol a BKV-ba. Effektive adofizeto allampolgar nem tud bliccelni a BKV-n. En egy 10es gyujtojeggyel egy evig elvagyok, pedig neha naponta 8-10X is kene lyukasztanom. A lyukasztohoz kell allni, es az ellenorfergeket a viselkedesukrol mar felszallaskor kiszurom. Soha meg csak magyarazkodnom sem kellett. A szolgaltatas ennyit er. Az en penzem nem fog a Hagyo zsebebe menni.
Ha valahova idoben meg normalisan akarunk erkezni, akkor meg ott az auto, vagy taxi.

Egy masszivan bliccelo utas.
facsiga_ 2011.03.23 10:32:28
@EMP: lofaszt mukodik igy. Ezt csak azoknak tudod beadni akik meg nem voltak ott!
Belsőség Hackelj felnit otthon! 2011.03.10 15:41:00
Mit tegyünk, ha az általunk óhajtott csodálatos felni nem passzol autónkhoz? Osztókör-módosító? Ehh, nem olcsó, tisztességes anyagból legyártatni még drágább, szerencsére a fúrógép feltalálása óta nyitva az ajtó minden lángész számára, akik úgy gondolják, hogy…..
facsiga_ 2011.03.10 21:55:00
@Sd.Kfz: Szerintem az lett volna a legszebb megoldas, ha az anyja falhozvagja a gyokeret amikor meg kicsi volt. :)
Amit alant láthatnak, az ma már – szerencsére – történelem. Ez egy hivatalos kis oktatófilm 1987-ből. A Pontiac kereskedők agyát mosták vele anno, akiknek így könnyebb dolguk volt, amikor be kellett fűzniük az európai vagy japán autót jó eséllyel még sosem látott…..
facsiga_ 2011.03.09 23:28:12
@tlacka: igen igen korrekt osszefoglalasa a dolgoknak!
I.Természetesen jómagam is megkaptam az új alkotmányról szóló kérdőívet. Tetszenek tudni, ez a kormány "csináljunk úgy, mintha érdekelne, rajtunk kívül más mit gondol" jeligéjű projektje. Na jó, ez így igazságtalan, őket igenis érdekli a nép véleménye - már azon…..
 A „cigánybűnözés” keretezés kifulladt, ahogy a Jobbik is.Nagyon messze áll a Jobbik hecckampánya a valóságtól. Végigsétáltam a cigánysoron, benéztem a kapualjakba. Romos házak, betört ablakok, de tiszta udvarok. Nem áll halomban a szemét, mint ahogy azt a…..
Huszonöt éve még maga volt a csoda. Az idősebbek szeme még most is elfelhősödik, ha szóba kerül az Ezerötszázas. A fiatalok viszont nem értik, és a saját racionális énem sem. Csak az illata, az varázsol el még mindig. A mi nemzedékünk jórészt Ladában nevelkedett, és ez…..
facsiga_ 2011.03.03 12:18:47
@WesT: pedig kurvara hogy igy van mar bocs. :)
Szóval azután, hogy kismilliószor meghallgattuk, hogy a Fidesz felkészült a kormányzásra, azok után, hogy túlestünk a júniusi, szimbolikus marhaságokkal való tökölődés okozta sokkon, majd az októberi semmittevés okozta sokkon, a decembertől pedig tűkön ülve vártuk a…..
facsiga_ 2011.03.01 18:39:48
@milyen szép a Vértes, ó:
Na akkor legyszives sorold azokat a dolgokat, amik a zsdsztol eredeztethetoek, es jot tettek az orszaggal!
facsiga_ 2011.03.01 18:46:48
@kovi1970: Fuuu te, en egyenesen OV-tol kapom a penzemet Ericsonos dobozban (a nokia mar masnak a vedjegye) hogy ide ilyeneket irjak.
Ti mszp zombik ha tudnatok innen kinntrol nezve mennyire rohejesek vagytok. :)))

Aztan ferenc apatok hova megy legkozelebb ahol csapoltok neki? Naptarba mar be van irva? :D
facsiga_ 2011.03.01 18:53:45
@Fufo: De megis akarhogy kemlelek lefele, meg mindig nem latok egy mszp zombit sem. :)))

(susd el, hogy mert felettunk vagytok)
Mivel tegnap kezdődött el annak az autósnak a pere, akit annak idején Békés-megyében szereltek le a helyi rendőrök, amiért nem tudták bemérni a sebességét, a sajtó és mindenféle médium tele volt a témával. A blog kemény magjának régi tagja, SzaGértő az ügyben a védelem…..
facsiga_ 2011.03.01 18:36:08
@rekszem: Érdekes, az úton veszélyesebb a magadfajta 110el a belső sávba bemerészkedő - mert neked ahhoz jogod van - kalapos suzukis mint az, aki egy jó vassal hajt gyorsan.
facsiga_ 2011.03.01 18:43:24
@rekszem: Azért bazdmeg, mert azok a legveszélyesebbek az úton! És a köcsögök még azt hiszik, hogy igazuk is van! Nagyon sokszor a lassú bizonytalan vezetés sokkal veszélyesebb mint a gyorshajtás! Szerencsére még egyet sem találtam el - sok nem maradna belőle - nem szeretnék egy ilyen miatt sittre menni.

Nem akarom felmentni az összes gyorshajtót, mert sok köztük a hülye, de túlzottan ki van emelve a többi csoportból!
facsiga_ 2011.03.01 18:51:50
@rekszem: Hogy te mennyire egy tipikus demagóg kispolgár vagy. :))) Hihetetlen mennyire működnek a reflexeitek. Itt ugye kvázi örülsz egy ember halálának mert a te "igazad" bizonyitja.
Amúgy meg nem 130al szoktam ezekre megérkezni, hanem 190el, de a legtöbb nem ért a kinntevő indexből meg a villogtatásból, neki ki kell jönni a suzukival, mert ahhoz joga van.
Pedig akár igaza van neki, akár nincs, ő járna szarabbul.
Mondjuk, én kapnék 5 év sittet. Őt meg 4 kilométeren belül szednék össze a szarjanak a darabjaival együtt. De azért is kijönnek.
És ezek az életben is ilyen emberek.
Ha a jó munkához idő kell, vajon mi kell a rosszhoz? Elég hozzá egy kreatív viagra? Ami agyi vérbőséget okozva blamázsra készteti az embereket? Vagy kaphat agyfaszt egy kerület első és második embere egymástól függetlenül?Olvasom, hogy kedvenc alpolgármesterünknek Kovács…..
  Cikksorozat Finta Józsefről A cikksorozat befejező részében Finta József néhány meg nem valósult terve következik - a teljesség igénye nélkül. Aki sokat tervez, annak sok meg nem épült műve lesz. Vagy mert nem ő nyer a pályázaton, vagy mert az egész projektet…..
facsiga_ 2011.02.26 13:47:57
Belsőség A kút neve: Dezső 2010.11.21 08:45:00
Aki veteránautó felújításába kezd, annak többé nincs szüksége más szenvedélyre. Egy ilyen hobbi garantáltan száműzi a nőket, a piát, a kaszinót, a drogozást, a számítógép-függőséget az ember életéből. A tisztességes restaurálás tisztára nyalja a családi kasszát…..
facsiga_ 2010.11.21 18:45:13