Adatok
Fóris György
54 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Gunyoros megjegyzéseket is kiváltott legutóbbi bejegyzésem azon indító kijelentése, hogy szerintem Putyin támadása Ukrajna ellen a “gyengeség jele”. Ha ezzel a “gyengeséggel” teljes ukrán városokat el lehet pusztítani, és komplett ukrán régiókat annektálni tudnak vele, akkor a kifejezés igencsak…..
Brüsszelből Nézve
Orosz-ukrán háború: tényleg „a Nyugat felelőssége” (és veresége)?
2022.03.02 18:19:08
A háborút kísérő elemzések visszatérő eleme, hogy mindez a Nyugat felelőssége, és a brutális orosz fellépéssel csak azt kapták/kapják, amit kiprovokáltak: ugyanis Oroszország visszatértét a meghatározó globális pólusok közé. Amúgy pedig nem történik egyéb, mint hogy újra a nagyhatalmi „reálpolitika”…..
Amikor valaki a verekedést választja ahhoz, hogy saját érdekeit érvényesítse, az arra utal, hogy más eszközök nem nagyon állnak rendelkezésére. A dolog nem véletlenül ébreszti fel sokakban Csehszlovákiának 1968-as, szocialista „testvérállamok” által történt megszállását, (amihez hasonlót sokak…..
[1]
A lengyel alkotmánybírók múlt csütörtöki állásfoglalása a nemzeti jog elsődlegességéről, és a nyomában támadt reakciók sokasága minimum négy alapvető dologra hívta fel a figyelmet. Előre vetítve, hogy feszült hónapokra lehet még számítani.
*
(Bevezető megjegyzés: az alábbi írás…..
Keveseknek tűnt fel, de az EU léte szempontjából a múlt hét talán legfontosabb fejleménye az volt, hogy hirtelen exponált témává vált az európai uniós jog elsőbbségének kérdése a nemzeti joghoz képest. A dolog még akár el is aludhat. De ha napirenden marad, és beindul egy gerjedő vita a kérdésről,…..
Rendkívüli idők rendkívüli tetteket teremtenek. Hetvenegy éve ilyen volt Európában a korábban halálos ellenségek közötti intézményi összefonódás felvetése. Hetvenegy évvel később mindennek fennmaradása a tét. Hetvenegy éve a rendkívülit az előző világégés közeli traumája jelentette. Napjainknak az…..
Nevezzük nevén a dolgot: az a konfliktus, amibe Magyarország és Lengyelország keveredett a többi európai uniós partnerrel, valóban politikai természetű. Azaz, nem túlzóak azok a kifakadások, amelyek felpanaszolják, hogy itt most voltaképpen egy politikai jellegű vita és elvárás fogalmazódik meg,…..
A német alkotmánybíróság elhíresült múlt heti döntése főként azért fontos, ami mögötte van. Olyan közegben született, amiben EU-országok hatalmi és gazdasági érdekellentétei elegyednek ideológiai konfliktussal és az EU működtetését övező véleménykülönbségekkel. A hajdani közös piac még úgy volt…..
Kezd alapkérdésekre redukálódni és mind jobban durvulni is az EU-járványkezelés nyomán dúló vita. Tényleg sodródva egyfajta töréspont felé. (Igazából két töréspont is egyre markánsabban kirajzolódik: egy az euró mentén és alapvetően az olaszok miatt, és egy a jogállamisági vita kapcsán a visegrádi…..
Próbáljunk meg rendet tenni a nyilatkozat-áradatban, középpontjában az EU „várható” megszűnésével! A mai helyzet azért nehezen átlátható, mert egy tragikus fejlemény hirtelen felnagyított és egymásra dobált rengeteg különböző (súlyú, eredetű, idejű) történést, vitát. Kiélezett egy sor régről létező…..
Brüsszelből Nézve
Az EU-olasz vita a tagállami szuverenitás értelmézésről is szól
2018.11.16 07:34:34
Az olasz kormánnyal folyó költségvetési huzakodás minden korábbinál élesebben veti fel azt a kérdést: mi a helyzet akkor, ha egy tagállamban a választók többsége által támogatott felhatalmazás összeütközésbe kerül EU-politikákkal/eszközökkel, ezeket intézményesítő elvárásokkal és paraméterekkel,…..
Fóris György
2019.07.15 20:38:54
@Quercus Maximus:
(karakterlimit miatt új hozzászólásban folytatom)
Akad más példa is, igaz, nem feltétlen csak bizottsági helyek kapcsán. Amikor 5 éve a lengyel Donauld Tusk jelölése felmerült, hogy ő legyen az Európai Tanács – lényegében az EU-csúcs – két és fél évre választott elnöke, az egyedüli ellenszavazatot a lengyel kormány adta le. Jelenleg pedig a még csak aztán felállítandó Európai Ügyészség élére az európai parlamenti többség a román Laura Codruta Kövesit jelölné, aki ellen pillanatnyilag a legerőteljesebb a román kormánypárt agitál.
Hasonló a helyzet egyes kormányzati politikák európai parlamenti elítélésében is. A második Berlusconi-kormány idején, amikor megkérdőjelezhetőnek tűnt Berlusconi média-hatalma és miniszterelnöksége, az akkori olasz (belpolitikai) ellenzék javasolta a kérdés megvitatását az Európai Parlamentben. Az elmúlt hónapokban pedig az EP-plenárisán zajló Brexit-vitákban lényegesen több brit képviselő intézet heves támadást a brit kormány politikája ellen – és nem egy esetben még csak nem is az otthoni ellenzékben lévő Munkáspárt, hanem a hivatalosan kormánypárti konzervatívok közül – mint nem brit állampolgárságú EP-honatya. De mondjuk a lengyel kormány egyik legékesebben szóló bírálója is többek között lengyel: Janusz Lewandowski, korábbi lengyel EU-biztos.
Mindezek mögött pedig az áll, hogy különösen az Európai Parlament - az esetleges látszatok ellenére - nem nemzetek képviselőinek egymásnak feszüléséről szól, hanem többnemzetiségű pártpolitikai csoportosulások pártközi csatáiról. És ami mondjuk baloldali-jobboldali konfliktus tagállamon belül, ugyanaz megjelenik az EP-szitéren is, továbbra is a két oldal szembenállásaként. Az pedig már csak másodlagos kérdés, hogy melyik országban éppen melyik oldal van hatalmon.
Mindez nem jelenti azt, hogy időként nem tudnak dominálni elsődlegesen nemzeti megfontolások is. Amikor tavaly a kiküldött munkavállalók bérezésének és szociális ellátásának a szabályozásáról folyt a vita, francia képviselők – lévén Franciaországban különösen magas arányú a külföldi munkavállalók és szolgáltatók aránya – jobbról is, balról is azonos véleményt hnagoztattak. De ettől még mondjuk a migrációs politika, vagy az euró reformja kapcsán a francia Nemzeti Tömörülés képviselői vitriolos beszédekben tudják támadni az EP-plenárison a francia kormány által szorgalmazott “euró-költségvetés” javaslatát (miként általában is a francia euró-tagságot). Azaz, az erről folyó vitát nem tartják a párizsi parlamenten belül, hanem elhozzák az EP-be is, ahol szövetséget, támogatást kaphatnak például az olasz Liga (Salviniék) honatyáitól is.
Az EP-ben folyó munka ma már oly mértékig (párt)politizálódott, hogy az effajta – különböző pártállású, de amúgy azonos nemzetiségű – felek közötti csörték mondhatni mindennaposak.
Üdvözlettel - Fóris György
(karakterlimit miatt új hozzászólásban folytatom)
Akad más példa is, igaz, nem feltétlen csak bizottsági helyek kapcsán. Amikor 5 éve a lengyel Donauld Tusk jelölése felmerült, hogy ő legyen az Európai Tanács – lényegében az EU-csúcs – két és fél évre választott elnöke, az egyedüli ellenszavazatot a lengyel kormány adta le. Jelenleg pedig a még csak aztán felállítandó Európai Ügyészség élére az európai parlamenti többség a román Laura Codruta Kövesit jelölné, aki ellen pillanatnyilag a legerőteljesebb a román kormánypárt agitál.
Hasonló a helyzet egyes kormányzati politikák európai parlamenti elítélésében is. A második Berlusconi-kormány idején, amikor megkérdőjelezhetőnek tűnt Berlusconi média-hatalma és miniszterelnöksége, az akkori olasz (belpolitikai) ellenzék javasolta a kérdés megvitatását az Európai Parlamentben. Az elmúlt hónapokban pedig az EP-plenárisán zajló Brexit-vitákban lényegesen több brit képviselő intézet heves támadást a brit kormány politikája ellen – és nem egy esetben még csak nem is az otthoni ellenzékben lévő Munkáspárt, hanem a hivatalosan kormánypárti konzervatívok közül – mint nem brit állampolgárságú EP-honatya. De mondjuk a lengyel kormány egyik legékesebben szóló bírálója is többek között lengyel: Janusz Lewandowski, korábbi lengyel EU-biztos.
Mindezek mögött pedig az áll, hogy különösen az Európai Parlament - az esetleges látszatok ellenére - nem nemzetek képviselőinek egymásnak feszüléséről szól, hanem többnemzetiségű pártpolitikai csoportosulások pártközi csatáiról. És ami mondjuk baloldali-jobboldali konfliktus tagállamon belül, ugyanaz megjelenik az EP-szitéren is, továbbra is a két oldal szembenállásaként. Az pedig már csak másodlagos kérdés, hogy melyik országban éppen melyik oldal van hatalmon.
Mindez nem jelenti azt, hogy időként nem tudnak dominálni elsődlegesen nemzeti megfontolások is. Amikor tavaly a kiküldött munkavállalók bérezésének és szociális ellátásának a szabályozásáról folyt a vita, francia képviselők – lévén Franciaországban különösen magas arányú a külföldi munkavállalók és szolgáltatók aránya – jobbról is, balról is azonos véleményt hnagoztattak. De ettől még mondjuk a migrációs politika, vagy az euró reformja kapcsán a francia Nemzeti Tömörülés képviselői vitriolos beszédekben tudják támadni az EP-plenárison a francia kormány által szorgalmazott “euró-költségvetés” javaslatát (miként általában is a francia euró-tagságot). Azaz, az erről folyó vitát nem tartják a párizsi parlamenten belül, hanem elhozzák az EP-be is, ahol szövetséget, támogatást kaphatnak például az olasz Liga (Salviniék) honatyáitól is.
Az EP-ben folyó munka ma már oly mértékig (párt)politizálódott, hogy az effajta – különböző pártállású, de amúgy azonos nemzetiségű – felek közötti csörték mondhatni mindennaposak.
Üdvözlettel - Fóris György
Fóris György
2019.07.15 20:38:00
@Quercus Maximus: Tisztelt Quercus Maximus,
Köszönöm megkeresését. Kérdésére válaszom: határozott igen. A konkrét példát pedig éppen napjaink hírözönében Ön is folyamatosan láthatja. Az Európai Parlamentben a Német Szociáldemokrata Párt és a német zöldek képviselői éppen hadjáratot folytatnak a tagállamok hivatalos európai bizotsági elnökjelöltjének, a német Ursula von der Leyennek a megbuktatására. Az SPD egyik képviselője a múlt héten számos pontból álló “bűnlistát” is szerkesztett, amely megítélése szerint felkészületlenséget, alkalmatlanságot, politikusi gyengeséget, és még vélelmezett etikai vétségét is felrótt von der Leyennek, és ezt az EP teljes szocialista frakciójában – de az is lehet, hogy valamennyi képviselő között – terjesztették. Ezzel is ugymond aláhúzva a német szociáldemokraták azon érvelését, hogy szerintük miért nem szabad a jelöltet megválasztani a Bizottság élére. Mellesleg ötvenkét év óta ez lenne az első alkalom, hogy német elnöke lehetne az Európai Bizottságnak.
De hasonló történt 2004-ben, amikor a Medgyessy-kormány Kovács László addigi MSZP-elnököt európai bizottsági tagnak jelölte, a parlamenti meghallgatáson a legerőteljesebb támadás a néppárti magyar képviselők (Fidesz-KDNP) soraiból érkezett, lényegében hasonlatosan ahhoz, ahogy most a magyar DK-s képviselők kampányoltak a Fideszes (EP-bizottsági) jelöltek ellen.
Ugyancsak 2004-ben az olasz szocialisták többsége – az akkori EP-balliberális többséghez hasonlóan - határozottan ellenezte Berlusconi olasz miniszterelnök biztosjelöltjének, Rocco Buttiglione-nak bizottsági tagságát, és az össztűz el is érte, hogy Barroso visszadta Buttiglione jeölését, és Berlusconi mást javasolt.
Hasonló sorsa jutott öt évvel később a bolgár kormány biztosjelöltje, Rumjana Zseleva is, akit a bolgár sajtóban széltében tárgyalt ügyben az egyik bolgár képviselő “dobott fel” a Tisztelt Ház előtt, és el is érte, hogy vissza kellett lépnie (vagyonjogi nyilatkozata kapcsán merültek fel kétségek).
Egyébként a múlt héten, az EP-szakbizottsági vitákban távolról sem csak három Fideszes képviselő EP-bizottsági tisztségét akadályozták meg, hanem az összes Le Penes francia képviselő (Francia Nemzeti Tömörülés képviselői, akik az EP-ben az úgynevezett Identitás és Demokrácia frakcióban ülnek) elbukott az egyes szakbizottságokban többséget alkotó középpárti (köztük francia) képviselők ellenszavazatán.
Köszönöm megkeresését. Kérdésére válaszom: határozott igen. A konkrét példát pedig éppen napjaink hírözönében Ön is folyamatosan láthatja. Az Európai Parlamentben a Német Szociáldemokrata Párt és a német zöldek képviselői éppen hadjáratot folytatnak a tagállamok hivatalos európai bizotsági elnökjelöltjének, a német Ursula von der Leyennek a megbuktatására. Az SPD egyik képviselője a múlt héten számos pontból álló “bűnlistát” is szerkesztett, amely megítélése szerint felkészületlenséget, alkalmatlanságot, politikusi gyengeséget, és még vélelmezett etikai vétségét is felrótt von der Leyennek, és ezt az EP teljes szocialista frakciójában – de az is lehet, hogy valamennyi képviselő között – terjesztették. Ezzel is ugymond aláhúzva a német szociáldemokraták azon érvelését, hogy szerintük miért nem szabad a jelöltet megválasztani a Bizottság élére. Mellesleg ötvenkét év óta ez lenne az első alkalom, hogy német elnöke lehetne az Európai Bizottságnak.
De hasonló történt 2004-ben, amikor a Medgyessy-kormány Kovács László addigi MSZP-elnököt európai bizottsági tagnak jelölte, a parlamenti meghallgatáson a legerőteljesebb támadás a néppárti magyar képviselők (Fidesz-KDNP) soraiból érkezett, lényegében hasonlatosan ahhoz, ahogy most a magyar DK-s képviselők kampányoltak a Fideszes (EP-bizottsági) jelöltek ellen.
Ugyancsak 2004-ben az olasz szocialisták többsége – az akkori EP-balliberális többséghez hasonlóan - határozottan ellenezte Berlusconi olasz miniszterelnök biztosjelöltjének, Rocco Buttiglione-nak bizottsági tagságát, és az össztűz el is érte, hogy Barroso visszadta Buttiglione jeölését, és Berlusconi mást javasolt.
Hasonló sorsa jutott öt évvel később a bolgár kormány biztosjelöltje, Rumjana Zseleva is, akit a bolgár sajtóban széltében tárgyalt ügyben az egyik bolgár képviselő “dobott fel” a Tisztelt Ház előtt, és el is érte, hogy vissza kellett lépnie (vagyonjogi nyilatkozata kapcsán merültek fel kétségek).
Egyébként a múlt héten, az EP-szakbizottsági vitákban távolról sem csak három Fideszes képviselő EP-bizottsági tisztségét akadályozták meg, hanem az összes Le Penes francia képviselő (Francia Nemzeti Tömörülés képviselői, akik az EP-ben az úgynevezett Identitás és Demokrácia frakcióban ülnek) elbukott az egyes szakbizottságokban többséget alkotó középpárti (köztük francia) képviselők ellenszavazatán.
Az alábbiak nem a Brexit „fejlődéstörténetéről”, nem is a miniszterelnök-asszony politikusi profiljáról, vagy a kilépési megállapodás tételes szövegkritikájáról szólnak, hanem az egész brit kilépési „saga” néhány olyan tanulságáról, amelyekről alig esik szó, pedig valahol egyre láthatóbb módon a…..
Brüsszelből Nézve
Paradigmaváltást jelez a csúcs migrációs döntése - immár a túlélés a tét
2018.06.30 22:46:32
A migrációs-ügyben született EU-csúcs döntésben nem az a legérdekesebb (az is), hogy miként próbál minimális közös alapot teremteni egymást kizáró törekvéseknek. Hanem az, hogy jó látlelete egy tanulási folyamatnak, amelyben a politika fokozatosan idomul-reagál a valóság változásaira...
A lengyel jogállamisági helyzetről folyó brüsszeli vita csak felerészt szól a tényleges lengyelországi állapotokról. Igazi tétje, hogy mennyiben lehet (lehessen-e? mikor, mi alapján, hogyan?) egy tagállam belpolitikai (pláne alkotmányozással összefüggő!) döntéseit kívülről, uniós szintű…..
A katalán helyzet kapcsán EU-szempontból három különböző problémát kell megkülönböztetni: a jogállamiság, a népek önrendelkezési joga, és a rendőri brutalitás kérdését. Ma sokan összemossák a hármat, vagy az egyikről alkotott véleményt vetítik a másikra. Pedig teljesen külön alapokon álló dolgokról…..
Már csak az alapszerződés módosítása maradhat Magyarország és Szlovákia számára, ha az Európai Bíróság is magáévá teszi majd a kötelező menekült-átvétel ügyében tett magyar és szlovák beadvány elutasítását, miként azt szerdán a testület főtanácsnoka indítványozta. Egyúttal mindenki felé ágaskodó…..
Az EU „magországai” idén jó eséllyel tesznek még egy gesztust arra, hogy a „másként gondolkodók” is felszálljanak az ő vonatukra. Ha ez nekik nem kell, úgy valószínűeg sebességet váltanak, és hátra fogják hagyni mindazokat, akik hezitálnak, netán ellendrukkerek. Ezzel egy időben, nem kizárható…..
Helmut Kohl halálával ismét előbújtak a találgatások, hogy valóban sor került-e hát a sok elemző által „biztosan tudott” egyezségre a német kancellár, és akkori „politikus barátja”, Francois Mitterand között, miszerint a német újraegyesítésért cserébe a Német Szövetségi Köztársaság lemond a nemzeti…..
Kezdve azzal, ami igazából nem: nem bontják az EU-t (egyelőre?), hanem építeni nem tudják. Legalábbis nem annyian és nem úgy, hogy mindenki egyetértsen. Ennyiből nem az EU vált tehetetlenné, hanem az eddigi EU-t alkotó nemzetállami akarat. A mindezek mögötti tényleges gond pedig az, hogy ma…..
A tavalyi év földindulásai után, az EU-jövőbe tekintés egyik kulcsszava a „többsebességes EU” lett. A vitákat, javaslatokat, érveléseket hallva azonban egyre inkább az az ember benyomása, hogy az érdemi nézetkülönbség sokkal kevésbé a “sebességen”, és sokkal inkább az irányon van. Tegyük rögtön…..
„Bármi lesz is az eredmény, újra kell gondolnunk mindent” – mondták az EU-val kapcsolatban a népszavazás előtt többen is. Most nyilván még inkább így gondolják, és immár mások is. A brit EU-tagság persze mindig is ambivalens volt, tele átszőve feszültséggel és huzakodással. Sokszor hallottuk a…..
Ha hihetnénk a sajtóhíreknek, mostanra már nemcsak a brit kilépés számítana eldőltnek, de az is, hogy ki mit fog csinálni közvetlenül utána. A hivatkozási alap egyszerű: merthogy minden közvéleménykutatási adat ezt ígéri. De vajon tényleg ilyen egyszerű-e ez?..
A lengyelek elleni „jogállamisági mechanizmus” kapcsán az okoz zavart, hogy mindkét fél állításában van igazság: az Európai Bizottság által kreált mechanizmusról valóban nem tesz említést az uniós joganyag (ez a kiindulópont a lengyel álláspontban), és ennyiből az egész inkább csak egy kommunikációs…..
Egy csomó fölösleges zaj veszi körül a múlt heti EU csúcs-maratonon kitárgyalt EU-brit megállapodást. Tagadhatatlanul nagy munka fekszik bennük, de előre tudni lehet, hogy a szavazók csak minimális mértékben vesznek majd róla tudomást (ha egyáltalán), mint ahogy eredetileg sem azért volt rájuk…..
Agyonnyomja már az embert az a napi több ezer cikk, nyilatkozat, elemzés és vélemény, ami migrációs-ügyben megjelenik. Látszólag mindent elmondtak már. Valójában bizonyos véleménytípusokat ragoznak különböző oldalról, miközben mögéjük csak kevesen néznek. Pedig itt…..
Fóris György
2015.10.26 14:55:18
@Tűnődő: Köszönöm a részletes véleményt, nagyon megtisztelő. Hadd korrigáljak annyit az ezek szerint általam pontatlanul megfogalmazottakból, hogy én természetesen nem „megoldásként” „ajánlottam” a poklot. Nem úgy utaltam rá, mint aminek így „kell” történnie. Hanem mint egy sajnálatosan, de csak nehezen kikerülhető kimenetelt. A „kellés” nem arra utalt, hogy ezt tartanám kívánatosnak, hanem hogy jó eséllyel erre fognak sodródni majd a dolgok. Még pedig azért, mert ha csak a politikai vezetés nem folytat valami nagy meggyőző, átütő és magával ragadó tájékoztatást a közvélemény felé, akkor az emberek többségének a reakciója igen valószínűen ilyen irányokba fogja a folyamatot rángatni. Az útközben elpusztult csecsemőn először még megrendülnek, gyertyákat gyújtanak és felajánlásokat tesznek. Aztán az országutakat ellepő áradat láttán, az útakadályokat megélve, a tömegeknél óhatatlanul keletkező piszkot észlelve, néhány „útközben” elkövetett bűncselekményről hallva, a már letelepedett közösségek kapcsán sajtó által is tendenciózusan jelentett kriminalitásokról értesülve megerősödik a „csináljon már valamit” a kormány féle tömegérzület. A kormány vagy megijed, és mindent elkezd a tömeghangulat szerint kezelni, vagy kitart bizonyos elvei-értékei mellett, és akkor a következő szavazáson leváltják az idegengyűlölő Le Penek (felmérések szerint, ha most tartanák Franciaországban az elnökválasztást, Marine Le Pen akár nyerhetne is). És akkor aztán az új rezsim fogja most már meggyőződésétől is tüzelve végrehajtani a brutális korlátozást, megtorlást, bezárkózást. Ezzel átmenetileg stabilizálódhat a belső helyzet, de drasztikusan romlik a szomszédságé, ami egy ponton túl szintén nagyon zavaró tud lenni – példa volt rá a kilencvenes évek balkáni háborúja. Főként, ha terrorista visszacsapásokkal, külföldi érdekek radikális sérülésével és hasonlókkal jár. És így tovább, és így tovább. Hiába látják előtte-közben-alatta gondolkodóbb elmék, hogy hol a hiba, és mit kéne tenni, hiába írnak petíciót felvilágosult értelmiségiek, és szónokolnak átfogó képletben gondolkodó politikusok, a többség dönt. És a többség szorongatottabb helyzetben hajlik a legegyszerűbb és legvonzóbb ígéreteket tevő megoldást favorizálni. (Messze vezetne, ne is kezdjünk bele, tényleg csak oldalági példaként utalnék arra, hogy 33-ban Hitlerék sem puccsal, hanem parlamenti választással kerültek hatalomra. Mindegy, hogy milyen manipulációval érték el, hogy rájuk jusson több szavazat. Megkapták.) Szóval ez a folyam tudhat elvezetni további oda-visszahatások láncolatán át oda, hogy a helyzet lassan pokolivá válik. Messze nem ezt tartom „kívánatos” iránynak. Még csak azt sem gondolom, hogy ennek mindenképpen így kell történnie. Az én megfogalmazásom is feltételességet használt. De sajnos benne van a mai politikai-társadalmi képletekbe egy ilyen kimenetel is. Ami pedig a szép új világokról való értesültséget illeti, igen, az intelligencia egy bizonyos rétege a harmadik világban is nyilván régen is értesült arról, hogy máshol mi van még (bár szerintem ez átütő mértékben azért inkább csak a 19. század végétől, 20. századtól létezett). De azért ennek tömeges kihatása valószínűleg jóval kisebb volt, mint ma, amikor minden olcsón megvehető kütyün, de legalábbis a falu mozijában, kocsmájában széles tömegek számára azonnal látható a nyugati civilizáció minden csodája. És tegyük hozzá: igen, mi – az ötvenes-hatvanas években – valóban sok mindenről tudtunk a vasfüggönyön túlról. De ne feledjük, hogy azért közelebb is voltunk, mint - pláne akkor, de még ma, az internet előtti „korban” (azaz 15-20 éve) is - Közép-Afrikában, a Szaharában, vagy az afgán hegyek között.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ma sincs másként. Az európai politikai/üzleti elit többsége által vallott jelenlegi prioritás, hogy szavatolni kell az euró stabilitását és a déliek EU- és euró-tagságát, és vele általában a közösség egységének a megőrzését. Prioritás, mert megítélésük szerint jobban tud forogni az európai tőke szélesebb, azonos működési elveket követő piaci környezetben (még könnyebben, ha ez közös pénzen is alapul). Illetve ugyanezen kör szemében előnytelennek minősülne, ha ezekben az országokban központosított, nemzeti piacokat védő, orosz, meg Kína-barát rendszerek dominálnának a közvetlen szomszédságban. Az esetleges „spill over” („túlcsordulási”, avagy „a példa ragadós” típusú) másodlagos hatásokról, amelyek ugyanúgy érinthetik jelenlegi valutájukat (euró), mint társadalmi modelljük stabilitását, nem is beszélve. Mindez egyszerre tud EU-többségi, meg EU-t alkotó nemzetállami (például német) érdeket formálni és közös nevezőre hozni. Egy dolgot nehéz csak megtenni velük: beárazni és pénzügyi mérlegbe tenni őket.
Ettől persze még az ő szemükben sem feltétlen elfogadott, hogy az ilyen célok érdekében jelenleg használt domináns módszer (ld. EKB-féle államkötvény felvásárlás) mindörökre szóló optimális eszköz maradjon. Lehetett helyzet, amikor (válságban) szükség volt/van rá. De a fenti írás is utal arra, hogy erősödik azok érvelése, akik szerint az (európai, vagy akár tagországi) központi banki beavatkozásokról, azok állandósítása helyett immár át kellene állni a fiskális, nemzeti és közös költségvetési eszközökön alapuló, reálgazdaságot közvetlenül megreformáló lépésekre.
Összességében valószínűsíthető, hogy az egész problémakör és annak kezelése belátható időn belül legalább két nagy csörtét még előrevetít, (és akkor most elszakadunk a konkrét karlsruhei ítélet kapcsán szóba jöhető pillanatnyi elágazásoktól). Az egyik, hogy ki kell tudni hordani tehát új eszközöket az euróban összezárult különböző felkészültségű tagországok gazdasági helyzetének a közelítésére, illetve magának a helyzetnek a kezelésére. Nem lesz csendes vita, éppen a karlsruhei ítélet és a nyomában támadt (észak-déli) vihar jelzi, hogy mimindent szabadíthat még el. A másik, hogy időről-időre óhatatlanul az is visszatérően mérlegre kerül, vajon a választók többsége támogatja-e még a nemzeti politikai eliteknek a fentebb említett kiemelt prioritásait (védeni az eurót, egybetartani a közösséget a jelenlegi adottságok mentén). Megéri-e nekik, ha kormányaik különböző eszközökön keresztül áldoz ennek érdekében?
2016-ban az Egyesült Államokban egy ilyen szavazás egyszer már lezajlott, és ott akkor Donald Trump „Amerika először” programja kapott többségi támogatást. Csak persze azt is látni kell, hogy ez egy kontinensnyi ország, közös forrásokkal, eszközökkel, képeségekkel (nem lebecsülhető módon a katonait is beleértve). Ha az európaiak alól húzzák ki a jelenlegi közös kereteket, akkor annak helyén meglehet, önállóságában és (például kormányzati) mozgásterében a jelenleginél felszabadultabb, de méretében és befolyásában csupa kis országot kapunk. Mert „kicsi” a tényleges globális külső versenykihívásokhoz képest alkalmasint még egy német, francia, spanyol állam is, amelyek egymagukban aligha tudják szándékaikat érvényesíteni Kína, vagy USA-léptékű – idővel talán Európának tömegesen olcsón alákínáló India-méretű – partnerek felé, vagy éppen a hátországában kis birodalmat építő orosz beavatkozásokkal szemben. Márpedig ez a tényleges szuverenitás tényleges mércéje. Lesznek még tehát elvi, politikai viták, távolról sem szavatolt végeredménnyel. Addig is, célszerű minden eszközt és mércét a maga helyén kezelni. A politikai számításokét is, meg a banki pénztárkönyvekét is. Amivel nem azt mondjuk, hogy akkor bárki büntetlenül pazarolhat. Hanem hogy mindent a maga helyén célszerű mérlegre tenni.