Adatok
Maráczi Miklós
2 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ysolde Gendreau és Jonathan Griffiths – Az emberi jogokból eredő korlátozások; a szerzői jog újra egyensúlyba hozása a művekhez való hozzáférés szempontjábólA témát Sam Ricketson, a panel elnöke vezette be, a szerzői jog emberi jogi eredetéről beszélve, megemlítette az…..
Kedves Olvasók!Az E-szerint legjobb hagyományai szerint élőben közvetítjük a konferencián történteket, röviden összefoglalva az elhangzott előadásokat. Aki behatóbban ismerkedne valamelyik anyaggal, elolvashatja a prezentációk teljes szövegét, amint azok az eddig megszokott…..
A Google tegnap indította útjára a Google eBookstore szolgáltatását, amely már nyitáskor 3 millió könyvet tesz elérhetővé az internetezők számára. A Google eBookstore a nem jogvédett műveket ingyenesen teszi hozzáférhetővé felhasználóinak, a jogvédetteket pedig árulja (az…..
Maráczi Miklós
2010.12.08 09:58:22
@www.Bisex.hu: Pontosan afelé haladunk. A Kindle ára másfél év alatt megfeleződött, pedig a képességei egyre nőnek. Ma már több olvasó is elérhető $100 alatt, és valószínű, hogy tovább csökken majd az áruk, ahogy a számos új szolgáltatással egyre szélesebb köröket csábítanak. Személyes véleményem szerint már önmagában a napilapok miatt megéri a Kindle, azokból is hónapról hónapra bővül a kínálat.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
1. A jelenleg kapható 3. generációs készülék natív módon támogatja a .pdf kiterjesztésű fájlokat.
2. Ingyenes 3rd party programokkal (pl. Calibre, Mobipocket Creator) a DRM mentes e-könyveket bármilyen formátumból bármilyen, Kindle által támogatott formátumba (még .mobi, vagy .azw formátumba is) át lehet konvertálni.
Egyébként jó a cikk, öröm látni, hogy a nagy cégek ekkora üzletet látnak az on-line könyvkereskedelemben. Ugyancsak örömteli, hogy egy Index-címlap mennyire megnövelte az Eszerint látogatottságát.