Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KGeri

5 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindenki a vereség okait keresi. Ki a népet hibáztatja, ki a rivális/irigyelt/gyűlölt értelmiségiekben találta meg a bűnbakot. Ez mind butaság. Amikor mi PM-esek eljöttünk az LMP-ből, abból indultunk ki, hogy kiélezett versenyt hoz majd a választás: egyfelől a Fidesz, annak…..
KGeri 2014.04.22 10:36:42
Szia!
Remélem, hogy a kopogtatások tapasztalatait nem tekinted reprezentatív mintának :-P
Ami a társadalom foglyul ejtését illeti igazad van, azzal a kiegészítéssel, hogy a "baloldal" (csupán azért rakom idézőjelbe, mert ennek tartalmi jelentősége már nincsen, ahogy a "jobboldal" kifejezésnek sem) is ugyanebben a foglyul ejtésben érdekelt, legföljebb képességeihez és adottságaihoz mérten más módszerekkel. A rendszerváltás óta kitermelt "baloldali" politikusok (értelemszerűen nem a PM-Együttre gondolok) semmiben nem különböznek Orbán Viktortól a nevüket leszámítva. Hatalomtechnikájuk, közpénz kezelési "módszereik" is ugyanolyan volt mint a Fideszé. Helyesen írod, hogy az összefogást a választási rendszer logikája kényszeríti ki, de azt is érdemes hangsúlyozni, hogy nem kötelező politikusnak lenni. Nem kötelező parlamentbe kerülni, ha ennek az az az ára, hogy vállalhatatlan kompromisszumokat kell megkötni, amit az Együtt-PM megtett. Meg is fizettétek a politikai árát ennek. Amíg a múlt erőivel (Fodor Gábor OMG!!) szövetkeztek addig nincs esélyetek semmire. Egy esélyetek van: eltakarítani a "baloldalról" Gyurcsányt, Fodort, az MSZP kriptokomcsi részét (bár ennek a munkának egy jelentős részét elvégezte Mesterházy) és az összes ingyenélőt, akiknek érdekük a kétpólusú megosztottság fenntartása, hiszen egyedül a másik oldal iránti félelem további tüzelésével van esélyük politikusnak maradni. Meg kell látni, hogy Orbán Viktor démonizálása már kevés. 2006-ban még épen elég volt, mostanra kifogyott a lendület ebből a dologból.
Nehéz út, és én a magam részéről bele sem vágnék, mert ha a magyar politikát a felcsúti stadionhoz hasonlítom, akkor a Fidesz valahol az ellenfél kapujánál tart, a Jobbik a bejáratnál van, ti meg most szálltok fel a sárga buszra Bp-en. Az LMP különutassága az egyetlen elvi és politikai lehetőség arra, hogy hosszútávon a kétosztatú rendszerbe (ami hangsúlyozom jelenleg nem csak a Fidesz hanem az MSZP-s, DK-s politikusok érdekeit is szolgálja) éket vágjon. Még akkor is így van ez, ha a hatalom láthatóan kedvenc ellenzéki pártként bánik velük, érthető indokokból.
Egy valamit még megfontolásra ajánlok neked: az összes mélyen fidesz hívő ismerősöm-barátom közül szinte egy sem maradt fideszes: mindannyian az LMP-re szavaztak (úgy hogy magukat alapvetően jobb oldalinak tartják). Nyilván ez sem reprezentatív...
KGeri 2014.04.22 12:43:43
De épp ez az, amit mondani akarok: elvitatom. Gyurcsánytól, Fodortól és az őket körülvevő körtől elvitatom, hogy ez lenne az elsődleges céljuk. Az elsődleges céljuk a saját, illetve saját vazallusi körük egzisztenciájának biztosítása. Ha ez meg van akkor kerülnek elő másod illetve harmad rendű célokként az ország érdekei. Nyilván zt sosem vallanák be, még maguknak sem, de a tetteik ezt mutatják. Egy józan önértékeléssel rendelkező ember a Gyurcsány helyében visszavonulna, és elismerné, hogy a személye önmagában gátja a hazájuk fejlődésének (és most ne menjünk bele, hogy ez miért alakult így, politikai karatergyilkosság áldozata ő vs. őrült bohóc, így van és kész ez a napnál világosabb). Mégsem vonul vissza. Legalább 1-2 ciklus erejéig. És ezt nem lehet azzal magyarázni, hogy azért teszi mert felelősséget vállal az országért, mert ha így lenne 2006 ősze előtt nem ment volna bele a "végighazudott 2 évbe". Azért ment bele, mert mindenáron miniszterelnök akart lenni és az is akart maradni. Úgyhogy nem, nem és nem kell felszállni arra a buszra. Ezt azért teszi, mert politikai tényezőként tud csak létezni (hogy ez egzisztenciális vagy pszichológiai okok indokolják, azt nem tudom, de vsz. mindkettő). Tehát még egyszer: ha ezek az emberek nem egzisztenciális okok miatt lennének ott ahol, akkor régen odébb álltak volna, és megadták volna az esélyt a baloldal megújítására. Nem tették, pedig az esély történelmi volt.
Egzisztenciális okok és politizálás kapcsán - Az LMP-ben (még a szakítás előtt) az sem tetszett, hogy egy kisebbséget leszámítva úgy tűnt, hogy olyan emberek fújják a passzátszelet, akik a civil életben nem sok eredményt könyvelhettek el szakmai síkon, vagy azért mert a tojáshéj még a seggükön volt (pl.: Én) vagy azért mert nem voltak rá képesek és az LMP-ben élték ki magukat, azt amire nem volt lehetőségük másutt és OPT-ztek és üvöltöztek, és kongresszusoztak, stb. Saját fontosságukat hangsúlyozandó. Iszonyúan idegesített. Úh ez az érem másik oldala, és részben szerintem ez is vezetett a szakításhoz (a nyilvánvaló okokon túl).
fotó: ReutersKét cikket olvastam tegnap, íme a linkjeik: http://index.hu/belfold/2011/09/13/orban_nem_utkozik_a_magyar_jogba_a_vegtorlesztesi_javaslat/ http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/13/fellegi_csak_a_hulyek_celja_a_penzintezetek_buntetese/   Kivételesen nem az intézkedések…..
prolikonyha Húsvét 2011.04.19 10:37:00
Hát igen, tesókáim, egy ilyen társaság és egy ilyen blog nem mehet el szó nélkül a zabálás nemzeti ünnepe, a diéta Waterlooja, a fitnesz Sztálingrádja, a csodálatos Húsvét mellett. Mivel a Nagyhétben vagyunk, és nekem már most összefut a nyál a számban, ha arra a…..
KGeri 2011.04.19 10:46:17
@Darvászó Koppány: Boldog nyuszit! :-)
KGeri 2011.04.19 11:25:42
@Darvászó Koppány: Vááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá:-) Apa kezdődik:-)
prolikonyha marhapöci 2011.04.04 20:50:00
A zelső: tulajdonképpen ötletadó is egyben, a megírása után merült fel ennek a blognak a létszükséglete :)Ami kell bele: - marhalábszár (más szóba se jöhet!) zsír, ín nagyrésze levagdosva, de azért maradjon rajta, mert úgyis belefő és csak javít az ízén. vágd a húst kis…..
KGeri 2011.04.11 15:02:35
            A tegnapi naptól az alkotmányozás lesz a téma a parlamentben öt héten át. Érdemes lehet a – közélet iránt nem érzéketlen blogunk hasábjain is  közösen elgondolkodnunk arról, hogyan jutottunk idáig…..
Igen sok késéssel, 14:40-kor nyitotta meg a polgármester az ülést, amit Iván szóvá is tett. Napirend előtt elmondom, hogy a februári ülésen elfogadott, az én előterjesztésemet figyelmen kívül hagyó határozat értelmetlen volt, miközben a házhoz menő szelektív…..
KGeri 2011.03.23 09:14:19
 Kedves Albertfalvaiak! Karácsony előtt, december 18.-án az albertfalvaiak többsége úgy határozott, hogy a következő négy évben Szaniszló Krisztián, a Fidesz jelöltje képviselje őket a Zsombolyai utcában. Munkájához ezúton is sok sikert és egészséget kívánunk.A…..
Kedves Albertfalvaiak, Kedves LMP Szavazók!   2010. december 18-án (szombaton!) időközi választást tartanak a XI. kerület 11. választókerületében, tekintettel arra, hogy a Fidesz és az MSZP jelöltje szavazategyenlőség miatt nem tudta dűlőre vinni a dolgot…..
Kettős Mérce LMP rap 2010.09.23 17:43:06
 Mesterházy Attila és Schmuck Andor után az LMP is előrukkolt sajnálatos módon egy éneklős videóval, bár az LMP rapdalos pacsirtája nem egy frontpolitikus hanem egy HEVK jelölt. Baranyi Gábor adja elő énekes tudását. Reméljük Keresztes Ildikó az X faktorban majd felfedezi…..
KGeri 2010.09.26 19:22:09
A rendes őszi biciklis felvonulás az idén szeptember 22-én, szerdán lesz. A Critical Mass résztvevői 18:30 és 19:30 között a pesti Nagykörúton, a Jászai Mari tér és a Petőfi híd budai hídfője között fognak együtt kerekezni. Pontos kezdés nincs, mindenki ott csatlakozhat a…..
KGeri 2010.09.22 16:20:56
@tezzsék: Van egy nagyon egyszerű, ám hosszabb távú összefüggés. Ezek a felvonulások a belvárosi közlekedési vonalak autómentesítését célozzák (áttételesen) a bringás közlekedés javára. Lehet, hogy évi 2 napon van kiesés, de játssz el a következő gondolattal: ha a boltod előtt egységnyi idő alatt 100 autó helyett mondjuk 30-40 autó és 60-70 bringás megy el, szerinted melyik lesz hajlamosabb megállni és vásárolni a boltodban? Az autóban ülő arc, aki épp rohan az úticélja felé és meg se látja milyen bolt van az utcán vagy a 20-30-cal tekerő, nézelődő bringás? Hosszú távú gondolkodás, ez a kulcs mindennek!!!
Dél-Buda másképp Best of Móricz 2010.09.05 13:43:00
avagy három hét a Móricz Zsigmond körtéren két aktivista szemszögéből (egyik gipszelt lábbal kerekesszékben, a másik a fáradtságtól egyre rokkantabban:-).         Amikor a Sziget utolsó napjáról az OMSZ taxiszolgálat szállított a János kórház felé az…..