Adatok
xlaci
0 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nerdblog
Mit írt a Kaland, Játék, Kockázat-sorozatról 1989-ben és '90-ben a gulyáskommunizmus első bulvárlapja, a Reform? [18+]
2020.03.28 15:35:54
A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében én már csak kutyasétáltatáskor valamint a heti egyszeri nagybevásárlás alkalmával mozdulok ki otthonról – tegyetek így ti is! A négy fal között is vidáman el lehet tölteni az időt, különösen most, hogy az Arcanum Adatbázis Kiadó március 16-tól egy…..
xlaci
2020.03.29 16:16:19
Ezeket én dobókocka nélkül olvastam. Ha csata volt, azt automatikusan megnyertem. Más is csalt így?
A továbbra is feszült iráni helyzetben érdemes kitekinteni az ország zsidóságának történetére annál is inkább, mert nem csak igen nagy múlttal rendelkező közösségről van szó, de a perzsiai zsidóság hosszú évszázadokon keresztül a zsidó világ központja is volt.
A perzsa zsidók története bibliai…..
xlaci
2020.01.15 12:47:46
@roli101: csak az irániak perzsák és nem arabok.
Ártalmatlan mese, ugyan már! Semmi erőszak, semmi agymosás. Végre egy rendes rajzfilm! De hiszen a gyerekek is imádják... ez szokott lenni a döntő érv. Imádják, persze. Mint a pufit, a csokit, meg a cukros üdítőket is.
Igen, imádják. De vajon miért?
Tudom, elsőre őrültségnek hangzik, de aki kicsit…..
xlaci
2019.02.25 13:08:05
B1 BLOGCSALÁD
Az 5 legnagyobb hülyeség, amit fideszesek a gender szakról mondtak
2018.08.14 13:54:34
Először csokorba, majd ízekre szedtük az állampárt hivatalos indokait a társadalmi nemek egyetemi szakkal kapcsolatban - hogy önnek már ne kelljen ezzel fáradnia...
xlaci
2018.08.15 09:12:34
@maxval balcán bircaman:
"Ez van, lassan visszatér a józan ész diktatúrája, s az abnormalitás erői pedig talajt vesztenek."
Hányinger a diktatúrák ajnározása, mégha olyan csillogó csomagolásba is van rakva, hogy "józan ész", az attól még szar marad. Egyszer majd egy ner lovagnak megtetszik ami neked van és szépen elveszi tőled, aztán meg mehetsz panaszkodni a Polt Petihez.

Itt van egy trailer, tessék megnézni, utána felteszek egy kérdést. Mehet?
Na, a kérdés: a fentiek alapján a The Orville
a) egy Star Trek-paródia, vagy vicces átértelmezésb) egy klasszikus sci-fi kalandtörténet
Ha az elsőt választottuk, akkor tévedtünk, legalábbis Seth…..
xlaci
2017.09.12 17:59:39
A CEU minél előbbi kilövéséhez a miniszterelnöki szavazatra is szükség volt. Orbán mindent elkövetett azért, hogy ne kelljen a nyilvánosság előtt magyarázatot adnia a törvényre és a sietségre. Ezért még került is egyet a parlamentben. Utána pedig humorizált...
Azért vagyok ideges ma - több más apró szarság mellett - mert a nyomorult kormánypárti média elérte, hogy kicsit sajnáljam Vona Gábort, akit pedig kurvára nem akartam soha sajnálni. Na jó, vannak olyan élethelyzetek amikor sajnáltam volna egyébként is, de ezeket most hagyjuk, most speciel azért…..
xlaci
2016.11.03 14:37:54
@Kodomo: A gazdája vagyona az. Ő csak egy stróman.
Megérkezett a The BFG című mesefilm előzetese. Kislány, óriások és angol királynő. Trailer a tovább mögött!..
xlaci
2016.04.06 10:58:22
Kapott mindenki, a HFPA-tól a közvetítő NBC-n át a tanszneműekig. Gervais úgy vállalta el a műsort, hogy azt mond, amit akar, és nem tett lakatot a szájára - az elmúlt három évben Amy Poehler és Tina Fey műsorvezetése alatt igencsak elszokott Hollywood attól, hogy valaki az Aranyglóbuszt anális…..
xlaci
2016.01.11 16:16:06
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen a blog olvasói közül, aki Bud Spencer és Terence Hill filmjein nőtt fel. Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyűrő akaratot. Pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt. Páncélautó nem, páncélautó igen. És még sorolhatnám. Szóval…..
xlaci
2015.10.07 17:37:57
Évek óta nem volt olyan súlyos iskolai lövöldözés az Egyesült Államokban, mint a múlt hét csütörtökön történt ámokfutás, ami az oregoni Umpqua egyetemen történt. Az eset után a Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest közölte, hogy a fegyverszabályozás kérdése továbbra is…..
xlaci
2015.10.06 13:04:23
Kattintottál? Kellenek is ezek a hangzatos, figyelemfelkeltő címek ha sokakhoz szeretnél eljutni, de nagyon helyes hogy itt vagy, jól fogsz járni és valószínűleg találsz valami új néznivalót a listán. Hacsak mondjuk nem a Wostry Feri vagy. A felsorolás természetesen szigorúan az…..
xlaci
2015.05.23 21:29:59
A fura külsejű fiatalember mára elképesztően dögös férfivé vált. Kidolgozott testét és kockás hasát bárki megirigyelhetné.
Matthew Lewis alaposan kidolgozta magát és már se híre, se hamva annak a nyamvadt és fura kinézetű fiúcskának, Neville Longbottomnak, akit a Harry…..
xlaci
2015.05.22 11:24:25
Marvel Cinematic News
Daniel Bruhl már alig várja a Captain America: Civil War forgatását
2015.03.18 20:14:20
Daniel Bruhl, nem meglepő, hogy nagyon izgatott a szerepe miatt, amit a Captain America: Civil War-ban játszik. Ahol ő nem más lesz, mint a Kapitány nemezisze, Baron Zemo.
"Ez számomra hatalmas dolog, szó szerint"- Nyilatkozta Bruhl a Wall Street Journal-nak. "Ahonnan én jövök és…..
"Első körben sajnálattal közlöm veled azon szomorú hírt, még élek. Na nem megélek ebből az általad olyan nehezen kiizzadt ellátásból, és ezt nem is neked köszönöm meg számomra egyáltalán nem kedves Orbán Viktor, de azért még létezem. Biztos nehéz volt számodra elfogadni…..
Az előzetes híresztelésekre rácáfolva a CBS-nél készülő Supergirl főszerepére úgy tűnik nem kell tehetséges színésznő, elég csak ha akkora mellei vannak, mint VV Dórinak. Az idén 30 éves brit Gemma Atkinson fehérneműmodellből lett színésznő, már ha az ottani Barátok…..
xlaci
2015.01.05 12:36:38
@b.wayne: Nem Mr. Bean azaz Rowan Atkinson lánya.
Powergirl-nek tényleg jó lenne :)
static.squarespace.com/static/51b3dc8ee4b051b96ceb10de/t/53da948ae4b067cbb1f4db8a/1406833802285/tumblr_n9in0dkM131qg8i80o1_1280.jpg
Powergirl-nek tényleg jó lenne :)
static.squarespace.com/static/51b3dc8ee4b051b96ceb10de/t/53da948ae4b067cbb1f4db8a/1406833802285/tumblr_n9in0dkM131qg8i80o1_1280.jpg
120 millió éves 3 dimenziós térkép? 290 millió éves megkövesedett emberi lábnyom? 2,8 milliárd éves, mintákkal, vonalakkal ellátott fémgolyók? Az oda nem illő, rejtélyes leletek láttán, különös gondolatok fogalmazódnak meg a fejünkben. Vajon csalás, esetleg félreértés…..
xlaci
2014.11.14 17:11:12
Fent és lent - gátlástalan patriotizmus
Ukrajna: mit kell tudni a háborúról a szomszédban?
2014.09.08 07:00:00
Bár az ukrán válság kezdete óta számos posztunk született a témában érdemes néhány pontot tisztázni most, hogy már súlyos háború zajlik a szomszédos országban és a magyar közvélemény számára a helyzetet szokás szerint politikai elfogultságok szerint tálalják.
A Fent…..
xlaci
2014.09.09 13:54:57
@maxval a bircaman:
Csak azt se felejtsd el, hogy Koszovóban a civilek módszeres megölése folyt, azaz népírtás. Ez adta meg az alapot a beavatkozásra és az új állam létrehozására.
Ukrajnában nem volt népírtás, de még tüntetések se nagyon az "elnyomó" Ukrán rendszer ellen. Rögtön pár "zöld" ember elkezedett fegyverekkel népfelkelést csinálni. Vajon honnan volt ezeknek fegyverük rejtély. Ha valaki nem gondolja, hogy ezt Putyin kézi vezérléssel csinálta az vagy elvakult vagy naív.

Adásunkat megszakítjuk, csapataink harcban állnak! A HírTv jól visszavágott a német közszolgálati csatorna gyerekhíradójának!
Hogy az is értse, miről van szó, aki már annyira besonkázott, hogy már tormásat böffent csak aktuálpolitika helyett, annak foglaljuk össze azért az…..
xlaci
2013.03.30 21:49:02
@Don T. Boy:
"Hogy jön ez ide? A CDU irányítja ezt a gyerekműsort? Ő mondja meg, h mi és hogyan kerülhet bele?"
Ebből is látszik hogy az ott nem Magyarisztán.
"Hogy jön ez ide? A CDU irányítja ezt a gyerekműsort? Ő mondja meg, h mi és hogyan kerülhet bele?"
Ebből is látszik hogy az ott nem Magyarisztán.
Valami furcsa előérzet miatt nem néztem meg múlt héten a Sony nagy csinnadrattával bejelentett bejelentését, pedig azt ígérték, hogy megmutatják a jövőt. Kicsit furcsa ez, tekintve, hogy az aktuális konzolgenerációban épp ők voltak azok, akik annyira meg akarták mutatni, hogy…..
xlaci
2013.02.25 20:52:02
@molnibalage: azoknak akik szeretik megspórolni az esetleges pc-s telepítési szívásokat és azoknak akik szeretnének igényes konzol exklúzív játékokat játszani.
Ja a játékfejlesztők bevételének legtöbbje a konzolból jön, ami miatt nagyobb költségvetéssel dolgozhatnak, minőségibb játékokat készíthetnek, mintha csak PC-re jelennének meg.
Ja a játékfejlesztők bevételének legtöbbje a konzolból jön, ami miatt nagyobb költségvetéssel dolgozhatnak, minőségibb játékokat készíthetnek, mintha csak PC-re jelennének meg.
xlaci
2013.02.25 21:59:02
@MrEd:
ha csak a nyers számítási teljesítményt nézzük az eddigi információk alapján, akkor is 3x erősebb a PS4 a PS3-nál, mi ez ha nem fejlődés ?
Ha a nehezen kihasználható Cell CPU-t figyelmen kívül hagyva csak a GPU-kat nézzük 4,5x-es a fejlődés. És akkor az egyébb új fícsöröket nem is említettem. (pl tesszeláció)
CPU + GPU:
PS3: 200GFlops + 400GFlops = 600GFlops
PS4: 100GFlops + 1800GFlops = 1900GFlops

2013.02.26 00:36:21
@MrEd: Haha, jól elírták a PS3 GPU-t, még hogy 1,8 TFLOPS :D
(az annyi mint a PS4-nek)
Egyébként hogy mennyire a PS4 a jövő, majd eldönti hogy mennyien fogják megvásárolni. És persze a játékokon múlik az egész. Azért nem kellene még temetni a rendszert, amikor még meg sem jelent. SONY fog mutatni még jó dolgokat a megjelenésig. (E3, TGS )

Nagy gondban voltunk, amikor az év végi összegzésnél az idei legjobb zenés videókat kellett rangsorolnunk. Számos elképesztően jó klip jelent meg idén is, és legalább négy-öt külön posztot megérne a felsorolásuk. Ezért gondoltunk egyet és két részre osztottuk a Lángoló…..
xlaci
2012.12.29 18:26:38
A Bad Girls forgatási felvételei is elég jók.
www.youtube.com/watch?v=m6-sNTOhYnU
És én még azt hittem számítógépes trükk.
www.youtube.com/watch?v=m6-sNTOhYnU
És én még azt hittem számítógépes trükk.
Le kellett vennie a netről a No Doubt Looking Hot című dalukhoz készült videóját, mivel rengeteg panasz érkezett hozzájuk, miszerint a képek sértőek az amerikai indiánok számára. A klip egy tipikus vadnyugati hangulatú alkotás, amiben minden indián sztereotípia megjelenik.…..
Nem is tudjuk hol kezdjük! Talán ott, hogy pénteken a Nightwishnek majdnem le kellett mondani a denveri koncertjét, mivel Anette Olzon énekesnő annyira rosszul volt, hogy még a kórházba is be kellett mennie egy éjszakára. A (régebben áriázós, ma már inkább operettes) finn…..
xlaci
2012.10.02 15:42:22
Ezt támasztja alá a Cork77 által küldött Proton is.Érdekes technika.Faragjunk táblalemezből tuningkiegészítőket.Itt most akkor ki kivel van?Nem szép. Nagyon nem...
xlaci
2011.05.09 22:24:51
Közel kétmilliárdos uniós támogatásból újította fel belvárosát Nyíregyháza. Az EU-s pénzből - nyílván pályázati feltétel volt – kerékpárúttal is megajándékozta a városvezetés a lakosságot. A közgyűlés döntése alapján a beruházásra még tavaly 90 millió…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz