Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zsoltizmo

2 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megvolt az évad utolsó kóstolója, amelyen a Baronia de Turis borai kerültek terítékre. A szép nagy borászati szövetkezet Spanyolországban, Valencia tartományban található, részletes információt itten találnak. A bemutató azért is ígérkezett izgalmasnak, mert én onnét…..
Elzásszal és az időjárással valahogy nincs szerencsém. Tavalyi európai utam során megálltam Strasbourg-ban, szerettem volna bevetni magam az ottani bortermelők rengetegébe. Szó szerint rengetegen, több mint ötezren vannak. Mivel másfél napja egyfolytában esett az eső, és nem úgy…..
Egyszer csak azt gondoltuk, ha már év vége van teljesen, az mégse legyen elég, hogy megszavaztatjuk a közönséget. Hadd legyen az is, hogy minden – nagyjából rendszeres – Alkoholista-szerző lepucérítja magát és privát ízlését, és megnevezi 2006 tíz legérdekesebb…..
Megígértem nemrég, hogy a két hamis ukrán tokaji, amelyekről utóéletes tényfeltárást írtam Index anyánkra, nem marad kóstolatlan. Gyűjtöttem, gyűjtögettem az erőt, a bátorságot, mígnem ütött az óra. Egy füst alatt megmérgeztem néhány merészebb kollégát is.Az Iceberget…..
Ha három vagy négy bort kellene felsorolnom az utóbbi évek hazai pinot-terméséből, mint olyat, amely igazán megmozgatta a fantáziámat, feltétlenül beleesne a szórásba a Vylyan 2004-es kékburgundija. Gazdag, áradó, villányi létére inkább a savakkal mint tanninnal operáló,…..
Vannak borok, még mindig, ma is, amelyekről nem kell – nem is lehet – sokat beszélni, és az sem biztos, hogy akár egyetlen percet érdemes, de most csak azért sem megyek el szótalanul. A Viniqum forgalmazta 2004-es villányi cabernet franc tipikus lódoktori ló. Először is,…..
A Művelt Alkoholista Női agyvelő 2006.08.31 19:25:00
A soproni székhelyű Bormarketing Műhely Kht erősen nyomul mostanában, és mi ennek örülünk, mert érdekes kezdeményezések történnek. Mint például a kékfrankosnyár, amelynek sajna egyetlen eseményén sem vettünk részt, noha akadtak köztük tetszetősek. Vagy legutóbb az európai…..
A badacsonyörsi székhelyű Varga Pincészet nemcsak a legnagyobbá nőtte ki magát Magyarországon - vagy a legnagyobbak egyikévé, mert nemrég még úgy tudtuk, a termelését csaknem teljes egészében német piacon értékesítő Danubiana hektoliterben erősebb -, hanem ő is költi a…..
Minálunk alighanem a Hilltop Neszmély próbálkozott meg először azzal - a 90-es évek közepén, amikor még romantikus leánykori nevén, InterConsultként futott -, hogy kékszőlőből fehérbort készítsen, miáltal megszületett a Pinot Noir White. A burgundi csodafajta…..
Életem első 95 Parker-pontos bora. Szép a neve, szép a címkéje, és nem is olyan drága. Akkor mi fáj? A „Két Kéz” (reméljük, van az négy is), azaz Michael Twelftree (USA) és Richard Mintz (Ausztrália) 1999-ben szövetkezett, hogy a legjobb vásárolt szőlőből a…..