Adatok
Csillagon
6 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Bár már hetek teltek el az előző bejegyzés óta, és a kórházi élmények emiatt könnyen a feledés homályába veszhetnének, valójában nagyon sok olyan dolog élénken él az emlékezetemben, ami abban a két hétben történt, és úgy érzem, hogy érdemes lenne róla írnom.
Az egyik ilyen a mozgás öröme. Ez a téma…..
A fekve levés élményei és a fekve végzett tevékenységek leltára következik most, csak így, in medias res, a dolgok közepébe vágva, ha már itt hagytam abba.
Először is, az evés, hiszen a bekerülés után rövidesen érkezett az első vacsora. A kórházi koszttal kapcsolatban megfigyeltem ottlétem során,…..
Ahogy az előző bejegyzés végén ígértem, innentől már a gyógyulás története (illetve először annak igencsak a kezdete) következik. Bekerültem tehát egy kórházi szobába, és rögtön meg is jegyeztem a betegszállítónak, hogy milyen szép. Igaz, nincs rajtam a négy-öt dioptriás szemüvegem, tettem…..
Az előző bejegyzés végén - még a statisztikák előtt - függőben hagytam, hogy mi is történt a baleset után közvetlenül. Nos, következzék akkor a folytatás, egészen addig bezárólag, hogy jó időre bevackoltam magam egy kellemes napsárgára festett kórházi szobába.
Tehát a dodgemre egyáltalán nem…..
Átlagos, kellemes, még csak kapkodósnak sem induló kora augusztusi reggel volt, amikor elindultunk újra bevenni a "Nagy Falut" (egyszer megtetszett Budapestnek ez a vidéki beceneve). Ez egy különösen elégedett reggel volt, ugyanis pont az előző este során került minden a helyére a saját kézzel…..
Sokat gondolkodtam rajta, hogyan is vágják bele ebbe a blogba. Az egész akkor kezdett körvonalazódni, amikor a baleset után (erről majd később) már pár napja a kórházban feküdtem csigolya- és szegycsont-töréssel. Ez a két törés nem a legcsodásabb párosítás, de erről majd egy következő bejegyzésben.…..
4.egyfolytában nem tudok magammal mit kezdeni fárasztó a kezdetlegesség sőt a kezdetlenség pimasz fráter a világ túlélnek az ösztönök vagy én őket de minek akarnádtúlélni aki mármeghalt az öngyújtó a legjobb szó Öngyújtó Ön gyújtó? Ön gyújt ó! miért…..
Csillagon
2010.08.29 15:02:22
Erre most itt nem tudok kritikát írni, betalált, kész...Na jó, azért megírom, mi volt nagyon jó: egyébként sokszor nem szeretem a központozást, de itt határozottan rásegített, hogy meglássam a többértelműségeket, a minden erőltetettség nélküli soráthajlásokat (pl. szív elégtelenség). Tetszik, hogy leírsz benne neveket. Ettől lesz konkrét, megfogható, és ettől üt szíven, ettől érzem, hogy tétje van. Vannak zseniális sorok ("az érintésedtől átalakul a bőröm szerkezete áteresztelek magamon", és még sok más...). Két vulgáris szó van benne, ebből a "fasz"-t éreztem először indokolatlannak, aztán azután már azt se. Ami amúgy közhelyes lenne, hogy jó az Isten, meg annyi, hogy szeretlek, itt olyan szép szövegágyban van, hogy határozottan bele kellett írni...Nos, remélem nem vittem túlzásba a kritikákat összességében...mert nagyon jó volt olvasni, várom a folytatást!
Aeger amoris
Kedves, te sem akarhatod, Hogy mint bús filamentumok, Mik alig érnek össze Búcsúznak is el, Lelkünk máris váljon örökre. Hisz léted tovább ingerel, S vágyam aktinja hiába fedi fel Titkos kötőhelyét Míg megvonod miozinod vágyott felületét. …..
Szeretkezés Jössz felém, pár pillanat és lélegzetedig enyém leszel, bódít a megadás, amivel belém zuhansz, megkötöz vágyad és megszakad valami bennem, köztem és nem vagyok nem vagyok többé semmi csak lihegő, szűkölő kis macska, hiúz, vagy amit csak akarsz,…..
TavaszváróVissza visszatér a tél,De nem havat hoz, nincs fehér,Tiszta mélység, szűzi tér,Csak hideg jön, szürke szél,Bőr-repesztő,Arcom pufókra kelesztő,Csontomat is megfagyasztó,Jókedvemet elapasztó,Rideg, undok, ködös tél.Látod kedves, ázom-fázom,átereszt a…..
és itt a második. kicsit megkésve, de eddig táborban raboskodtam, majd azt próbáltam kialudni. Végre felkeltem, szóval jóreggelt mindenkinek:)
Reggeli csönd
ében vonalakkal átszúrt arany boltívek a fák, fénnyel szűrt sötétben kitágult virág, csöpögő csönd a…..
mivel összegyűlt egy két versem az elmúlt években, hetente 3 fogok feltenni. ime az első, s egyben a legfrissebb, fogadjátok kritikával:)
Dunaparton a vízszagú frissességből immár semmi sincs a sűrű pára-burkolat, mit a majdnem-láz agyamra hint csontomig átitat. az…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz