Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zoli

0 bejegyzést írt és 1012 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bár az olaszrizlingre szokás úgy gondolni, mint kifejezetten magyar, ezen belül pedig leginkább balatoni borra, az igazság az, hogy a fajta Közép-Európa több országában is elterjedt, és nem csak nálunk tekintenek rá amolyan "népi borként". Ausztriában ugyanúgy megtaláljuk, mint Szerbiában vagy…..
Nyitott, de kissé szkeptikus fogyasztóként felülni a természetes borok hullámvasútjára egyszerre költséges és kockázatos élménybefektetésnek számít. A január óta szerzett jó és kevésbé jó tapasztalatok alapján én sem éreztem legyőzhetetlen motivációt arra, hogy tovább próbálkozzak a félvagyonnál…..
zoli 2021.06.24 11:48:48
@ungert: külön e borra nézvést nem találtam semmit, ilyen bort már nem is készítenek a honlapjuk szerint, így azért elég nehéz kontextusba helyezve foglalkozni vele. Írják továbbá, hogy mesterséges adalékanyagot nem használnak, de némi ként azért igen. Ez nem önellentmondás? Ha vmi/vki nem szabályozott (pedig adott a lehetőség egy csomó certifikációt elfogadtatni, részt venni benne), az illető mégis előszeretettel operál divatos piaci hívószavakkal, az számomra inkább visszás.
Tokaj-Hegyalja hazánk mindenképpen egyik (ha nem a) legszebb fehérborokat adó borvidéke, egyben a legdrágább száraz és édes fehérboroké is. A tokaji édes borkülönlegességek magas minősége és világban elfoglalt helye kis túlzással evidenciának számít (az eladhatóságuk már nem feltétlenül), de a…..
zoli 2020.10.30 09:38:02
@Hepci: Nana, az a Borka kiváló, a felnőttek traubija, kivételes fröccsalapanyag, messze több mint szokásos. A "sima" valóban testesebb, de talán kevésbé direkt, illetve van még kései édes is, érdemes mindet megkóstolni.
Idén májusban írtunk a Heimann Birtok új borcsaládjáról, amely lényegében már ifj. Heimann Zoltán szerelemgyereke, Szekszárd két zászlóshajó fajtájából készült borokkal. A 2018-as "alap" kadarka és kékfrankos párosából akkor a kadarka győzött meg kevésbé, és mivel Heimannék családi birtokának égisze…..
Ismét horvát borokat hoztam a sorozatba, ezúttal azonban a szárazföldi rész helyett újra a magyarok körében közkedvelt horvát tengerpartot célozzuk meg. A tavalyi isztriai borokat bemutató írás után képzeletben ezúttal kicsit délebbre, Dél-Dalmáciában kalandoztam, és a Vina Skaramuča borai révén…..
zoli 2020.09.13 14:00:16
@loading: tévedés, az a pusipel, amit a szlovén és magyar határhoz közel termesztenek, míg a posip a Peljesac-fsz. és Korcula bennszülötte.
Tar Feri régóta dédelgetett álma volt egy portfóliókóstoló, ahol a finewines.hu széles szortimentje bemutatkozhat egy külön rendezvény keretében, meghívott borászokkal, mesterkurzusokkal, prémium tételekkel. Az álom idén november utolsó napján valóra vált, az eseményre jegyet váltó nagyjából 120 fő…..
Bott Frigyesről már régóta tudjuk, hogy remek fajtaborokat szokott palackba zárni, ám a széles fajtaválasztékkal dolgozó felvidéki borász újabban több kísérleti jellegű bort is készít, amelyek egy része házasítás (a már hagyományos Granum és a Super Granum mellett). Ezek a tételek a többi Bott…..
Több év kihagyás (igazából csak 2017 és 2018 maradt ki, de valamiért többnek tűnt) után idén ismét ellátogattam a VinCÉ-re, amely azóta a pesti belvárosból átköltözött a budai oldalra, a Várkert Bazárba. A borok iránt komolyabb érdeklődést tanúsító vendégeknek mindig a mesterkurzusok jelentik a…..
zoli 2019.05.09 11:01:09
@furmintfan: a szelektált szó félrevezető. Az ugyanis egy élesztőtörzs liofilizált, szárított változata. Ha mustban felszaporítok élesztőket és azzal oltom be a későbbiekben a többi mustot, akkor helyi élesztővel/élesztőkkel dolgozom ugyan, de azt szelekciónak nemigen lehet nevezni.
Idén kicsit elhanyagoltam a rejtőzködő borvidékeket - két különkiadásnak tekinthető poszt mellett egy hagyományos - egy borászatot és azon keresztül egy borvidéket bemutató - írás került ki a blogra az idén -, de a sorozat folytatódik, a következő évre már megvannak a kiszemelt témák, most pedig…..
Tokaji száraz bor-fronton közel 20 év alatt rengeteg fellángolásnak, stílusváltásnak, fordulatnak és vitának lehettünk szemtanúi. A türelmetlenek szerint 20 év hosszú idő, a türelmesebbek szerint nem. Egy biztos, a tokaji száraz furmint (és hárslevelű) borstílusa sok változáson ment keresztül,…..
Bár a közszolgálatiságra való törekvés fontos dolog, ezúttal mégis teszünk egy rövidebb kitérőt a hazai szemmel átlalánosítva csak ismeretlennek elkönyvelhető Törökországba. Már ami a hazai borfogyasztási szokásokat illeti, turizmussal kapcsolatos aktuális adataim ugyanis nincsenek. Egy biztos: erre…..
zoli 2018.08.28 22:43:51
@ungert: nem feddőleg írtam, érdekességképpen a párhuzam miatt. A török/türk jövevényszavak a magyarban azért annyira nem ismeretlen témakör, lásd pl. bor.

Nem voltam egyértelmű, a "mi" ökörszemünk a kadarkás vérvonalú, nem a török, ami abból a szempontból meglepő, hogyan vándorolnak oda-vissza irányban a fajták. A kadarka egyik szülője ugyanis török, nagyapja szerb, egyik gyermeke meg grúz...
Bár témaválasztás tekintetében túlnyomórészt igyekszünk törekedni a fogyasztói közszolgálatiságra, néha azért előfordul, hogy olyan élmények okán ragadunk billentyűzetet, amelyek egyáltalán nem, vagy csak rendkívül szűk körben reprodukálhatók otthoni körülmények között. Nincsenek kétségeim: egy…..
Nem az előítélet-készletemnek, sokkal inkább a gyakorlati tapasztalataimnak köszönhetően merem állítani, hogy az alföldi homokalapok vörösborai ritkán adnak okot az érdekmentes lelkesedésre. Szerencse, hogy vannak országszélesen ismert és kevésbé ismert termelők, akik az utóbbi években kifejezetten…..
zoli 2018.06.04 06:40:20
Tokaj és furmint, Toszkána és sangiovese, bordói grand cru classé és a répacukor. Az első két szimbiózist nem kell magyarázni, azonban a harmadik hallatán gyaníthatóan sokaknak a tarkójára szalad a szemöldökük. Bevallom, nekem sem sikerült megbarátkoznom a gondolattal, hogy a…..
zoli 2018.05.31 21:59:33
@BZoltan: csűröd, csavarod. Evidencia, hogy előfordulhat. Tokajban éppen annyira ritka, ha nincs aszús év, mint amennyire máshol, ha az van.
Vannak olyan gombászós helyek, ahol jó eséllyel nagy számban találhatsz bizonyos gombákat, de ettől függetlenül előfordulhatnak más adottságú területeken is, csak nem akkora gyakorisággal.
zoli 2018.05.31 23:49:36
@BZoltan: Márminthogy készült aszú Somlón? Nem csak ott, szinte minden borvidékünkön. Csak a rendszeresség, a mérték hibádzott, pedig régen minden nagyobb birtok arra hajtott.
Ha egy országban épp bejut a parlamentbe a náci párt, míg a másikban 2/3-a lett, akkor mindkét országot bátran lenácizhatjuk?
Értem és látom, hogy mindenáron kanonizálni szeretnéd általános termőhelyi jellegként a botritiszt, ettől függetlenül én ezt nem érzem szakmailag megalapozottnak.
zoli 2018.06.01 07:16:15
@BZoltan: az aszú kisajátítása szerintem is helytelen, történelmietlen döntés volt. A sillerbor is hagyományosan kék-és fehér szőlő keveréke volt (pl. Svájcban még mindig így készül a Churer Schiller). A legelső említése a bikavérnek meg a Mátrából való, sajnos ilyen a rögzült szokásjog (vagy a lobbi).
Ha viszont a botritiszt általános terroirképző elemként fogadnánk el, az messzire vezetne, akkor a muslincát vagy egy-egy fajta kocsánybénulási hajlamát és még számos egyéb tényezőt beemelhetnénk a diskurzusba, hiszen érdemben formálhatják a végeredményt, marginalitásuk dacára is.
A sorozat friss részében Európa egyik legérdekesebb borvidéke, és az ott készült borok játsszák a főszerepet. A Tar Ferenc által jegyzett finewines.hu kínálatába néhány hónapja kerültek be az Etna lejtőin munkálkodó Tenuta delle Terre Nere borai. Még egy tavalyi Carpe Diem-es kóstoló végén Feri…..
Elméletben teljesen egyetértek minden idők egyik, ha nem a legjobb magyar nyelvű bor esszéjében leírtakkal, a kiválasztás és kiválasztódás rögös ösvényeiről, mégis vannak kivételes esetek, ahol sem a józan ész, sem semmilyen logikai rendszer nem segít annak megértésében, hogy miként lehet, hogy egy…..
zoli 2018.03.12 13:24:53
@rszabi: ennek oka szerintem a kevésbé definiált, direkt és közérthető mivoltukban rejlik, így a prototípus másolása is nehézkesebb.
Jellemzően az olasz bevándorlók próbálkozgatnak velük az anyaországon kívül.
zoli 2018.03.13 08:47:36
@akov: mármint zöld, éretlen tannin? Nem vagyok egy nagy brunellós, de ez nekem kevésbé rémlik a sangiovese emlékeimből. Vékony héjú, rothadékony, esetleg idejekorán szüreteltek?
zoli 2018.03.13 09:27:12
@akov: furcsa, én ezt kevésbé tapasztaltam, de akkor vmit máshogyan kell hogy csináljanak, ha a 80+%-os sangiovese-alapú chiantiknál, illetve más területekről (északabbra, délebbre) se annyira hangsúlyos, lehet eleve erre gyúrnak?
Kettőezer-tizenhét végnapjai ismét ürügyet szolgáltatnak arra, hogy szerkesztőségileg összeszedjük azokat a borokat, amelyek bizonyos okok miatt emlékezetesek voltak. A továbbkattintás után elsőként a magyarokat gyűjtöttük csokorba a szokásos módon. Most pedig boldog(abb) új évet kívánva szeretnénk…..
zoli 2017.12.30 10:38:04
Mai posztunkban Sütő Zsolt 2017. március huszonkettedikén megjelent cikkének fordítását olvashatjátok. Az eredeti, szlovák nyelvű cikket itt találjátok. Az eredeti szöveg és a fordítás itt olvasható párhuzamosan. Sok szó esik az utóbbi időben a természetes-, bio-, kézműves- és autentikus borokról.…..
Fehér és vörös színű újborokról több szó esett tematikus hetünkön, mint rózsaszínről, pedig roséból akad bőven ezen a térfélen is. Egy ráadás-poszt erejéig rajta maradunk az újbor-vonaton és egyúttal rosé-ügyben is próbálok faragni valamicskét a hátrányból.Az utolsó (?) újborunk az Alföldről…..
Továbbra is kitartóan keresem azt a száraz furmintot, amely kompromisszumszerűen találja meg az utat a befogadhatóan masszív fajtajelleg, az okos árazás és a célszerű elérhetőség között. Ha nem tenném, talán a bodrogkisfaludi Patricius tizenhatos száraz alapbora sem emelkedik le…..
zoli 2017.11.16 10:31:51
@furmintfan: ebben tökéletesen egyetértünk (a Dereszla Dry meg is felelne a kritériumoknak, ha nem lenne hozzáférhetőségében állandó évjáratkésésben és káoszban). Viszont ebből az is következik, hogy a tokaji furmint önmagában vagy
a, nem termelhető biztonságosan (beérés és egészségi állapot együttes megléte)
b, nincs határozott fajtakaraktere vagy túlságosan ingadozik
c, nincs konszenzus a készítésére, milyenségére nézve (miután nagy mennyiségben kellene előállítani, én a hordót eleve elvetném)
d, mindez együtt (közel 30 évnyi útkeresés után megint ki kellene találni egy sokadik csapásirányt???)