Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zoranka

8 bejegyzést írt és 192 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
epitaf Holtak szonettjei 2015.01.05 10:32:34
Branko Miljković Hét halott költő címmel írt hét verset, köztük egy szonettet is. A címe Goran, akihez írta, Ivan Goran Kovačić, az egyik legjelentősebb horvát költő, alig harmincévesen lett áldozata a második világháborúnak. Horvát apa és zsidó anya gyermekeként…..
Decemberben két új Bakó Ambrus-bor jelent meg a Bortársaságban. Szőlőskert, mondja az ez eddig ismeretlen címke-design, egy olaszrizling és egy rajnai ellátva egy-egy helyrajzi számmal és az eddigi termőhely-szelektált boroktól egy lépéssel magasabb árcímkékkel. Gyors telefon…..
Bár fiatalságomból kifolyólag nem követhettem végig kronologikusan a déli Sauska-koncepció felépülését – a történet hivatalosan a szakközépiskolás karrieremmel szinkronban, tehát 2006-ban kezdődött el –, azért mégis érzek egyfajta egészséges elfogultságot a villányi…..
A villányi portugieser ideális gumicsont a hazai borközvéleménynek: évek óta kíméletlenül rágódunk rajta, mely rágódásnak köszönhetően mára talán eljutottunk odáig, hogy semmi sem biztos, és még annak az ellenkezője sem. A helyzet ugyanis magyarosan kettős: miközben a hangos, durva becsléssel a…..
zoranka 2014.10.28 16:45:41
@ungert: Nincs ezzel gond, Hummel boraiból néha nagyon tetszik valami, néha nagyon nem. Ennyire megosztó általában a környezetemben is, önmagában ez nem baj. Nem biztos, hogy ezek a dolgok, amiket nem kedvelek a borokban feltétlenül hibák, de ha én azt érzem, amit leírsz, akkor nekem az már inkább nem fér bele a 6 pontba, ami talán olyan 86-87 pont körül lehet az általam használt rendszer szerint. Ami nagyon jó oportót takar, mert nem hiszem, hogy 90 pont felett lenne a vágyott átlagos oportó-színvonal...
zoranka 2014.10.28 16:49:59
@Takács Kr.: Jelzem, az osztrák és német oportók átlagos színvonala sokkal gyengébb és nagyjából hazai árakon mérik őket. Vannak viszont kivételek, de azok már inkább Hummelhez és Wassmannhoz közelítenek, árban biztosan. A portugieser 1500 forint körüli, megbízható bor, alapszinten ennek kéne lennie, aztán a válogatásokkal, játékokkal, kísérletekkel, lehet akármeddig menni...
zoranka 2014.10.28 19:45:38
@akov: Ilyen ez az ország, minden marha messze van. Vagy mégsem. De ezt majd a következő előtt megbeszéljük, mindenre van megoldás ;)
A furmint, a kékfrankos, és az olaszrizling után immár a hárslevelűnek is van saját rendezvénye. A leginkább a furmint „kistestvéreként” kezelt, picit háttérbe szorított fajta véleményem szerint önállóan is megérdemli a figyelmet, hiszen a furminthoz hasonlóan képes több arcát is megmutatni,…..
Nem tudom ki miként van ezzel, de ha a késő tavaszi-nyári időszakban borra vágyom – kifejezetten borfogyasztás, és nem annyira borkóstolás céljából -, a fajtaborok közül nálam a legnagyobb eséllyel a sauvignon blanc indul. Optimális esetben intenzív, frissítő illat- és ízjegyeket és ropogós savakat…..
zoranka 2014.05.29 20:53:50
@rszabi: A 2013-as Kvassay SB kicsit más, de talán még izgalmasabb is... Ráadásul bőven 1500 alatt, ami a fentiekről nem mondható el...
hozamkorlát Sorszámot húzott? 2013.11.12 12:00:00
Eltelt megint egy év, a Magyar Borakadémia újra nyilvánosságra hozta az Év Bortermelője cím jelöltjeit. Meglepetés iden sincsen, a tavaly nem megválasztott négy borász idén is helyet kapott, melléjük érkezett meg egy ifjú titán, Bolyki János személyében. Izgalomról évek óta…..
zoranka 2013.11.20 14:25:23
Nagyon jó merlot Villányból, 88-89 pont, fogyasztói ára 1599 forint. A lényeget ezzel elmondtam Kvassay Levente boráról, ami persze bővebb értékelést is megérdemel. Gyümölcsös, jó savú, élénk, nagyon jól iható. Vibrálás, semmi nehézkesség. Csokisság sehol, lekvár meg…..
zoranka 2013.05.21 08:32:46
epitaf Föld és tűz 2013.01.15 08:42:26
A föld az otthonom. A tűz az álmom. A félelem a létem. Egy csokoládét hoztak, zsákszám. A tankosok a tankra kötözött homokzsákból kiöntötték a homokot és megtöltötték csokival az elfoglalt gyárban. Egy zsák csokoládé, egy zsák öröm. Nem gondolsz rá, hogy erkölcsileg…..
epitaf A föld jelene 2013.01.12 21:33:31
Szükség van most megint azokra a percekre, amikor csak szó vesz körül. Csak szavak, mondatok, sorok és szótagok, verszakok és rímek. Csak innen tudom, valós a krízis. Persze, dehogy csak innen. Csak amikor félelem és kétség és reménytelenség jön el, akkor innen lehet reményt…..
epitaf A tűz jövője 2013.01.06 17:50:53
Napok óra figyelem az éjszakai égboltot. A lövedékeket, ahogy elsüvítenek fölöttünk. Bennünket most nem támad senki, néhány nap nyugalom. Néha bejutunk az épületekbe, mosakodni, eldugott titkainkért. Konzerveken élünk már hetek óta, most, hogy a környező dombokról nem…..
A Borrajongó Szilveszter 2012 2013.01.02 06:00:00
Nem tudom, mi különbözteti meg az átlagos szilveszteri bulit az emlékezetestől. A kiváló ételek, a jó társaság és persze a remek borok biztosan mindenhol segítenek. Nézzük mivel próbáltunk mi tűzijátékot varázsolni kétezer tizenkettő utolsó egére. Tvrdoš Monastery…..
zoranka 2013.01.03 21:01:42
@szenvedély S.: 1) Manastir Tvrdoš - Vranac, Hum Cabernet Sauvignon, Žilavka. 2) Vukoje: Vranac, Žilavka. 3) Škegro: Krš bijeli žilavka, Krš crni blatina, Carsus (barrique verziok). 4) Brkić, Žilavka, Mjesečar (biodinamikus). Ezek izgalmas pincészetek és borok lehetnek.
zoranka 2013.01.03 21:05:25
@Bodomi: Nemzeti bornak nevezni valamit elég nehéz, mi lenne a magyar nemzeti bor? Ha a kommersz tokaji a kisboltok polcairól, akkor az elég nagy csalódás lehet másoknak is, nekünk is. Lehet, hogy teran volt, van belőle asztali verzió is, éttermekben gyakori pohárral is, de jó kezekben meg egész zseniális is lehet, kóstoltam már példákat mindkét kategóriára...
zoranka 2013.01.03 21:06:01
@akov: Feltétlen :)
epitaf Bevezetés a játékokhoz 2012.11.18 22:09:41
Vasko Popa, Miljković egyik kortársa és túlélője egy évtizeddel idősebb volt Brankónál, első kötete négy évvel korábban jelent meg és rögtön kortársai vezérévé vált. 1991-ben halt meg, a hetvenes években elnyerte a Branko Miljković-díjat is. Egyik legismertebb…..
epitaf A tűz múltja 2012.11.13 21:20:22
Az égen világítanak a lövedékek. Éjszaka van, itt a földön. Várunk. Egy elemlámpám van, olvasok. Mások alszanak, bóbiskolnak, vagy csak nyugtalanul rágják a körmüket. Napok óta nem jutottunk fedett helyre, hideg van, gyakran esik. Most éppen nem. Öt vers, egy ciklus. A világ…..
epitaf Megölt a túl kemény szó 2012.11.12 20:05:21
Amikor  a napokban ismét kézbe kellett vennem az agyonolvasott, jegyzetelt és cetlizett kötetet, még nem is gondoltam arra, hogy valami formában közreadjam a verseket, a fordításokat. Ezek az enyémek voltak, csak az enyémek. Aztán meg arra gondoltam, hogy úgysem jelent meg sok verse,…..
epitaf A remény eredete 2012.11.11 21:07:05
Azon a napon, amikor az én háborúm elkezdődött, kivettem a könyvtárból egy könyvet. A könyvtár elhagyatott volt, senki nem járt már be könyvtároskodni, mindenki a homokzsákokat töltötte, vagy fedezékeket épített. A lukavicai kaszárnya könyvtára kicsi volt, de számomra…..
Bősz Adrián borai eddig inkább elkerültek, pedig minden egyes kóstolt tételnél éreztem, hogy nem ártana ismerkedi velük. Adrián valahogy nem a fősodort követi, borai okosak, intelligensek és ezzel kiemelkednek Szekszárd mai divatirányzataiból. Külön megér egy megváltást, hogy a…..
Dalmáciában felkerestük Alen Bibich pincészetét, ahol gasztronómiai csúcshókuszpókusz fogadott minket, valamint a Bas de Bas nevű csodabor, melynek egy palackja kiskereskedelmi áron 508 Kuna, vagyis laza 20 ezer forint. Az ilyen árra mondhatjuk, hogy odabas… Megér egy üveg bor ennyi…..
zoranka 2012.10.02 20:44:13
@akoan: Nem vitatkozni szándékoztam a poszttal. Csak szélesíteni esetleg a rálátást a saját tapasztalataimmal. Szubjektív.
A Bas de bas túl drága. Tény.
A parasztvakítás szerintem túl erős kifejezés, mert számomra nem fér össze az általatok (is) imádnivaló, parádés fogásokkal. Szubjektív.
Bock Magnifico 20 ezer körül, Gere Attila 25 ezer körül, Sauska Merlot Konkoly 17 ezer körül. Csak pár példa Villányból és van másutt is, drágább is. Akinek ez kell és ennyiért, vegye. Tény. Én nem veszem. Szubjektív.
Dalmát fehérek nagyon más világ, a többségük nekem sem jön be. Szubjektív. De épp Bibich volt egy-két tétel, ami többek között, igen. Szintén szubjektív.
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat az Adrián és kíváncsian várom a további posztot, posztokat :)
zoranka 2012.10.03 09:55:51
@akoan: Na, a végére csak összejön az egyetértés. A horvát csúcsvörösek (elsősorban Dalmáciáról beszélhetünk) ára teljesen elszállt, a pincészetek múltja valóban nem nagy, nem is biztos, hogy ez számít. A mi 20 éves bormúltunk se történelem…
Más a közeg, a helyi vásárlások lokálpatriotizmusa és a turizmus végleteinek együttes hatása is érvényesül az árképzésben, lásd például a Saints Hills Dingač 2009 469 kn, Duboković & Barbić Medvid 2007 449 kn, Matuško Royal selection Dingač 399 kn, csak néhány példát említve.
A Bibich Pincészetnél vásárolni 80, 160, 240, 500 kunás borárakat jelent vörösek esetében (rozé 60 kn, fehérek 60-90 kn), ez ottani árviszonyok között magas középárfolyam, egy nagyon drága borral a végén, ami szándékolt túlzás. Ezt ők is tudják, de ez a marketing része.
A horvát borárak egyébként is magasabbak a magyarnál, lényegében 50 kuna alatt nehéz jó bort vásárolni, nálunk azért nem 2000 forint ez a határ. Majd jövő év júliusától biztosan más lesz a helyzet náluk is.
Bordeaux, Haut-Médoc. Ismert termelő, érdekes módon nem rendelkezik Cru Classé besorolással, mégis úgy tartják, hogy jó néhány osztályozott birtokot maga mögé utasít presztízsben, nagyjából egy harmadik vonal-beli szintet képvisel.  Mindenképp egy állandó tipp azoknak, akik megfizethető áron egy…..
zoranka 2012.08.10 10:00:47
Sorba téve ilyen volt, bár én kicsit korábbiakat kóstoltam és korábban is már, vagy pár éve, www.pecsiborozo.hu/blog/elegancia_mindenekelott
Ha előjegyzési áron számoljuk (ami olyan 25 euró körül volt), akkor még ár/érték arányban is értékes.
Idén sem maradt el a Balkán-kurzus a VinCÉ-n, bár ezúttal Horvátországra és Szlovéniára koncentrált a mezőny. A borokat a Decanternek a Közép-Európai régió boraival foglalkozó munkatársa, Darrel Joseph mutatta be.  Érdekes, de a kóstoló végére leginkább a magyar borok…..
Gasztroszex Sonkafürdő 2012.04.07 12:00:00
Tegnap már nálam is ázott a sonka, hogy aztán mindjárt megkezdje jó 5-6 órás wellnessprogramját a gázláng felett. Az áztatás egyébként legalább olyan fontos, mint hogy jó alapanyagot használjunk és türelmesek legyünk.Ha házi sonkához jutottunk, főzés előtt legalább 6-8…..
A Művelt Alkoholista Oportólecke 2012.04.02 06:00:00
Ha a téma, mármint az oportó, akár csak érintőlegesen is szóba kerül, rendszeresen utalást teszek egy bizonyos korai élményemre, mely az évek távlatából egyre inkább valószerűtlen hivatkozási ponttá látszik zsugorodni. Arra tett kísérleteim, hogy a jeles portugieser egy…..