Regisztráció Blogot indítok
Adatok
_azzurri

72 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Mint azt már korábban beharangoztuk, nagy lépésre szántuk el magunkat néhány hónappal ezelőtt. Belekezdtünk egy új oldal fejlesztésébe, egy honlapéba, mely sokkal inkább szolgálja közös igényeinket, melynek révén igazán ki tud teljesedni mindaz, amit veletek együtt az…..
 Mint azt már korábban írtuk, nagy változások előtt áll az oldal, mindössze néhány nap és felfedjük titkunkat, mely biztosak vagyunk benne mindenki tetszését elnyeri majd. Addig is egy játékra invitálunk titeket. A cél, hogy szeptember 1-éig csoportunk elérje a legalább 700…..
Kedves Mindnyájatok!Minden évben megrendezésre kerül a blogok versenye, mely bármilyen hülyén hangzik is, valóban izgalomban tartja a fél, részben írni tudó magyar webes álújságírók hadát, köztük idén minket is. Különösebb esélyünk a győzelemre nincs, olyan erős az ennél…..
A BL-indulás szempontjából igen jelentős találkozóval veszi kezdetét a Serie A 37. fordulója, nevezetesen a 4. helyezésre pályázó Lazio a Genoa csapatát fogadja. Szombat este a már bajnok Milan hazai pályán is megünnepelheti a klub 18. Scudettóját, a gálához a Cagliari állhat…..
A szombati játéknap Szicílián veszi kezdetét, ahol a Palermo a már biztos kieső Barit látja vendégül. A déli randevú után Rómában bajnokot avathatnak, no nem a Roma vagy a Lazio hívei örülhetnek az aranynak; a Milan-család ünnepelheti 18. Scudettóját, ha az…..
Bár még hátra van a Campionatóból 4 forduló, mégis elképzelhető, hogy már vasárnap bajnokot avatnak a Serie A-ban, igaz ehhez a Milan-nak le kell győznie a Bolognát, az Internek pedig pontot kellene hullajtania Cesenában. De ne szaladjunk ennyire előre, vegyük sorjára a 35. forduló…..
 Lassan közeledünk a Serie A fináléjához, már csak 5 forduló van hátra az idei szezon küzdelmeiből és eldől, megtörik-e az Inter hosszú évekig tartó egyeduralma, valamint ki lesz az a 3 együttes, amelyik búcsúzni kényszerül az elsőosztály küzdelmeitől. Az…..
  Újra egy rangadókkal teletűzdelt forduló vár ránk, amely nem is kezdődhetne másképp, mint egy nagy ütközettel. A BL helyezésért küzdő Roma hazai pályán fogadja a mostanában bár gyenge eredményeket produkáló, mégis jó erőkből álló Palermót. Szombat este a…..
Rövidesen kezdetét veszi a bajnokság 32. fordulója, ahol szombaton az Inter fogadja hazai pályán a Chievót, míg az Udinese a Romát látja vendégül, s vív majd élet-halál harcot a két együttes a BL-indulásért. Vasárnap délben egy könnyed Juve - Genoa, majd a szokásos…..
 Kéthetes szünet után ismét jelentkezik a Serie A, méghozzá nem is akármilyen kínálattal. Mondhatnánk azt is, hogy a rangadók hétvégéje vár az olasz futball szerelmeseire, hiszen izgalmas összecsapásokban biztosan nem lesz hiány. A 31. játéknapot a Brescia - Bologna…..
A Serie A küzdelmei lassan a célegyeneshez érnek, itt már minden találkozónak hatványozott jelentősége lehet, mind az élmezőnyben, mind pedig a kieső zóna közelében. A 30. fordulót a Lazio - Cesena találkozó nyitja meg, ahol öldöklő küzdelemre van kilátás, ugyanis a hazaiak a…..
Jön az olasz bajnokság 29. fordulója, benne sok-sok pikáns párosítással. Már ma este útjára indul a labda, a nerazzurrók Bresciában szurkolhatják ki az újabb három pontot, bár Vass Ádámék hazai pályán nem egy élcsapatot vicceltek már meg. Szombaton a csetlő-botló Juventus a…..
 A Campionato 28. fordulója már ma kezdetét veszi a Roma keddi BL szereplése miatt, este a Farkasok a Lecce otthonába tesznek látogatást. Szombaton egy mérkőzésre kerül sor, de nem akármilyenre, a Juventus hazai pályán fogadja a listavezető Milan csapatát, és bár pocsék…..
A 27. fordulót szombat este a Juventus - Bologna összecsapás nyitja meg, nagy kérdés, hogy a Zebrák kipihenték-e az előző körben elszenvedett Lecce elleni vereségüket. Vasárnap a Bari sajnos Rudolf Gergely nélkül fogadja az egyre jobb formába lendülő Fiorentinát. A magyar támadó…..
Miután a Milan kissé visszavett a tempóból és a Nerazzurri is felzárkózott az élmezőnyhöz, izgalmasabbá váltak a Serie A amúgy sem unalmas küzdelmei. A listavezető csapatok papíron könnyebb ellenfelekkel találkoznak a 26. fordulóban, az Inter a Cagliarival, a Lazio a Barival, a…..
Noha ez a hétvége a Juventus - Inter, azaz a Derby d'Italiától lesz hangos, emellett még rengeteg fontos és izgalmasnak ígérkező mérkőzésre kerül sor. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy szombaton Milan - Parma és Roma - Napoli találkozókkal jelentkezik a Serie A. Vasárnap…..
Hétvégén robog tovább a Calcio, bemelegítésnek egy jó Udinese - Sampdoria találkozót izgulhatunk végig, majd a szombat estét a Juventus szardíniai kirándulása zárja. Vasárnap két komoly találkozót is rendeznek, a Genoa - Milan és az Inter - Roma összecsapás az olasz futball…..
A nagy átigazolási rohamok után sem lassul le az élet, egy hétközi fordulóval már ma este beköszön a Serie A. A kedd este egy jó Milan - Lazio rangadóval indítja a 23. forduló küzdelmeit, majd folytatásként holnap többek között Fiorentina - Genoa, Palermo - Juve, Roma -…..
A Serie A 22. fordulója minden földi jóval elhalmoz minket. Szombaton a Lazio - Fiorentina és a Catania - Milan találkozókkal hangolódhatunk a vasárnap meccsdömpingre, ahol Bolognába látogat a Roma, az Inter a Palermót fogadja, Nápolyba utazik a Samp, este pedig egy Juventus - Udinese…..
Ismét itt az alkalom, hogy bárki megmutathassa, ő a legnagyobb Tippkirály! A Serie A 21. fordulója ehhez remekül asszisztál, ugyanis olyan mérkőzéseket kínál nekünk, amiknek végeredményeit csak az igazi profik tudják megmondani. Lesz itt kérem Roma - Cagliari, Udinese - Inter, Bari…..
A hétközi kupamérkőzések után ismét jöhetnek a Serie A küzdelmei. Szombaton egy remeknek ígérkező nyitómérkőzés vár ránk Nápolyból, ahol a Fiorentina vendégszerepel, majd este a jó formában lévő Inter a Bolognát fogadja. Vasárnapra is marad azért móka és kacagás,…..
Nincs megállás, hiába a hétközi forduló, a téli szünet adta újult erővel pörögnek tovább a Serie A küzdelmei, amivel elértünk a bajnokság feléhez. Rendhagyó módon a forduló összes mérkőzését vasárnap rendezik, ahol a hét utolsó napján az ebédhez egy pikáns Sampdoria -…..
Rövidke téli álom után ismét jön a jól megérdemelt olasz foci dózisunk, aminek hiánya már-már kezdett megártani a nagy igazolási időszakban. Az új évet stílusosan kezdi a Calcio, ugyanis nem nem kisebb összecsapásokkal köszönti 2011-et, mint a Genoa - Lazio, a Palermo -…..
Hosszú év áll mögöttünk, így itt az ideje, hogy mi is néhány napos pihenőre menjünk az ünnepek alkalmából. Mindannyiunk nevében Boldog Karácsonyt és Kellemes Ünnepeket Nektek, néhány nap múlva újult erővel újra pörgünk, addig Ti is pihenjétek ki magatokat.Buon Natale a…..
Nemzetközi kupák után evezzünk hazai vizekre és lássuk, mit kínál nekünk a Serie A 17. játéknapja. Csak, hogy a legnagyobb találkozókat említsem, lesz itt Milan - Roma összecsapás és Sampdoria - Genoa városi derby is. Ám ezen kívül a Lazio hazai pályán fogadja az egyre…..