Regisztráció Blogot indítok
Adatok
FormaNet

4341 bejegyzést írt és 141 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lewis Hamilton hazai pályán sima győzelmet aratott, míg mögötte csapattársa, Valtteri Bottas ért célba másodikként. A Ferrarik a hajárban defektet kaptak, de Kimi Räikkönen így is dobogós lett...
Nem túl izgalmas versenyen, de szoros végjátékkal Valtteri Bottas ünnepelhetett futamgyőzelmet az Osztrák Nagydíjon. Második helyen Sebastian Vettel ért célba, Daniel Ricciardo pedig egy harmadik helynek örült nem is kicsit, miután sikerült a nyakára eső Lewis Hamiltont maga mögött tartania.  ..
Valtteri Bottas és Sebastian Vettel rajtolhat vasárnap az első sorból az Ausztrál Nagydíjon, míg a bajnoki csata egyik főszereplője, Lewis Hamilton csak a nyolcadik helyről várhatja a rajtot. Idén volt már rá példa, hogy a Mercedes Vettel feltartására kérte finn versenyzőjét, ám Bottas kijelentette,…..
Hiába volt Lewis Hamilton a leggyorsabb a versenyhétvége pénteki napján, az már biztos, hogy legjobb esetben is csak a hatodik rajtkockából vághat majd neki a vasárnapi Osztrák Nagydíjnak...
Az Azerbajdzsáni Nagydíjra látogatni egy európai f1-es helyszínekhez szokott turistának első elgondolásra talán kicsit meghökkentő, de a Wizzair közvetlen járatának köszönhetően Magyarországról is könnyen kivitelezhető, és igazán különleges élmény...
Az Azerbajdzsáni Nagydíjra látogatni egy európai f1-es helyszínekhez szokott turistának első elgondolásra talán kicsit meghökkentő, de a Wizzair közvetlen járatának köszönhetően Magyarországról is könnyen kivitelezhető, és igazán különleges élmény. Kétrészes írásunkban kicsit közelebbről is…..
FormaNet 2017.06.25 19:02:58
@A nép fia: A második rész erről szól....rövidesen olvashatod
Lewis Hamilton simának mondató rajt-cél győzelmet aratott vasárnap a Kanadai Nagydíjon, miközben mögötte bőven volt esemény a pályán. Voltak pechesek, voltak akik botlottak, de a Ferrarinak mindkettőből kijutott. Amíg a Mercedes idei első kettős diadalát ünnepelte, a maranellóiaknál még a dobogós…..
Lewis Hamilton szerezte meg a rajtelsőséget a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén, Sebastian Vettel és Valtteri Bottas előtt. ..
Sebastian Vettel idei harmadik győzelmének örülhetett a Monacói Nagydíj végén, mögötte a pole-ból rajtoló, és egy ideig élen álló csapattársa, Kimi Räikkönen végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a red bullos Daniel Ricciardo állhatott fel...
Kimi Räikkönen F1-es pályafutásának 17. rajtelsőségét szerezte meg a Monacói Nagydíj időmérő edzésén. A finn bajnok legutóbb 2008-ban, a Francia Nagydíjon indulhatott a legelőkelőbb helyről. Csapattársa, Sebastian Vettel a második rajtkockát szerezte meg, a két Ferrari mögül Valtteri Bottas és a Red…..
A pole-ból induló Lewis Hamilton a rajt után elvesztette pozícióját, végül a verseny második felében, a pályán vette vissza a vezetést a remekül rajtoló Sebastian Vetteltől. Harmadik helyen Daniel Ricciardo Red Bullja zárt, míg a két élmenő csapattársa, Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas kiesett.  ..
Lewis Hamiton a szombati kvalifikáción hajszállal ugyan, de megszerezte a pole-t Sebastian Vettel előtt. Mögöttük Valtteri Bottas, Kimi Räikkönen, és a két Red Bull végzett, az időmérő meglepetése pedig egyértelműen Fernando Alonso lett, aki a hetedik rajtkockát kaparintotta meg hazai közönsége…..
A Spanyol Nagydíj pénteki napján mindkét szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, csapattársa, Valtteri Bottas előtt. A Ferrarik délutánra valamelyest közelebb kerültek a Mercedeshez, ám Sebastian Vettel egyelőre kicsit sem elégedett autójával...
Felipe Massát új csapattársával, Lance Strollal való kapcsolat arra az időkre emlékezteti, amikor a Ferrarihoz került, és Michael Schumacher lett a mentora...
Fernando Alonso szerdán teljesítette első tesztjét Indianapolisban, a McLaren Honda Andretti autóval. A spanyol néhány dolgon igencsak meglepődött, de nagyon élvezte új kalandját, többek között azért, mert ezek az autók teljesen másak, mint a formula-1-es gépek...
Oroszországban első f1-es diadalát arató Valtteri Bottas nem tagadja, hatalmas lökést adott neki a futamgyőzelem, és arra figyelmeztet, hogy az élmenők innentől komoly riválisként tekinthetnek rá a világbajnoki csatában...
Bár ő maga sem gondolja, hogy ezen ment el a győzelme, ettől függetlenül Sebastian Vettel nem hagyta szó nélkül utolsókörös kellemetlenségét, amikor Felipe Massa kissé feltartotta a lekörözéseknél. Vettel szerint nyilvánvaló, hogy a brazil duplán segítette az első F1-es győzelme felé száguldó…..
Valtteri Bottas egy remek rajt után, magabiztos versenyzéssel szerezte meg élete első futamgyőzelmét a király-kategóriában. A Ferrarik nem nagyon tudtak lépést tartani a finn versenyzővel, és bár Sebastian Vettel egy jó taktikának köszönhetően a hajrában felzárkózott, de a vörösök végül kénytelenek…..
A Ferrari Szocsiban megtörte a Mercedes kvalifikációs uralmát, és 2008 után először kibérelte az első sort. Sebastian Vettel 47. f1-es pole-jának örülhet, mellőle Kimi Räikkönen rajtolhat, míg a Mercedesek a második sorba szorultak, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton sorrendben...
Az eddigi három Orosz Nagydíjon mindannyiszor a Mercedes diadalmaskodott, így nem meglepő, hogy még Sebastian Vettel is azt gondolja, ez a Mercedes pályája. Ugyanakkor Lewis Hamilton nem látja ezt ilyen egyértelműnek, főleg a nehéz pénteki nap után. A háromszoros világbajnok szerint erre a hétvégére…..
A Mercedes főnöke, Toto Wolff úgy véli, a Ferrari tempója jelenleg jobb mint a Mercedesé, Lewis Hamiltont pedig a maranaellóiak versenyszimulációja nyűgözte le, miután pénteken Szocsiban mindkét szabadedzésen a vörösök zártak az élen. Délelőtt Kimi Räikkönen, délután pedig Sebastian Vettel volt a…..
A Formula-1 történelme során számos csapaton belüli párharcot láthattunk, melyek olykor igencsak túlmentek az egészséges rivalizáláson. Az elmúlt években a Mercedes csapata is megtapasztalta, hogy néha elkerülhetetlenek a konfrontációk, hiszen konstruktőri bajnokság ide vagy oda, minden versenyzőt a…..
Azt tudjuk, hogy Sebastian Vettel négyszeres világbajnok, jelenleg a Ferrari versenyzője, és szeret női beceneveket adni autóinak. Most azonban a széria hivatalos oldalának köszönhetően néhány privát titkot is megtudhatunk a 29 esztendős sztárpilótáról…..
Sebastian Vettel a harmadik helyről rajtolva verte meg a címvédő alakulat pilótáit, Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast, és ezzel 44. futamgyőzelmét ünnepelhette a szériában. Élete első F1-es pole-ja után Bottas csak a armadik helyen ért célba csapattársa mögött, aki egy büntetést is begyűjtött az…..
Valtteri Bottas rajtolhat az első rajtkockából vasárnap, miután a kvalifikáció hajrájában megelőzte csapattársát, Lewis Hamiltont. A Ferrarik ezúttal nem tudtak beleszólni a Mercedes csatájába, Sebastian Vettel a harmadik rajtkockát bérelte ki, míg csapattársa, Kimi Räikkönen csak az ötödik helyről…..