Regisztráció Blogot indítok
Adatok
m.alexandra

5 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
"Parlez-Moi d'Amour! - Beszélj nekem a szerelemről!" Ismerős valakinek ez az Edith Piaf sanzon? John Galliano-t megihlette ez a dalocska, és üvegbe öntötte. Már maga az üveg is megér egy kis figyelmet, hiszen egy kis levelet formáz, melyben a Galliano által megálmodott…..
Ma eljött az első olyan nap, amikor sztrájk volt Párizsban. Erre már előre felkészültem, itt ugyanis nem ritka az ilyesmi.De persze azt azért hozzátenném, nem is olyan, mint otthon. Érdekes módon itt képes a helyi "BKV" tájékoztatni mindenkit 2-3 nappal előre, hogy…..
Már több, mint egy hete itt vagyok Párizsban. Ehhez képest túl sok mindenre nem volt időm, hiszen annyi adminisztratív teendőm volt, hogy végülis péntekre tudtam mindent elintézni. De mostmár lassan igazi párizsinak érezhetem magam, lényegében minden iratom van, ami egy helyi…..
Kedden beindult a verkli, elkezdődtek a mindenféle ismerkedős programok, városnéző túrák, és persze a délutáni francia órák is. Elég fárasztó 3tól fél8-ig francia dumát hallgatni, de meg kell szokni, később csak rosszabb lesz, mikor reggeltől estig az megy majd :)A mesterszakon…..
Tegnap tettem egy elég nagy sétát a városban, azt terveztem, hogy felmegyek a Notre Dame tetejére, de nem tudtam, mert rengetegen álltak sorba, így inkább csak sétálgattam a környéken. A Notre Dame a városon belül egy kisebb szigeten fekszik, és gyakorlatilag a sziget minden…..
Ez a nap is eljött... Most még nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem, de mindenesetre megérkeztem Párizsba.Persze nem is rólam lett volna szó, ha nem a kapuban jut eszembe, hogy mindent hoztam csak a repjegy maradt a szobámban :D És a folytatás sem volt jobb, mert pechemre épp…..