Regisztráció Blogot indítok
Adatok
423ft

0 bejegyzést írt és 52 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mint látható, kicsit megújultunk, a kinézetünk még mindig csak átmeneti, de legalább világosabb. Ennek örömére most egy kicsit nekimegyünk pár polgármesternek és alsó hangon két városnak. Manapság sok közös van Tarlós Istvánban egy buszsávban és Székesfehérvárban. Aki…..
Olvasónk Székesfehérvár felé szeretett volna utazni még hétfőn a Déli pályaudvarról. Két kijelzőre is az volt írva, hogy a 10-es vágányról indul a vonat, ezért több utastársával együtt felszállt és helyet foglalt. A vonatnak 17:43-kor kellett volna indulnia, ám csak ekkor…..
Lesley, a 8ker blogger hívta föl a figyelmünket a legfrissebb bicskanyitogató posztjára. Kellemes vásárlást és molesztálást kívánunk mindenkinek.A Futó és Nap utca sarkán lévő boltban nem ajánlatos vásárolni, legalábbis a felirat szerint. Azt nem tudom, mennyire veszik komolyan…..
Peren kívüli egyezség keretében négymillió forintot és két éves kamatait, összesen 4,5 millió forintot fizetett a Rebisz jogutóda, a Készenléti Rendőrség Nagy Lászlónak. A korábban szakmunkásként dolgozó férfi bal szemére teljesen megvakult, miután 2006. október 23-án a…..
A Homár hármasával dobálja ki a lenti sztoriban szereplő sorsjegyeket, mert egyrészt utál sorbaállni, másrészt nem hisz a szerencsében. Zoltán viszont 2 órát állt ott és mire sorra került volna, bezárták a széfet és mindenki szép csendben hazament. Kicsit hiányoljuk a…..
Attila tankolás után csodálkozva látta, hogy a Skoda Fabia 45 literes, nem üres tankjába 50 liter benzin fért. Miután mindenki kioktatta és hülyének nézte, megérkezett a rendőr aki tanácstalanságában kiakarta fizetni a különbözetet. Benzines kabaré Zuglóból. 2008. május…..
A 2008-as év legszívbemarkolóbb, egyben legmulatságosabb képernyős élménye volt, amikor Vitray "Rezignált" Tamás, Kossuth Lajos híres retorikai teljesítményeit überelve, a suttogástól az ordításig terjedő skálán leközvetítette Vajda Attila 1000 méteres kenuaranyát…..
Nemtom ki járt a budai felső rakparton, de a Homár már szombaton akadályokba ütközött a Batthyányi térnél, tehát azt már pénteken beépíthették a Red Bull augusztus 19-20.-i légipíárjához. A nemzeti ünnepre zökkenőmentesen rátelepült verseny miatt szombat óta köröznek a…..
A backdoor kommunikáció egy olyan gyöngyszemét küldte el nekünk Laci, ahol nem a felirattól, hanem az elhelyezés módjától kezd el tikkelni a Homár ollója. A Tesco a fotocellás ajtóra ragasztja a vásárlói tájékoztatót, ami látótávolságba érve természetesen eltűnik a…..
Titokban leolvasott vízórák, aknafedőn átlátó leolvasók, rögzítésre képtelen ügyfélszolgálatosok keserítik Viktória életét. Pedig ő csak fizetni szeretne, ha már használta a vizet, ezzel nem kis zavarba hozva az ÉTV-t. A nagy hipermarketek és a nagy szolgáltatók mellett…..
Múlt héten lehetett volna véletlen is, de másodszorra ugyanaz a paranormális jelenség legalábbis azt feltételezi jóindulattal, hogy szuperrégi sajtokat pörgetnek a pasaréti Matchben, amik hetek-hónapok alatt összetöpörödtek. Pultosnéni, tessen vallani, nem látott senki gyanúsat a…..
A megrögzött fogyasztó egy kerekítős vita hatására (amiről nem gondolnánk, hogy kizárólag a lenti üzletláncban fordulhat elő) utánajárt a kérdésnek és a megfejtést elküldte a Homárnak, hogy mind képben legyünk. Fura esetnek voltam tanúja a minap a Himfy utcában található…..
A csak teljes értékében felhasználható étkezési utalványok beváltása az egy-és kétforintosok nélküli világban meglepő fordulatokat produkál. Általában nem bajlódnak a boltok a visszaadással és simán megtartják a pár forintot, de a Tesconál ez nem ilyen egyszerű.…..
Egy újabb értelmetlen szabotázs, vagy talán valaki néhány tő kendert nevel a Campona-Tesco rokkantvécéjében? A rejtély egyelőre megoldatlan, pedig Péter már január óta nem jut be. A Homár reméli, azért nem csak itt próbálkozik:A Camponában található Tesco-ban van egy…..
Nem találunk szavakat gym panaszára, aki ahelyett, hogy bevárta volna a történelmi rálátást (5-10 év), rohant befizetni a centrumos bírságát, majd amikor másfél hónappal később újra felszólították, újra befizetett. Teljesen felesleges félelemben élni, hiszen az…..
Igazából le sem hoznánk Sanyi mediamarktos csereküzdelemét, annyi ilyet látott már a Homár, de Piroska megírta, hogy működik ugyanez Németországban, és így egymás mellett (alatt) elég jól megfigyelhetők a különbségek: Szeptember 13-án, csütörtökön vettünk egy…..