Regisztráció Blogot indítok
Adatok
koromvirag

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Ez a Médiatörvény szar. A szövegből kiindulva nem előrelátható, hogy milyen sajtóvétség az, ami szankciót von maga után. Ezek után mellékes, hogy mekkora a bírság, hogy a testület a rendszerváltás óta először nem többpárti delegáltakból áll, mellékes, hogy a…..
A rendszerváltás előtti években Kis János fogalmazta meg a Beszélőben ennek éppen az ellenkezőjét. Pedig akkor, az úgynevezett szocializmusban, mi voltunk a legvidámabb barakk, vagyis a legviccesebb diktatúra. A nyolcvanas évektől kezdődően mindenképpen. Ez volt az ötvendolláros…..
 Orbán: szabadabb lesz az új médiarendszer.  Európai az új médiarendszerről szóló szabályozás - jelentette ki a miniszterelnök Bécsben.A kormányfő elmondta, alaposan tanulmányozta a szabályozást, és szerinte annak nincs egy főbb paragrafusa sem, amely ne szerepelne…..
Azt hiszem a magyar kormány páratlan dolgot hajtott végre. Azonban ez a teljesítmény nem pozitív előjellel kerül be a világtörténelembe. Ha egy európai külügyminiszter lediktátorozza egy másik európai ország miniszterelnökét az nagyon komoly dolog. Főként ha ezt a…..
Spanyol- vagy Olaszországból fog érkezni Debrecen 18 új villamosa, legalábbis akkor, ha a járművekre kiírt közbeszerzés mostani, ötödik fordulója végre eredményes lesz.Az MTI közlése szerint ugyanis most csak ketten, a baszkföldi Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles S. A.…..
koromvirag 2010.08.17 22:16:24
Őszintén sajnálom, hogy nem ilyen lengyel Solaris érkezik oda:www.melano.hu/news.php?extend.89

Szerintem az eddigi egyedüli tiszta tender a szegedi volt. Ott a lengyel PESA nyert, jó ajánlattal. E van.
Amikor egy válogatott egy világbajnoki nyolcaddöntőben 4-1-re ég, 15 perc van hátra a meccsből, és Heskey-ben és a mágikusnak tulajdonított vörös mez erejében bíznak, akkor kurva nagy bajban van az adott ország labdarúgása. Az angol válogatottat a német csak azért nem verte el…..
koromvirag 2010.06.27 20:39:33
www.melano.hu/news.php?extend.272
Itt egy jó értékelő.:)
Forrás: infobus.pl Furcsának tűnhet a hazai közlekedéssel foglalkozóknak a cím, csak sajnos nem itthonról, hanem a Lengyelországban található Leszno városból érkezett a hír. Ugyanis az itthon elterjedt tévhittel ellentétben az EU igenis ad pénzt közúti járművek beszerzésére…..
Mindig elgondolkoztató, hogy míg a konzervatívok, liberálisok, baloldaliak egész jól megférnek más országok konzervatívjaival, liberálisaival, baloldalijaival addig két azonos nézeten lévő széljobbos mennyire gyűlőli egymást. Az is jellemző, hogy a szlovák szélsőségesek…..
koromvirag 2010.05.23 18:52:10
@N3O: Igazat tudok neked ebben adni, de nem értem mi volt olyan vállalhatatlan a cikkben. Egy egyszerű tudósítás volt. Még mindig nem jutottak az index szintjére, amely orgánum címoldalas anyagban közölte, hogy azért fulladt a fű legalációs tüntetés apátiába, mert itthon mindenki füvezik...:D
koromvirag 2010.05.23 18:53:27
@Slaydo: "1. A szlovák szélső jobb csak annyit mondd, hogy tanuljanak meg a felvidéki magyarok szlovákul is. Ezt elfogadhatónak tartom. "

Ezt írtad. Szerintem ez egyenlő azzal, hogy elfogadod, ők valszeg nem tudnak szlovákul...mi ebben az elfogadható?
koromvirag 2010.05.23 19:07:57
@Slaydo: Szövegértelmezési problémákkal neked kell egyelőre szemben nézni, barátom. :)

Mi, az, hogy provokálnak felvidéki barátaink? Kit, az ezer éves hazájukat elveszítő magyarok mivel tudnak provokálni?

A nyelvtörvény, ill. a támogatások megvonása az nem elég provokáció?
Négy éve jelent meg az Anima Sound System legutóbbi nagylemeze, a We Strike, ami már csak a címéből is ítélve harcos, komor album volt. Ennek szöges ellentéte a napokban boltokba kerülő Tedd a napfényt be a számba, ami a 80-as éveket idéző diszkóval és funkkal kacérkodó…..
na persze Magyart verni jó! 2008.04.21 14:33:00
Gondolkodtunk el valaha azon, hogy mi lehet a magyarverés mozgatórugója szerte a Kárpát-medencében? Gazdaságosság, rutincselekedet, netán hagyománytisztelet, élvezethajsza, esetleg spontenaitás áll mögötte? Márcsak azért, mert egyre többet hallani a volt monarchia területéről a…..