Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fuckame

0 bejegyzést írt és 658 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Köztudottá vált, hogy Kóka János - vagy inkább nevezzük kereseti forrása után Hankoókának - csalással szerezte meg a militáns, mindenkit kiosztó egyszázalékos  törpepárt elnökségét. Az SZDSZ-nek sikerült úgy elkurvulnia hajdani kemény antikommunizmusából, hogy immár…..
Biztos információm van róla: Magyarország helyzete még nem teljesen reménytelen. A fecskék ugyanis megérkeztek! Először március 30-án láttam a Duna felett elvillanni egy füstifecskét (Hirundo rustica), majd tegnap már egy kisebb csapatot, akik ide-oda cikázva vadásztak a még elég…..
Nem bírjuk követni a vezetőink ütemét. Buták vagyunk. Nem értjük a reformokat. Félrevezet minket a demagógia, és annyira önzőek vagyunk, hogy nem akarunk közérdekből se 300 forintot fizetni. Továbbá csőcselék vagyunk, randalírozó csürhe, akiket ki kellene tiltani nemhogy a…..
Kedves Olvasóink (egyre többen: immár stabilan a napi 200-300-as zónában, de sokszor jóval fölötte), most könnyebb műfaj következik. Kérem elnézését annak, aki szerint ez a húsvét fennköltségét zavarja - szerintem az emberi hülyeség az év 365 napján időszerű. Sőt, idén a…..
Az én álláspontom régóta az, hogy zsidókérdés valójában ma Magyarországon nincsen, sőt, a világon is csak rendkívül kevés helyen létezik ténylegesen. Ehhez képest blogokat olvasva mindenfelé pozitív-negatív előjelű zsidózásba botlom (bele is beszélek rendszeresen) –…..
Közeleg a Púrim ünnepe (Ádár hó 14. napján lesz, azaz idén, 5768-ban március 20.-a estéjétől másnap, pénteken, 21.-én estig, a szombat bejöveteléig tart). Egyszer régen már szóba került itt ez az ünnep, akkor elég részletesen kifejtettem az álláspontomat. Most Matyi…..
Fuckame 2008.03.19 09:21:09
A Bombagyár jelentős arányban képviseltette magát: az MTA PTI Etnoregionális és Antropológiai Kutatóközpont Kortárs és Történeti Zsidó Kutatócsoportja részéről Szász Antónia kutató Progresszív judaista mozgalom Magyarországon címmel tartott előadást a Magyarországon…..
Fuckame 2008.03.18 12:13:45
Einstein élt, Einstein él, Einstein élni fog. A relativitáselmélet pedig ismét fényes bizonyítást nyert!Történt, hogy tegnap (helyesebben, múlt hét szerdán, csak a blog.hu épp akadozott, így a posztot nem tudtam átvenni a gyárból, aztán meg az állt le...) késő este a…..
A vizitdíj eltörlése szükséges és hasznos. Elvileg a co-payment (belefizetés a biztosítás mellé a biztosított által) létezhetne, nem is okvetlenül volna igazságtalan. A magyar rendszer viszont nagyon is az, ezért eltörlendő.Érveim az alanyi oldalról: a magyar bérek az EU…..
Nem lehet kikerülni, muszáj írni róla. Először globálisan, aztán majd részletezem az egyes kérdések szerint is, a későbbi írásokban, még a kampány alatt.Egészen röviden összefoglalva: mindkét oldal demagóg is, hazug is, blöfföl is. Mégis el kell menni, és mindhárom…..
Élt 1900-tól 1970-ig. Túl keveset... Minden gyerek az ő történetein nőtt fel - miközben voltaképpen soha nem volt ifjúsági író, és az ifjúságiként számon tartott művei is mindenkihez szólnak.Vallásos volt - mélyen, ódivatúan; természetesen római katolikus. Emberséges volt…..
Fuckame 2008.03.03 11:02:44
Fuckame 2008.03.03 16:11:10
Fuckame 2008.03.04 09:28:26
Ez az eset harmatfriss, tegnap történt. Mi is a leghangulatosabb egy helyhatóságnál? Mi egyéb, mint a költségvetési vita. Lehet demagógnál demagógabb javaslatokat tenni, lehet országos politikáról magvas gondolatokat szórni, minisztereket alázni, és nem utolsósorban egymást…..
Hát megszavazták. Újra. Megy az egészségbiztosítás is a "befektetőknek": vagyis az MSZP és az SZDSZ holdudvarának, meg azoknak a külföldieknek, akik a legtöbbet csusszantanak vissza ezeknek a mocsadékoknak a zsebébe.Megszavazták. Hiába ordított a fél ország, hiába…..
"Hatalmas botrányt" keltett a Nyugati téri Tomcat-akció: a Chabad Lubavics nevű zsidó ortodox (meglehetősen szélsőséges) vallási csoport Hanuka-ünnepségén kifeszítettek egy transzparenst, és megszólaltattak egy kézi légószirénát. A média részint bömbölt, részint…..
Már régebben beszámoltam nyári találkozásomról a magyar vizek szégyeneivel, a vízirendőr-droidokkal. Nos, az ügyben fejlemény van: a mai napomat a bíróságon, majd utána a kerületi kapitányságon töltöttem. Mindazonáltal ez most nem vereséget, hanem teljes győzelmet…..
A félretájékoztató lakájlabanc-sajtóról ezennel lehull a lepel!Lapunk birtokába jutott felvételek bizonyítják, hogy a tegnapi becsület napját mindenre elszánt, szélsőséges (semmiképpen sem történelem szakos, irredenta) bölcsészek  zavarták meg! A magyar…..
A cím nem kérdezve, hanem hangsúlyosan kiabálva a legfőbb privatizációs érv a szadeszosok és a hasonlóan érvelő (és még többet lopó) szocialisták részéről. Érdekes, hogy az MSZP, melynek tagságában tán még ma is a volt MSZMP-tagok viszik a prímet, milyen tökéletesen át…..