Regisztráció Blogot indítok
Adatok
forumkukac

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sződliget kis község a Dunakanyarban, Göd és Vác között mintegy 4500 lakossal. Polgármestere 2006 óta Bábiné Szottfried Gabriella. Előtte 20 évig dolgozott védőnőként Vácott.  „A 2002-es választás oly’ sok honfitársammal együtt az én életemet is…..
forumkukac 2010.08.19 13:41:02
Rendkívül szomorúnak tartom, hogy a politikusok, ha az eléjén még jószándékkal is indulnak, hogy a városukért tegyenek valamit, néhány éven belül elkurvulnak, már elnézést, de ez a legjobb szó erre.
A magyarorszagon létező pártok közül egyik mellett sem tudnám letenni a voksomat, mert egyik sem hiteles.
No de vissza Sződligethez. Átlagos ember vagyok, aki józan paraszti ésszel bírálja a dolgokat és szerintem az életben sok mindent meg is lehet így oldani. Egyébként diplomás ember vagyok, pénzügyi területen dolgoztam.
Megmondom őszintén, hogy a négy év alatt mióta itt lakom, nem foglalkoztam vele, hogy ki ül a polgármesteri székben.(Megutáltam a politikát, köszönhetően a Fidesz romboló, széthúzó politikájának. Hallkan megjegyzem, hogy egyébként jobb oldali érzületű ember vagyok.) De gyakorlatilag nem látok változást és ez kiváltotta belőlem a kíváncsiságot.

A priorizálás egyáltalán nem erőssége az önkormányzat vezetőségének.
Nemrégiben mikor a postára mentem, örömmel konstatáltam, hogy új főtere lesz a városnak. Majd elég hamar elszállt a lelkesedésem a város ezen fejlesztése irányt, mikor a kerékpár úton sétálva, nem először hallottam az arra haladók megjegyzéseit, arra vonatkozóan, hogy mennyire elhanyagolt a kerékpár út melletti rész.
Négy év alatt tavasztől őszig könyörgni kell az önkormányzatnak, hogy vágják már le a derékig érő parlagfüvet és a többi gazt! Nincs pénz-jön a válasz,a kényszervágásra sem. Ha ebben a 7 hónapban talán kétszer vágják sokat mondtam. Kérdem én: a költsévetés készítésekor miért nem lehet betervezni 3 hetente vágást. Nem vetne jobb fényt sződligetre ha szép rendezett lenne a kerékpár és a kettes út melletti útszakasz?
A másik, ami évről évre ledöbbent az az árvízi védekezésre költött meglehetősen sok pénz. Nyilván nem vagyok tisztában a homok, zsák...stb árával, de azért az a 60 millió kicsit sokank tűnik. Ennyi év árvízi védelezéseiből már régen lehetett volna állandó megoldást találni az árvízre. És itt nem mobil gátra gondolok, mert az szart sem ért viszont sokba kerül. Egy jól átgondolt, vízügyi, árvízi szakemberekkel megtervezett, pl. uniós pályaziti pénzből kivitelezett (feltéve, ha a csókosok nem nyúlják le) gát nem lenne ésszerűbb, minthogy minden évben ugyanazt játszuk el és tízmilliók mennek a semmibe???
Talán még egy szemetszúró dolog. Miért van az, hogy miután a telkeket értékesítik egy új területen, távolról kerülik a környezetével járó kötelezettséget (ha az nincs is törvénybe foglalva, akkor már lehet rá szarni)? A pénz jól jön belőle, de ha már munka van vele az már köszönjük nem kérjük?
És még sorolhatnám, hogy egy átlag polgár mit lát, miközben a politikusok azt hiszik a sok hülye nem látja az ő kis üzleteiket.
Nincs baj, ha valaki sikeres a családi vállakozásaiban, az viszont visszataszító, mikor mérhetetlen módon visszaél a hatalmával.
Sződliget polgármestere foglalkozzon Sződligettel, ne Váccal, ne akarjon parlamanti képviselő lenni, mert abban pillanatban megoszlik a figyelme és ez Sződliget rovására megy, ahogy a példa is mutatja.