Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gergely.gulyas

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már több, mint egy hete itt vagyok Párizsban. Ehhez képest túl sok mindenre nem volt időm, hiszen annyi adminisztratív teendőm volt, hogy végülis péntekre tudtam mindent elintézni. De mostmár lassan igazi párizsinak érezhetem magam, lényegében minden iratom van, ami egy helyi…..
Ma eljött az első olyan nap, amikor sztrájk volt Párizsban. Erre már előre felkészültem, itt ugyanis nem ritka az ilyesmi.De persze azt azért hozzátenném, nem is olyan, mint otthon. Érdekes módon itt képes a helyi "BKV" tájékoztatni mindenkit 2-3 nappal előre, hogy…..
Ez a nap is eljött... Most még nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem, de mindenesetre megérkeztem Párizsba.Persze nem is rólam lett volna szó, ha nem a kapuban jut eszembe, hogy mindent hoztam csak a repjegy maradt a szobámban :D És a folytatás sem volt jobb, mert pechemre épp…..
Egy év Kínában Első (két?) nap 2010.08.18 13:46:00
Nem is tudom, hol kezdjem, mert már a legelső napon annyi minden történ, hogy oldalakat tudnék írni róla. Még este elkezdem írni, de tuti, hogy így is kifelejtek majd jó pár dolgot. Kicsit vegyes érzelmeim vannak, de összességében jól érzem magam és minden jó, ha vége jó tartja…..
Egy év Kínában Indulás Kínába 2010.08.16 12:13:00
Már egy hete tervezem megírni az első bejegyzés ebbe a blogba, de hát mindig volt más dolgom, vagy csak szimplán lusta voltam, de hát mindegy is. Úgy terveztem, hogy az első írásba majd valami általános dolgokat írok Kínáról, meg ilyen elvárásokról írok, hogy vajon milyen is…..