Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vadnyul

26 bejegyzést írt és 188 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nagy ígérethez legalább olimposzi hatalom kellene. A foglalkoztatás kulcskérdés, nem véletlen, hogy a téma a pártok ötletei között fontos helyet kap. De kiket és hogyan kellene foglalkoztatni? Ha erre keressük a választ, majd foglalkoztatottsági adatokat nézünk, akkor az derül ki,…..
  Mai szentenciánkban visszatérünk a Gréczy Zsolt által kijelölt ösvényre és a következőkben a nemzetgazdasági átlagkeresetek körül kalandozunk egy kicsit. Annál is inkább, mert Gréczy ezúttal is mellényúlt: egy esetben hamis adat idézésén kaptuk, és a számok…..
Vona Gábor: Ökoszociális nemzetgazdaság (Rend, Jólét, Ébredés - 35. rész) | barikád.hu Senki ne náciveszélyezzen. A Jobbik nem náci, nemzet és a szocializmus összekapcsolása pedig a huszadik század általános jellegzetessége, a jóléti államoktól a szocialista táborig és a…..
vadnyul 2009.10.01 23:27:07
@Loxon:
Mi az amit már most látni lehetne? Az, hogy melyek azok az alapelvek amikre építik a programot. És ez éppen eléggé látszik a hivatkozott írásban.
Amit eddig itt-ott össze lehet szedni a Jobbik külpolitikai orientációjáról, már az is felér egy hazaárulással szerintem.
vadnyul 2009.10.01 23:48:20
@tarzus:
Köszönöm a kiegészítést. Majd megkeresem.
Előzmény: Konzervatív korszak jöhet - de milyen? (Loppert Dániel)   Az EP-választásról azt mondják, átrajzolta a magyar politika térképét, mert újra megjelent egy radikális jobboldali párt, sőt, először a rendszerváltás óta, mintha túlságosan is erős lenne. Persze a…..
Különös fintora a sorsnak, hogy alig két héttel azután, hogy jól belekötöttem az IMF-be, találtam egy olyan cikket az IMF-es közgazdász Simon Johnsontól, melynek számos kijelentésevel nagyon is egyetértek. Sok mindenről esik szó benne, de ami számunkra igazán érdekes, az az,…..
Épp egy tanulmányon dolgozom, amely azzal foglalkozik, hogy mi minden vezeti rá az embereket az internetezésre. És egy olyan tanulmány, amelynek az alcíme „Hogyan kezdtem internetezni?” nem kezdődhet másképpen, mint önvallomással… Szerencsésnek mondhatom magam,…..
Tudom, hogy mi papok mindenbe beledumálunk, amihez pedig nincs semmi közünk se’. Íme a példa: most akkor szabad, vagy nem szabad házasságkötés előtt lefeküdni egymással? Van egy rendtársam, aki hosszú ideig Japánban dolgozott, és – egyebek között – jegyesek…..
vadnyul 2009.02.12 10:03:17
@egysegelem: Mert Isten nem egy önkényúr, aki csak azért parancsol valamit, mert neki úgy tetszik. Ezek a parancsok nem úgy keletkeztek, hogy Isten leiratot küldött a pápának, és attól fogva úgy kell lennie. Inkább úgy kell elképzelni, hogy a parancs a legjobb gyakorlatok általánosítása, a közösség tapasztalatán keresztül - és itt van vagy 4000 évnyi tapasztalat.
Racionálisan, sőt, társ. tud. kutatási bizonyítékokkal is alátámasztható, hogy a keresztény párkapcsolati-házassági modell, ami kikövetkeztethető az egyházi tanításból, az jó.
Más kérdés, hogy a tanítást milyen szinten ismerik és adják tovább. Ezen van mit javítani. Tapasztalataim szerint az ismeretek és sokszor a továbbadás is leragad valahol a középiskolások szintjén, ami persze hogy mindenkire értelmezhetetlen.
vadnyul 2009.02.12 14:08:56
@egysegelem: Túlzás lenne azt mondani, hogy kizárólag az önmegtartóztatásnak lenne jelentősége, a lényeget tekintve igazad van. Csak pontosítani kellene: a keresztény párkapcsolati-házassági modell számol az ember tökéletlenségével és figyelembe veszi az emberi állapotot. Ezért, hogy a házasság optimális legyen, bizonyos fékeket iktatnak be, hogy a két ember minél tovább megőrizzen minél nagyobb döntési szabadságot. A kötelékek kialakulásának lényeges része a szex és az együttélés, ezért vannak itt a korlátok.
Szerintem a lényeges kérdés nem az, hogy szabad-e lefeküdni a párnak, hanem az, hogy mennyire képesek vállalni, támogatni egymást (egyébként valahol erről szól, hogy a házasság szentségét egymásnak szolgáltatják ki a felek). Ha az elköteleződés megvan, onnantól szabad. De ebben az esetben minden feltétel adott a házassághoz is.
vadnyul 2009.02.13 08:02:46
@esősévszak:
@Bagradjan:

Ez már szinte szofizmus. Egyébként, egy ilyen mondat úgyis csak tünet, tehát nem a legnagyobb baj
Kezdetben volt az ige, a buszra írt szó. Az Ige meg mindenképpen, amint ez sokaknak erős meggyőződése, és ezt nem hagyhatták szó nélkül. Este lett és reggel, majd megint este, megint reggel, aztán megint... itt lehet ásítani, kérem. Megvolt az ateista busz kampány, most…..
vadnyul 2009.02.08 18:19:59
Akik rendszeresen követték a legutóbbi bejegyzéseink kommentjeit, tudják, hogy leliberálisoztak bennünket, itt írogató jezsuitákat. (Kicsivel jobb, persze, mintha az anyánkat szidták volna.) Viszont volt, aki továbbment és statisztikailag kimutatta, hogy 100 éven belül nem leszünk.…..
vadnyul 2009.02.03 09:25:25
@Intuitiv: Árpád hozzászólás kissé felszínes. Az "egy hegy" nem mond ellent a keresztény tanításnak, mert állítjuk, hogy lehetséges természetes istenismeret (és ha a valóság, adott és ugyanaz mindenkinek, akkor a valóságra irányuló megismerés képes is felismerni azt).Inkább azt mondanám, hogy a mi hegyre vezető utunk jobb, mert van vezetőnk.
vadnyul 2009.02.03 11:43:18
@Ky-Lí:
Ha misztikus, akkor eleve eretnekgyanús (jó, nem komolyan).
A megjegyzésed egyébként lényeges, mert segít megérteni a leírtakat.

@északi szél: Ha nem kérhet számon, mitől kellett megváltania?
vadnyul 2009.02.03 15:00:05
@északi szél: A távolságot mi hozzuk létre - azaz mi bűnözünk. A számonkérés, hogy én is eretnekség közelébe kerüljek, hasonlat, azt jelzi, hogy csak azt kapjuk, amit állapotunk szerint megérdemlünk.
A megváltás nem működik együttműködésünk nélkül.
Mandiner blog Az egyház ügynökei 2009.02.02 07:01:00
A dogmatikai alapvetés így hangzik: az egyház mi vagyunk. Gyarló emberek társasága, akiket az egy Istenbe vetett hit és a közös rítus fog össze – teszem hozzá. A keresztény egyházak a szeretet parancsát tartják a legfontosabb jézusi parancsnak. A szeretet „nem gerjed…..
vadnyul 2009.02.02 12:16:55
www.magyarkurir.hu/?m_op=view&id=2537

Akit valóban érdekel a téma úgyis elolvassa, a többi meg nem számít.
vadnyul 2009.02.02 14:36:45
@lelkylola:
Ciki Tomkát olvasni a Reakción?
Sok hiba van az Egyház ügynökökkel kapcsolatos kommunikációjában, de ez a legkevésbbésem attól van, hogy annyira érintettek lettek volna. De mit várunk az átlagtól, ha elvileg tájékozottabb körből is csak a tudatlanság jön?
Konzervatórium John Lukacs 85 2009.01.31 23:20:00
Egy történész, aki túl jól ír, egy konzervatív, aki reakciós, egy eredendő bűnös. Ma 85 éves John Lukacs. Egy 2004-ben készült interjúval tisztelgünk előtte: Négyszemközt John Lukaccsal    (Köszönet a linkért Szúrófény nevű olvasónknak. A kép a Barzun…..
vadnyul 2009.02.01 15:49:08
@Szúrófény: Köszönjük a pontosítást.
 Rendtársamhoz hasonlóan én is Észak-Amerikában tanultam teológiát és hamar azon vettem észre magam, hogy „más” vagyok. Na de nem egészen abban az értelemben, ahogy itt értjük a másságot. Számomra sokkhatás volt, hogy a nagyvárosokban homoszexuális városnegyedek (gay village) vannak és olyan…..
vadnyul 2009.01.19 15:15:58
@bajszos: Nem ezzel van baj önmagában. Ez a hanyatlás a rossz terjedésének eredménye - lásd még a halál kultúrája. A rossz terjedése ellen pedig szólni kell.
vadnyul 2009.01.19 17:09:08
@Felicitasz:
Szerintem a poszt következtetése téves, mármint a kihalás okait illetően. Bármennyire is "divat" a homoszexualitás, bármennyire is erős lobbija van, önmagában nem lenne elég a kihalás magyarázatára, mert végső soron valószínűleg nem érint annyi embert. És nem ezért nem születnek gyerekek, hanem - ha társadalmi szintű magyarázatot szeretnék, akkor elszakadt a gyerek és a jövőbeni megélhetés kapcsolata, egyéni szinten pedig a kényelemszeretet.
"Rekorder továbbá a szekértáborok közötti klasszikus árokásásban, a szakmainak álcázott, de politikai töltetű felmérésekben, amelyek rendszerint az ÉS-ben jelennek meg és hónapokra ellátják picsogni- és rettegnivalóval a 168 Óra sajtólevelezőit."- írta az…..
vadnyul 2009.01.15 16:24:27
@Shenpen:
Elvileg mindenkinek egyenlő esélye van. A valóságban meg nem. A nemválaszolás külön kérdés, szerintem az 1000 az a megvalósult, aminél a megkeresett akár 20-40%-kal is nagyobb lehet. A kérdezőbiztos elhajtásából eredő torzítás akkor számít, ha a kérdések miatt hajtják el.
De nem a mintavétal a legkritikusabb ebben a kutatásban, hanem a rossz kérdések és a belemagyarázás.
Kicsit csatlakoznék Gabrilo korábbi írásához: nem értem, hogy mi miatt kapta fel mindenki hirtelen valamifajta 'konzervatív' 'előretörés' toposzát a napokban. Ennyire holtszezon lenne?Egyfelől erősen szkeptikus vagyok a témában végzett felméréssel kapcsolatban. A felmérések…..
vadnyul 2009.01.13 16:11:33
@bazalttufa:
Ez elég jó példa a félreértésekre, amikor egy általános érvényű kijelentést próbálnak minden magyarázat nélkül alkalmazni.
De vegyük végig sorban: Hol a helye a szexnek? - A házasságban. Ahol a gyerek általában nem elkerülendő. De tudván azt, hogy ilyen esetben értékek ütközéséről lehet szó (a szex mint önmagában jó és a gyerekvállalás között), van megoldandó kérdés, amire Ferenc testvér meg is adta a választ (inkább az óvszer, mint hogy a házasság lássa kárát).
De ott van a házasságon kívüli szex esete: attól, hogy nem a lehető legtökéletesebb módon él egy jó dologgal valaki, még nem jelenti azt, hogy teljesen barom lehet. (Nyilván az se mindegy, hogy a házasságon kívüli szex kivel történik, az alkalmi kapcsolattól a barátnőig elég széles lehet a skála). Adott esetben elfogadható, sőt jobb óvszert használni, mint nem, mert pl. van a másikkal szemben felelősségünk is. Ha valaki arra hivatkozik, hogy nem használ óvszert, mert katolikus, de közben fűvel-fával kefél, az csak egy felelőtlen hülye. Nyilván az lenne a helyes út, ha nem fűvel-fával, de ha nem látja be tévelygését, legalább ne súlyosbítsa azt azzal, hogy magát és másokat is oktalanul veszélynek teszi ki.
Van a tanítás, meg van annak az alkalmazása, ami bölcsességet igényel.
vadnyul 2009.01.14 08:18:08
@Dr. Jekyll és Mr. Hyde:
Szigorúan hülyevallásos bigottságom szerint házastársak között akár vonaton is. >:=)
vadnyul 2009.01.14 11:16:12
@Úlfhéðinn:
A pápai tévedhetetlenség nem azt jelenti, hogy bármit mond, az tévedhetetlen. Csak hittani és erkölcsi kérdésekben, jól körülhatárolt módon. A kihirdetése óta nem is igen alkalmazták.
w Kísértet járja be 2009.01.08 07:30:00
Konzervatív fordulat! Megijedtél, mi? Ez most a menő para, ettől kell beszarni. Halloweenre konzinak fognak öltözni a gyerekek, sétapálcával és jelentős megtakarításokkal mennek rémisztgetni. Konzervatív fordulattól tart Gyurcsány Ferenc, és vészcseng a Népszabadságban. Féltve…..
vadnyul 2009.01.10 17:28:32
@Tóta W. Árpád:
Amit ön egyházkritikának nevez, az a fr. forr. egyházellenes hagyományának folytatása. És emellett nem is érti a kereszténységet, csak fröcsög. Azt írja, hogy a nyugati egyház legfőbb ismertetőjegye a dogmarendszer, nyilván nem tudja, hogy a dogmák reakciós módon alakultak ki.
(Az írás a Hírszerzőn jelent meg eredetileg, 2008. december 12-én)  Nagy vita alakult ki mostanában a konzervatív, liberális és pár baloldali (bár az ma már nincsen nagyon, inkább zöld) orgánumban és fórumon a bal- és a jobboldal előnyeiről és hátrányairól, a…..
Konzervatórium A bukás 2008.12.17 12:03:00
Feloszlatták végre! Az egyesületet, ami ugyan csak álca, és egyáltalán: működik? De a probléma megoldásához nem kerültünk közelebb, mert az nem a Magyar Gárda. A probléma továbbra is az állam szétrohadása, az, hogy az ország egyes területein már nincs jelen az állam (és…..
Kis képes beszámoló a délutáni közszolgálati tüntetésről. ..
Elkészült a 12. fejezet fordítása, amely a biztonsági és védemi szolgáltatásokkal foglalkozik.Hoppe először ismerteti a védelmező állam eszméjének hibáit. Ezután megmutatja, hogy a védelmi szolgáltatásokat, mint minden mást is a magánszektornak kellene nyújtania, és ebben az…..
Nem is olyan régen az egyik nyilvános és visszakérdezős előadáson rendtársam azt a kijelentést tette: “Hiszek abban, hogy Isten minden embernek megadja azt, hogy előbb vagy utóbb már itt a földön megtapasztalja Őt”. Hűha, gondoltam, de jó lenne ha ezt a nem éppen…..
 A napokban egy szokatlan kampány vette kezdetétaz Egyesült Királyságban, az "ateistabusz". Oldalán ez áll: "There's probably no God. Now stop worrying and enjoy your life" (Vsz nincs Isten. Namármost hagyd abba az aggódást és élvezd az életet). A kampány…..
Helyes-e az állami beavatkozás a gazdaságba? A szocialista válasz szerint mi az hogy, nagyon is; míg a libertáriusok bármilyen beavatkozást súlyos merényletnek tartanak - elég csak elolvasni H. H. Hoppe írását. De mi állami beavatkozás egyáltalán? Állami beavatkozás-e a…..
Volt szerencsétlenségem olvasni a HVG.hu oldalán a vélemény rovatban megjelent méltányos politikaelemzést Pétervári Zsolt klaviatúrájából. Az alapfelvetés a következő: ne legyen költségvetési plafon, mert az szűkíti a kormány mozgásterét, továbbá a magas államháztartási…..
vadnyul 2008.10.08 09:26:46
Csúnya számok:
költségvetés 2008 összesen 112990
szocpol 20570 18%
nyugdíj 22328 20%
együtt: 38%

állami működés
(fegyveres testületek nélkül) 9744 9%
államadósság kamatkiadásai 9258 8%

forrás:
www.koltsegvetes2008.hu/

Így korán reggel az az ötlet, hogy a jóléti kiadásokat a gazdasági teljesítőképesség százalékához igazítsuk, úgy hangzik, mint az állami újraelosztás szintjének befagyasztása. Jelenleg éppen ezt kellene mérsékelni elég komoly mértékben.