Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Petneházy Zsolt

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tétényi Éva Találkozások 2010.10.14 00:21:00
Délelőtt a polgármesteri munkakör átadás-átvétele történt meg. Pontosabban, csak részben. Meggyes Tamás országgyűlési képviselő úr úgy határozott, hogy a polgármesteri iroda nem más, mint az ő országgyűlési képviselői irodája. Tehát „nem áll módjában”…..
Szeptember második hétvégéjén tartottuk az érettségi találkozónkat. Gimnáziumi osztályunkra jellemző a jókedv és az összetartás. Támogató szeretetük végigkíséri a kampányomat. Az ország több településéről érkezők lelkesen számoltak be arról, hogy figyelemmel…..
Petneházy Zsolt 2010.09.29 20:42:18
@esztergomi nyögdíjas:

Nagyot nyögött az "esztergomi", aztán ez sikeredett belőle.

Kéretik a Fidesz televízióját is feljelenteni, a HÍR TV-t, amiért közölte Knapp kereszténydemokrata képeit, és ez a TV is foglalkozott az alpolgármester ujj és nyelv tevékenységével.

Meggyes Tamás polgármester mikor indított fegyelmit, hogy az esztergomiak adóforintjaiból megvásárolt munkahelyi számítógépen, MUNKAIDŐBEN (!) Knapp keresztény saját pornó fényképeit nézegette?! És vizsgálta-e már valaki, hogy e "tekintélyes" alpolgár hova, kinek, milyen portálokra, milyen célból küldözgette pucér fotóit??? Netán munkatársnőivel levelezgetett e témában a városházán?

Szabad javasolnom a nyögdíjasnak olvasásra a Hídlapot, attól fog csak igazán megijedni, az ott folyó fenyegető gyűlölet kampánytól. Persze az olvasáshoz szemöveg is kell...

Engem meg az gondolkodtat el, mi lesz Esztergommal, ha a pajszervitéz Meggyes és férfi társai, akik az óriás plakátról ijesztgetnek, amint üzenik: "Működnek"...

Mi lesz itt?
Újabb assszonyverés?
Újabb pornozás a városházán?
Petneházy Zsolt 2010.10.02 13:53:53
@Petrovics László:

Fenyegetőzünk, fenyegetőzünk?

Híváslistákat már lekértek.
Híváslistákat már lobogtattak
Orbán V. látogatásakor fényképeken esztergomi polgárokat "kockáztak ki".
Mocskolódtak, rágalmaztak.
Törvényeket nem tartanak be.

Mitől félnénk még Petrovics???
Tétényi Éva Mérlegelés 2010.09.18 17:34:00
Közeleg október első vasárnapja, amikor szavazhatunk. Mérlegelünk, fontolgatunk. A kampány legnehezebb hete következik. Felkészültem, hogy sok(k) hatás ér majd. Bár nem lehet eléggé felkészülni. Régi ismerősök csak biccentenek felém, pedig máskor hangosan üdvözöltek.…..
Petneházy Zsolt 2010.09.27 09:01:51
@Petrovics László:

Papolhat itt Petrovics László, a tények makacs dolgok!

Meggyes és figurái minden törvénytelen eszközt bevetnek Tétényi Évával szemben.
Ezt a választási bizottság is megállapította. Pont.

Aki ezek után még egy szót is szól Meggyesék mellett, az korpa közé keveredik...

Meggyesék hatalom-mániája már-már emlékeztett Kádárék módszereire. Semmi sem számít, csak a hatalom és a pénz Meggyeséknek.

Van itt asszonyverés, házipornó, 20 milliárdos városi hiány és a törvénytelenségek sorozata.

Valóban új személy kell a polgármesteri székbe, mert ez így tovább nem mehet! Elég volt!

Hajrá Tétényi Éva!
A választási program lassan összeáll. A főbb pontokat megosztom az érdeklődőkkel. Célom, hogy a mindennapi dolgok menjenek rendben. Ha a város jól működik, a közösség is gyarapodik. Polgármesteri programom vezérvonalát a Duna Stratégiára felfűzött értékalapú biztonság…..
Petneházy Zsolt 2010.09.08 18:14:38
@Petrovics László:
Ahogy megnyerte Tététnyi Éva a választást, a FIDESZ azonnal mögé áll és támogatni fogja.
Tétényi Éva A zöld város 2010.09.05 22:05:00
A fák fontosabb szerepet töltenek be egy város életében, mint azt gondolnánk. Legtöbben talán csak szeretik őket, mert szépek és hozzájárulnak a kellemes környezet megteremtéséhez. Azt is tudjuk, hogy a fák, erdők jelentik a „zöld tüdőt”, tisztítva a koszos városi…..
Petneházy Zsolt 2010.09.07 07:45:04
@Petrovics László:
A véderdőkről az a véleményem, hogy Meggyes Tamás gyakorlata szerint Esztergomban oda és arra a telekre kerül véderdő minősítés, ahova Meggyes rosszindulatból, személyes bosszúból, pitiáner átverési szándékából, esztergomi vállalkozó megleckéztetése indokkal kezdeményezi.

Petrovics úr!
Észrevette, hogy a Zöldház mögött lassan 3 éve kipusztítottak kb. 50 db igen erőteljes fát? Ön tudja, ki adott arra engedélyt? Miért nem élhetnek azok még most is?

Petrovics úr!
Észrevette, hogy a Széchenyi téren gyakorlatilag nincs zöldfelület? Ha igen, akkor ezt kinek, mikor és hol tette szóvá?

Petrovics úr!
Sétált már Ön a Szent Tamás hegyen? Látta az ottani "zöldfelület" állapotát? Beleszagolt ott már a levegőbe? (Az a hegy Esztergom szemétlerakója és nyilvános WC-je...)

Szerintem a "zöld város" témakörébe tartozik az is, hogy van-e Esztergomban nyilvános WC?!

Sétáljon nyitott szemmel Esztergomban... csak nehogy szorulása legyen...:)))
Petneházy Zsolt 2010.09.07 21:01:33
@Petrovics László:
"Észrevette, hogy a Zöldház mögött lassan 3 éve kipusztítottak kb. 50 db igen erőteljes fát? Ön tudja, ki adott arra engedélyt? Miért nem élhetnek azok még most is?"

Petneházy Úr! Ezek szerint volt engedély?

Petróvics úr! Szóval engedély nélkül vágtak ki fákat Ön szerint?

"Észrevette, hogy a Széchenyi téren gyakorlatilag nincs zöldfelület? Ha igen, akkor ezt kinek, mikor és hol tette szóvá?"

Petneházi Úr! Én a fák számát (de nem a jelenlegi méretét)elegendőnek találom a Széchenyi téren.

Petróvics úr! Én ZÖLDFELÜLETET írtam. Érti?

"Szerintem a "zöld város" témakörébe tartozik az is, hogy van-e Esztergomban nyilvános WC?!"

Van! Én kettőről hallottam! Egyik a városháza udvaráról nyílik, a másik a Mária valéria mélygarázsból! Sőt a Bazilika oldalában is van egy...

Petróvics úr! Akkor most 3 WC-ről hallott?

Hogy mi van a városháza udvarán, azt tudjuk... egy rakás sz@r.
A mélygarázs víz alatt áll... egyes részei lezárva...

Tehát vigyázzon, ha séta közben klotyóra kellene mennie...
Petneházy Zsolt 2010.09.08 18:14:38
@Petrovics László:

Segítséget kérek:

Meggyes Tamásnak hol lehet kérdést feltenni a nyilvánosság előtt így a kampányban?
Tétényi Éva Függetlenség 2010.08.02 22:00:00
Többekben felmerült a kérdés, hogyan lehetek független jelölt? Magamat ismerve elég egyszerű a  válasz: úgy hogy hiszek a közös célokban. Különben meg nehezen. Manapság csak párt támogatással indulhatnak eséllyel a jelöltek. Most szembesülök azzal, hogy mi minden kell egy…..
Petneházy Zsolt 2010.08.15 22:31:43
Tisztelt Tétényi Éva!

Gratulálok blogbejegyzéseihez, programrészei, amelyeket folyamatosan közzétesz, kíválóak, gondolat gazdagak, előrevetítik Esztergom ébredését, megújulását.

Én külföldön dolgozom egy ideje, de gyakran hazajövök, és ilyenkor megdöbbent a város állapota, a házak, utcák kinézete. Itt megállt az idő! Akikkel beszélek kedvetlenek, panaszkodnak.

Végigolvastam mások beírását, látom sok a támogatója. Sőt, örömmel tölt el, hogy a pártok nem civakodnak, hanem egységesen felsorakoznak Ön mögé. Jó, tudom, ez alól kivétel a Fidesz esztergomi csipet-csapata, ahogy hallom alig maradtak páran, és újdonság számomra az is, hogy az Esztergomi Polgári Egyesület is Ön mellé állt, mint jobboldali szerveződés. Alakul az Ön tábora.

Persze, van aki itt próbálja Önt bírálni, szíve joga. Olvastam olyan bejegyzést is, hogy "Ez itt Tétényi Éva blogja? Ha igen, akkor kéretik vele és programjával foglalkozni!" Talán a beírónak is az Ön programján kellene elgondolkodnia. Azt meg természetesnek veszem, hogy mások Ön mellett szólnak a jelenlegi vezető tevékenységéről. Ez azért hasznos, mert így összehasonlítást lehet tenni a jelöltek között.

Tisztelt Tétényi Éva! Az olyan megjegyzésekkel meg ne törödjön, hogy itt mocskolódás, rágalmazás folyik. Ez egy hazug állítás, csak azért, hogy 100-szor elmondhassák e blogról. Ismert taktika ez, célja, hogy ne az Ön programjáról szóljon a vita, hanem a felfújt léggömbjükről.

Sok sikert a távolból is!
Petneházy Zsolt 2010.08.16 16:41:20
@cserepj:

Tisztelt cserepj!

Remek, tömör, mindent elmondó összefoglalóját Esztergom elmúlt 10 évéről, SZÓRÓLAPON kellene megjelentetni.
Petneházy Zsolt 2010.08.19 16:37:42
@Petrovics László:

Ön írja: "Az igazi baj mégis az, hogy semmit nem tudok a programjáról a szlogeneken, jókívánságokon, és lózungokon túl."

Nos, megkaptam Meggyes Tamás úr szórólapját, igaza van Önnek a fenti sorokkal. Amúgy formai kifogásaim is vannak a jelenlegi polgármester kampányanyagával kapcsolatban az Ön észrevételén túl! Meggyes úrnak nincs kampánycsapata, szakmai stábja? Mert a szórólapja szerint semmilyen programja sincs, az egyértelmű.