Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dick Esmen

0 bejegyzést írt és 64 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az egyetlen lehetőség, hogy a demokratikus ellenzék összefog, és közös jelölteket állít, akik az összes egyéni szavazatot begyűjtik. Emellett listán megkapják a maguk listás szavazatait. Múlt héten Magyarországon jártam, és többek között a Demokratikus Charta egyik…..
Hetek óta folynak a találgatások, miért akar Gyurcsány külön frakciót alapítani. Mi megtaláltuk a megoldást. Klinikai vizsgálatok nemrég bizonyították, hogy a botox nevű idegméreg arcba fecskendezve eljuthat az agyig. Kutatók most azt vizsgálják, hogyan tudott eljutni az anyag…..
Új politikai szerveződés lépett porondra, amely a prominens jobboldali futballszurkolókat gyűjti össze egy agytrösztbe - a PUK megújítaná a hazai sportéletet. „Egy olyan szervezetet akartunk létrehozni, mint az MDF-es Tisztelet Társasága, csak Schmuck Andor nélkül.…..
Bár a menedzserszerződése 2012. februárig köti az Index volt főszerkesztőjét, ő „ezt leszarva” már októberben kezd a HírCsárdánál. Uj szerint a mai magyar átpolitizált médiavilágban egyetlen orgánum maradt, ahol teljesen függetlenül dolgozhat, ihat, és…..
Dick Esmen 2011.09.14 16:06:59
Piroslap Himnusz Orbán Viktorhoz 2011.09.11 10:50:00
Hányszor zengett ajkain Gyurcsány vad népének Vert hadunk csontvázain Győzedelmi ének!  *** A magyar nép zivataros évtizedeibőlViktor, szánd meg a magyarttörvénnyel, Széll-tervvel,Nyújts feléje védő kart,Ha küzd frankhitellelBAL sors akit régen tép,Hozz rá négy…..
Dick Esmen 2011.09.11 18:09:36
Oszama bin Laden múlt heti halála után sokáig úgy tűnt, hogy helyettese Ajman az-Zavahri veszi át a terrorszervezet irányítását. Azonban egy most feltűnt álláshirdetés szerint még nincs megoldva az utódlás.     ..
A Jobbik közleménye szerint, amióta nem járőröznek Gyöngyöspatán, drasztikusan romlott a helyzet. Szemtanúk Predatort és Godzillát is látták felbukkanni. „Polgárőrök nélkül biztos pusztulásra van ítélve a község.” – jegyezte meg egy csak faját vállaló…..
Mai posztunk témája egy olyan konfliktus, amelyről a hadtörténet iránt érdeklődők szinte biztosan hallottak már. A legtöbben azt is tudják, hogy kb. mikor zajlott le, de arról, hogy mi történt valójában, még ma is a legvadabb legendák keringenek. Ideje tehát, hogy a Lemil lapjain…..
Dick Esmen 2011.04.16 23:03:53
Akik nem értik a humort, azoknak az adás poénjait jeltolmács fogja elmagyarázni, vagy a teletext 245. oldalán humor nélkül is megtekinthetik. (A képünkön szereplő Kiss Ádámot nem zavarta különösebben a jeltolmács) Az új médiatörvény szellemiségében a Showder Klub új…..
A névváltoztatás azért is jogos lenne, mert hazánkban már így is rengeteg a svájci frank, igaz mínuszban. De egyéb előnyei is lennének a váltásnak. Az alkotmányozás során felmerült, hogy ha már Magyar Köztársaság helyett új nevet kell találni, akkor Magyarország helyett…..
Dick Esmen 2011.04.09 20:40:05
- Ma van az Amatőr harangöntés világnapja.- 2745 éve Egyiptomban tartották meg az első balettelőadást.- 1983. április 8-án jelent meg Müller Péter legendás albuma, Radikális szöcskekatalógus címmel.A nap bölcsessége: "Vak ló hátán ne akarj hódító hadjáratot indítani,…..
Dick Esmen 2011.04.08 16:39:15
A civilek bántalmazása és a kínvallatás mellett a jövőben tilos lesz a párnacsata és a számháború is. A szombati országos párnacsata flashmob elérte a célját, és a világ felfigyelt arra, hogy a civil lakosság a reguláris haderőre nézve mekkora veszélyt jelent. A Genfi…..
A bolondok napja tiszteletére egy elszámoltatási ügyben sem emelt vádat egyetlen illetékes ügyészség sem. Budai Gyula az újságírókat egy tréfás "Heller Ágnes kapta a József Attila-díjat, mert pályázati pénzzel vesztegette meg Kukorelly Endrét"-feljelentéssel lepte…..
Dick Esmen 2011.04.02 14:29:23
Hihetetlen hogy mennyire nem foglalkoznak az igazi magyar emberekkel,a  parasztokkal!Nincs értük se tüntetés,se kormányrendelet.SEMMI!De nehogy azt higgyék hogy feladjuk.Nem,mi soha nem adjuk fel.Bármi legyen is győzni fogunk ezt megígérhetem!..
Dick Esmen 2011.03.29 18:57:45
Áttörés várható április elejétől a Kuruc.info megrendszabályozásában, ígéri a Terrorelhárítási Központ (TEK). Az eddig bemérhetetlen szerverű szélsőséges portált a norvég Ariel Mojsekowitz, internet terrorelhárító ekszpert tanácsai alapján – helyben, azaz a…..
Dick Esmen 2011.03.28 15:28:53
A TV2 showmanje ismét rossz helyre állt, ezúttal saját feleségére sikerült parkolnia, de ezen kívül is számtalan izgalmas esemény történt a héten. Hírek röviden.   A Facebookon adja ki új lemezét Lajkó Félix Ismét újszerű együttműködésről tudunk beszámolni a zene…..
Dick Esmen 2011.03.26 15:28:46
A Való Világ sztárja kis híján kerülte csak el a katasztrófát: szerencsére a kismacska az utolsó pillanatban félreugrott, és az ex-villalakó Xing cipője is sértetlen maradt. "Éppen vezettem, és azért tudom ezt, mert pont a vadiúj Xing cipőm volt rajtam, nagyon jó áron…..
Dick Esmen 2011.03.23 15:02:24
A Dick Assman féle őrület kirobbanásakor gondoltam, hogy majd bevezetek egy új karaktert és találtam is egy elég emlékezetes képet egy őrült fickóról, szóval tartogattam a megfelelő alanyig. Aztán valahogy sosem került rá sor, szóval most már felfedhetem, erről maradtatok…..
Dick Esmen 2011.03.22 15:07:40
Egy egész franchise indul el az egykori nagy sikerű nyelvművelő műsor feltámasztásával. Grétsy László és Schmitt Pál végre közös műsorban. Az új "Álljunk meg egy szóra!" egy reality jellegű műsor lesz, amelyben az államfőt fogja folyamatosan kísérni…..
Dick Esmen 2011.03.19 15:15:12
Felháborítónak tartanák az úgynevezett szabadulóbulik betiltását a magyar bűvészek és illuzionisták. Egyikőjük tiltakozásból félbeszakította magát. Mint ismeretes, a kormány betiltaná ezeket a bulikat, mert szerinte nagyban növelik a lakosság veszélyérzetét. „Az ilyen…..
Dick Esmen 2011.03.18 19:04:28
A Jobbik sajtótájékoztatón számolt be az a osztrák cégek elleni egynapos bojkott sikeréről. „Senki nem vásárolt labanc zsebeket duzzasztó terméket a tegnapi napon. Az egész ország velünk van, ebből is látszik a közvélemény-kutatások álságos volta, cudar…..
Dick Esmen 2011.03.16 18:48:25
A forradalom költője egy verset hagyott az évfordulón a HírCsárda üzenőfalán. Sanyi, köszönjük!..
Dick Esmen 2011.03.15 19:25:11
A Hírcsárda stábja előre követte az ünnep eseményeit, ha nem akar estig várni a Híradóra, kattintson. Spoilerveszély! Budapest 0900 Védett mókusmajom miatt maradt el a zászlófelvonás a Kossuth téren. A ritka példányt Schmitt Pál maga is megtekintette a zászlórúdon. A…..
Dick Esmen 2011.03.15 19:23:26
Március 15. alkalmából a neves költővel és forradalmárral beszélgetett az MTI munkatársa. MTI: Önről rádiót, teret, iskolákat, hidat neveztek el. Meglepi? Petőfi Sándor: A rádió igen. Mindenesetre jó döntés volt magyarosítani. Hogyan emlékszik 1848. március 15-ére? Utólag…..