Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ReDEyeS

9 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Update: Megkérném a kedves látogatókat, hogy miután elolvasták az írást, és kommentezni támad kedvük (amit csakis bíztatni tudok), ellenőrizzék le, kinek címzik, ugyanis a posztot REDEYES jegyzi, s nekem, Bányapeatnek nincs közöm hozzá. Persze lehet engem is anyázni, csak…..
ReDEyeS 2008.06.21 01:08:02
El akartam kerülni a konfrontációt, de emelett már nincs kedvem elmenni.

úgy látom itt akik kritivál illettek engem, a blogtulajdonost, és állem a blogot nem igazán voltak hajlandóak ( vagy képesek ) elolvasni miről is írtam. [ továbbá kikérem magamnak az egész Oszt gyün ami gyün blogolói nevében, hogy bármilyen poszttal kapcsán általánosítsanak és felelőségre vonják azért, amihez semmi közük. ]

oké, hogy az Első fesztivál a cím, de istenem, ott van az, hogy "élménybeszámoló"

ez az egész bejegyzés egyszerűen arról szólt, hogy megnéztem a plakátot és ezek a gondolataim támadtak.
ezt lehet nem szeretni, lehet szeretni.
nem mondtam hogy rossz volt / rossz lesz.

Az egész nem erről szólt.

továbbá azt végképp kikérem magamnak, hogy az anyagi helyzetemet egy ilyen bejegyzés alapján bárki is becsmérelje.
megsugom mindenkinek. megengedhetem magamnak a fesztivált. akár egy sörrel és egy virslivel együtt, akár 30-val.

elolvastam a bejegyzéseiteket, és effektíve ahhoz amit ÉN írtam, ahhoz egy komment se érkezett. ismétlem EGY SE.
mindenki arról beszélt, hogy milyen volt, meg, hogy ő volt, és nem volt rossz, meg tetszett neki.
köszönjük ezeket a kommenteket is, de azért ne bíráljunk már egy egész blogot az én bejegyzésem miatt.

pár napig még fenn lesz, aztán levetetem az egészet Peat kollegával, azért mert nem fogom az ilyen becsmérlést elviselni a blog felé. ami meg felém jön, az se az anyagi helyzetemről szóljon már, oké?
Kedves mindenki!Miközben tegnap broda' Peat-tel  épp a liberális paradigma útvesztőiben bolyongtunk, az ugrott hirtelen agytekervényeink közibe, hogy ha vége leszend eme vizsgaidőszaknak nevezett borzalomnak, akkor ajánlatos 2 féle találkozót leszervezni. A 2 féle akár olvadhat…..
Igen kedves blog olvasó közönség... a melegekről vagyis közismertebb nevükön a buzikról fogok pár gondolatot írni. Mielőtt támadások középpontjába kerülnék, nekem semmi bajom azokkal akik melegek. pontosítok, azokkal akik tényleg nem tehetnek arról, hogy az azonos neműekhez…..
Oszt gyün ami gyün' Börszdély 2008.04.23 17:00:00
Volt már több megemlékezés a blogon születésnapokkal kapcsolatban. Nem mondom, hogy másnapos vagyok, és ma csak azért ez a bejegyzés lesz. Két esemény is van, az egyik Oláh Ombre barátom, a mai napon, a második pedig Csuri, Őnéki a napokban(személyiség jogokra való tekintettel…..
Üdvözletem kedves blog olvasó társadalom! sok-sok kihagyás és atyai baszogatás után végre újra írok, mert ez olyan téma amit mindenképp meg kell osztanom a nagyérdeművel. nemrég nagy szerencsében volt részem. Az egyetemen egy jutalomútban vehettem részt melyet elvileg az EU…..
Jelentem, tegnap éjjel megérkeztem, most józanodok, úgyhogy addig is egy képrejtvény. Ezmiez: A helyes megfejtők között a szokásos egyéves Oszt gyün ami gyün előfizetést sorsoljuk ki.UPDATE- a kép vmiért nem található, sorry addig is, keresem a hiba okátUPDATE2- megvan..
Szavazzuk meg az év goa partyját!Hát igen, vizsgaidőszak is véget ért.. hát muszáj volt egy kis partylehetőség után nézni!megtaláltam ezt... s a 2 sikertelen vizsga ellenére boldogság töltötte el a szívem!INFECTED MUSHROOM , BUDAPESTEN!és csak annyit kell tennünk, hogy ezt a…..
ReDEyeS 2008.01.29 21:24:13
hát nekem firefox-al működik, meg onnan is van az url

de ha nem megy elérhetitek a szavazást egyszerűen a :

www.ld50.hu -ról

amikor feltettem akkor a legfelső post / hír volt, azóta lehet már jött újabb, de megtaláljátok

mindent bele :)
Oszt gyün ami gyün' Spanyol viasz 2007.10.31 16:12:00
Tegnap megszületett a nagy ötlet. Igen, ebből milliárdos leszek. Kár hogy végetért az rtl-en a feltalálós műsor, így valahol máshol kell befektetőt szerezzek. Tudtam, hogy sokra vagyok hivatott, de mindig is úgy gondoltam, napkirály leszek vagy valami hasonló. Anyámáknak sem…..
Oszt gyün ami gyün' moziajánló? 2007.10.10 22:11:00
Fahrenheit 451 fokez volt az a film amit kedves blogozó agybeteg barátunkkal megnéztem előző pénteken.igazából nem tudom hogy hogyan essek neki a témának, de leginkább most csak rövid ismertetőt írok, mert rohadék fáradt vagyok és ha olyat szeretnék írni róla amilyet szeretnék…..
naa hááát emberek.. kedves házigazdánk felkérésére ( inkább baszogatására ) újabb postot produkálok nektek.én is a chates témához szólnék hozzá, kicsit más megközelítésben, mint ahogy azt barátunk tolmácsolta.alapvetően egy chat kultúra jellegű postot szeretnék itt…..
aki végignézi a 13 percet azt felterjesztem nóbelra!ez tudjátok szerintem 1 olyan dolog amit a pokolban az ördög elővesz és ezzel kínozza az embereket :) részvétem mindenkinek aki ezt képes elviselni :Dbár legalább jó felkészülés a pokolra..
Hmmm... Ó igen, Érd Parádé! Mennyi szép élmény fűződik hozzá, az említett berúgásokon kívül... Bár mondanom sem kell, hogy az ÉP-s sztorik tényleg mindig úgy kezdődnek: 'Emlékszel mikor tavaly ÉP-n úgy beQrtunk?' És magunkat túlszárnyalva folyton sikerül újabb rekordokat…..
Mondta volt Matisz papa, amikor meglepetten konstatálta, a blog ma ünnepli létrejöttnének egy hónapos fordulóját. Ennek örömére, a ma esti buliban mindenkinek a vendége vagyok. Remélem a kihangsúlyozás meghozza a várt eredményt. Egész Óceániában Magyarlandben kitörő…..
ReDEyeS 2007.09.01 01:40:51
Oszt gyün ami gyün' Antropológia 2007.08.22 23:22:20
Kedves rádió néző gyerekek a következő képsorok alkalmasak arra hogy megzavarják nyugalamtokat ugyhogy csak módjával. A filmecske amelyet megtenkitésre ráncigátam ide forráskód segitségével északi rokonaink (már már a Japán perverzitás határait suróló) terméke mely…..
naa háát kedves bogyókáim.. gondoltam én is írok egy kis szösszenetet már csak azért is mert kedves blogtulajdonos barátunk folyamatosan baszogat h írjak már valamit háát most olyan történt amit gondoltam érdemes is megosztanom veletek.hááát tudnotok kell rólam hogy nem vagyok…..
Tripni Speed,khm,Britney Spears divatot teremtett.Nem,nem a szűz lányokra gondolok.A Zinternet azóta csak hemzseg a „crazy” videóktól.Azonban egyesek valóban rászolgálnak erre a jelzőre,jöjjenek most ők. Érzem,ahogy az oldal látogatottsága a crazy és celeb szavaktól…..
Oszt gyün ami gyün' Film ajánló 2007.07.29 18:41:00
Három szó,amit mindenkinek meg kell tanulni: Jack Black egy zseni.Hmm,ez négy szó.Akkor,négy szó,amit mindenkinek meg kell tanulni: Jack Black egy zseni.Ízlelgessük a leírtakat,véssük be jó mélyen a memóriánkba. Azt szeressük a youtubon,hogy minden fent van rajta,és ez vezetett el…..
ReDEyeS 2007.07.31 00:44:22
Nos,az egész bejegyzést egy elhatárolódással kezdeném saját magamtól és mindentől és mindnekitől,akivel tegnap buliztam,asszimilálódtam az érdi éjszakai életben.Mint kollega kitűnően interpretálta,a szombat esték,már csak ilyen húzósak(bejegyzésben szereplő videó…..
Oszt gyün ami gyün' White & Nerdy 2007.07.27 14:22:00
Bányai Kollegának ajánlva(hogy mennyire gyűlölöm ezt a szót,de most komolyan,aki kitalálta,hogy így írjuk vagy mondjuk,azt pupillán bökném egy sztálin szíve lapáttal),aki nagyban hasonlít a videón látható egyére.Talán ilyenkor mondják,h a képen látható személyek csak a…..
....,avagy hogyan győzzük meg az embert arról mennyire meggyőzőek vagyunk. csak egy egyszerű és érdekes dolgot gondoltam megosztok az olvasóközönséggel. gondolom sokatokkal volt már olyan h úgy gondoltátok.. én aztán még a csillagokat is lehazudom ha kell. megvan rá a…..