Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szingli mami

14 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jó érzés, hogy nagy az igény részetekről, és bevallom részemről is, a folytatásra, így elhatároztam, hogy megírom kislányom születését és növekedésének történetét egy újabb blog formájában ezen a címen: http://malnahab.blog.hu Tartozom továbbá egy töredelmes…..
Kedves Olvasók! Úgy érzem, meg kell osztanom veletek a rövidke blog írásából származó tapasztalataimat. Ez a néhány poszt, és a mesterséges procedúra leírása nem várt érdeklődést hozott. Kiderült, sokan vagyunk hasonló helyzetben, hogy egyedül vállaljunk babát,…..
Mindkét inszem előtt ezt a nyilatkozatot kellett kitöltenem a Kaáliban. Gondolom formaság, de így ők levédik azt, hogy úgy vállaljon az ember gyereket, hogy közben van egy férje/élettársa. Ugyanis ebben az esetben, ha összejön a baba, a törvényes apukája a jelenlegi…..
Egy nő két dologért hajlandó bármit megtenni: azért, hogy legyen gyereke és azért, hogy ne legyen gyereke. A két próbálkozással azt hiszem igazán szerencsésnek mondhatom magamat. Egyrészt, mert beleestem a szerencsés 20%-ba, valamint amiatt is, hogy anyagilag nem…..
Miért kell tovább szedni a a Duphastont? Az előző, 6 hetes ultrahangnál megkérdezte a doktornő, hogy szedem-e a tovább a Duphastont. Én mondtam neki, hogy nem, mert abbahagytam, amikor pozitív lett a teszt. Na, erre jól leszidott, hogy kvázi hogy képzeltem, hogy abbahagyom. Na…..
Anya csak egy van A második esély 2011.01.18 13:44:00
A beavatkozás célja a megfelelő minőségű és mozgású hímivarsejtek petevezetőig való feljuttatása, ahol adott a petesejttel való találkozás. Normális esetben az ondókilövellés (ejakuláció) során a hüvelybe jutott hímivarsejteknek csak körülbelül egy százaléka jut fel a…..
szingli mami 2011.01.25 10:31:45
@roth: ennek szívből örülök!!! akkor drukkolok neked nagyon, majd számolj be a részletekről. Én is azt teszem, azaz folytatom a blogot :)
Tévesen pozitív eredmény nincs. Ha nem jelenik meg azonnal a két csík a teszten csak néhány perc múlva, vagy csak nagyon haloványan, attól még terhes vagy! Az inszem utáni 14. napon pozitív lett a teszt! Azaz a második csík, mintha látszódott volna. Először azt hittem, csak a…..
A beágyazódás: a fogantatástól számított 7 nap múlva megkezdődik a beágyazódás, ami 5 napig tart, tehát a 12. napon fejeződik be, innentől kezdve rohamosan nő a HCG mennyisége a szervezetben, és ez a 14. napon már kimutatható a vizeletből is. Tovább folytatódott tehát…..
Inszemináció: a méh üregébe történő mesterséges ondóbevitel a megtermékenyítés olyan formája, amely során az egészséges, jó mozgással rendelkező hímivarsejtek (spermiumok) mesterségesen, általában vékony pipettával vannak feljuttatva a méhszájon keresztül a…..
Az egyetlen kommentelő (Szia BEFREE!:) kérésére folytatom a blogot, hiszen már ezért megérte írni!! Talán olvasása közben másokat is bátorítok arra, hogy ilyen úton vállaljanak kisbabát!Szóval a minta kiválasztása után nem volt más hátra, mint eldönteni magamban az…..
Anya csak egy van A spermabankban 2010.08.17 12:34:00
Miután megfeleltem az összes szűrésnek, vizsgálatnak elkövetkezett a donor kiválasztásának ideje, júliusban. Nekem a Krio Intézetet ajánlották így a honlap tüzetes átvizsgálása után kiválasztottam egy nem túl rokonszenves, szőke kékszemű ovális arcú donor-fantomképet,…..
A konzultációra rövid várakozás után be is kerültem. Az intézet egyetlen női orvosát "dobta nekem a gép" aki már elsőre nagyon szimpatikus volt, másodszorra pedig pláne! Mikor elmondtam neki, hogy hogyan is szeretnék gyereket vállalni, azt válaszolta:…..
Még márciusban történt, amikoris az évi rendes rákszűrésem után minden bátorságomat összeszedve közöltem a nőgyógyászommal, hogy babát szeretnék.A hatvanas évei végét taposó orvosomat persze nem érte váratlanul a hír, hiszen elmondása szerint ő már mindenféle…..
Anya csak egy van Itt az idő 2010.08.05 15:37:00
Igen, most már énis bizton állíthatom, minden nő életében eljön a pillanat, amikor azt érzi: itt az idő, biztosan kisbabát szeretne. Rám most, 31 évesen talált ez az érzés, így elindultam azon az úton, ami a szingli anyukák előtt van kikövezve: azaz a magyar valóságban,…..