Adatok
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az utóbbi hetekben több Pokorni-Hoffmann interjút végigolvastam, -hallgattam. Nem tudom szerencsés-e ez a nyilvános vita, de én élvezem. Néha egész okosakat mondanak. (Szerintem főleg a Pokorni, de ez már ízlés kérdése.) Viszont most az oktatási törvénytervezet…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.11.24 09:30:59
@nuttmeg: Az évfolyamtársaim többsége alig húzott le pár évet Németországban/Nagy-B-ban/Fra-ban, mert úgy érezték, ha nem az USA-ban kutatnak,
LEMARADNAK.
Matematikusokról, fizikusokról beszélek, de ismertem több biológust is, akik kimentek. Soha nem jönnek vissza.
Amúgy tényleg jó lenne egy lista, hogy az itthonmaradottak mi a fenét értek el, mert némi mozgolódás volt (van) Miskolcon és Szegeden, de még ők sem jutnak semmire, hiszen pénzt nem kapnak.

2010.11.24 09:38:15
@kukatr: Úgy kábé a docenstől lehet azt mondani, hogy talán megéri.
Ez nem igaz. Több egyetemen már csak 40 perces órák vannak és ezt összevonják, és csak 1 (!) órát tartanak, magyarul ha ügyes vagy, akkor pl. szerda délután letudod az egész heti oktatósdit, és mellette szabad a pálya.
Így mindjárt más, nem?
Felkészülni nem kell, hiszen még a leghülyébb tanársegéd is max. 2-3 hónap alatt bemagolja az anyagot (bár sokan a felolvasást sem tartják bűnnek), néha írogat kemény 4-5 oldalas "cikkeket" és ennyi.
Persze, ha rákérdezel, mindenki azt mondja, hogy ennyi pénzért csak ilyen hülyéket tudok felvenni, mert a kicsit is tehetségesek nem is jönnek ide, de azokat a rendszer eleve kidobja.

A nagy avarégetések időszakát éljük, de úgy tűnik, néhányan ezt kiterjesztik könyv, rongy és háztartási gép égetésre is. Persze a hatóság ilyenkor nehezen mozdul, ha mozdul egyálltalán.Érdekes anomáliára hívnám fel a T. olvasók figyelmét.Szomszédom miután a tulajdonosok…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.11.23 18:24:14
Már régen az újságárusoknál volt a bulvárlap, amikor Észak-Korea hajnali hét körül ágyúval kezdte el lőni a Jonpjong-sziget. Az egyes források szerint már négy halálos áldozatot követelő akcióból reméljük, nem lesz világháború, de a Borsra most már mindenképp más…..
Négy éve történt...
Elvesztettük édesanyámat, apukám egyedül élt, hiába kértük, költözzön hozzánk. Egy este telefonált, hogy nincs jól, nagyon magas a vérnyomása, hívta az ügyeletet, de nem hajlandóak kijönni többszöri hívás ellenére sem, azt mondták, mérje csak a…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.11.09 18:18:30
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.11.09 18:58:45
Mitől lesz valaki Megasztár? Már azon kívül, hogy felfedezik ez egyik hazai dalosműsorban, miközben a bikicsunájt igyekszik szótagokra bontva memorizálni beskálázás közben?Friderikusz Sándort lehet kedvelni vagy utálni, de a hazai tévésó bizniszben betöltött úttörő…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.10.03 12:12:28
„Egy másik fiúval rendszeresen felesben fizettük a számlát, eszébe sem jutott gálánsnak lenni. Szerintem egy randi igenis lehetne izgalmas és élvezetes, sőt emlékezetes dolog” – az alábbi levél még márciusban érkezett, de rövidsége miatt nem láttam értelmét…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.09.15 16:38:45
@Kytia: Egyetemen oktatok, intelligens női hallgatóval még nem találkoztam.
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.09.15 16:42:25
Ehhez hasonló inzultus engem is ért már. 15 évesen egy esés következtében a combomon nagyon fájdalmas zúzódás keletkezett, ami napok múlva sem lett jobb. A Péterfy Sándor utcai kórházban megvizsgált egy orvos. Közben megkért, hogy a bugyimat is húzzam le. Ugyan nagyon furcsának…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.09.15 14:34:58
Néhány képet láthattok a Harry Potter következő részéből, ezeken egyes karaktereket vehettek szemügyre, akik mogorván/nem túl vidáman néznek maguk elé. A későbbiekben talán már néhány díszletet vagy mágiával (efekttel) megpakolt jelenetet is megmutatnak, egyelőre ezzel…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.28 19:45:41
Hello Tibi! Egy írást küldenék a modoros joghallgatókról - ha tetszik, kérlek posztold! Üdv, Tiziano Mindennapos szociológiai túra egy budapesti jogi egyetemre járni. Mivel ezek a felsőoktatási intézmények sokféle embertípust szippantanak magukba, gyönyörűen reprezentálják…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.24 16:39:43
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.24 16:40:45
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.24 16:45:11
@Professor Pizka: Ha te ráérsz billentyűzni, akkor komoly melóról lehet szó.
"Minden résztvevőnek azt üzenném, hogy ha lehet, fogja vissza magában a vadállatot, és próbálja a civilizált arcát mutatni a vendégeknek" - üzent Szőcs Géza kulturális államtitkár a Szigetre, és oké, nem vagyok ugyan a Szigeten, de igyekszem visszafogni a mélyen bennem…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.12 11:25:00
function PlaySound(url)
{
document.getElementById('spanDyn').innerHTML="";
}
Van néhány szó az angolban, melyek kiejtéséből az idők során elveszett a /t/ hang, de írásban a mai napig megjelenik bennük. Néhány évszázaddal ezelőttig általános volt a /t/ ejtése a címben…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.09 09:35:55
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.09 10:04:56
Első posztunk 2009.08.05.-én 08:01 startolt. Örömmel jelentjük be, hogy a CsP-blog pont ma 1 éves. Ebből az alkalomból szeretnénk egy újabb játékot hirdetni és rátok bízni a győztes poszt kiválasztását. E-mail-ben és kommentben is lehet szavazni, a győztes pedig egy exkluzív…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.05 16:22:36
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.05 17:02:07
Kedves Terror blog,Angol nyelvtanár vagyok, 15 éves gyakorlatom van, 5 évet dolgoztam közoktatásban, gimnáziumban és szakközépiskolában. Rá kellett jönnöm, hogy a tanárok a mai értelmiségi Magyarország „dolgozó szegény” rétege, az értelmiségi munka legalja,…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.04 14:38:50
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.04 16:05:30
@Dersu Uzala-38: volt valami dvd ügy, emlékszel-é?
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.04 18:48:03
„Balázs szülei kedvelnek, de az anyja valahogy fura. Mosolyog és kedves velem, meg minden, de valahogy érzem, nem akar az anyósom lenni” – A lány már nagyon szeretne családot alapítani, de első lépésként azzal is beérné, ha párja végre megkérné a kezét. Ha ez…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.04 16:54:23
@Morningrise:
(Ha már olyan nagy a szerelem,) nem lehet leülni és megbeszélni?
Nekem ez eddig mindig működött.
(Te mit akarsz, én mit akarok, tudjuk közös mederbe terelni a dolgokat?)
Én nem vagyok gondolatolvasó, muszáj a másiknak is megnyílni, egyébként soha a büdös életbe' nem tudom meg mit akar, mit szeretne.

2010.08.04 17:03:46
@MickthePick:
"Erre természetes reakció: védekezés, hárítás, lásd az utolsó pár kommentje, majd végül a teljes menekülés."
Az is lehet, hogy ehhez a névhez kreált személyiségből nem akart kiszakadni.
Nekem is van nem egy ismerősöm, akik hol tizenéves kislányoknak adják ki magukat, máskor negyvenes apáknak.
Rengeteget panaszkodnak, hogy néha nagyon nehéz az általuk létrehozott doboznak megfelelően fórumozni.

2010.08.04 18:45:43
El tudod képzelni Orbán Viktor mennybemenetelét? A Kossuth téren izgatottan összeverődik a tömeg, a szpíker tüzeli kétmilliós hallgatóságot, és felkonferálja ŐT. Ám a színpadon, a felsorakozott kormánytagok gyűrűjében nem jelenik meg oly ismerős arca. A tömeg egyre…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.04 06:55:38
Van valami végtelenül szánalmas abban, ahogyan Orbán Viktor játszani tud a magyar értelmiséggel. Orbán Viktor szerintem folyamatosan magában röhög, amikor olyan ügyekben provokál vitát, amelyekben a magyar értelmiség teljesen tájékozatlan, s ezt a tájékozatlanságot…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.03 15:43:07
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.03 15:43:38
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.03 15:44:37
Idén sem vártuk hiába, elkezdődött a falunapok szezonja, lássuk ki mennyiért csinál jó hangulatot. Kis segítség a 90ft/km-es útiköltséghez: LL. Juni (mondjuk ő ennél egy ligával feljebb van) egy nyári szezonban több, mint 30.000 km-t utazik.via proli..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.03 15:39:52
A szavazófülkés forradalom maga volt a csoda, nem is hinné az ember, hogy egy szavazattal mennyi mindenre adhat felhatalmazást a választott képviselőjének. Már csak egy picike rés maradt a forradalom pajzsán: a népszavazás. A szegény Stumpf alkotmánybíró elvtárs úr, mint egy…..
bumerángos csilla: eZZel, aZZal
2010.08.03 14:39:52
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
esetek többségében:
péhádé = összelopott 300 oldal + 5 oldal saját kútfőből
Ezért szarok az egyetemeink.