Adatok
papírforradalmár
0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A vérvádakat a néprajz, a történelemtudomány és a szociológia is tárgyalja a bűnbakképzés történelmi mechanizmusának tükrében. Ebben a kontextusban leggyakrabban a boszorkányperekhez hasonlítják (például feltételeit tekintve), ugyanazon mechanizmus közösségi…..
Nem friss a sztori, hiszen már lassan két hete, pont újév napján jelent meg a Washington Postban Schiff András levele. Ha megengedik, eltekintek mind az obligát jobbos felhorkanástól, mind az elégedett balos egyetértéstől. Csak a levél szövegével, annak is középső bekezdésével…..
Van egy olyan tévés műfaj Magyarországon, ami jobban megosztja a lakosságot, mint egy Novák Előd - Kovács László iszapbirkózás tenné, pedig az se lenne semmi, tessék csak nyugodtan elképzelni, hajrá. A kereskedelmi tévék nem scripted, azaz forgatókönyv nélküli kategóriába…..
(Remélem nem most törik meg az a hagyomány az IDDQD-n, hogy lehetett bármekkora vita is, a kommentelők nem jutottak el egymás durva sértegetéséig, a sok potenciális magas labda ellenére is nagyjából megúsztuk nácizás, cigányozás és zsidózás nélkül, szóval nagyon jó lenne, ha…..
papírforradalmár
2010.12.15 18:40:13
papírforradalmár
2010.12.15 18:52:16
papírforradalmár
2010.12.15 19:38:09
Bérférgek, tahók, szinglik, homoszexuálisok, füveznek és imádják a celebeket. És ők veszik a Magyar Hírlapot. ..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Szerintetek cigény esetleg náci indíttatásból fürdött lemészárolt barátnője vérében a kalocsai gárdista féreg?
Fejétől bűzlik a hal, az ilyen Vona és Novák félék beteges vágyai vetítődnek ki a szellemileg nyomorult széljobbos fiatalokra, hogy aztán vadul cigányozzanak boldog- boldogtalant.