Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fideszbirka

0 bejegyzést írt és 161 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
“A szocialisták nyilván nem kalkulálnak azzal, hogy maholnap újra 40 százalék felett lesznek. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy áprilisi támogatottságukat megtartották, a szocialista párt nem omlott össze. A helyzet nagyon más, de az MSZP-nek 1990 után egyszer már sikerült…..
Ma kaptam meg az értesítést a Goldenblogtól arról, hogy a blog idén első lett a hírblog-kategóriában. Tudom, hogy mostanában nem divat örülni egy díjnak, különösen, ha nem jár lánccal, én azonban nagyon örülök... Amikor tavaly november 2-án feltettem az első kérdést,…..
Sokan és sokféleképpen próbálják magyarázni, hogy a második Orbán-kormány működésének első időszakát mi jellemezte. Ezen az oldalon én is tettem kísérletet az első lépések értelmezésére, foglalkoztam azzal a felvetéssel, amely a jogállam leépítésében vélte…..
Fideszbirka 2010.08.12 18:12:34
@lüke: tenkjú, ájlájkit:DDDD
Fideszbirka 2010.08.12 18:27:37
@radala: Szerintem se tudnak annyira beégni, meg már kidobni való négy évünk sincs. (Mondjuk eddig se lett volna nagyon.)
Amúgy a fene tudja, rendre lehet hallani a nyivákolásokat, hogy msot jön a gazdasági világválság második hulláma. Ha azt megszívja a nép, márpedig megszívja, az Orbánékon csattan.
De akkor már nagyon durva lesz a nyomor, és a masszív szociális elégedetlenség nem az LMP-szerűségeknek kedvez.
Vona Gábor eskütételét megélni, na az nem volna gyenge, mi?:)
Fideszbirka 2010.08.12 18:29:29
@lüke: mmmm a Rolling az király:D
Szűk két hónap múlva ismét választ az ország, a politikában azonban egyelőre az uborkaszezon dominál. Mindez jó lehetőség arra, hogy egy kicsit a napi események fölé tekintsünk; s bár Schmitt Pál első államfői tévés interjúja számos tanulságos mondattal szolgált, a…..
Fideszbirka 2010.08.10 13:40:26
@S2000: "Ilyen még nem volt az elmúlt húsz év alatt," - de volt, csak Hornt néha móresre tanította a szadesz.

A Kósa-Szíjjártó forintbedöntéssel kapcsolatban:
- Bedőlt a forint? Nem. Kicsit megingott.
- Engem mint devizahitelest nem kéne senkinek fogadtatlan prókátorként védeni a kormánytól. Egyszer szívtam kósaszíjjártóék miatt, ám ha helyre teszik a bankokat (PSZÁF javaslat a középárfolyamon való számolás kötelező voltáról, javaslat, hogy a bankok nem módosítgathassanak egyoldalúan, ami Európában jószerivel példátlan jelenség) szóval ha helyre teszik a bankokat, akkor sokkal jobban járok, meg minden lakáshiteles jobban jár, szóval kösz az aggodalmat.
(Mielőtt valaki megpendítené a magánéleti húrt, NEM dőlt be a hitelünk, ugyanis ésszel vettük fel, és a jövőben sem szorulok a Te drágalátos adóforintjaidra, Kedves Olvasó.)

- tényleg a putyinizmus irányába haladunk? Éljen:DDDDD
Fideszbirka 2010.08.11 07:30:46
Jó reggelt, ma körülbelül két percem van benézni ide, ezért mindenkitől, aki esetleg írt nekem, de a kommentje kicsúszott az első százból, elnézést kérek, nincs időm foglalkozni vele.Találtam viszont egy gyöngyszemet:

@nyünyüge: "Ha tudatosan írod nagybetűvel a nick-nevedet - és ténylegesen nem tartod birkának magadat - , akkor legközelebb ne a MaNem meg akármilyen civil portálok negatív kommentárjai, publicisztikáival mutasd be légyszíves a volt (meg akár a jelen) kormány elképzeléseit. Hanem azok eredeti változatával - bármilyenek is legyenek azok (a nemi identitással kapcsolatos nevelésre gondolok itt).

Bár igencsak olajozottan működik a jelek szerint, hogy ha Zújság vagy (rémHír)tv szerint valami ÚGY VAN, akkor az úgy is MARAD, mert már nincs az a pénz, amiért akár a valóság meg bírja azt cáfolni a közvélemény fejében."

Kedves nyünyüge, ha annyira érdekel az eredeti verzió, akkor keresd meg az illetékes minisztérium archív anyagaiban, gondolom nagyfiú/nagylány vagy, és megtalálod.

Egészen elképesztőnek érzem, hogy itt már azért is csesztetik az embert, ha belinkel egy Magyar Hírlapos vagy HírTV-s írást. Nekem például az Index, az Origo, a Népszabadság, az ATV meg a Klubrádió ellenszenves, szerintem ott folyik agymosás és ezeken a helyeken hazudoznak összevissza, de ennek ellenére soha nem fogom venni a bátorságot, hogy belepofázzak abba, hogy ki mit linkel be. Ha legközelebb valaki a Szabadság című komcsipárti újság netes oldaláról hoz linket, vagy esetleg a Mazsihisztől, és nekem az idézett dolog tartalma nem tetszik, akkor meg fogom írni a véleményem magáról a belinkelt anyagról, de tiszteletben fogom tartani azt a jogát az illetőnek, hogy azt olvas és azt idéz, amit akar. Ha nem tetszik, egyáltalán nem kell a liknkjeimről elérhető cikkeket elolvasni.

Elképesztő, hogy a ballib oldalon még mindig meg akarják mondani hogy mit szabad gondolni, mit kell nézni meg olvasni, hogy A ZIGAZSÁGHOZ (istenem de fárasztó már ez a "z" betű áthelyezgetés) eljussunk.

További szép napot.
Mint talán már kiderült, nem tartozom azok közé, akik szerint Schmitt Pál elnökké választásával – bármilyen értelemben - radikálisan új irányt venne a magyar demokrácia. Ezzel együtt is igaz, hogy egy új minőség költözött a Sándor-palotába: a mai beiktatási…..
Fideszbirka 2010.08.09 15:14:57
@Ordnassac: Bocs, valóban az ökumené. Ez durva mellényúlás volt, ilyet nem szoktam, tudom amúgy mi az ökonómia, még a makrökonómiát is.

Nem értek egyet azzal, hogy az állam ne segítse ilyen dolgokban eligazodni a polgárait, mivel ha a polgár magára van hagyatva, akkor egy aprócska távoli fénypont a hit, a világ összes szennye ugyanakkor körülötte harsog médiából.
Ez pont olyan hazug, álságos álláspont, mint ha azt mondanánk valakinek, hogy rábízzuk, iszik-e, de közben mintegy véletlenül szerteszét hagyunk körülötte ezer üveg felbontott pálinkát. Ez ám a befolyásoktól mentes, szabad választás.
Az pedig szerintem necces, hogy a mai világban automatikusan a szülőkre bízzuk az ilyen dolgokat. A mai világot ismerve én a szülők némelyikére a kutyámat nem bíznám rá, hogy vigye el pisilni.
Fideszbirka 2010.08.09 15:18:30
@lüke: Nagy kár, hogy az ilyen értékes emberek ilyen fiatalon mennek el.

........

engem nem érdekel, hogy mit éreznek regressziónak a liberálisok. Én nemg azt érzem regressziónak, mikor ilyen magyarbálintféle létformák irányítják az oktatást, olyan zseniűlis tervekkel, hogy szüntessük meg a történelemoktatást az iskolákban, meg hogy az oviban ezután ne lehessen mondani hogy apuka meg anyuka, hanem azt kell helyette hasznáni, hogy egyes szülő, kettes szülő.
Az ilyen fajta liberálisoknak a többsége az én szememben nem egyéb, mint szabadon rohangáló elmebeteg, és ha a nézeteimet helytelenítik, az megnyugtat hogy jó nyomon vagyok.
Fideszbirka 2010.08.09 15:30:52
@Ordnassac: Ami nem is baj hogy különbözik, mert milyen szar lenne már ha mindenki egyforma lenne.

......

Kedves néptársak, elmentem angolórára, mindenkinek boldog délutánt!
Nem lepett meg, hogy a ma hajnalban történt szörnyű alsóörsi lövöldözésből politikai vita keveredett. Gyorsan megszólalt az MSZP és a Jobbik is, előbbi meglepő állítása szerint az, ami történt, „nem volt megszokott a korábbi kormányzások alatt”, utóbbi pedig…..
Fideszbirka 2010.08.05 18:44:26
@Ordnassac: Letícia asszonynak még a diktatúrázás is jól áll.
Fideszbirka 2010.08.05 19:04:24
@porfelhő: A közbiztonsággal kétség kívül tenni kell valamit, mert ha nem, akkor négy év múlva a Jobbik kiírja az égre hogy cigánybűnözés, aztán kormányt alakít.
Ezt a Fidesznél is tudják, meg a közbiztonság azért elég jó terep a látványpolitizálásra... szóval szerintem előbb-utóbb kell felvenniük rendőröket meg vételezni normális felszerelést.
Ellenkező esetben a Gárda fog őrjáratokat szervezni. Azt meg nem szeretnék.

Bevallom nemtom gyártanak-e jó minőségű mellényt Magyarországon. Lehet, bár nem rémlik.
„Az emberek ezt szerették volna, tehát így választottak, ezt tudomásul kell venni a demokráciában” – válaszolta ma reggel a köztelevízióban kedvesen mosolyogva Szalai Annamária Krizsó Szilviának arra a felvetésére, hogy a függetlennek mondott média testület…..
Fideszbirka 2010.08.04 18:11:12
@tölgyes: Üdvözlöm tölgyes úr. Értesültem fentebb jjulie felhasználótól, hogy Ön már alig hajlandó szóba állni velem. Szomorúan konstatálom ezt.
Fideszbirka 2010.08.04 18:43:03
@Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP): Tudod meddig kreatív és vicces? Amíg hárommillió ökör képes röhögni azon a Heti hetest nézve, hogy őt magát megalázzák.

www.youtube.com/watch?v=SaawSnWk94o&
Fideszbirka 2010.08.04 20:31:25
Most volt időm komolyabban visszanézni a napi kommenteket.

Ez a kündü gyerek kicsoda?:)))))

Figyelj kündü barátom, ki szerint éljen a kétéves sorkatonaság.
Én is szoktam itt kommentelni, ezért gondolom a jellemzésed szerint én is mamakedvence liberál anarchista lehetek.:)

Hadd mondjam el, hogy mint mamakedvence annak idején elvittem három csillagig, voltam hegyi kiképzésen, Táborfalván a hk ringatón, égettem termitet, robbantottam trotilt, kaptam vegyi-sugár felderítő szakkiképzést, lőttem háromféle gépkarabéllyal, Dragonovval, géppuskával, RPG-vel, BMP toronyfegyverekkel stb.

Ezt nem azért mondom el, mert dicsőség, hanem hogy lásd, kábé van közöm ahhoz, amit mondok. Tehát, egy hadsereg harcértékének két fontos összetevője van:
- anyageszközök (fegyverzet és logisztika)
- emberanyag (eü állapot és harci morál)

Na most ha beterelsz egy sereg suhancot a laktanyába, akiknek rohadtul de rohadtul semmi kedvük az egészhez, akkor ennek az állománynak (ha ugyan ez állomány) két igénye lesz.

- minél gyakrabban hazamenni eltávra
- minél gyakrabban kidobizni a kerítésen, borért

Lehet persze kondicionálni őket, de sok értelme nincs. Minden normálisabb haderő a világon a professzionális, specializált, űbermagasan képzett katonák foglalkoztatására törekszik.
Még azok is, melyek országaiban van sorkötelezettség. Nézd meg a ruszki, az izraeli vagy a kínai haderőt (bár erről rohadtul keveset lehet tudni a többihez képest). Vannak az elit egységek, illetve a többi, a golyófogók.
Szerinted az oldaná meg az egyébként tényleg égető gondokat a magyar honvédelemben, ha ma is a laktanyákban tartanánk 10000 alkoholista tisztet meg 120000 nulla harcértékű, a babája után haza vágyakozó sorkatonát, negyven éves fegyverzettel, meg olyan harcjárművekkel, melyekből szakasz szinten egy-kettő indul el, ha jön a farkasriadó? (M zároltakról is beszélek)

Uhhhhh.
Két hónap múlva ismét választunk, hogy aztán – ha minden a tervek szerint halad – három és fél évig használat nélkül porosodjanak a szavazóurnák. Az októberi önkormányzati választásnak már e tény miatt is kiemelt jelentősége lenne, nem is beszélve arról, hogy a…..
Fideszbirka 2010.08.02 18:21:18
@Ordnassac: Most megszívtuk a blogmotor hülyeségét, mi?

Ezzzzz már az orbánista médiaelnyomás lehet, kussoljunk!!!!!!!
Fideszbirka 2010.08.02 18:41:47
@lüke: Szerintem az Orbán. Az euró vígan lehetne 150 forint is, csak az Orbán nem engedi.
Fideszbirka 2010.08.02 18:51:40
@Ordnassac: Szerinted nekem tetszik a személyzeti politikájuk??? Tele vannak vérbolsival.