Adatok
68nyara
0 bejegyzést írt és 1366 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
500 új motorvonat áráért vásároltunk repteret, amely nem a fenntarthatóság felé visz
Írta: Marton Miklós
Vonattal szállítva bocsátjuk ki fajlagosan a legkevesebb üvegházgázt. Folyami hajóval ennek másfélszeresét-, kamionnal öt és félszeresét-, repülővel negyvenháromszorosát bocsátjuk ki. A…..
68nyara
2024.06.21 09:22:30
A cikk jó, azonban egy szempontot figyelmen kúvül hagyott a szerző. Szemléltetni kellett volna, hogy mennyivel nagyobb a környezeti hatása a reptérnek állami, mint külföldi magán tulajdonban, valamint a, szerző által is említett, folyamatos teherforgalom növekedésből származó nyereség miért jó ha külföldi kézben marad. Azzal nehéz mit kezdeni, hogy vélelmezett, a jövőben esetlegesen bekövetkező események, mint amilyen például a repülés európai korlátozása, vagy magasabb adóztatása mint ellenérv merül fel. Jelenleg semmi nem mutat a felé, hogy a repülés nmemzetközi kereskedelemben betöltött helye és szerepe csökkenne, sőt, bármennyire is környezetszennyező, vagy bármennyire is szeretnénk ha mindenki csak lovaskocsival közlekedne. Ja és a szerző elfelejtette átszámolni lélegeztetőgépre az árat ami a hivatalos ellenzéki pénznem.
1909 körül. Nemzetközi Ló-Show, Olympia-kiállítócsarnok, London..
68nyara
2024.04.15 12:06:26
@molnibalage: Az a világítás volt, persze, csak valaki valamiért úgy gondolta, hogy az alpesi tájhoz körben jól megy a kínai stílusú lámpa.
68nyara
2024.04.15 12:12:05
@békaapu: Azok vadászgörények. Nem az a kisméretű fehér fajta, hanem rendes vadászgörények. Nekem is voltak valamikor, az egyik hím még ezeknél is nagyobb volt, és ha elengedted patkányozáshoz, akkor rendesen átment vérengzőbe, csak az volt a baj vele, hogy elég vad volt velünk is, soha nem sikerült leszoktatni róla, hogy rátámadjon a lábujjaidra is. A többi nem, azokat lehetett kézben simogatni. Mondjuk azok is rendesen rendet vágtak a patkányok közt. Én imádtam őket, mert különben igen jófejek voltak, csak ha szabadon kóricáltak a lakásban akkor minden zoknit, meg plüssmacit begyűjtöttek a kanapé mögé.
1912. Távirda (telegráfiroda) a Vatikánban
1921. Főiskolai csapatok kosárlabda-mérkőzése Atlantában. A büntetődobás technikája még teljesen más volt
1935. Korai légiparádé. Cleveland, Ohio
1940-es évek. Inuit család földbe ásott otthonában. A nagyobbik lányuk a közeli városban él már.…..
A nyári ismétlőválogatás utolsó előtti Napi érdekese elképesztő mennyiségű, 91 fotóval!
Az egykori Észbontó cári Oroszország sorozat befejezésekor - ami a kommunista hatalomátvétellel ért véget - ígértem, hogy a folytatásban a Szovjetunió "viselt dolgaival" is foglalkozom majd. A mai válogatásban…..
68nyara
2023.08.28 14:29:16
@Etniez: Nem teljesen. Az "indok" természetesen az orosz kisebbség felmentése, megmentése, mindenki hívja ahogy akarja. A területszerzés ebben az esetben egyébként is érdekes, mert ki kitől. (Ha nem csak a 2014, 1991, ésatöbbi nagyon közeli dátumokra vetünk egy pillantást, hanem a kicsit korábbiakra is, akkor máris kicsit , vagy nem is olyan kicsit, zavarossá kezd válni ez a helyzet. A Krím pl. orosz, ukrán, vagy egyik sem?) De a valódi oka a háborúnak az egyik oldalról az USA térnyerési kísérlete kelet felé, kitolni a befolyási övezet határait minél keletebbre, az orosz oldalról meg ennek az ellenkezője, megtartani/visszaszerezni a befolyást Ukrajnában, és közel kerülni az EU piacokhoz amennyire csak lehet, valamint megtartani a melegvizes kikötőket. Az egyik a felszínen lévő "ok" a másik meg a mögöttes ok.
68nyara
2023.08.28 21:16:49
@bioLarzen: Nem hiszem, két csík van rajta
68nyara
2023.08.29 08:00:43
@bioLarzen: Az Adidas nem csinált olyan cipőt. Viszont, aki élt akkoriban az emlékszik a rengeteg átverős hamisítványra. A kétcsíkos cipők, vagy a Kappa -> Hoppa ugyan azzal a betűtípussal, csak szemben ülő figurákkal, Adidas -> Adodas, szintén azonos betűtípussal, stb. Abban az időben tömegével készültek ezek, az összes lengyelpiac tele volt velük Magyarországon is. Az emberek meg vették, mert még mindig menőbben nézett ki mint a cipőbolti egyencipő. Ja, és a Szu-ban még ment akkoriban is, a megjött a cipő a boltba, mindenki kap egyet, aztán a bolt elött megy a cserebere, hogy kinek mekkora a lába. Hát ennél jobb volt a "feketén" beszerzett cipő is.
Március 13-án Dél-Korea és az Egyesült Államok megkezdte Freedom Shield elnevezésű, öt év utáni első közös hadgyakorlatát. A két ország március 23-áig mintegy 20 gyakorlat végrehajtását tűzte célul, úgy, hogy közben egy amerikai nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó és stratégiai bombázók is…..
Az előírás nem vonatkozik a letelepedési engedéllyel rendelkező EU-állampolgárokra...
Megint eltelt egy év, és újra eljött a visszatekintés pillanata. Ebben az éveben is aktívak voltunk a Facebookon. Számos gondolatébresztő és ritkán látott fénykép került ki az idővonalra a 12 hónap alatt.
A legkedveltebb képekből válogattam.
Soson indián figyeli az újonnan megépült…..
68nyara
2022.01.01 14:51:35
A Színes mindennapok sorozatra összesen eddig 800 ezer kattintás érkezett, ami elképesztő szám. Az eredetileg színesben készült régi magyar fotók számomra nagyon kedvesek és tudom hogy nektek is tetszenek. Most 1974-ből láthattok 26 fotót!
Imperiál és Color Star, MALÉV és FKF, dohánylevél és…..
1905. Orosz kém lefejezése a japán-orosz háborúban, a kínai Kaijuan városa mellett..
68nyara
2021.12.06 10:03:35
@Galaric: Pontosan.
Idejétmúlt lett a régi vicc, mely szerint az újszülött kisbabáról kérdezik a szülőket: – Kisfiú vagy kislány? A válasz: – Majd 18 éves korában eldönti. A "szép új világban" már nem kell várni a nagykorúságig, az óvodások is eldönthetik, hogy fiúk vagy lányok szeretnének-e lenni. A Daily Mail-ben…..
68nyara
2021.11.01 14:44:32
@élhetetlen: Én Angliában élek már jó ideje, és bizony ez így van. Az óvodában pl. nincs olyan, hogy jujj, de aranyos a gyerek az évzárón abban a jelmezben, lefotózom hamar. Nem bizony, meg kell várni a rendezvény végét, és akkor az erre kialakított helyen, egyenként lehet fotózni a gyerekedet. Csak a sajátodat, és csak ott. Vagy az iskolában, amikor odakerül a gyerek, kitöltesz egy formanyomtatványt, amin ilyen kérdések vannak: Készülhet e fotó a gyerekről az iskolában a közös rendezvényeken? (már iskolai hivatalos fotó, mert szülői fotózgatás ott sincs.)
Nagyon kínosan ügyelnek rá, hogy nehogy a gyerekekről fotót készítsen illetéktelen; a tengerparton csak úgy fotózni, azt lehet, de ha egy gyerek felé fotózol, akkor könnyen meglehet, hogy rendőrt hívnak. Mondjuk megszokás kérdése, egy idő után hozzászoksz, hogy mire kell figyelni. Ez olyan, hogy pl. egy pofonért otthon senkit nem visz el a rendőr, itt meg igen. A gyerek megy nevelőszülőhöz, addig amíg kivizsgálják az ügyet, és nem bólintanak rá, hogy visszakaphatod. Ami sok hónap. Nem vicc, vettek el gyereket úgy, csak itt az ismeretségi körben, a reggeli mellé kiosztott egy darab pofon - egy ujj nyoma maradt az arcán - következményeként, hogy amikor ment érte anyuci, akkor a rendőr várta, az estét a fogdán töltötte, és a gyerek három hónap múlva került vissza hozzájuk. Alapos vizsgálat után, és a gyereket csak a felügyelő jelenlétében látogathatták. Most képzeld el ezt egy angolt nem nagyon beszélő, elsős gyerekkel. De ezt simán előadhatják egy hangos kiabálás után is.

2021.11.01 14:58:08
@Mérges 1234: Ez eddig OK, de ez nem egy Magyarországi cikk volt... hacsak nem a zorbán rendelt egy cikket a Daily Mailben.
1894. Dina Sanichar - a Dzsungel könyve Mauglijának ihletője -, akire kb. 6 éves korában, 1867-ben vadászok találtak, farkasok között, az indiai Uttar Pradesben..
68nyara
2021.09.29 05:36:25
@Tóninéni: Néha úgy rámtör valami megmagyarázhatatlan nosztalgikus szomorúság, ahogy elmúlik a világ dicsősége. Tudom, hogy ez a természetes, hogy a következő generáció elfelejti az előző nagyjait, csak szomorú a dolog. Ki fog emlékezni akármelyikünkre, mondjuk száz év múlva, ha még Bird-re sem emlékszik senki már harminc évvel később sem?
1910 körül. Rákhalász gyerekeivel és zsákmányával. Manaia, Waikato, Új-Zéland..
68nyara
2021.09.21 06:00:29
@horrorpornó bábszínház: Szerintem sem létezik Mikorka Kálmán, de ami létezik az pl. Königsegg (igen Magyarországon, még ha ez svéd név is, volt egy ilyen ügyfelünk valamikor), mondjuk ő nem tudom, hogy miért nem magyarosít, mert iszonyatosan hülyén hangzik, mikor őt kell keresnünk. "Jó napot kívánok. Königsegg urat kreresem." Így magyar kiejtéssel borzalmas, svédül meg a magyarok 99%-a nem beszél. A másik a Kiss Fehér Virág, amiért a szülőket büntettem volna, mert lehet, hogy aranyos gyerekként, de felnőttként... hát.
68nyara
2021.09.22 07:12:49
@horrorpornó bábszínház: Nem a viccet csinálról van szó, hanem arról, hogy vannak nevek amik egy másik nyelven hülyén hangzanak. Ha, valaki csak odautazik, hát ez van, de ha ott él (magyar a felesége, stb.) akkor bizony el kellene gondolkoznia azon, hogy változtat rajta, vagy azért, hogy egyáltalán kimondható legyen az adott nyelven, vagy azért, hogy a majdan megszülető gyereke ne pszichológusnál végezze az összes tanávet. Pláne, ha ezt még megtoldják azzal is, hogy pl Königseggné na ott már tényleg érdemes lenne valamit kezdeni ezzel. Ha valakit valamilyen nyelven Fos-nak hívnak, ami az ő nyelvükön mondjuk fényes napot jelent, akkor sem jó ötlet átköltözni Magyarországra és meghagyni a nevet.
@bioLarzen: De még milyen jó kocsikat. Van szerencsém naponta látni és hallani egyet, sajnos nem a sajátomat. Königsegg egy zseni.
@bioLarzen: De még milyen jó kocsikat. Van szerencsém naponta látni és hallani egyet, sajnos nem a sajátomat. Königsegg egy zseni.
1865. Vitatható valódiságú fotó, amely a merénylet áldozatává vált Abraham Lincoln elnök utolsó óráiban készült róla. A Henry Ulke fotós által a színházzal szembeni Peterson-házban - ahol az elnököt lefektették - készített kép éjfél után készült, 4-5 órával az elnök halála előtt, amikor már biztos…..
68nyara
2021.09.15 07:30:17
@omron: Mi nem?
68nyara
2021.09.16 11:07:54
@omron: Esetleg valamit nyomokban arról, hogy mire gondoltál amikor ezt így ideírtad? Mert ennek így sok értelme nincs. De még válaszolgathatunk egymásnak végtelenül. Például én most ideírom, hog igen. !?
68nyara
2021.09.16 11:11:23
@bioLarzen: A nők eleve kisebb esélyel (de koránt sem 0) vesznek részt ilyen jellegű beszélgetésekben. Ellenben ha mondjuk a tápszerválasztás a harmadik hónapban mikéntjéről indítasz egy blogot, akkor, minő véletlen, egyetlen férfi sem lesz aki beszáll. Még belegondolni is anti PC.
Egy hónap híján két éve láthattátok a 'Színes mindennapok' sorozat utolsó részét. 1972-nél hagytuk abba az MTI Fotóarchívumának színes fotóiból álló válogatást, de örömmel jelentem hogy folytatjuk, hiszen a szocialista Magyarországnak még 17 év adatott a történelem színpadán. Így ma 1973-ból…..
68nyara
2021.09.12 15:20:50
@MIG-31: Látom nem éltél abban a korban. A munkaruha igánytelen volt, a svájcisapka egy elbaszott "kötelező" darab volt, ami szintén baromi igénytelen volt már a hetvenes évekre, hát még a nyolcvanasra. De, a munkásparadicsomban persze proli melósnak kellett kinézni, mert az volt az elvárás. Öltöző nem volt, sehol az építkezéseken, mint ahogy munkavédelmi sisak se nagyon. Egyszerűen a munkavédelem a béka feneke alatt volt. Ennek részben ittuk is a levét még a kilencvenes években is. Tudod, amikor már mindenhol a kicsit is ésszerűbb világban rendes statikus kötelet használtak a biztoisításhoz és ipari beülőt a magyar szabályozás még mindig a bőr biztonsági övet és a kenderkötelet írta elő kötelező jelleggel. Nem lehetett direkt erre a célra gyártott karabínereket használni, mert az nem volt szabványos. Ez csak egy picikét volt anakronisztikus és mellesleg veszélyes gyakorlat.
De mondom tovább is. Az az öltöny nem azért volt azon a fickón, mert ő lázadt, hanem mert igánytelen volt, elhasznált egy régi öltönyt az ecseriről sokszor. Az volt az átlag. Igénytelen volt az ország vezetése, és a "dolgozó tömegek" is. Május elsején sör virsli a majálison és ennyi elég volt nekik, hogy ne nyissák ki a szájukat. Teljesen általános volt a szarul kivitelezett panelház, hibák százait vették jegyzőkönyvbe az átadáskor, amiket persze soha nem javítottak ki. A hőszigetelésről és a tisztességes fűtési rendszerről csak álmodhattál, nem a távfűtés önmagában nem az, ahhoz kellene normálisan szabályozható rendszer is, na az nem volt, mert "a melósnak úgy is jó lesz". Igényelhettél Trabantot és Wartburgot, ja és Ladát is, 15 év várakozással egy tökéletesen szar és életveszélyes autót (de, a nyolcvanas évekre ezek már azok voltak) mert "a melósnak az is jó lesz". Folytathatnám még, de nem teszem. Az a helyzet, hogy akik megélték azt a kort és nem csak annyit láttak belőle, hogy 3,60 a kenyér, az utálja mint a szart. Lehet itt nosztalgiázni, én is azt teszem, de ne akarják már megmagyarázni nekem, hogy akkor minden jobb volt, és az volt az élhető rendszerek legjobbika. Nem, az egy halom szar volt.
Nem, fekete melős nem volt akkor, volt helyette KMK, ha még ez mond valamit nektek. Mindenki "dolgozott".

2021.09.12 17:41:31
@MIG-31: Az, hogy volt e igányes ember akkoriban, azt nem is vitatom. MInt ahogy azt sem, hogy voltak "mintagazdaságok" ahol volt valamiféle szinvonal. A probléma az igénytelenséggel az volt, hogy a rendszerbe volt kódolva. Nem kisebb választék volt mondjuk munkaruhából, hanem volt egy féle. De a baj nem az volt, hogy volt egy féle, mert ha az egyébként kivló és praktikus, akkor ki foglalkozik vele? Nem, a baj az volt,hogy képtelenek voltak más szemlélettel nézni a világra. Tervgazdaság volt, ami a hiánygazdaság eufemisztikus elnevezése. Az volt a baj például a munkaruhával, hogy az 1952-ben jó volt, tehát most is jó mentalitás uralkodott. Csak közben eltelt 20-30 év és nem követték a fejlesztéseket, az új technológiákat. És ez igaz volt a munkaruhától az autókig mindenre. Amivel nem az a baj, hogy régi megoldás, mert például a tojástartó baromi régi, mégsem kell egy újat tervezni, mert funkionálisan tökéletes. De könyörgöm, egy olyan anyag ami minden csak nem kényelmes, egy olyan szabás ami minden csak nem praktikus és kényelmes, és olyan "imperialista" újítsok mint például a cipzár teljesen kívül esett a látóterükön, vagy a festőknek a kezeslábas ami például százszor jobb ahhoz a munkához, de péládul egy villanyszerelőnek lehet, hogy jobban megfelelt volna egy olyan nadrág ami erős és nagy zsebek vannak rajta? Ne adj isten a szerszámos öv? Nehogy már. Nesze neked az egyen kék MUNKÁSruha, mintegy védjegye a proletárhatalomnak. Miközben a hanyatló nyugaton mindezek már elérhetőek voltak? Meg kellett volna változtatni hozzá az államrendet? Még csak az sem, csak kellett volna egy kis fantázia és igéynesség. Na az nem volt nekik. De mondok jobbat, miközben odaát már rég pormaszkot használtak egy csomó munkához, szilikózis, miegymás miatt, addi gitthon még hírből sem. A szocialista munkás hallhatatlan.
68nyara
2021.09.13 08:43:25
@Club Sandwich: A szocialista munkás nem beszél. A beszéd veszélyes, mert az ellenség mindent hallhat. A szocializmus viszont halhatatlan. :)
A Tongin piac Szöulban, egész pontosan Seochonban található. Bár története a múlt századra nyúlik vissza, az utóbbi években történt revitalizációs törekvéseknek köszönhetően vált igazán ismertté, bár így is sokan „Szöul legjobban őrzött titkának” nevezik, mivel annyira talán nem ismert, mint nagyobb…..
Újabb Napi érdekes, a múlt vasárnaptól (aki nem látta: mars vissza) a sorozat elején egy kissé szubjektív, kedvenc képpel kezdődik az összeállítás és egy kérdés is mindig lesz a hardcore töribúvároknak! Lássuk!
MAI KEDVENC KÉP: 1954. Marilyn Monroe látogatja meg a Japánban állomásozó amerikai…..
68nyara
2021.05.25 08:17:55
68nyara
2021.05.25 08:21:06
JárványMonitor
Magyarország még mindig a világ leghalálosabb helye a koronavírusos megbetegedések tekintetében
2021.04.29 22:01:50
A világ országainak hivatalos adatközlései alapján Magyarország március 21. óta a világ csúcstartója a napi covid19 halálozásában. A görbéket elnézve ez még minimum néhány napig így is marad.
Forrás: https://ourworldindata.org/explorers/coronavirus-data-explorer?time=2021-01-10..latest Bár…..
68nyara
2021.05.01 10:33:46
@white999: Apropó, kiver ÉRDEMES összevetnünk magunkat? Vagy az emberek nem egyenlőek? Van olyan ország, akivel ha összevetjük magunkat akkor az mást mond, mintha egy másikkal? Hogyan válogatod ki az arra érdemes országokat? Nem borítja ez fel a statisztikádat?
68nyara
2021.05.01 12:22:19
@white999: 1. Akkor ne írjunk olyan címeket/cikkeket, hogy "a világ legrosszabb..." 2. Olyan, hogy "Európa", így generál nincs. Még Nyugat-Európa sem. Nem összevethető, hogyha más módszertan szerint, más alapokról, más kulturális háttérrel ad adatokat. Csak egy kiragadott példa, tegyük fel, hogy össze akarsz hasonlítani két országot. A ország: a népesség 40 millio, a lakosság átlagéletkora 35 év, a várható élettartam 78 év, az egészségügyi ellátórendszer fejlett, a népesség egészségügyi szempontból kedvezőnek mondható paraméterekkel rendelkezik, kicsi az elhízottak aránya, az érrendszeri és rákos megbetegedések aránya alacsony. B ország a néppesség 6 millio, az átlagéletkor 55, a várható élettartam 80, az egészségügy közepesen fejlett, kicsi az elhízottak aránya, de az érrendszeri megbetegedések aránya magas, a rákos megbetegedések aránya közepes. (Ez egy nagyon leegyszerűsített, semmiféle valódi tanulmányra nem elégséges adatsor). Na, akkor jön egy megbetegedés, aminél az AB vércsoport 5%-al magasabb mortalitást ad, a P3VI gén jelenléte (nincs ilyen gén, mielőtt ...) kedvezően befolyásolja a megbetegedés kimenetelét, és a 60 év felettieknél és a csecsemőknél mutatták ki a legkomoylabb szövődményeket. Feladat: Vesd össze a két országot. Na itt ahány megoldás annyi féle "statisztikát" fog mutatni. A covid pont ugyyan ilyen, mutánsok és kettős mutánsok, genetikai hajlamosságok és népegészségügyi adathalmazok, kor és nem szerinti megoszlások, eü fejlettségi szintek és pozitív és negatív hatások (mindkettő jelen van pl. a halálozási mutatókban), korrupciós és módszertani különbségek, habitus és történelmi különbségek halmaza amit értelmezned kellene, e helyett előkapunk egy görbét egy adatról és ráillesztjük a véleményünkre. Mindkét oldal.
68nyara
2021.05.01 14:26:05
@birka menet: Akkor most még egyszer olvasd el amit írtam (meg amit a többiek írtak). Pont az a lényeg, hogy nem tudjuk a pontos adatokat. Ebből következik, hogy nem tudjuk összehasonlítani sem. Mivel nem csak én nem tudom ezeket, hanem msok sem, ezért lehetetlen pontos és használható választ adni ezekre. Vagy te tudod az összes paramtert fejből, és azt állítod, hogy azok a statisztikák biztosan helyesek? Akkor kérlek indokold is az állításod.
Kisgyerekként minden gép tetszett nekem, ami pedig "magától" működött, azt egyenesen csodának láttam. A tömegközlekedésben viszonylag kevés dolog működött automatikusan akkoriban: ilyenek voltak a "tökönverős" kapuk* a metróban, és a mindenfelé sorakozó étel- és italautomaták. Róluk van szó:
Ma…..
68nyara
2021.04.28 08:54:20
@KissGecihuszár: Szerintem rosszul látod. Az a DEMOKRÁCIA amit sokan elképzelnek, és mindig másik országba vízionálnak az csak elméletben létezik. Az az IDEÁLIS demokrácia, ahol minden tökéletes és mindenkinek patikamérlegen kimérve egyenlőek a jogai, na olyan nincs a világban. Az otthoni demokrácia más mint mondjuk az itteni (UK) demokrácia, de én nem állítanám, hogy az gyik jobb, vagy a másik. Lehet találni jót mindegyikben, mint ahogy rosszat is. Amikor közelről látod a működését, mondjuk x év ottartózkodás után, akkor azért kicsit árnyalod a képet. A baj az, amikor valamelyik országban lakó, egyébként nagyon lelkes és elhivatott emberek csak a rosszat látják a saját, és csak a jót a másik ország rendszereiben. Ez általában ismerethiányból fakad. Kicsit elvakultak ilyenkor a másik rendszer felé. Tipikus a szomszéd füve mindig zöldebb effektus. Én is átestem ezen, mint minden fital, aztán van aki élete végéig benne ragad. Ahogy gazdaságilag sincs olyan ország ahol kolbászból van a kerítés, úgy demokrácia tekintetében sincs.
68nyara
2021.04.28 10:25:36
@KissGecihuszár: Ami a németeket és Németországot érinti teljesen egyetértek veled. Az én első emlékem róluk (nyugat-) 79-ből van. Na azóta valami teljesen más épül odaát. Kelet-Németországban is nagyon sokat jártunk, ott is élnek rokonok, de az is más volt. Természetesen egy szar diktatúra, de ha az egyedi ember életminőségét vesszük, akkor volt benne valami ami végérvényesen elmúlt. Ezt baromi nehéz megmagyarázni, főleg a mai fiataloknak, hogy az egyik oldalon van a diktatúra, a mindenkiről jelentő titkosszolgálat, a párt, a politikai bebörtönzöttek, a másikon meg a németes gondolkodás. Ma ez változott azt hiszem a legtöbbet.
Itt Angliában is nagyon sok minden változott. Ha valaki a nyolcvanas években jött ide, akkor azt látta, hogy igen, London a világ közepe (nekem sosem volt a kedvencem, nem is lakom a közelében sem), de vidéken valami elmondhatlan lemaradás van, pláne északon, ami akkoriban épp a válságot élte a Thacheri bányabezárások és magánosítás miatt. Mára az átlag polgár jól él, kivéve persze az állandóan jelenlévő "white trash" amit otthon elég nehéz megint csak elmagyarázni. A mindig mindenért síró, mindenért mást hibáztató (nem csak a külföldieket..) soha nem dolgozó ellenben legalább iskolázatlan réteg. Ez ilyen formában ismeretlen otthon. (Látszólagos egyezése az otthoni kissebbséggel, megtévesztő, ez nem az, olyan is van, csak itt travellernek hívják.) De valahogy az "életminőség" elindult lefelé. Ez egy nehezen megfogható dolog, sok mindenből áll össze, nem csak a pénzből.

2021.05.01 10:04:54
@nyelv-ész: Majdnem igaz, de azért vannak különbségek. Persze, hogy vannak, két teljesen eltérő történelmű ország, eltérő hagyományokkal, szokásokkal.
"Nem szívesen veszek részt abban az adok-kapokban, amik a halálozásis statisztikák körül zajlanak, csak azt tudom elmondani Önnek, hogy én mit nézek. Eddig is ezt tettem, ezután is ezt teszem. Van az Európai Uniónak egy minden tagállamra kiterjedő adatszolgáltatási felülete, ahol közlik, hogy az…..
1853 körül. Egy asszony mosáshoz vesz vizet egy angol falu kútjáról. Csaknem 170 éves a fotó ..
68nyara
2021.04.26 11:28:45
@bioLarzen: Mindenki rosszul tippel a tüzoltós képnél. A tag vigyázban várja a jelet amikor eshet. Ha egyszer az a parancs, hogy várjon, akkor vár, akár a levegőben is. Itt mindenki volt katona az elmondások szerint, akkor ezt tudnia kell. Ha az a parancs, hogy fesse be az eget, akkor nem az a kérdés, hogy hogyan, hanem milyen színűre. Nem? Na a hétszentségit a sok kopasznak. :)
68nyara
2021.04.26 11:30:42
@gigabursch: Bár az sem rossz, amikor apuka rágyújt egy szivarra...
68nyara
2021.04.26 12:51:04
@gigabursch: Most nem azért, de nincs zsebben a keze....Az tényleg eszetlen lenne.
#Konzervtelefon
Lenin, vodka, cigaretta: A valóság és a fikció keveredése a Csernobilban
2021.04.23 09:00:00
35 évvel ezelőtt, április 26-án következett be az emberiség által okozott egyik legnagyobb műszaki katasztrófa. A csernobili atomerőmű-balesetet számos könyv, regény, dokumentumfilm és fikciós alkotás dolgozta fel, mégis az amerikai – brit koprodukcióban készült, Johan Renck által rendezett…..
68nyara
2021.04.25 12:31:44
@Fredddy: Teljesen igaz.
A vodka és a cigi abszolut hétköznapi volt. Csak Magyarországon nem vodka, hanem konyak(nak nevezett lötty) vagy hubi volt, az alján meg valahol a vegyi gyümi állt. A vodka inkább azért, mert nem volt annyira árulkodó szaga. De a sűrű füst az gyakorlatilag leltári tartozéka volt minden irodának.

2021.04.25 15:49:49
@gigabursch: Miért a csúcsvezetői réteg képzett volt más vonalon is?
68nyara
2021.04.26 08:24:12
@Fredddy: @Kopfrkingl: A SZU beli piálási meg más szokásokhoz még pár gondolat.
Aki volt a SZU-ban, a 70-es, 80-as években hivatalos, vagy kvázi hivatalos úton, az tudja, hogy 1. nem lehetett a SZU-ban kisérő nélkül mászkálni. A kisérő(k) volt(ak) azok akik felügyelték, hogy ne menj olyan helyre ahova nem lehet, ne beszélgess olyan emberekkel akikkel nem kellene. Aztán minden este vacsora volt, étteremben, főleg a szálloda éttermében, és ott mértéktelen mennyiségű vodka. Vizespohárból. Legalább is nekünk vizespohár, nekik vodkás. (Az orosz 100 gramm vodkát kér, nem 3 centet, meg fél decit) Na ilyen vizespohárból kellett meginni végtelen mennyiséget, (uborka hozzá...) és minden alkalommal jött a tószt is. És minden alkalommal seggrészegre itta magát mindenki. Ha nem ittál megsértődtek.
2. A vodkán, halkonzerven meg kenyéren kívül nem sok mindent lehetett kapni a boltban. Legalább is az átlagos boltban. Ha jött valami akkor rohant mindenki, nehogy elfogyjon mielőtt odaér. Sokszor elfogyott. Ma ebből profitálnak, mert nem jönnek zavarba, ha elfogy a boltból a wc papír a nagy coivd rohamban, van otthon újság.
3. A szállodában volt szobaasszony minden emeleten, meg lehallgató csoport a legfellsőn. A szobád meg garantáltan be volt poloskázva. Szállodában nem szídtuk a rendszert.
4. Sokan azt hiszik, hogy Sztálin halálával az összes rossz végetért és jött a munkás menyország. Hát nem. Maximum sokkal inkább a színfalak mögé szorult az erőszak, de ott volt a hétköznapokban. Ugyan úgy elküldték a politikailag megbízhatatlan embereket szibériába. És nem csak a SZU-ban működött így. A párt elintézett sok mindent. Még gyilkosságokat is elsikált. Magyarországon is. Ha megbízható elvtárs voltál akkor kaptál előnyöket, ha nem, akkor a családod is kiszorult ezekből. Ahogy pl. egy rockkoncert után a rendőrök teljesen random módon gumibotoztak fiatalokat. Nem kellett csinálnod semmit, egyszerűen ott voltál.
5. Az, hogy nem a kárelhárítással foglalkoznak, hanem ideológiai frázisokat puffogtatnak, meg azért volt, mert egyrészt mindenhez kellett ideológia. Ezt ma már nem értik akik nem abban nőttek fel, de mindenhez ideológiát kellett passzítani. Másrészt, ők mindenhez IS értettek. Harmadrészt, a legnagyobb félelmük az volt, hogy az emberek a párt ellen fordulnak. Ezért kellett minden ilyen balesetet eltitkolni, megmásítani. Mert olyan nincs, hogy a fejlett szocialista rendszerben valami rosszul működjön, vagy ne adj isten rosszabbul, mint a hanyatló nyugaton. Ezt nem lehetett beismerni, mert az a rendszer hibájának a beismerése lett volna. Ha meg elismerem, hogy a rendszer hibás, akkor azzal a párt érdekeit sértem, akkor az emberek még végén megkérdezik, hogy akkor mit csinál az a rengeteg párt funkionárius? Ez egy "szerződés" volt a párt és a társadalom közt. Mi hagyunk élni és adunk munkát (most hagyjuk milyen munka volt, meg mennyibe került ez az államnak, de tény 100% volt a foglalkoztatottság), adunk élelmiszert (többnyire azért volt mit enni, olyan amilyen de kaja), inni (na az volt), adunk lakást (panel, de erre fussa), te meg nem kérdezel, elfogadod a rendszert.

Hekus Dönci, a kamaraerdei ügy, a szőkített hajú gyilkos Sántha Dezső, az ámokfutó Richter Richárd, a martfűi rém és a rendőrgyilkos Soós Lajos. Benzinkút- és gyerekrablás, családirtás és a zuglói nyilasper...
Biztos vagyok benne hogy az olvasók közül nincs olyan, aki legalább egyikről - ha nem…..
68nyara
2021.04.23 12:24:59
@Club Sandwich: A baj az a halálos ítélettel, hogy esetleg elítélnek valakit aki ártatlan, és azt nehéz visszacsinálni. Lásd a martfűi rém esetét, mondjuk ott az ártatlan csak börtönben ült miatta. Viszont, mondjuk a gyerekeit a tetőről ledobáló (majdnem embert írtam) esetében én simán ledobnám őt is. Persze, csak ha 100%, hogy ő volt. Baromira nem érdekel, hogy "pillanatnyi" elmezavar volt e a hátterében. Mondjuk a martfűi rém esetében is lettek volna ötleteim, de persze ott tényleg bejön az, hogy mi van ha ártatlan? (Az ötletben szerepel egy ló, a többit a tisztelt közösség fantáziájára bízom.) Nem bírom a gyerekek és nők elleni erőszakot. Semmilyen formában. Ha ennyire fasza gyerek akkor jöjjön ki a hóra, lehet férfiasan elintézni mondjuk egy féltékenységet, de nem késsel (az egy aljas fegyver) és nem nyúlunk a nőkhöz és gyerekekhez. Bár sokkal jobb, ha egyszerűen elfogadja, hogy vége és ez van. Szar, de attól a nő úgysem jön vissza. Benned is kell, hogy legyen hiba, mondom ezt két válás után.
Nem tudom, de mikor én gyerek voltam, a suliban mi elintéztük még egymás közt az ilyen vitákat. Sokszor verekedtünk, de voltak szabályok, mág a kissebbségiek is betartották. Évek múlva is, ha találkoztunk az utcán volt kézfogás, és tisztelte a másik iránt. Pedig fiatalként néha kék-zöldre vertük egymást. Nem emlékszem ilyen aljas hatan támadjuk meg és hátulról először verjük fejbe, biztos ami biztos dolgokra. Szóval lehet, hogy akkor voltak súlyos bűncselekmények, de valahogy a világ - ilyen szempontból - biztonságosabb volt. Persze ettől még maga a kommunizmus az egyik leg aljasabb rendszer volt, és többek közt pont a diktatórikus rendszer miatt volt ez ennyivel biztonságosabb a hétköznapokban.

2021.04.23 13:02:21
@Club Sandwich: Ebben igazad van.
Gazdaságilag és a járványkezelésben is sikeres országok egyértelműek azok, ahol a társadalmi bizalom és együttműködés a legmagasabb szinten van. Erős közösségi normák, szabálykövetés jellemző ezekben az országokban, és az emberi élet megóvásáért is mindent megtesznek, hiszen ez erősíti a…..
Alig több mint 60 éve ért véget a madarak és három másik faj ellen hirdetett téboly a kommunista Kínában. A Négy Kártevő Kampányban a legyek, a szúnyogok, a patkányok mellett a szerencsétlen veréb is bekerült az irtandó fajok közé. De amíg az irdatlan populációjú legyeket, szúnyogokat vagy a hasznot…..
68nyara
2021.04.14 15:04:30
68nyara
2021.04.14 15:09:49
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Akkor most helyettesítsd be ezt azzal, hgy a holokauszt csak egy ostoba döntés volt, és nem a nemzetiszocializmus bűne. Nem, kedves vezértroll, ez IS a kommunizmus egyik bűne volt. Nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy kik vitelezték ki ezt a tökéletes népírtást, mert az maga a relativizálása a bűnnek, amit más esetekben szerettek oly lelkesen támadni. Az a frázis, amit úton útfélen lehet olvasni és hallani, hogy ez, vagy az a bűn, vagy hiba, az nem a kommunizmus/szocializmus bűne volt, mert az adott helyen és időben nem is az volt, mert Marx, Engels meg persze Lenin eredetileg nem is így értették, nem is így írták le az elméleti szocializmust/kommunizmust az egy ordas nagy hazugság, mert ezek bizony mind a létező szocializmus/kommunizmus hibái és bűnei voltak. Nincs olyan, hogy elméleti kommunizmus, ami valami elvont és elérhetetlen állapot, mint Buddha, és az összes hiba az csak a megvalósításból fakad. Nem, már az elv is hibás. Maga a kommunizmus (és szelidített verziója a szocializmus, amit meg lehetett etetni a balos nyugati ifjúsűggal 68-ban) egy utópia, amiben egyetlen kicsiny dologgal nem számoltak az emberrel. Erről könyveket lehetne írni (és írtak is) de egyszerűbb ha csak szimplán megnézed Az Ember Tragédiáját. Mert minden ember egyenlő és egyforma, ja a borotváló gép után, mint az ismert viccből tudjuk.
Nincs tökéletes rendszer, sem a kapitalizmus (pláne nem a feudalizmus, stb.) sem a liberalizmus nem az, mint ahogy ennek bármilyen kombinciója, a demokrácia minden formája rejt hibákat, de a kommunizmus, nemzetiszocializmus, fasizmus mind az emberiség elleni bűntettek (igen az emberiesség ellen is vétenek, amit oly sokszor összekevernek az előbbivel). Aki pedig mentegeti ezek bármelyikét, az ugyan úgy részes ezekben a bűnökben.

1903. Szentpétervári szaniteráruház..
68nyara
2021.03.08 13:12:07
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz